Hányszor hallottam a már-már klisévé váló "Összetört a szívem!" mondatot.

Azt hittem, hogy ez a mondat túlzás kifejezése annak, amit ilyenkor érez az ember.

De nem.

Fájdalom. Magány. Düh. Kilátástalanág. - Ezeket érzed, amikor összetört a szíved.

Amikor Patrick-kal voltam, akkor is szerelmes voltam, tudom. Éreztem azt a különleges és felpezsdítő érzést. Ahogy szokták mondani pillangók voltak a gyomromban.

Mindeközben folyamatosan azt éreztem, hogy meg kell feleljek Patrick-nak. Már-már a függőjévé váltam annak, hogy minél tökéletesebb legyek számára. Azok a pillangók nem az igaz szerelmet jelezték, hanem figyelmeztető jelek voltak, hogy nem jó felé tartok.

Charles-szal nem voltak pillangók. Ott egyszerűen a szabadságérzet volt. Ő nem akarta egy pillanatig sem, hogy tökéletes legyek. Egyszerűen Hope Wallis-t akarta látni és szeretni minden hibámmal együtt.

Rá kell jönnöm, hogy nem a pillangók tesznek valakit az igazivá, hanem az, hogy megtaláld önmagad mellette sallangok nélkül. Semmi filter, semmi megjátszás, csak te és ő.

Én megütöttem a főnyereményt. Biztos vagyok benne, hogy Charles lett volna számomra az igazi. De az élet valahogy közbeszólt. El kellett, hogy engedjem.

És hiszem, hogy neki ezzel a döntéssel sokkal jobb élete lesz. De most annyira, de annyira nehéz. Annyira kevés időt kaptunk együtt.

Itt ülök a teraszon. Máskor mindig elbűvöl a Hold fénye, de most azt is fakónak látom. Nem finom a bor sem és a cigarettám sem nyugtat meg, mint máskor. Az életem egyetlen aspektusa sem olyan jó, mint Charles mellett.

Azt érzem, hogy ő egy ajándék volt nekem. De a lehető legrosszabb időben bontottam ki. Valóban találkozhatsz valakivel rossz időben. És ez volt a legrosszabb. Pont, amikor minden összeomlik körülöttem. És hiába, ezt még Charles se tudja megakadályozni.

Lehet, hogy nem finom ez a bonyolult nevű vörösbor, de arra pont jó, hogy már minden egyre homályosabb körülöttem. Érzem, hogy hamarosan nagyon részeg leszek.

Talán a bor az, ami most kinyitja az agyam kiskapuit. Mert pont most jutott eszembe, hogy akármekkora bajban vagyok, a Ferrari jelenleg az enyém. És igenis, hozhatok döntéseket.

Felhívom Nicolas-t, Charles menedzserét. Lemondom a közös programjainkat. Legalább könnyebb lesz elengedni, ha nem látom.

Kicsöng. Felvette.

- Szia Nicolas. Bocsánat a zavarásért, de szólni szeretnék, hogy a jövőben nem szeretném folytatni Charles-szal a színjátékunkat. - vágtam bele a közepébe.
- De Hope, a szerződésben benne van, hogy még egy hónapig vele kell legyél és ez a legfontosabb 1 hónap, tele eseményekkel. Ott a Ferrari évfordulós rendezvénye. Oda Charles nem mehet egyedül. - mondta hevesen.
- Nem érdekel. Tudod ki a Ferrari vezetője? - levegővétele elhalkult a vonal túloldalán. - Én. És én úgy döntök, hogy ennek vége. A Ferrari rendezvényre elmegyek, mert az valóban fontos. De a többi nem érdekel. Szép estét! - csaptam le a telefont.

Nehéz volt az érdektelenséget mutatni, de valahogy muszáj kimásznom a gödörből. És ez úgy elég rosszul menne, ha folyamatosan őt látnám.

Nem sokkal később a beszélgetésünk és újabb két pohár bor után egy üzenetem érkezett.

Charles üzent.

"Hallottam Nicolas-tól, hogy miket intéztél. Köszönöm, hogy lejáratsz egy újabb szakításról szóló hírrel. Mennyire akarsz még tönkretenni, Hope?"

Sorait könnyek között olvastam. A hideg szellő miatt szinte az arcomra fagytak a cseppek.

