Ugyanazon a korhadt fapadon fogyasztom a szendvicsemet minden áldott nagyszünetben. Ugyanazt csinálom mint mindig. Ülök, és bámulom az embereket. Végigmérek minden egyes vonást az arcukon, megpróbálom kitalálni mire gondolhatnak. Habár a fiúknál ez általában könnyű, főleg ha egy friss elsős vagy másodikos lánnyal csevegnek.
Klikkekbe rendeződnek, vagy egyedül üldögélnek. Nevetgélnek, vagy zenét hallgatnak. Beszélgetnek, vagy beszólnak.
Nem változott semmi, de mégsem maradt minden a régi. Bennem, és még pár emberben ott tátong az a hatalmas üresség. A sulin is tátong. Az osztályteremben is. A focicsapatban is. Mindenütt, ahol ő volt.

-Szia Molls!-Matthew Davis kedves mosollyal ül le mellém, ahogyan azt év eleje óta teszi.-Minden rendben?-csöppet csökkent a lelkesedése, összefont ujjait lába közé engedi. Kisfiús tekintettel méreget, nekem pedig elég egy kósza szemügyre vétel hogy felfedezzem mennyire szorong valami miatt.

-Szia Matt!-csomagolom el azonnal az ebédemet.-Minden.-nehezen bukik ki belőlem a hazug szó, amit egy lelkesítő mosollyal próbálok keretezni, hátha hihetőbb.-Veled?

-Ma lesz egy fontos meccsünk, kissé izgulok.-mondata végén megszabadul a bent tartott levegőtől.
Tekintetem komor vonásokat vesz fel, amit Matt észre is vesz és látom enyhén megfeszegeti állkapcsát. Ilyenkor azon agyalok mi van akkor ha tudja hogy hazudok. Tudja hogy nem vagyok túl rajta.
De nem kérdez rá még egyszer, én pedig nem mondom el őszintén, mert akkor beszélnünk kell róla. Immár lassan egy teljes éve, ennek ellenére nem azt látom hogy sikerült túllépnünk rajta.

-Felesleges!-töröm meg az elhatalmasodott csöndet.-Menni fog!-biztatóan pillantok rá, felkarjába markolok, de úgy érzem nem azért hogy megnyugtassam a meccs miatt. Afféle vigasznak szánom.

-Vigyázz magadra Molls!-izzadt tenyerét végigcsúsztatja farmerján, aztán továbbáll.
Megkönnyebbült sóhaj hagyja el számat, mikor újra magamra maradok.-Ó, és Molly -kocog vissza.-Ha van kedved, eljöhetnél!-meghívására pár másodpercig nem tudok reagálni, nem érzem azt hogy kész állnék rá.-Ebben az évben még nem voltál.-igen. Ezelőtt csak azért jártunk oda hogy árgus szemekkel figyeljük a sportos testű fiúkat. Ja, és persze szurkoltunk is.

-Lehet elmegyek.-nyögöm ki nehezen, mire bólint egyet és távozik.

-Allie

-Molly, kérlek!-szegezi az égre a szemeit. Ő sosem szokott aranyosan könyörögni, tudjátok azzal a kikerekedett szemekkel amit egy kézösszetétellel megspékel, hogy biztosan hasson. Na nem, ő ha valamit akar, kijelenti, aztán rád erőszakolja.-Belehalsz ha végigülsz kilencven percet?

-Igen. Az rengeteg idő, nekem pedig rengeteg a tanulnivalóm.

-Mióta érdekel a tanulás?

-Amióta apa megtudta hogy rontottam, és el akar tiltani tőled.!-vágtam rá azonnal, ezzel egy igen erős okot felhozva, ami segíthet megúszni a felesleges délutáni kitérőt. Apa maga a megtestesült szigor, és nem nézi jó szemmel hogy kevesebb időt töltök a szobámban az unalmas könyvek felett görnyedve.

-A pasik sem érdekelnek?-kezdett kifogyni az érvekből, így előhúzza a legelcseszettebb fegyvert.

-Tényleg? Ennyire leadtál magadból Alice Peters, hogy a focis fiúkkal drukkolsz elő?-mellem alatt összefonom a karomat és fejemet ingatom, miközben a kitörni készülő kuncogásomat tartom vissza.

-Jössz vagy nem?-megsértődött arccal, leutánozva gesztusomat várakozik, pedig már rég tudja a választ.

