Végre alkalma akadt rá, hogy elhúzza Jamie-t egy csöndes sarokba.

- Szóval... – Megvakarta a tarkóját. – Honnan tudjátok, ha a klubban valaki éces lesz?

Jamie felvonta a szemöldökét.

- Teszteljük őket. Miért?

- Nikol miatt. – Húzta el a száját Noel. – Azt mondta, hogy éces, de aztán kiderült, hogy hazudott, de azért biztosra szeretnék menni.

Jamie felröhögött.

- Csak ez tart vissza attól, hogy lefeküdj vele?

Noel vállat vont.

- Tudod, hogy kell letesztelni?

- Sokféle képpen lehet. Mi vérrel szoktuk, mert a nyál az annyira nem megbízható.

- Nyál? – Noel elsápadt. – Csókkal el lehet kapni?

- Ha vérzik a partner szája, akkor igen. – Jamie vigyorogva vállon veregette Noelt. – Amikor Fatimával voltál, ez meg se fordult a fejedben?

- Ő szólt volna, ha éces.

Jamie felvonta a szemöldökét.

- Csak mondd el, hogy kell letesztelni. – Emelte fel a hangját Noel.

- Ú, látom, valaki nagyon türelmetlen. – Vigyorgott Jamie. – Mikor voltál utoljára nővel, öcsi?

- Jamie! – Mordult rá Noel.

- Jól van, jól van. – Röhögött. – Mint már mondtam, a legbiztosabb a vér teszt. Elintézhetem neked, ha szeretnéd.

- Niki vére kell hozzá? Ennyi?

James bólintott.

- Aha. Hozd el hozzám valamelyik nap, és megcsináljuk.

Noel összevont szemöldökkel felpillantott.

- Mostanában nem hiszem, hogy lesz rá időm.

James felnevetett.

- Akkor türelmesen vársz, kisöcsém. – Megveregette Noel vállát. – Vagy ha már nagyon nem bírod, belátogatsz hozzánk.

- Nem vagy vicces. – Morogta Noel.

- Nem is viccnek szántam. – Vigyorgott Jamie. Aztán ellépett a faltól. – Ennyit akartál?

- Aha. – Motyogott Noel.

- Akkor én megyek. Tudod, milyen Sofi, ha várnia kell.

Noel bólintott. Elköszöntek egymástól. Figyelte, ahogy Jamie elindul a folyosón, és utána szólt.

- Jamie.

- Hm?

Noel kis ideig hallgatott. Aztán kihúzta magát.

- Köszönöm.

- Ugyan, nincs mit. – Legyintett Jamie. Talán mondani akart még valamit, de megcsörrent a zsebében a telefon. – Sofi az. – Mondta, a képernyőt nézve. – Hív a kötelesség.

- Menj csak. – Bólintott Noel, mosolyt erőltetve magára.

Nikol járt a fejében. Remélte, hogy nem fulladt meg, vagy hányta össze az ágyneműt az egyedül töltött órákban. Mielőtt viszont ránézett volna, kisétált a teraszra, hogy elszívjon egy cigit.

A korlátra támaszkodott. Reggel hat múlt, tíz perccel.

Figyelte, ahogy az autók kigördülnek a parkolóból. A szél belekapott a hajába, de a zselének köszönhetően nem sikerült összekócolnia. Elnyomta a csikket a korláton, aztán lepöckölte.

Aztán zsebre dugott kézzel visszasétált a szobájába, és kinyitotta az ajtót. Bekukucskált.

Nikol ott feküdt, ahol hagyta.

Belépett, és hangosan becsukta az ajtót. Nikol felhorkant, de nem ébredt fel. Az oldalára fordult, és magához ölelte a takarót.

Noel kis ideig figyelte, aztán levette a zakóját. Visszarakta a polcra a fegyvereket, lerúgta a cipőjét, és ledobálta magáról a ruhákat.

Fáradtan leült Nikol mellé az ágyra, és megdörzsölte az orrnyergét. A parti egészen simán ment, leszámítva Nikol szökési kísérletét. Nem nézte ki volna belőle, hogy képes leszúrni valakit. Habár Dean szerencsésen megúszta, ha nem találnak rá időben, az egyik legjobb emberének mondhatott volna búcsút. Valamiért tetszett neki, hogy Nikol ennyire eltökélt. Tudta, hogy nem fog sikerrel járni, de volt valami elragadó a próbálkozásában.

Noel lejjebb csúszott, és a párnára hajtotta a fejét. Kicsit pihentette a szemét. Nem tervezett aludni, mivel ébren szeretett volna lenni, amikor Nikol felkel. Még szembesíteni kellett azzal, amit Deannel tett, és a szökési kísérletért is járt neki egy pofon.