Újabb szomorúságot okoztam neki. Bár elmondhatnám, hogy mennyire sajnálom. De úgysem hinné el.

De meg kell értenie, hogy nem lehetek vele. Veszélyes a karrierjére és az életére nézve is.

Furcsa, hogy Charles tanított meg sírni, szívből nevetni. Ő tanított meg igazán szeretni és kimutatni az érzéseimet. De egy valamire nem tudott megtanítani. Hogy hogyan éljek nélküle.

És ameddig erre nem jövök rá, addig nem szeretném, hogy a környezetemben legyen, bármilyen bunkónak is tart. De ezzel neki is könnyebb lesz. Hamarosan túl lesz rajtam és megkapja a megérdemelt boldogságot.

Szavainak súlya erősen nyomta a mellkasom, amit az alkohollal próbáltam továbbra is elnyomni. Mostmár mondhatom, hogy teljesen berúgtam. És egyre inkább nyomott el az álom az erkélyen ülve.

Szokásom, hogy ilyen állapotban visszaemlékezem gyerekkori esetekre. A pia segít ezeket felszínre hozni.

Most is egy ilyet hozott fel a bor varázsa.

A 10. születésnapom reggele nem volt számomra átlagos. Nagy izgalomban szaladtam le a konyhába, hiszen 10 évesen még nagyon izgalmasnak tartottam a születésnapokat. Alig vártam, hogy Martha és Will felköszöntsenek.

A konyha pulthoz ülve Martha egy tortát nyomott az orrom alá, rajta 10 gyertyával. Madarakat lehetett volna fogatni velem, hogy volt egy óriási tortám.

Alig vártam, hogy az apukám is megérkezzen és reméltem, hogy hátha most majd együtt ünnepel velem.

Hát megérkezett.

Olyan részegen, ahogy még sosem láttam és már nem is fogom. Ordibált és a földhöz vágta a tortámat.

Én csak szomorúan ültem és néztem, ahogy Martha szó nélkül próbálja megmenteni azt, amin egész addig szorgoskodott.

- Hamarosan 10 éve. 10 éve, hogy meghalt Joelle. Miattad. - mutatott rám közvetlen közelről. - Megölted az anyád és még ünnepelnél. Szégyen vagy. - ordított.

Én erős sírásban törtem ki, mire odajött és felpofozott. Közvetlenül az arcom elé hajolt, így megcsapott a felejthetetlenül büdös, alkoholos lehelete.

- Nincs jogod sírni. Ne légy annyira gyáva, hogy sírsz! Anyád már egy könnycseppet sem hullajthat, így te sem.

Ez volt az az alkalom, amióta képtelen voltam sírni a Charles-szal való szakításunkig. Még most is minden csepp után eszembe jutnak ezek a szavak.

Egyre inkább nyomott el az álom, amikor a képzelgésem tovább folytatódott.

Bólintottam a szavai után és ő folytatta.

- Elvetted az én boldogságomat is. Megbeszéltük, hogy elviszem Bora Bora legszebb szállodájába, amikor már elég nagy leszel, ahhoz, hogy itt hagyjunk. Nem tudtam elvinni, pedig ez volt minden álma. A közös álmunk.

Miután kiviharzott Martha elmondta, hogy legfoglaltak egy utazást oda közösen, csak akkor lett velem anya várandós. Aztán próbált megvigasztalni a házvezetőnőnk, de azok a szavak egy életre nyomot hagytak bennem.

A későbbiekben többször felhozta Will azt az utat. Egyszer megtaláltam is a foglalásukat. Valami 'Igaz remény' nevezetű hotelbe szólt.

Igaz remény. Bora Bora.

Hitetlen mintha kijózanodtam volna. A múltban való elmerülés meg is szakadt, mert ez az információ, ami nekem kell.

Évekig mindig ezt a helyet hallgattam. Mélyről jövő megérzés, hogy ott van az apám. Tudom.

Abban a hotelben. Biztos vagyok benne.

Ki gondolná, hogy épp Bora Borán van? Senki. Épp ezért szökött oda. Hála ennek az emlékfoszlánynak, hogy én tudom.

Kettőt láttam a képernyőből, de a leghamarabbi repülőjegyet lefoglaltam a szigetre és pakolni is kezdtem. Meg kell találnom. Csak így úszhatom meg a börtönt és a bosszúéhes férfiak zaklatásait.

