Edward Stevens volt az, aki a repülőút során megkeresett azzal, hogy amilyen hamar csak tudok menjek el az irodájába. Edward apa ügyvédje volt szerintem mindig is. Legalább is én nem tudok másról. Évek óta heti rendszerességgel jár hozzánk. Nyájas stílusa mindig felmérgel.

Ahogy letettem a telefont értetlenség ült ki az arcomra, amit Charles azonnal kiszúrt.

- Ki volt az? - kérdezte.
- Jaj, de kíváncsi itt valaki! - mosolyogtam. - Apa ügyvédje. Nem tudom mit akar, sosem keresett.
- Remélem nincs baj a Ferrari-val.
- Nem hiszem. Most azt úgy óvja apa, mintha hímes tojás lenne. Minden idejét rászánja.

Hazaérve Charles kirakott a ház előtt. És most életünkben először nem volt olyan egyértelmű a búcsú. Eddig mindig csak egy halk köszönéssel siettem ki, de most még maradtam volna vele.

Ahhoz, hogy végre megtörjön közöttünk a jég, egy veszélyes esetnek kellett történnie. Lehet ha ő nem lett volna velem, akkor még most is azon őrlődnék. Nem vagyok túl rajta, kell még idő. De azzal a törődéssel, amit életemben először kaptam, minden könnyebb. Az ő jelenléte miatt sokkal pozitívabbnak látom a jövőt.

Most az autóban egy öleléssel búcsúztunk, ami jól esett. Boldoggá tesz, hogy legalább barátok vagyunk és, hogy ő is kedvel.

A lakásba belépve nagyon furcsa hangulat fogadott. Hiába kiabáltam, Martha nem volt sehol. Apa sem. És azt is észrevettem, hogy néhány dolog hiányzik. Nem tudtam ezt mire vélni, de olyan fáradt voltam, hogy hamarosan le is feküdtem aludni.

Másnap reggel sem változott semmi. Még mindig üres volt a ház. Ilyenkor általában özönlenek apához az üzletfelek, de most nem jött senki.

A telefonomra értesítés érkezett Edward-tól, hogy haladéktalanul menjek be hozzá. Reménykedtem, hogy ott talán választ kapok, hogy mi ez az egész. Ő volt az az ember, aki minden részletet tudott apa ügyes-bajos dolgairól.

Így el is indultam Monaco legpatinásabb üzleti épületébe, ahol beléptem az irodájába. Edward letolta szemüvegét már-már az orra hegyére és intett, hogy foglaljak helyet.

- Édes Hope-om, az első pillanattól kezdve követem a felcseperedésedet. És most végre igazán beléphetsz a felnőttek világába.
- Te miről beszélsz? - nem érdekelt a körítése.
- Drágaságom. Mindenek előtt sok sikert kívánok neked! - arcomon már a türelmetlenség és értetlenség váltakozott. - Apád rád íratta mindenét. Mostantól minden csakis a tiéd és csak te döntesz minden felől. És a mai nappal megszűnik minden eddigi alkalmazottjával a munkaviszony, így van lehetőséged a neked megfelelő embereket felvenni.

Konkrétan azt hittem, hogy megnyílik alattam a föld, mondjuk nem is bántam volna. Az első pillanatokban nem is értettem, hogy miért tette ezt apám.

Aztán leesett. Egyszerűen nem hiszem el, hogy ennyire utál. Mivel most óriási bajban van az üzlete a törvényszegések miatt, így rám íratott mindent. Mostmár nem ő a rendőrség nagyítója alatt lévő bűnöző, hanem én. Apám véglegesen összetörte a szívem. De legalább nekem van. Ő egy szívtelen, undorító ember.

- De ez nem lehet! Én nem írtam alá semmit! - próbáltam mentegetőzni.
- Mivel az ő tulajdona volt, így szabadon rendelkezhet mindenről, így neked nem kellett az aláírásod, Kincsem!
- Ne hívj Kincsemnek, te szemét! - csaptam az asztalra. - Undorítóak vagytok. Tönkre akartok tenni egy 23 éves lányt, csak mert gyávák vagytok szembenézni azzal, hogy mekkora kárt tettetek. Meg fogtok még bűnhődni. Hol az apám? Vagyis inkább Will. Mától ő senki nekem.
- Nem mondhatom el. Elég annyit tudnod, hogy jó messze. Ne lásd ilyen borúsan a dolgokat. Hátha ki tudsz valamit hozni ebből. De engem kérlek ne keress! - mosolygott tenyérbemászóan.

Majd átadott néhány mappát, amiben a cégekhez és egyéb üzletekhez kapcsolódó iratok vannak.

Még mielőtt dühösen kiviharoztam, megszólalt Edward:

- Egyébként Will otthonhagyott néhány iratot, az is segíthet! Jaj és még annyi, hogy az én nevem ne kerüljön elő sehol. Ha igen, akkor tönkreteszlek. Tudod, sok mindent tudok a cégeidről. - mosolygott gonoszan.

Becsaptam az ajtaját és siettem ki az irodából, ahogy csak tudtam. Alig láttam az előttem lévő lépcsőfokokat, mert minden homályos volt a stressztől.

Az autóba beülve próbáltam egy kicsit lenyugodni, de képtelen voltam. Nem is tudom, hogy jutottam haza. Úgy vezettem, mintha egy alagútban lennék. Nem bírtam koncentrálni semmire.

Hazaérve ledobtam az iratokat és - mostmár számomra csak Will - irodája felé vettem az irányt.

A laptopját itt maradt, így beléptem rá. Nem volt nehéz feltörni. Sosem ismertem igazán, de biztos voltam benne, hogy anya szülinapja a jelszó.

