2 évvel később

Könnyes szemekkel nézem őt, ahogy ott áll a dobogón. Az lenne a legcsodásabb, ha a legtetején állna, de ez még idén nem sikerült.

Egész évben a világbajnoki címért harcolt, de George Russell lett a bajnok, Charles pedig a második. Hiába nem nyert, ma nem csak George, hanem ő is őszintén boldog a dobogón. Mosolya a legszebb dolog, amit láthatok.

Több, mint két éve vezetem a Scuderia-t és valami elképzelhetetlen, amit a csapat összehozott. Újra a dobogó legfelsőbb fokáért harcolunk folyamatosan. És ehhez minden egyes dolgozó és a pilóták szenvedélye is hozzájárul.

Fura, hogy mit hozott az élet. Will évekkel ezelőtti döntése a feje tetejére állította az életem, de mégis így sikerült megtalálom az utamat.

Ha akkor nem kell eljátszanom Charles-szal azt a szerepet, akkor ma nem lehetnék ilyen boldog.

Nem a legjobb időben találtunk egymásra. Voltak estek, amikor könnyen elveszíthettük volna mindent. Számtalan vita, veszély és akadály szegélyezte a közös utunkat, de azt kell mondanom, hogy a jelen mindenben kárpótol.

Ez volt az az időszak, amikor igazán felnőttem és megtanultam, hogy ki vagyok és mit akarok.

Will a börtönben lesz, valószínűleg csak akkor jöhet ki, amikor már nem sok értelme lesz, de esélyes, hogy meg sem éli azokat a hosszú éveket, amelyeket kiszabtak neki büntetésül.

Átgondoltam mindent és néha-néha bejárok meglátogatni. Tudom, hogy mit tett és sosem fogom megbocsátani. De én nem vagyok olyan, mint ő. Néha elmegyek és beszélgetek vele. Látom rajta, hogy ez sokat segít neki. Talán majd az utolsó óráiban valami kis megnyugvást fog számára jelenteni, hogy attól függetlenül, hogy mindent elbaszott az életben, a velem való kapcsolatát egy kis mértékben talán sikerült feljavítani.

Megtudtam tőle, hogy hol van anya sírja és azóta sűrűn kijárok hozzá. Sokat jelent nekem, hogy ott tudok lenni, ahol ő nyugszik. Nyugalommal tölt el, ha vele vagyok.

Elkalandoztam.

A csapat ujjongva fogadta Charles-ot, aki mindenkinek egyenként hálálkodott egy sort, majd felém vette az irányt.

Vörös arca és csillogó szemei még boldogabbá tettek.

- Megcsináltuk! A semmiből majdnem bajnok lettél! - szaladtam hozzá és ugrottam a nyakába.
- Megcsináltuk, Hope! Jövőre megnyerem az egészet! - szorított magához.

Az évzáró buli csak holnap lesz, így viszonylag hamar eltudtunk szabadulni a sürgés-forgásból.

Az autóban ülve úgy néztem őt, mintha most látnám először. Az utóbbi években egy pillanatig sem csillapodott közöttünk az a mérhetetlen szerelem, amit egymás iránt érzünk.

- Mit nézel? - nevetett.
- Téged, Charles! Annyira büszke vagyok rád! - merengtem el arca apró részletein.
- Én is rád! Annyira büszke vagyok arra, hogy kitartottunk egymás mellett! - mosolygott és visszagondolt a közös utunkra.

Már nem igazán kerül szóba a kapcsolatunk eleje, mert azóta sokkal jobb emlékek váltották fel azok helyét. De most, hogy egy újabb szezont lezártunk sikeresen, így kissé izgalmasabb visszatekinteni. Izgalmas látni, hogy mennyi minden változott, de mindenközben mennyi minden maradt ugyanaz.

Belépve a lakásunkba Charles azonnal lágy csókokat lehelt az ajkamra. Visszacsókoltam, majd újra nosztalgikus hangulatba kerültem.

- Amikor először zongoráztál nekem, akkor döbbentem rá, hogy beléd szerettem. - súgtam neki.
- Akkor szeress belém újra! - mondta, majd a zongorája felé vette az irányt.

Egy ismerős dallamot kezdett el játszani. A közös kedvencünket kezdte el, mire felpattantam a hangszerre én is becsatlakoztam a refrénnel, ami tökéletesen leírja a mi utunkat.

"If the whole world was watching I'd still dance with you
Drive highways and byways to be there with you
Over and over the only truth
Everything comes back to you" - énekeltem mélyen a szemeibe nézve, miközben ő sem vette le rólam a tekintetét.

Szeretem mikor nekem játszik, ilyenkor azt érzem, hogy tényleg csak mi vagyunk a világon. És ennél biztonságosabb érzést keresve sem találnék.

Mikor leütötte az utolsó billentyűt is, akaratlanul is könnyek szöktek a szemembe.

- Tudod mi az ami miatt megláttam benned, hogy te leszel az igazi? - kezdtem, mire ő érdeklődve figyelt. - Akkor léptél be az életembe és maradtál velem, amikor ezt senki nem tette volna. Szét voltam esve, de te nem tágítottál. Nem tudtam akkor neked semmit sem adni, csak magamat. Nem tudtalak téged akkor igazán boldoggá tenni, de te így is kitartottál. Neked elég voltam én, az az énem, akit a veled való találkozásig senkinek sem mertem teljes egészében megmutatni, mert féltem a reakcióktól. Megharcoltál értünk és ezért annyira, de annyira hálás vagyok. - öleltem meg.
- Én ... - kezdte, majd elhallgatott. - Nem! Semmi. - zavarodott össze.