Nikol akkorát horkantott, hogy felébredt. Fáradtan kinyitotta a szemét, és megdörzsölte az arcát. Nem emlékezett rá, hogy hogyan kerül az ágyba. Felült.

- Hogy aludtál?

Nikol Noel felé pillantott. Már meg se lepődött, hogy nem viselt ruhát.

- Fáj a fejem... – Motyogta.

Figyelte, ahogy Noel felkel, és elé sétál.

- Nem kellett volna annyit innod, mi? – Volt valami a tekintetében, amitől elfogta a szorongás.

- Nem ittam olyan sokat... – Megtörte a szemkontaktust, és a takaró szélét kezdte babrálni. Próbálta felidézni az este folyamát, de hasztalan. Arra emlékezett, hogy megpróbált megszökni, és megismerte Noel családtagjait, akik mind sokkal kedvesebben bántak vele. Sofiával pedig megbeszélték, hogy elmennek vásárolni. – Hogy kerültem ide?

Noel felhorkantott.

- Ennyit arról, hogy nem ittál olyan sokat...

Nikol kikászálódott az ágyból, és megszédült. A feje iszonyatosan lüktetett. Kikerülte Noelt, de a szekrénynek tántorodott.

- Kaphatok inni? – Kérdezte. Talán egy pohár víz csillapítja a fejfájását.

Noelre pillantott. A férfi arcára alig észrevehető fintor ült ki. Pont olyan, mint amikor először meglátta Nikol melleit. Nikol lepillantott, de a ruha tökéletesen takarta.

- Azok után amit tegnap csináltál, örülhetsz, hogy egyáltalán itt vagy, és nem az egyik cellában.

Nikol elsápadt.

- Ezt hogy érted...?

Noel közelebb lépett hozzá, mire hátrált. Megbotlott a magassarkúban, és majdnem elesett.

- Tudod – Kezdet Noel, és keresztbe fonta a kezét. – A legutóbbi alak aki meglőtte az egyik emberünket valamelyik szeméttelepen rohad feldarabolva.

Nikol émelyegni kezdett. Noel tekintetéből nem lehetett érzelmet kiolvasni. Csak nézte a rideg, jégkék szempárt, és elfelejtett lélegezni. Noel alakja óriásként magasodott fölé. Hirtelen nagyon védtelennek érezte magát.

- De te nem akarsz ott kikötni, ugye? – Noel hangja számító volt.

Nikol megrázta a fejét. Összeszorította a szemét, ahogy a férfi az arcához nyúlt, de Noel csak az egyik tincsét tűrte a füle mögé.

- Jól van, helyes. – Suttogta. – Nagyon helyes. Akkor mond el nekem, mi történt, miután kimentél vécére.

Nikol érezte, hogy ha életben akar maradni, nagyon meg kell válogatnia a szavait.

- Én... – Alig jött ki hang a torkán. – Miután végeztem, visszamentem, de te nem voltál ott.

Noel tekintete szinte átdöfte.

- És Dean?

- Ő is... Úgy értem... – Nikol nyelt egyet. – Ő is visszajött.

Noel felvonta a szemöldökét.

- Aztán?

- Aztán... Aztán... Elmentem... – Feszülten várta Noel következő kérdését.

Noel ehelyett csöndben végigmérte. A tekintete megakadt a lábánál, és elmosolyodott.

- És még véletlenül sem tudod, hogy került ez a cipődre, mi?

Nikol figyelte, ahogy a férfi lehajol, és felemeli az egyik magassarkút. A talpára rászáradt valami barnás.

- Ez mi? – Kérdezte félénken Nikol, bár tudta a választ.

- Vér, cicám. – Noel hangját eltorzította a düh.

Nikol ijedten hátrált, és maga elé emelte a kezeit.

- Én nem... Nem tudom, hogy került oda... – Dadogott.

- Nem tudod? – Noel az öklébe szorította a magassarkú orrát. – Persze, hogy nem, hiszen még véletlenül se próbáltál meglógni.

Nikol lesütötte a szemét. Noel elé lépett. Érezte magán a férfi tekintetét.

- Mit mondtam én neked a szökésről, hm? – Meglendítette a kezét, és lesújtott Nikolra.

A magassarkú sarka Nikol száját találta el. Felszakította, és az ínyét is felsértette. Az ütés erejétől megtántorodott, és a földre huppant. Az ajkához emelte a kezét. Folyni kezdett a vér.

Nikol egy pillanatra azt hitte, hogy Noel kiverte az egyik fogát. Az állkapcsa lüktetett, és érezte a vér ízét a szájában.

- Normális vagy?! – A szemei megteltek könnyel.