Másnap reggel teljesen másnaposan fel is szálltam a gépre. A fejem majd szétszakadt, de egy napszemüveg és egy fülhallgató igazán nagy segítségemre voltak.

Egész úton felváltva gondolkodtam és aludtam. Folyamatosan hányingerem volt amiatt, hogy újra annak az embernek a szemébe fogok nézni, aki csak rosszat adott nekem. Ha Charles-nak én vagyok a háború, akkor nekem pedig Will az.

Órák múlva le is szálltam a csodás trópusi szigeten. A nyugodtság hamis illúziója csapott meg, de ezt el is hessegettem és csak a célomra koncentráltam.

Én is az Igaz remény hotelbe foglaltam és belépve rájöttem, hogy nem lesz olyan egyszerű felkutatni itt az apámat. Segítségre volt szükségem, úgyhogy a recepcióra siettem.

Ahogy megfordult a recepciós szinte leesett az állam. Charles szinte tökéletes hasonmása volt. Istenem, biztos valami átkot küldött rám.

Először zavarosan bámultam, mint egy bolond, majd bejelentkeztem. Éreztem a szavaiból, hogy vonzónak talál, így ezt megpróbáltam kihasználni.

- Tudom, hogy fura kérés, de esetleg nem nézhetném meg, hogy kik szállnak meg ebben a hotelben? - mosolyogtam és rebegtettem a pilláimat.
- Sajnos ezek privát információk, pedig szívesen elmondanám. - nézett rám csábosan.
- Az egyik régi barátom itt száll meg és mindennél jobban szeretném újra látni. - hazudtam.
- Sajnálom, munkaidőben nem szeghetem meg a szabályokat!
- Munkaidőben? - csillant fel a szemem. - A hotel melletti bárban este 8-kor talán megszegnéd? Szívesen meginnék valamit! - pislogtam lágyan.
- Már nyomtatom is a vendéglistát. - kacsintott rám.

Ezután felmentem a szobámba és keserédesen konstatáltam, hogy még mindig bennem van a könnyűvérűség. Dehát más választásom nincs. Mire kibogozom, hogy milyen állnéven van itt Will, az sem lesz pár perc. Nekem meg csak 3 napos foglalásom van. Egy randit kibírok néhány infóért.

Hamar el is érkezett a 8 óra, így kicsíptem magam. Pont arra a ruhámra esett a választásom, mint amiben Charles-szal találkoztam először. Remélem ez nem valami üzenet a sorstól.

Este 8-kor már ott is voltam, csakhogy minél hamarabb túl legyek ezen a kis mini színjátékon. Lehet el kéne mennem színésznek, mert mindig megjátszom magam az utóbbi időben.

Meg is érkezett Wish-es Charles akit, mint a bemutatkozásnál megtudtam Jacques-nak hívnak, és besétáltunk az emberekkel teli bárba.

Néhány perc beszélgetés és flörtölgetés után rátértem a számomra fontos témára és Will-ről kezdtem el érdeklődni. Gyorsan egy képet is előkerestem róla.

- Oh, szerencséd van, őt ismerem. Nálam jelentkezett be, de azóta nem láttam. Sose jön ki a szobájából, mindig csak fura férfiak járnak hozzá. - mondta, majd elővette a papírt, ahol a szobák és az ahhoz tartozó foglalók nevei vannak. - Mielőtt elmondanám, hogy milyen néven foglalt, mondd el te, hogy miért akarod ennyire tudni. - pillantott rám.
- Jó, oké. Igazából ő az apám, aki nagyon kicseszett velem és meg akarom kérdezni, hogy miért tette ezt. Ennyi az oka. - mondtam el röviden.
- Az én apám is egy szemét. - rándította meg vállait, amivel jelezte, hogy elfogadja az indoklásomat. - Josh McQueen néven van a 28-as szobában. - mondta.

Könnyek szöktek a szemembe, ahogy meghallottam Will álnevét. Anya vezetéknevét használja. Még mindig annyira bántja ez az egész.

Miért így akarta feldolgozni? Együtt túl tudtunk volna ezen a traumán lenni.

Jacques letörölte a könnyeimet, majd szenvedélyesen megcsókolt. Visszacsókoltam, mert valahogy meg kell hálálnom az információit.

