Reggel a hotelszobában ébredtem, ahova már eléggé beszűrődött a fény. Ránéztem a telefonomra és láttam, hogy reggel 9 van. Charles sehol sem volt.

Be voltam takarva, ami kissé megmelengette a szívem. Legalább nem volt olyan mérges, hogy hagyjon megfázni. Pedig biztos nagyon feldühítettem, hiszen a legjobb barátját akartam elcsábítani mindenki szeme láttára.

De most nem is baj, hogy nincs itt. Eléggé lejárattam magamat. Nem is igazán maradt meg a tegnap a hazaindulástól, csak annyi, hogy azt mondta, hogy nem szeretné ezt folytatni.

Viszont ezt nem hagyhatom. Akkor tényleg óriási csalódást okoznék. A Ferrari apa szívügye, én pedig az első nap elbuknám a feladatom. Szégyen.

Lassan összekészülődtem a mai napra, amire amúgy semmi tervem sincs, mivel csak kétszer kell "szerepelnem"  ebben a néhány napban.

Halk ajtónyitással megérkezett Charles az edzésből, amikor én már a kávémat ittam a fotelben. A tekintete mindent elárult, amikor megpillantott. Már-már utálatot  láttam megcsillanni a szemeiben. Ez azonnal megszakította a szívem.

- Bocs a tegnapiért! Kiment a fejemből a szerep. Nem akartam! - mondtam őszinte bűnbánással.
- Lejárattál minket, Hope! Engem azért, mert én nem ilyen lányokkal voltam eddig és most azt hiszik, hogy hülyének vagyok nézve. Magadat pedig...nem is részletezem. Remélem a média nem látta. - válaszolta monoton hanggal.
- Ha mégegyszer felhozod, hogy ilyen meg olyan lány, akkor... akkor, fú nem is folytatom! Semmit nem tudsz rólam és mindig lehordasz. Nem lesz ilyen többet, de akkor sem viselem el, hogy mindig leszólsz! - csaptam az asztalra felháborodottan.

Annyira dühös lettem, hogy elkezdtem pakolni a bőröndömbe. Semmi sem érdekel. Visszautazok Monacóba egy nappal hamarabb.

Ő eleinte idegesen figyelte, ahogy pakolok, majd elment inkább zuhanyozni. Aminek igazán örültem, mert csak útban volt.

Még el kellett volna kísérnem egy ebédre, de nem vagyok most erre képes. Egyszerűen zavar, hogy nem visel el. Ez a negatív hangulat közöttünk jelenleg borzalom.

Ahogy befejeztem a pakolást, ő is végzett a tusolással. Ahogy csak tudtam, siettem is ki a folyosóra.

- Bahrein-ben találkozunk! - csaptam be az ajtót.

Még visszanézve láttam, hogy Charles csak állt. Nem igazán tudunk jelenleg egymással mit kezdeni. Nagyon furán érzem magam a környezetében és inkább nem akarok rájönni, hogy miért.

1 hét múlva

A gépen óriási turbulencia volt, így nem sikerült kipihenni magamat. Ma biztos elég csípős hangulatomban leszek a fáradtság miatt valószínűleg. De ezt csak tetézni fogja Charles Leclerc jelenléte is.

Az elmúlt hetem is maga volt a pokol. Kikerült egy kép, amin Pierre és én eléggé kedvesen mosolygunk egymásra és a média felkapta, hogy vajon ki is az igazi számomra.

Szerencsére sikerült őket elcsendesíteni azzal, hogy Charles megjelölt egy romantikus instastory-ban, a valóságban pedig ott sem voltam vele. A két borospohár gyertyafényben eléggé meggyőző volt a média számára.

De a kép miatt apámmal volt több vitánk, ami megviselt. Természetesen a fejemhez vágta többször, hogy igénytelen vagyok a férfiak terén.

A késő gépem miatt gyorsan lepakoltam a szobánkba, majd siettem is a paddockba, hogy lássam a kamu szerelmem.

Meglepően izgalmasnak találtam az időmérőt élőben is. Jókat beszélgettem a szerelőkkel és az ott dolgozókkal. Megmelengette a szívemet a kedvességük. Jó érzés volt, hogy van aki pozitívan áll hozzám és kedves velem.

Másnap elérkezett a futam. Amikor Charles kilépett a hotelszobánkból sok sikert kívántam neki, amin először meglepődött, mert az utóbbi napokban egy szót sem szóltunk egymáshoz. De most félre akartam tenni ezt. Úgy látszott, hogy ő is, mert megköszönte.

A rajtja eszméletlen volt. Egyből a második helyre érkezett. Úgy elkezdtem neki szurkolni, mintha tényleg a párom lenne. Elég könnyen beszippant ez a sport.

Egészen addig pályázhatott a dobogóra, ameddig Lewis Hamilton meg nem érkezett mögé. Majd a védekezés során kicsit szűken helyezkedett és a falban találta magát.