Noel nem törődött vele. Ledobta mellé a cipőt, és kikerülte. Az éjjeli szekrényből zsebkendőt keresett elő, és visszasétált Nikolhoz. Leguggolt elé, és átnyújtotta neki.

- Hétfőn elengedlek Sofiával vásárolni. – Közölte közömbösen. – Ne kelljen megbánnom.

Nikol dühösen, a könnyeit és vért nyelve nézte a majmot. Az ajkához szorította a zsepit. Az előző ütés nyoma még alig halványodott, máris kapott újat az arcára.

- Jó?

Nikol lesütötte a szemét, és alig láthatóan bólintott. Hallotta, ahogy Noel felkuncog. A férfi felé nyújtotta a kezét.

- Jól van. – Végigsimított Nikol haján. A lány összerezzent az érintése alatt – Öltözz át, megyünk reggelizni.

Noel felegyenesedett, közben megreccsent a térde. Nikol a földön maradt. A zsebkendőt szorítva hüppögött, és úgy érezte, még soha életében nem utált senkit annyira, mint Noelt.

- Mi van, ha nem akarok menni? – Morogta.

Noel a válla fölött hátra pillantott.

- Enni?

- Vásárolni. – Nikol letörölte a könnyeit. – Összeverted az arcom.

Noel felhorkant.

- Akkor itt maradsz a szobában. Meg jó sok pénzt megspórolok.

Nikol figyelte, ahogy Noel magára húz egy melegítőt, és egy fehér pólót. Zsebre vágta a lány szipkáját, és egy pisztolyt rejtett a nadrágjába, utána elkezd a szekrényben kotorászni.

- Tessék. – Nikol elé dobott néhány ruhát. Ő csak figyelte, nem mozdult. – Vagy annyira megsérültél, hogy segítség kell az öltözéshez?

Figyelte Noel vigyorát, és elhúzta a száját. Már amennyire a fájdalom engedte. Lassal magához ölelte a ruhadarabokat, és felkelt. Noel lába elé, a földre dobta a véres zsepit, és még mielőtt a férfi bármit is reagálhatott volna, beviharzott a fürdőszobába. Aztán magára zárta az ajtót.

Mély levegőt vett, és az egyik polcra rakta a ruhákat. A tükör elé sétált, és belenézett. Szörnyen nézett ki. A szemceruza lefolyt az arcán, a szeme vörös volt a sírástól, a rúzs pedig vérrel keveredett az arcán. Az ajka felrepedt, de a vér mennyiségéhez képest csak egy apró seb látszott rajta. Akár annak is be lehetett tudni, hogy keveset ivott.

Megnyitotta a csapot, megmosta az arcát, és kiöblítette a vért a szájából. Újból a tükörbe nézett. A víz csak rontott a sminkjén. Fáradtan felsóhajtott, és beletörölte az arcát Noel egyik hófehér törölközőjébe. Kibújt az estélyiből, és akkor vette észre, hogy összevérezte a szoknya részt.

Eközben Noel felvette a véres zsebkendőt. Széles vigyor ült az arcára. Két ujja közé csippentve borítékot keresett, amibe elteheti, majd átadhatja Jamie-nek. Remélte, hogy hamar megjön majd az eredmény. Írt egy rövid üzenetet is a zsepi mellé. Épp lezárta a borítékot, amikor Nikol kilépett a fürdőszobából.

- Véres lett a szoknya... – Jegyezte meg kelletlenül, figyelmen kívül hagyva ahogy Noel végig méri.

- Rakd be a szennyesbe, majd elviszem kimosatni. – Legyintett Noel, az íróasztalra dobva a borítékot.

Nikol kedvetlenül visszaballagott a fürdőszobába, majd nem sokkal később újból megjelent. A szeme alól nem sikerült eltüntetnie a sminket, így úgy nézett ki, mint egy meggyötört pandamaci. Noel felé nyújtotta a karját.

- Mehetünk?

Nikol nem nézett rá. Lehajtotta a fejét, és mellé lépett, de amikor Noel át akarta karolni, kitért a keze alól. Noel elvigyorodott.

- Niki... – Közelebb húzta magához, Nikol pedig igyekezett eltolni a fejét. Egyáltalán nem vágyott Noel reggeli csókjára.

Noel megpördült vele, és az arcához hajolt. Nikol összeszorította a szemét, és az ajkait, de ahelyett, hogy puszit kapott volna...

- Ja! – Noel elengedte, ő pedig a földre esett. – Hülye vagyok, nincs csók!

- Tessék? – Ráncolta az orrát Nikol, miközben a férfi lábra segítette.

- Véres a szád. – Válaszolt, Nikol ajkaira nyomva a mutatóujját.

