Letiltott.

Egyszerűen megnyomta a gombot. Elektronikusan, de pontot tett a kapcsolatunk végére. Ő volt a bölcsebb fél.

Kimondhatatlanul fáj, de el kell engednem. Benne már elkezdődött ez a folyamat és ez nem baj. Ez így egészséges.

Talán kicsit durva ez a letiltás az üzenetem után. De gondolom nagyon mérges rám a csók miatt. Nyilván én is az lennek ellenkező esetben. Rosszul esik, hogy haraggal fog visszagondolni rám.

Mondjuk hiába kezdődött meg az eltávolodásunk, holnap újra felszakítjuk a sebeket.

Holnap lesz a Scuderia Ferrari minden évben megrendezendő estje. Mivel idén volt a 70. évfordulója az első Forma 1-es győzelemnek, így az idei rendezvény nagyon grandiózus lesz. Még Will kezdte el szervezni, aztán pedig az általam megbízottak folytatták.

Itt lesz minden jelenlegi és jövendőbeli szponzor, díszvendégek és rengeteg egyéb fontos és kevésbé fontos meghívott. Carlos a barátnőjével érkezik, így nekem is meg kell jelennem Charles-szal. Neki is fontos, hogy legyen egy párja és nekem, mint a cég vezetőjének is illik párral megjelennem. Ósdi egy szokás, de jó képet kell mutatnunk, hogy minél több befektetőt meggyőzzük.

Ez lesz a szakításunk bejelentése előtti utolsó megjelenésünk. Az utolsó lehetőségem megfogni a kezét. Tudom, gyerekes, de számomra sokat jelent.

Még belegondolni is szívszorító. De ez az élet rendje. Legalábbis ezt beszélem be magamnak.

Elalvás előtt is csak a holnapi találkozónk járt az eszemben, aztán pedig lassacskán elnyomott az álom.

Az ébresztőm éles hangja jelezte, hogy hamarosan a reptéren kell lennem és felszállni a Maranellóba tartó járatra. Izgulni sem volt időm, annyira késésben voltam.

A repülőút kellemesen telt. Valami gagyi, de meglepően vicces vígjátékkal hessegettem el a sötét gondolataimat.

Leszállva jött az első pofon. Nicolas írt, hogy a hotelben egy szobában leszünk elszállásolva Mr. Leclerc-kel. Mondanom sem kell, repestem az örömtől. Ennél tényleg nem lehetne jobban megnehezíteni a dolgot.

A hotelhez odarendeltem a személyi asszisztensemet, Lucy-t is. Igen, van asszisztensem. Szegény lánnyal még nem is találkoztunk. Ahogy megkaptam a Ferrarit, akkor nevezték ki erre a posztra.

Mivel szinte semmit nem tevékenykedtem eddig a Ferrari háza táján, így csak annyival bíztam meg egy e-mail-ben, hogy dolgozzon az általam kinevezett ideiglenes vezetők keze alá.

De most az esemény előtt írtam neki, hogy be kéne szereznie valami csinos ruhát, mert tudtam, hogy nem lesz rá időm.

Ahogy odaértem a hotel elé, már várt is engem. Egy bemutatkozás után indultunk is a szobába. Hála az égnek Charles még nem volt ott.

Lucy-val egy kis beszélgetés után azonnal egy hullámhosszra kerültünk. Nagyon aranyos lány. Remélem a jövőben tényleg lesz lehetőségem vele dolgozni.

Ahogy elővette a ruhámat elállt a szavam. Tökéletes ízlése van. Azonnal fel is próbáltam.

A földig érő teljesen flitteres arany ruha tökéletesen simult a testemre. A combomon pont ízlésesen volt felsliccelve és a dekoltázsom is pont megfelelően volt merész. A hozzá választott fekete tűsarkú és táska csak feltették az i-re a pontot. Lucy is büszke volt a választására.

- Gyönyörű vagy! Tutira ti lesztek az este legmenőbb párja. Követlek téged és Charles-t is instán, le sem tudnátok tagadni azt a tüzet, ami köztetek van. - mondta lelkesen.
- Köszi Lucy, nem is akarjuk letagadni. - nevettem, közben sírni tudtam volna.