A testem megfeszült a képkockákat látva. Nagyon ijesztő volt. Láttam, hogy a csapat nem rémült meg, így tudtam, hogy ez nem volt olyan veszélyes baleset. Azonnal meg is nyugodtam.

De Charles csalódott rádióüzenetétől megszakadt a szívem. Itt láttam meg, hogy ezeknek az embereknek valóban az életük benne van ebben az egészben és egy-két centiméteren akár álmok is múlhatnak, vagy akár valaki élete.

Amikor visszajött a garázsba, mérhetetlenül ideges volt. Egyből bevonult az öltözőjébe. A csapat is nagyon letört volt, de Carlos még csatában volt, így rá koncentráltak.

Néhányan intettek, hogy menjek be megvigasztalni. Nagyon vonakodva indultam el, mert tudtam, hogy nincsen ott helyem. De muszáj volt, mert elvégre én vagyok a barátnője.

A lehető leghalkabban nyitottam be. Charles arcába temette kezeit és úgy ült ott. Becsuktam magam mögött az ajtót és megálltam a sarokban. Legszívesebben felszívódtam volna. Nem érzem, hogy jogom van egy ilyen nehéz pillanatban itt lenni ezzel a teljesen idegen fiúval. Sok-sok ember lehetne most itt őt támogatni, akik közel állnak hozzá. Jobban megérdemelné őket.

- Mit szeretnél? - kérdezte.
- Csak gondoltam megkérdezem hogy hogy vagy? - tettem fel a legbénább kérdést.
- Hogy lennék? Nem akarom, hogy itt legyél, érted? Nem vagy és soha nem is leszel Charlotte. Nem tudod pótolni. De közben meg bejössz, mintha lennél nekem valaki! Nem vagy senki! Vagyis hazudok. Vagy valaki. A legnagyobb hazugság az életemben, az vagy! - kelt ki magából, amin láttam, hogy még ő is meglepődött.
- Ja, igazad van, nem vagyunk senkik egymásnak. - válaszoltam megszeppenve és a földet kémleltem.

Fájtak a szavai, mert most tényleg jóindulattal próbáltam felé közeledni. Inkább csak kisétáltam az ajtón, vissza a hotelbe.

Némán haladtam a szobáig. Nagyon rosszul érintettet ez a beszélgetés. Kevés ismertségünk ellenére nagyon meg tud bántani. Én nem érzek iránta akkora utálatot, mint ő irántam.

Olyan szavakat vág a fejemhez, amiket én nem tudnék neki mondani, pedig általában ezek nekem nagyon könnyen mennek.

Nem tudom megmagyarázni, hogy mit érzek, mivel nem igazán ismerem ezt a fiút, de tudom, hogy ő igazából sokkal jobb ember annál, mint ahogy eddig velem viselkedett. Észrevettem rajta, hogy sokszor feszült. Szívesen beszélgetnék vele, de nem érzem erre nyitottnak.

A hotelben rendeltem egy bort és kiültem a teraszra. Elgondolkodtam azon, hogy mennyire magányos vagyok. Se család, se barátok és egy kamu kapcsolat. Semmi sincsen sínen az életemben. Nagyon elveszettnek érzem magamat jelenleg. Munkába se tudok állni, mert lefoglal ez a színjáték. Nem tudom mi kellene, hogy legyen a következő lépés az életemben.

Meghallottam, hogy Charles éppen megérkezett. Akaratlanul is elfogott a feszültség miatta. Halkan pakolt le, majd az ajtófélfának támaszkodva vett erőt magán és megszólalt.

- Sajnálom. Borzalmasan frusztrált vagyok az utóbbi időben és valamiért rajtad vezetem le. Nem tudom miért csinálom ezt. - fogta fejét a kezével. - Nem vagyok teljesen ott fejben mostanában, de megígérem, hogy nem beszélek veled így többet. Nem is ismerlek, így nem is bánhatlak. - kért bocsánatot.

Felé fordultam, majd halványan elmosolyodtam, mikor megláttam, hogy mekkora pánik van az arcán. Ennyire azért nem kéne félni. Látszik, hogy keveset konfrontálódik.

- Szerintem el kellene felejteni, amit eddig műveltünk. Mindketten hibáztunk és csúnyán viselkedtünk. Kezdjünk új lappal, mert így ki fogjuk egymást készíteni, Charles. Egyetértesz?
- Teljesen. Én nem vagyok ilyen gonosz ember. Legyünk meg nyugodtan egymás mellett. Ha mennünk kell valahova, akkor megyünk, ha pedig nem, akkor hagyjuk egymást, ne legyen vita.
- Kezet rá! - nyújtottam is neki kezemet.

Mindketten mosolyogva néztünk egymásra, de tekintetünk megint összeakadt.

Túl sokáig, megint. Annyira eltudok veszni abban a kék szempárban, hogy el is felejtem egy pillanatra a külvilágot. Nem tagadhatom a vonzalmat, amit iránta érzek.

Megint olyan érzést keltett bennem, amilyet egyszerűen nem engedhetek meg magamnak.