Élek.

De meddig?

Már csak két nap maradt az egy hétből. És nem túl meglepően még mindig nem tudom, hogy hol a francba lehet az apám, vagyis Will.

Nagyon nehezen viselem már ezeket a napokat. A fejem már annyira fáj, hogy néha elveszítem az eszméletem pár pillanatra. Volt itt egy férfi, aki lefertőtlenítette a sebet, így legalább azon nem kell aggódnom. Mondjuk nem értem, hogy ha meg akarnak ölni, akkor miért hívtak hozzám orvost.

A lehető legkevesebb étellel és itallal látnak el, így néha hallucinálni is kezdek. Mondjuk azok a legjobb pillanatok, mert akkor legalább itt van velem Charles. Hacsak képzeletben is, de itt van.

A napokban volt időm gondolkodni, úgy mindenről és rájöttem, hogy mindenáron meg fogok innen szökni. Nem hagyom, hogy megöljenek.

Ahogy idehoztak, akkor volt egy időszak, amikor elfogadtam a halált. Úgy voltam vele, hogy igazából mindegy.

De mostmár nagyon dühös vagyok magamra emiatt. Feladtam volna egyszerűen.

Belegondoltam, hogy anya mennyire szeretett volna élni. Fel akarta nevelni a gyermekét és boldogan élni. De elvette tőle a lehetőséget apám figyelmetlensége. Esélye se volt küzdeni magáért.

És itt vagyok most én. Vert helyzetben vagyok, de nekem van lehetőségem harcolni az életemért. Akkor miért is ne próbálhatnám meg? Nekem van arra esélyem, amire neki nem volt.

Másrészt fiatal vagyok. Attól, hogy eddig Will megkeserítette az életem, még van esély ezen javítanom. Minden csak rajtam múlik. Tudom, hogy vagyok olyan kitartó, hogy legyűrjem a múltat és erős emberként jöjjek ki ebből az egészből.

És ami a legfontosabb. Azt érzem, hogy van kiért megmenekülnöm. Eddig sosem éreztem azt, hogy van akiért bármi is megéri. De most minden megváltozott. Ott van Charles.

Nem szeretnék gátat szabni az érzelmeimnek. Ebből elég.

Ott van egy ember, akit mindennél jobban szeretek és talán ő is szeret engem. Pierre szavai ezt bizonyították. De ha ez esetleg nem is így lenne, akkor is annyira fontos lett nekem. Szeretném látni, ahogy teljesül az álma és világbajnok lesz egyszer.

Emlékszem az első találkozásunkra. Ahogy belenéztem a szemébe először, már akkor éreztem, hogy minden, ami a fejemben összeállt a hosszú évek alatt, az felborult.

Először erősen tagadtam, de aztán már meg sem próbáltam. Pedig első alkalommal még a ruhámat is megszólta. Ott próbált ellenszenves lenni, ahol csak tudott.

De már akkor is tudtam, hogy ez csak az előző kapcsolata miatt volt. Mivel aztán egyre inkább megmutatta az igazi arcát. A sebezhető és szeretettel teljes Charles-t.

Amikor zongorázott nekem, akkor éreztem leginkább azt amiről eddig csak filmekben és könyvekben hallottam. Láttam, hogy kitárja elém a lelkét és én is az enyémet. Az egy olyan pillanat volt, amit sosem tudnék elfelejteni. Csak mi voltunk és a zene. Sosem hittem volna, hogy tényleg így szerelembe lehet esni.

Minden része vonz. A csodás mosolya egyből elbűvöli az embereket, de ő annyival több ennél.

Annyira szeretettel teli és jószívű ember, hogy még hozzá hasonlóval sem találkoztam. Ő az az ember, aki megtud tanítani engem is kifejezni az érzelmeimet.

Remélem lesz lehetőségem bebizonyítani neki, hogy nagyon szeretem. Szeretném ha tudná. Megérdemli, hogy minél többen szeressék.

Régen féltem hibákat véteni, mert azt hittem, hogy akkor csalódást okozok. De mostmár rájöttem, hogy annál rosszabb nincs, mint hogy hibátlan legyél. Megkeseríti az életed a lehetetlen célok hajtása.

Erre is segített rájönni Charles. Eddig másban is csak a tökéletességet kerestem, de nála más. Látom a hibáit, látom a problémáit. Vannak olyan traumái, amiken még nincs túl. De én ezeket ugyanúgy szeretem benne, mint akár a mosolyát. A hibái teszik olyan csodássá.

Persze mondhatnák, hogy szinte alig ismerjük egymást, ami nem is hazugság. Csak néhány hónapja van az életemben, de ez idő alatt is sokkal többet tanított nekem, mint bárki valaha az életem során. Szeretném, hogy több idő jusson nekünk.

De ahhoz, hogy elmondhassam Charles-nak, hogy mit jelent ő számomra, először ki kell innen szabadulnom.

Mindig ugyanaz a férfi jár hozzám és hozza az ételt. Így csak őt kell valahogy kiiktatni. Már van is egy tervem.

A fém ágyamnak az egyik talpát ki kell törjem és amikor ajtót nyit, akkor azzal le tudom ütni. Egyszer az egyik fiúnak, akivel legfeküdtem szinte pont ilyen ágya volt és nem kellett annak sem sok, hogy kitörjön az egyik lába alattunk, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy ki tudnám valahogy törni. Az egyetlen akadályt a kötelek jelentik. Nem bírom őket még csak meg sem lazítani. Pedig már tiszta seb a kezem tőle.