Megköszöntem Lucy segítségét, aztán ő ment is tovább a rendezvény előkészületeiben segédkezni.

Egyedül vártam Charles-t. Gondolom csak az utolsó pillanatban akar betoppanni, hogy ne legyen kínos. Hálás voltam ezért a döntéséért.

Már csak két óra volt a Nicolas-szal megbeszélt indulásig, így én bevonultam a fürdőszobába kicsípni magam.

Egy arany sminkkel és laza hullámokkal tökéletesítettem a külsőmet. Egy óra után meghallottam, hogy megérkezett Charles, de meg sem próbált benyitni vagy köszönni.

Eléggé húztam az időt, hogy ne kelljen a szemébe néznem, de mikor már csak fél óra maradt az indulásig, akkor még vetettem egy utolsó pillantást magamra.

Tökéletesen néztem ki, nem tagadom. Még az elrablás miatt látszódik néhány lila folt, de más nem rontotta el az összképet. Végre szépnek érzem magam.

Kiléptem az ajtón. Charles a Ferrari logós, hibátlan szabású öltönyében ült a fotelben. Annyira tökéletesen nézett ki, hogy egy pillanatra még a lélegzetem is elállt. Hihetetlen, hogy kellettem egy ilyen férfinek, én meg hagytam kicsúszni a kezeim közül.

Ő a telefonjából rám pillantott, majd gyorsan vissza a telefonjára, majd újra rám. Az arca hirtelen vörösbe fordult.

A szemei kikerekedtek és mocorogni kezdett a fotelben. Nagyokat nyelt. Úgy látom nem bírja leplezni, hogy tetszem ma neki.

- Hu... - csúszott ki a száján, miközben látszott rajta, hogy kellemetlen ez neki.
- Szia. - törtem meg a kínos szituációt. - Nagyon jól nézel ki! - mondtam majd a mini bár felé indultam.
- Te... Te is nagyon... - dadogott nem találva a szavakat. - Gyönyörű vagy! - mondta.

A további percekben némán ültünk a két fotelben és a telefonjainkba mélyedtünk. Én intéztem az e-maileket a tulajdonrészek eladásával kapcsolatban, ő pedig valami filmet nézett.

Amikor elindultunk már a hotel előtt fotósok vártak. Többen bekiabálták, hogy tökéletes pár vagyunk, ami eléggé keserédesen érintett.

Mi ezen a tökéletes? Mindig csak a külsőségek. Nem, nem vagyunk tökéletesek és ez tesz minket önmagunkká.

Egész életemben a tökéletességet hajszoltam és ez tett tönkre. Nem akarom hallani, hogy bárki is ezekkel a szavakkal dobálózik. Nem vagyok az, és nem is kell annak lennem. Senkinek nem kell annak lennie.

Az autóba ülve várt még ránk egy kis út az eseményig.

- Kedvesen letiltottál. - törtem meg a csendet.

Fogalmam sincs milyen szándékom volt ezzel az odaszúrással, csak kikívánkozott.

- Kedvesen lecseréltél egyik napról a másikra. - válaszolta, miközben tövig nyomta a gázt.

Hirtelen eszembe jutottak a képek, amiket Cameron mutatott anyáról az autóbalesetük után. Az elrablás emlékei élénken élni kezdtek az elmémben. Félelem töltött el ettől a sebességtől.

- Lassíts már! - szóltam rá erélyesen.
- Nézzünk oda. Már nem is bízol bennem. - mondta, majd megint gyorsabb lett.
- Állj meg most azonnal! - kiabáltam úgy, ahogy még sosem azelőtt.

Szépen lassan lelassította az autót és megállt a kietlen út szélén. A dühömet és a félelmemet nem tudtam csillapítani, így kivágtam az autó ajtaját és sétálni kezdtem.

Elindult az autóval mellettem.

