-Gyere,megbeszéljük miközben haza kísérlek.-vette el a cuccomat.

Szerettem és gyűlöltem egyszerre annak a gondolatát,hogy Jungkook itt van velem.Szerettem,mert egy részem úgy érezte,hogy fontos vagyok neki azért van itt.Gyűlöltem,mert a másik felem azt mondja,hogy csak át fog verni és bántani fog.

Hülye szív,nem elég,hogy rosszul működik de még hülyeségeket is érez.

Amíg haza nem értünk megbeszéltük,hogy akkor egy hónap múlva Jungkookhoz fogok költözni egy teljes hétre.Kicsit izgultam,hogy ott fogok lakni,egy teljes hátig.De nagyon örültem,hogy anya legalább tud addig pihenni és nem kell aggódni miattam.

-Köszönöm,hogy haza kísértél.

-Tae ez semmiség...Amúgy is jöttem volna veled,de csak elviharoztál.

-Sajnálom.-hajtottam le a fejem és a cipőmet kezdtem el figyelni,Jungkook az állam alá tette a kezét és úgy emelte fel a fejem,hogy ránézzek.

-Neked ezt egyáltalán nem kell...Ez nem a Te hibádból történt..Én tényleg nagyon sajnálom,sose használnálak ki.

Könnyes szemmel néztem rá,boldog voltam.Nagyon boldog.Nem nagyon voltak hozzám kedvesek az emberek.Hosszú évek után Ő az egyetlen akibe megbíztam és tudtam,hogy nem hazudik.Nem szóltam semmit,csak mélyen szemébe néztem.Annyira őszintének tűnt.

Az eső elkezdett csöpögni,majd egyre jobban esni.

-El fogsz ázni.Várj adok esernyő.-besiettem és az első esernyőt amit megláttam felkaptam és oda adtam Jungkooknak.

-Köszi,akkor holnap én jövök.

-Rendben,szia.

Bementem a házba és a vigyort le sem vakarhatták rólam.Anya a konyhába várt és egy igazán fura vigyorral nézett rám.

-Miért mosolyogsz?-nem válaszoltam, csak megvontam a vállam.

-Nagyon jól elvagy azzal az orvossal.Ennek örülök.Na de,hogy te képes lennél egy orvos házába menni?Egy teljes hétre?Valami nagyon megfogott benne.

-Tényleg anya,te erre igent mondtál?Miért?.-na nem mintha zavart volna a dolog,de azért kíváncsi vagyok rá.Ezek szerint nem csak engem varázsolt el valamivel.

-Tae te boldog vagy vele,nem?Számomra ez nagyon fontos.És..az,hogy elmennél azért ,hogy ne aggódjak érted.-csuklott el a hangja.-Az anyád vagyok,még szép,hogy aggódok érted.De ezt jól jegyzed meg...Teher soha nem leszel.-könnyezet.

Odamentem anyához,hogy megöleljem jó szorosan.Jól esett ezt hallani tőle.Nagyon szeretem anyát,csak sajnos egy picit eltávolodtunk.Őt lefoglalta a munka,engem a betegség.Elhatároztam,hogy ez nem hagyom.Jungkook segít,még a tudta nélkül is.

-Szeretlek anya,nagyon.

-Én is szeretlek fiam.

-Hétvégén valami program?-ajánlottam fel,mert már rég volt,hogy bármit is csináltunk volna.Apa és a bátyám halála óta szinte semmit nem csináltunk házon kívül.Szóval itt az ideje.

-Megnyílt a korcsolyás.Elmehetnénk oda.

-Jó ötlet.

-Eljöhetne Dr.Jeon is.-mosolygott anya.

Hirtelen megakadtam a lépcsőn felfele menet.

-Fiam,azt hiszed nem jövök rá,ha a gyerekem szerelmes?Én is voltam.

A cuccaimat teljesen eldobtam és minden kiborult.Anyának még csak meg sem említettem,hogy nem éppen a lányok érdekelnek.

Nem tudtam semmit mondani,csak tátogtam.

-És..ez téged ne..nem ..zavar?-nyögtem végül ki.

-Mindig azt hittem,hogy lesz egy lányom is akit majd haza hozol..De a szerelem az szerelem.A szívnek nem tudsz parancsolni.