Az üzenetei tele voltak fenyegető követelőzésekkel. Rengeteg embernek tartozott. Volt aki velem is fenyegette, de ez mint látható, nem hatotta meg.

Majd egy idő után észrevettem, hogy a telefonomra is érkezik néhány üzenet ismeretlen számokról. A tartozásukat kezdték rajtam követelni. Honnan tudják máris, hogy már enyém a Wallis-vagyon?

Olyan fenyegetéseket kaptam néhány perc alatt, hogy fel sem fogtam. Rohadt nagy bajba kerültem. Fogalmam sincs, hogy menekülnek meg. Dollármilliókkal tartozok sokaknak. És bár közgazdász vagyok, a való életben még sosem volt dolgom az üzlettel.

Próbáltam kicsit megnyugodni és bekapcsoltam a tv-t, hátha kikapcsolja az agyam legalább egy pár pillanatra. De ott is jött a hidegzuhany.

Tele volt a hírekkel, hogy Will Wallis átadta lányának a vállalatainak irányítását. Még Edward is adott interjút, hogy mostmár minden az én kezemben van, mert apám eltávozott ismeretlen helyre és már semmi köze az üzlethez.

Volt ahol egy beszélgetést folytattak, hogy miért történhetett ez. Az egyik vélemény szerint halálos beteg lehet és elvonult a közvélemény elől. De többen azt gondolják, hogy a börtön elől menekül. És ameddig nem bizonyítottak rá semmit, addig lép le. Velem meg teljes mértékben kibaszik.

Nem bírtam ezt sem tovább hallgatni, így kikapcsoltam. Egyszerűen tehetetlennek és elveszettnek éreztem magam.

Hevesen kapkodni kezdtem a levegőt, majd mikor újra minden egyre homályosabb lett, akkor megpróbáltam eljutni a wc-ig, ahol mindent kiadtam magamból. A stressztől elég sok időt a wc csésze fölé hajolva töltöttem el.

Közben többször csörgött a telefonom, de nem volt sem erőm, sem kedvem megnézni, hogy mi vár az értesítéseimben.

Megsemmisültem. Ennyire, hogy lehet gyűlölni a gyermeked, hogy a rendőrök elé vesd? Sőt, ami rosszabb, hogy a tartozásokat muszáj kifizetni. Mert, akik követelik, azok vérbeli bűnözők és ők képesek az életemet is veszélyeztetni.

Amikor kicsit jobban lettem, megkerestem a telefonom és a sok fenyegetés közepedte megláttam, hogy Charles is keresett többször és üzeneteket is írt. Inkább meg sem nyitottam.

Majd olvasgatni kezdtem, hogy kik, milyen összegeket várnak tőlem. Az egyik üzeneten megakadt a szemem. Azt írta, hogy, ha nem utalok, akkor Charles nagy bajban lesz.

El is felejtettem. A világ azt hiszi, hogy ő a párom, így veszélyben van. De ez nem lehet. Charles fontos nekem. Nem bírnám ki, ha miattam baja esne. Én szinte egy senki vagyok a számára. Nem lehet, hogy pont miattam legyen valami baja, vagy még rosszabb. Talán eddig életem során őt kedveltem meg a legjobban és minden áron meg fogom védeni.

Az éjszaka folyamán nem is aludtam, hanem a gondolataimat próbáltam összeszedni és minden iratot átnézni. Valóban láttam, hogy Will nem mindig fizette ki az adókat, kétes ügyletekbe keveredett minden cégével. Az egyetlen tisztának tűnő a Ferrari volt. Gondolom mivel ez még friss és anya miatt sem akart itt is csalni.

Úgy döntöttem, hogy meg sem próbálom felkeresni Will-t egyenlőre, mert valószínűleg esélytelen megtalálni, másrészt jelenleg a szemébe sem tudnék nézni, maximum leköpném.

Először próbálok mindent törvényessé tenni. Hátha még van idő addig, ameddig a rendőrség talál valami bizonyítékot. Próbálom a tartozásokat is kiegyenlíteni. Talán ez a legfontosabb jelenleg. De ehhez el kell adnom több céget és az azokban lévő részvényeket. Kissé lehetetlen küldetésének érzem most a helyzetemet.

Felhívtam Nicolas-t, aki a Charles-szal való ügyeinket intézi. Próbáltam meggyőzni, hogy hagyjuk abba ezt a kapcsolatosdit. Nem akarom veszélyeztetni Charles-t. De nem hagyta. A szerződésben foglalt ideig együtt kell legyünk, mivel a közvélemény jelenleg az én pártomon áll apámmal szemben, így ez hasznos lehet a Ferrari-nak is. Csak azt nem tudják, hogy itt tényleg bűnözőkkel is vannak ügyek, akiket nem érdekel senki élete.

Próbáltam észérvekkel is meggyőzni, hogy ez esetlegesen besározhatja a Ferrari-t is, de szerintük most lesz a legnépszerűbb a párosunk, amikor az igazságért fogunk harcolni. Undorító, hogy mikre képesek a népszerűségért.

Amikor már teljesen kimerültem elkezdtem Charles üzeneteit olvasni. Aggódott és nem értette, hogy mit tett Will.

Az üzenetei óriási nyugalmat jelentettek. Óriási békesség töltött el, ameddig rágondoltam és az előző együtt töltött napokra. Charles személye mindig békét nyújt számomra.

De végül a valóság visszarántott. Kérte, hogy vegyem fel neki a telefont. De mit is mondanék?

Talán azt, hogy: "Szia Charles. Hope vagyok, a kamu barátnőd, aki mostmár bűnöző. Ja, és mostmár mindig nézz a hátad mögé, mert rád is vadásznak miattam."

Jól esne kicsit beszélni vele, de nem lehetek önző. Ameddig nekem ő a nyugalmat jelenti, addig én neki a veszélyt.