- Ne legyél gyerekes! Szállj már be! - szólalt meg.
- Én vagyok a gyerekes. Nem én veszélyeztetem mások életét autóversenyző létemre. - mondtam idegesen.
- Igaz, oké? Nem tudom kezelni a helyzetet, nem tudom mit miért csinálok. Csak szállj vissza és játszuk el az utolsó szerepünket. Aztán ennyi, vége. Majdcsak megtanulunk élni egymás nélkül. - mondta.

Egyetértettem és visszaszálltam. Elég a drámákból.

A további út során némán ültünk és igyekeztem az útra fókuszálni, nehogy elkapjanak az érzelmeim.

Kilépve újra vakuk százai világították meg a már sötét maranellói estét. Percekig álltunk ott Charles-szal, hogy mindenkinek sikerüljön elkészíteni a kívánt képet.

Belépve, a kiegyensúlyozott pár illúzióját keltve közösen üdvözöltük a legtöbb megjelentet. Később kellett mondom egy nyitóbeszédet is, amit Lucy írt meg.

Nagy sikere lett. Charles úgy tapsolt és támogatott, mintha minden csodás lenne közöttünk. Hibátlan színészi alakítás.

Az este nagy részét Carlos-ékkal töltöttük. Olyan pár ők, akikkel még ennyi problémát is el tudsz felejteni. Nagyon jókat nevettünk és élveztük az estét. Pár órára elfelejtettem, hogy igazából semmi sincs rendben.

Megszakította a társalgásunkat a lassú zene hangja. Itt volt az idő táncolni.

Carlos és Isa azonnal felpattantak és lassúzni kezdtek. Mi Charles-szal rémülten néztünk egymásra. Amennyire szeretném, annyira nincs szükségem most az érintésére.

De nyilvánvalóan nem tehettünk mást. Mi voltunk az est központi párja. Mindenkit a tulajdonos és a jövő nagy pilótája érdekelt.

Egymás kezét fogva a parkettre léptünk. Charles vállára helyeztem a kezemet, ő pedig lágyan átkarolta a derekamat. A testünk teljesen összeért és elkezdtünk a ritmusra lassúzni.

A testemet forróság öntötte el. Testének rezdülései megnyugtattak. Lágy lehelete a vállamat simogatta, amitől kellemes bizsergés futott át a testemen. Minden szívdobbanását éreztem. Tudom, hogy ő is az enyémet.

Becsuktam a szememet, nem akartam, hogy lássa milyen érzelmeket vált ki belőlem ez az egész.

- Nem megy, Hope! - suttogta Charles.
- Mi az? - kérdeztem.
- Érzem a tested, mindened. Nem bírok csak úgy itt táncolni veled, minta minden rendben lenne. Legszívesebben most...- hagyta félbe a mondatot.
- Rendben, hagyjuk abba. Már így is eleget szerepeltünk. - suttogtam a fülébe.

Visszasétáltunk egy takaros kis sarokba, ahol nem keltettünk nagy feltűnést. Itt álldogáltunk és néztük a többi, táncoló párt.

Charles fogta a derekam és én is átkaroltam az övét, de egyszer csak valami hideg anyagot éreztem a kezemnél.

Egy férfi állt közvetlenül Charles mellé. Hirtelen mintha azt hallanám, hogy felhúznak egy fegyvert.

Lassan letekintettem a Charles derekán nyugvó kezemhez és megláttam, hogy a mellettünk álló férfi egy fegyvert fog közvetlenül a hátához.

- Charles, meg se moccanj! - szóltam neki, mire ő értetlenül rám pillantott. - Egy fegyvert tart a hátadhoz, kérlek ne reagálj semmit! - folytattam, mire Charles idegesen becsukta a szemét.
- Nagyon jó tanács, drágám! - mosolygott gonoszan rám az idegen.

A szívem hevesen verni kezdett. Nem veheti itt senki észre, hogy mi történik. És Charles-nak sem eshet semmi baja sem. Azt nem bocsátanám meg soha magamnak.

- Itt az ideje sétálni egyet! - mondta a férfi és továbbra sem mozdította fegyverét.