És ezt kinek köszönhetem?!

Nikol fintorogva elhúzta a fejét, és elütötte a férfi kezét.

- Ha ez kell ahhoz, hogy ne csókolj meg, mindig véres lesz! – Morogta az orra alatt, és kinyitotta az ajtót.

- Vicces vagy. – Vigyorgott Noel, aztán elővette a telefonját. – Mit szeretnél enni?

Nikol elhúzta a száját.

- Mindegy. – Megtörölte az orrát. – És kólát.

Noel felkuncogott.

- Oké. Akkor azt kapod, amit én. – Aztán a füléhez emelte a telefonját. – Szia. Aha, ugye nem ébresztettelek fel. Akkor oké. Figyelj, hozz nekem két menüt. Igen, onnan. Ja, és egy kólát.

Letette a telefont, és Nikol felé fordult.

- Fél óra múlva jön a reggeli. Mit szeretnél addig csinálni?

Nikol lehajtotta a fejét.

- Azt hittem, hogy elmegyünk enni valahova. – Motyogta.

Noel nevetve hátba veregette.

- Ahhoz túlságosan is szarul nézel ki.

- Kösz... – Nikol felpillantott, hogy visszavágjon, de be kellett látnia, hogy Noel makulátlanul fest.

Követte Noelt a liftbe, és kicsit megörült, hogy azért mennek valahova. Ráadásul majdnem olyan messze jutott, mint az első szökési kísérlete során.

Kisétáltak a parkolóba, és leültek a járda szélére egy csenevész fa alá. Nikol mélyet szippantott a levegőbe, és lehunyta a szemét. Hetek óta először szabadnak érezte magát. Szinte meg is feledkezett Noel jelenlétéről.

Csöndben ültek egymás mellett, nem sokkal később pedig egy piros autó gurult be a parkolóba. Nikol felismerte. A kormány mögött Travis ült, túlságosan is hátrazselézett hajjal. Ahogy kiszállt a kocsiból, megcsillant a tincsein a fény. Borosta fedte az arcát, a szeme alatt pedig karikák húzódtak. A tekintete arról árulkodott, hogy Noel igenis felébresztette.

A kezében egy zacskóval sietett eléjük. Szó nélkül átnyújtotta a csomagot.

- Köszi. – Vette át Noel.

Travis biccentett egyet, és megfordult. Közben egy röpke pillantást vetett Nikolra, az arcán pedig átsuhant egy szánalommal és bűntudattal kevert érzelem.

Nikol elgondolkodott rajta, hogyha Travis így reagál, biztos tényleg szörnyen nézhet ki. Figyelte, ahogy a srác visszasiet a kocsihoz, és beszáll.

Közben Noel az ölébe pottyantotta az egyik étel tartó dobozt, és egy műanyag villát is átnyújtott neki.

Elvette, és leszedte a doboz tetejét. Az arcába gőz csapódott, ami azt jelentette, hogy még friss a reggeli.

A doboz két tükörtojást, két kolbászt, babot, pirítóst, és szalonnát tartalmazott. Nikol hasa megkordult, ahogy megérezte a finom illatokat. Nekiesett, és míg Noel csöndben falatozott mellette, nem törődve azzal, hogy az étel csípi az ajkát, pár perc alatt befalta az egészet. Amikor végzett, a férfi kérés nélkül átnyújtotta neki a kólát.

- Mindig ilyen gyorsan eszel? – Kérdezte.

Nikol felbontotta az üveget, és megvonta a vállát.

- Csak ha kiéheztetnek.

Noel felröhögött, és megcsóválta a fejét.

- Meg kéne tanítanom neked, hogy hogy mennek itt a dolgok.

Nikol majdnem kiköpte az italt, és Noelre pillantott.

- Azt hiszem, elég leckét kaptam már tőled.

A férfi mosolyogva közelebb csusszant hozzá.

- Talán jobb is, ha nem tudsz annyit... – Mondta, csak úgy magának, közben beleharapott a pirítósba.

Közéjük telepedett a csönd.

Nikol a kólát szürcsölte, közben a semmibe meredt. Azon gondolkozott, hogy mi történt volna, ha aznap este nem megy le a boltba káposztáért. Hiányzott neki az élete. Túlságosan is hiányzott.

Noel felé nyújtotta a kezét, és a hüvelykujjával megdörzsölte Nikol száját.

- Maszatos voltál. – Jegyezte meg kedvesen, a lány tekintetét látva.

Nikol mosolyt erőltetett magára, aztán megtörölte az arcát.

- Köszi. – Motyogta.

Mégis, ahogy csöndben ücsörögtek egymás mellett, kellemesnek érezte a pillanatot.