Lefutottam a lépcsőn és újból megöleltem anyát miközben csak sírtam.Anya megpuszilt.Annyira hiányzott,hogy itt legyen velem.

Felmentem,hogy kipakolok és utána elmegyek gyorsan lezuhanyozni.Miután elvégeztem minden teendővel ledőltem aludni.Ki kell pihenni magamat mire Jungkook ideér.

Hirtelen kipattantak a szemeim.Holnap Jungkook itt lesz.Dr.Nincsbarátja itt lesz.Nem jöhet ide,nem.Mit tettem,miért engedtem,hogy itt legyen?

A telefonom csörögni kezdett.Megijedtem,sose csörgött.Nincsenek barátaim,sose hív senki.Ránéztem a telefonra és Jimin volt az.A szívem hevesen verni kezdet..Jimin volt az aki a legtöbbet ártott nekem.Úgy mocskolta folyamatosan apán nevét.Azt sem tudta,hogy mi történt vele.Nem tehette volna ezt meg.De megtette.Minden egyes nap zaklatott szinte,hogy én akkor leszek csak jó ha meghalok.Ilyenkor mindig meg akartam.ÉS most ő hív.Mit akar?

-Igen?-vettem fel a telefont remegő kézzel.

-Mi a...Ki vagy?Rossz számot hívhattam.

-Akkor biztosan

-Várj Taehyung?Kim Taehyung?Azt hittem elvitt már a betegség.Kitartó kis féreg vagy.

Rácsaptam a telefont.Nem akartam a hangját hallani.Eszembe jutott a sok rossz emlék amiket ő okozott nekem.A kezem remegni kezdett,alig kaptam levegőt.A szívem kétszázzal is vert szerintem.Az orromból hirtelen elkezdett folyni a vér.Fel akartam állni de nagyon nehezen ment.Le akartam jutni a lépcsőn szólni anyának de épp,hogy ki értem a szobámból összecsuklottam.

-Kicsim ez mi volt?-kiabált fel anya.

A következő pillanatban se kép,se hang.Nem éreztem a kezeimet,a lábaimat.Nem éreztem,hogy dobogna a szívem.Csak ott voltam.A sötétben.Az egész olyan volt,mintha lebegnék.Ez lenne a halál?Azt hittem fájdalmasabb.

Nagy fény világított a szemembe.Kinyitottam a szemem.Lámpák voltak felettem.A kórházba lehettem,talán valahova tolnak.

El kezdtem érzékelni a hangokat is.Hallottam,hogy anya sír és Jungkook próbálja megnyugtatni..De..ő is sírt.

Hirtelen egy éles fájdalom hasított a mellkasomba amitől felkiáltottam.Az orvosok lefogtak és adtak valamit,amitől szép lassan elmúlt a fájdalom és vele együtt sötétedett minden.

Kívülről láttam magamat..Volt ott egy monitor ami egyenletesen csipogott.Az mutatta a szívverésem.Az orvosok egy készüléket hoztak be,egymásnak dörzsölve a két tappancsot a mellkasomra tették.Éreztem,hogy egy kicsit megráz de tompa volt.A monitorra néztem.Amikor éreztem,hogy ráznak a szívverésem felgyorsult,majd újra lassult.Szinte megállt.

A gép hangos sípolással jelzett,hogy valami nincs rendben.Az eddigi hullámokat felváltotta egy hosszú egyenes csík és többé nem éreztem amikor az orvosok hozzám érintették azt a készüléket.Nem éreztem semmit.Meghaltam.

-Sajnálom asszonyom.-mondta az orvos anyának,aki lerogyott a székre és sírt.

Könny szökött a szemembe,nem akartam így látni anyát.Az ajtót valaki feltépte és berohant.Jungkook volt.

-Kérlek menj ki.-mondtam neki,de hiába nem hallotta.

-Ugye..ugye nem.-sírt Jungkook.Anya felpattant és megölelte őt.-Tae..nyisd ki a szemed,nem mehetsz el.

Már a mellkasom fájt attól,ahogy sírtam.Nem halhatok meg.Nem akarok őket itt hagyni.