A három lelátó közül kettő szakadásig van diákokkal, így azt választottuk, ahol kényelmesen elférünk, már ha a szó takarja azt hogy nem lépnek percenként a lábamra, és borítanak kólát az ölembe. Itt csak meglökdösnek oldalról ha gólt lőnek.
Így is szerencsénk van mert máskor sokkal többen vannak, mondhatni az egész kisváros idecsődül.
Ez kisebb meccs, barátságosabb, semmi tétje nincs. Ám, ha azt akarjuk elérni hogy a szomszéd helység utáljon minket, jó úton haladunk.
Az ellenfél ügyes, de gyenge. A mieink felfedezik a gyenge pontjukat és könnyedén megbontják a felállított négy emberes védekezést. Talán túlságosan belelendültem a témába, és talán túlságosan sokat tudok róla. Igen, hanyag köszönet Peters-nek.

-Hajrá Caleb!-tölcsért formálva kezeiből, igyekszik túlordibálni a sokaságot.

-Ez komoly Allie?-nézek rá hüledezve.-Caleb Wade?

-Mi bajod vele?-összeráncolva homlokát, ijedten visszakérdez.

-Az hogy ő Caleb Wade.

-Helyes srác!

-Azzal egyetértek, viszont nem hiszem hogy -ábrázatára nézve, rájöttem, jobb ha tapintatos leszek és szépen fejezem ki magam. Alice nem egyszer megjárta már.- ő (...) egy gyökér.

-Wade a gyökér? Akkor Hoover micsoda?-Nolan Hoover a suli bohóca, nem mellesleg az első helyen áll a tanárok kedvencei listán, mivel benyalta magát. Egyes pletykák szerint a szerény, visszafogott biosz tanárunkkal, Ms. Ava Scott-tal külön órákat vett.-Pont a szaporodás nem ment neki, mi?-felnevettem cinikus kérdésén, majd a újra a meccset figyeltem.

-Ezek csak pletykák.-tettem hozzá halkan, viszont nem érkezett válasz. Talán a harsogó tömeg elnyelte a hangomat, mikor Caleb Wade megszerezte az első gólt. A csajok fanatikusan az ő nevét zúgják, én csak hanyagul tapsolok párat. Ezzel szerintem ki is fejeztem az iránta érzett szeretetemet. A csapattársak hátba veregetik, ő magabiztosan kocog tovább.
Szemeim ekkor megakadnak a magas, izmos, fekete hajú srácon, aki akkor húzta fel a szürke pólója alját hogy letörölje vele verejtékező homlokát, ezzel megmutatva tökéletes barna bőrét, és kidolgozott hasát. Nem tudom mennyire csinálom feltűnően, de egyszerűen képtelen vagyok máshová nézni.
Száján keresztül veszi a levegőt, miközben megpróbál jól helyezkedni hogy blokkolni tudja a támadást.
Sípszóra leszek figyelmes, ami nem messze a kaputól jött. Valamelyik elszúrta a becsúszást. Apró vita alakul ki a bíró és a másik csapat játékosa között, de úgy látszik sikerül dűlőre jutniuk. Szemeimmel újra őt keresem, pont a lelátókat csekkolja, én pedig belül imádkozom hátha idenéz.
Átfutóban lévő felvetésem megszakad, mikor összeakad tekintetünk.

-Komolyan?-olyan hangsúlyt használt kérdéséhez, mint én az előbb.-Ross Butler? Ne szórakozz

-Miért?-húzom fel vállaimat.

-Ne szórakozz velem!-fásult tekintettel pislog rám párat, aztán nem szól, ezzel jelezve hogy jöhet a magyarázat.

-Édes srác!

-Nem, nem az!-ellenkezik.-Gáz!

-Miért?

-Velem vesztette el még tavaly. Emlékszel?

-Ezé

-Ha fel sem bukkanok, ki tudja. Lehet még mindig az lenne!-észreveszi hogy nem vagyok már jó kedvembe.- Csak azért fogott ki magának, hogy végre túl legyen rajta és ne szekálják. Nem olyan jó kisfiú mint amilyennek mondják.-elhallgatva néztem Ross-t, nem tudom róla elhinni amit Alice állít. Képtelen vagyok.

Most ülhetnék magam a zsúfolt lelátón, közben folyton őt keresném és fájdalmasan hasítana belém a tudat hogy feleslegesen nézelődöm. Már nem lesz ott.
Megéri elmenni?...