Ajkunk egybeforrt és nyelvünk táncot járt. Minden erőmmel próbáltam annyira szenvedélyes lenni, mint ő.

De akárhogy is hasonlít rá, ő nem Charles.

Levegőért kapkodva szétváltunk, majd egy önelégült mosollyal nyugtázta, hogy ez milyen jól sikerült.

Az este folyamán rengeteget beszélgettünk, de éreztem, hogy ebben a srácban nincs meg semmi, ami nekem kell. Csak a külsőségek érdekelték. Legtöbbször csak mosolyogva hallgattam, de fogalmam sem volt róla, hogy miről beszél.

A kis randink lezártával, amíg Jacques kint megvárt, addig én elszaladtam a mosdóba, ahol két, tőlem fiatalabb lány várt. Látszólag meg voltak tőlem szeppenve, de a szemükben düh volt.

- Tudjuk ki vagy. - megrezzentem.
- Micsoda? - nevettem kínosan.
- Imádjuk a Forma 1-et. - jaj, ne. - És mindent tudunk Charles-ról is. Tudjuk, hogy te vagy a barátnője és láttuk, hogy mit csináltál. - álltak karba tett kezekkel.

Ez nem hiszem el. Meg fogja tudni a média és akkor nem tudom teljesíteni azt az egy eseményt, amit megígértem. Másrészt megtudja Charles és nem is akarom még csak elképzelni sem, hogy mit fog rólam gondolni.

- Lányok, ez nem az amire gondoltok. - mondtam, de nem tudtam volna folytatni.
- Nem érdekel a magyarázkodás. - válaszolták flegmán. - Mivel őszintén támogatjuk Charles-t, ezért nem küldjük el a médiának a képeket. Nem hozzuk kellemetlen szituációba. - válaszolták.
- Nagyon köszönöm. - hálálkodtam, mire megszakították mondandómat.
- De Charles-nak privátban elküldjük annyiszor, amennyiszer kell, hogy észrevegye. Ha kell, napi többször is! Neki tudnia kell, hogy megcsaltad. Az egész csókotokról meg van a videó, úgyhogy nem fog kételkedni. Ráhagyjuk a döntést veled kapcsolatban. Nem hagyjuk, hogy hülyét csinálj belőle. - arcom hirtelen lesápadt.

Nem válaszoltam semmit a lányoknak, csak kikerülve őket bementem az egyik wc-be és kezeimbe temettem az arcom.

Tudom, hogy szakítottunk, de nem akarom, hogy azt higyje, hogy túl vagyok rajta ilyen hamar. Nem akarom, hogy rosszul essen neki.

Összeszedve magamat kimentem Jacques-hoz, aki nagyon fel akart jönni a szobámba lezárni ezt a 'csodás' estét, de én nem engedtem. Láttam, hogy dühös, mert végig csak szexet akart, de én faképnél hagyva felmentem a szobámba, mire utánam kiabálta, hogy csak kihasználtam, ami igaz is. De most ilyen módszerekhez kell folyamodnom, hogy megtaláljam Will-t. Egyébként neki is csak szexre kellettem, úgyhogy a kihasználás már-már kölcsönös volt.

Egész éjjel csak forgolódtam. A problémák elég nagy súlyt helyeztek rám, így nem tudtam még csak le sem csukni a szemem. Korán fel is keltem és Will szobája felé vettem az irányt.

Készen állok rá, hogy szembenézzek vele. Látni akarom az arcát és szemtől-szemben elmondani, hogy tudom az igazat anyáról.

Oda is értem a 28-as szoba elé. Bár határozott voltam, de a szívem a torkomban dobogott.

Mikor bekopogtam volna, egy üzenet hangja törte meg a feszült csendet. Elővettem a telefonom és Charles-tól jött.

"Abban a ruhában léptél be valaki életébe, amelyikben az enyémbe. Az a srác úgy néz ki, mint én. Ez vicc. Mi van veled, Hope? Te nem az a lány vagy, akit megismertem. Engem védeni akartál, őt meg nem? Hazudtál, mostmár tudom. Szerettél te egyáltalán? Csalódtam benned. Rohadt nagyot!"

Csalódott.

Csalódott bennem.

Csalódott bennem az egyetlen ember, akinek nem akartam csalódást okozni.