Elengedett, majd rohanni kezdett a háló felé. Megbotlott, amin nagyon elkezdtem nevetni. Olyan esetlen tud lenni.

- Itt hagysz? - kérdeztem, mikor már hallottam, hogy a szobában minden borul és óriási zaj szűrődik ki onnan.
- Várj ott! - kiáltotta. - Ez az a pillanat!

Teljes értetlenségben ültem továbbra is a zongora tetején, miközben a Monacóban igen gyakori luxusautókon megcsillanó fények játékát követtem a szememmel az ablakon keresztül.

Mintha minimum egy háborúból érkezne, úgy rohant vissza néhány perc múlva Charles. Megállt előttem, mosolyogva bólintott, majd fél-térdre ereszkedett.

Jézus! Majd kiugrottam a bőrömből. A boldogság minden porcikámat átjárta.

- Tehát! - kezdte el vörös arccal. - Nem itt akartam, de azt érzem, hogy nem akarok többet várni. - nyelt egyet, majd folytatta. - Hazugságként indult ez az egész, aztán annyira igaz lett minden, hogy ennél valósabb érzelmeket sosem tudnék táplálni senki iránt. Melletted megtanultam, hogy nem az a lényeg, hogy tökéletes legyek, hanem, hogy önmagam. Nincs annál jobb érzés, mint veled lenni és csak szimplán boldognak lenni minden körítés nélkül. Veled minden más, minden szebb és boldogabb. Életem legjobb döntése volt, hogy sosem engedtelek el. Mindig tudtam, hogy minket egymásnak teremtettek. Neked rám volt szükséged, nekem meg rád. Azt akarom, hogy harcoljunk meg mindenért együtt! Azt akarom, hogy élvezzük ki mindent együtt! Azt akarom, hogy kis Hope-ok és kis Charles-ok szaladgáljanak körülöttünk! Azt akarom, hogy majd ha már öregem alig bírok menni, akkor is a te kezedet foghassam! És most azt akarom mindennél jobban, hogy te legyél a feleségem, Hope Wallis. - újra patakokban folytak a könnyeim.

Leszálltam a zongoráról, majd leguggoltam Charles-hoz. Reménykedő arcát megsimítva válaszoltam.

- Én meg azt akarom, hogy te legyél a férjem, Charles Leclerc! - válaszoltam mosolyogva.

Ezt követő heves csókunk megpecsételte a vágyainkat. Olyan volt az egész, mintha a mennyországban lennénk.

Rá kellett jönnöm, hogy igenis mindenkinek jár a boldogság egytől egyig. Valóban egy elég durva hullámvasút az élet. Néha minden oldalról ömlik rád a rossz, de tudnod kell, hogy ezután minden sokkal jobb lesz.

Ha izgalmas, ha nem, az életünk tele van szabályokkal. Ez is egy ilyen szabály. Ha egyszer fent vagy, akkor onnan lekerülsz. De azt sem szabad elfelejteni, hogy aztán újra és újra felfelé visz az a bizonyos hullámvasút.

És ezekben a rossz, vagy akár jó időkben is tanulhatsz, fejlődhetsz és talán rájöhetsz, hogy az a nehéz időszak mégsem volt olyan szörnyű, mert jobb emberré váltál tőle.

Én is a legnehezebb időszakomban találtam rá Charles-ra. Ha nincsenek azok az események, akkor ma nem ölel magához a mostmár vőlegényem.

Ezek az esetek mutatják azt, amit régen nem hittem volna el. Az élet nem fekete vagy fehér. Az élet maga a hullámvasút, de csodálatos dolog, hogy vettem rá jegyet. És alig várom, hogy mit tartogat számomra, vagy számunkra ez az út.

- Emlékszel, amikor azt mondtad, hogy háború vagy számomra? - kérdezte Charles, miközben óvó kezeit éreztem magam körül.
- Igen, emlékszem. - válaszoltam.
- Az voltál. Akkoriban háború voltál számomra. De mostmár tudod mi vagy? - nézett rám.
- Mi? - kérdeztem csillogó szemeit kémlelve.
- Béke. Nekem béke vagy, Hope!

Sziasztok!
Elérkezett az utolsó része a második könyvemnek is. Imádtam írni és nagyon közel került hozzám a két karakter. Sajnálom, hogy vége, de úgy érzem, hogy így kerek ez a történet. Remélem, hogy nektek is elnyerte a tetszéseteket. Köszönöm szépen az olvasásokat és a csillagozásokat, sokat jelentenek. Mivel még mindig nagyon sok örömöt jelent nekem az írás, így várhatóan folytatom és a következőkben Lando Norris lesz a soron, aki egy nagyon váratlan szituációban találkozik egy számára igazán fontossá váló emberrel. Ha esteleg érdekelne titeket a történet, akkor kövessetek be és hamarosan jelentkezem. Mégegyszer köszönöm a támogatást!