Amikor próbálkoztam belépett a szokásos férfi a szobába, aki egy grimasszal konstatálta, hogy milyen borzalmasan nézek ki. Egy tükröt hozott, egy szép ruhát és néhány sminket. A félelmem egyre nagyobb lett, mert itt jó dolog biztos nem történhet.

- A főnök úgy látja, hogy nem fogod kibökni, hogy hol az apád, így azt üzeni, hogy csípd ki magad gyorsan. Szeretne egy videó üzenetet küldeni Will-nek, ahol a lehető legszebben nézel ki. Aztán ha akarod megölhetünk ebben a ruhában is. - mondta a férfi gúnyosan.

Hirtelen megint egy kisebb pánikroham tört rám. Egyre inkább telik az idő és tennem kell valamit, ha még élni szeretnék. Rettegek.

Miközben kioldotta a köteleket folyamatosan egy fegyvert fogott rám, így esélyem sem volt semmire.

Ahogy megpróbáltam felállni, minden erő kiszökött a lábamból így a padlóra zuhantam. Az éhség és a stressz megtette a hatását.

Hozott egy kisebb asztalt is, amihez odarángatott az idegen és remegve leültem. Ahogy megláttam magamat a tükörben rosszul lettem.

Mintha nem is én lennék. Megviselt arcomon látszottak az előző napok nyomai. Néha volt, hogy tettlegességig fajult az engem őrző férfi.

Sminkelés közben eszembe jutott valami. Egy gyors mozdulattal lelöktem a tükröt, ami ripityára tört. A férfi nagyon dühös lett és lepofozott, de én ekkor már kezdtem is felszedni a szilánkokat. Igyekeztem a lehető legnagyobbat észrevétlenül a ruhám alá becsúsztatni. Mivel egyik kezével ő is a szilánkokat szedte, a másikkal meg a fegyvert tartotta, így észre sem vette. Éreztem, hogy a szilánk belemélyed a bőrömbe, de nem mutattam fájdalmat.

Kiment az engem őrző, mert nem voltam hajlandó addig öltözni, ameddig ott volt. Ekkor gyorsan eldugtam a szilánkot a fejtámlához, hogy még megkötözve is elérjem majd.

Ennek végeztével visszatért és egy terembe vezetett. Nem láttam semmit, mivel letakarta a szemem. De éreztem, hogy valahonnan friss levegő jön be, így tudtam, hogy nem messze kell lennie egy ajtónak, ahol kimenekülhetek majd.

Egy üres szobában találtam magam, ahol csak egy szék volt és egy kamera. Belépett a főnök, akit később megtudtam, hogy Cameron-nak hívnak.

- Hope. Úgy látom nem mondod el nekem azt az egy információt, amit tudni szeretnék, így holnap el kell búcsúzzunk, de előtte van egy feladatom számodra. - nyájas mosolya kikészített. - Szeretném, hogy ebbe a kamerába búcsúzz el apádtól. Bár nem tudom, hogy hol van, de biztosíthatlak róla, hogy látni fogja.
- De én sem tudom hol van, értse már meg! - ordítottam rekedten.
- Hazudsz. - mondta, már mosoly nélkül.

Minden izmom megfeszült. Nem akarok hozzá beszélni, még csak kamerán keresztül sem. De talán ez lesz az utolsó alkalom, hogy valaha mondjak neki valamit, így ki kell, hogy jöjjenek az érzéseim.

Gyanítom Cameron majd elküldi Will ügyvédjének, aki biztos tudja hol van. Azt hiszi, hogy apámban majd felébred a bűntudat a halálom után és komolyan fogja venni az ügyet. Azt hiszi, hogy így visszaadja a pénzt is és megölheti őt is.

Bár beteg ez a szituáció, de mégis erőt vettem magamon és lehet, hogy utoljára, de az apámhoz szóltam.

- Will. Mostmár csak így szólítalak, mert már nem vagy az apám. Én is csak Hope vagyok, mert nem szeretném többet még csak a nevedet sem viselni. Te vagy az az ember, aki tönkretette az életem. Miattad holnap meg fognak ölni és sosem lehetek boldog. Tudod én is megszerettem valakit úgy, mint te annak idején anyát. Én is pontosan annyira vele szeretném tölteni az életem, mint te anyával, de nem lehet. Mert miattad meghalt ő is és én is meg fogok. Tudom, hogy te okoztad a balesetet, amiben meghalt. Két embertől veszed el az élet lehetőségét. Lehet, hogy sosem szerettél igazán, mert gyáva voltál és rám fogtad az egészet, de az én halálom is a lelkeden fog nyugodni. Sosem tudtam boldog lenni, mert te mindig bántottál és éreztetted velem, hogy rossz vagyok. Miattad halt meg a nő, akit a legjobban szerettél, és miattad fog meghalni, akit a legkevésbé. Gyáva vagy. Ég veled, Will. - néztem egyenesen a kamerába és az egész testemet átjárta a harag.

Nem is tudtam mindent elmondani, amit akartam mert annyira fájt a fejem, hogy nem igazán tudtam gondolkodni. De a lelkemen kicsit könnyített, hogy elbúcsúztattam az egész előző életemtől. Mert ha ezt túlélem, akkor mindent új lappal indítok.

Cameron még a végén bejött a kamera képébe és egy üzentet intézett Will felé, amit már nem igazán hallottam, mert újra elveszítettem az eszméletemet.

Újra az ágyban ébredtem lekötözve, tudva azt, hogy már kevesebb, mint 24 órám maradt.

De van egy üvegszilánkom. És vagyok én. És van egy esély.

Egy esélyem van arra, hogy kiszabaduljak.

Egy esély a túlélésre.

Egy esély a boldogságra.

Egy esély Charles-ra.