- Yo, különleges nap lesz a mai! - ébresztett Gojo-san. Nyöszörögtem egy sort, majd a lehető leggyilkosabb tekintettel ültem fel az ágyon és meredtem rá. Hátrahökkent, és nem tudtam eldönteni, hogy a csúnya nézésem, vagy a fejemen szétzilálódott, hajként csúfolt madárfészek váltotta ki belőle ezt a reakciót.

- Miért is? - motyogtam a lehető legéletelibb hangon.

- Találkozol a Tokyo-i diákokkal, diákjaimmal! Lesz egy közös programjuk és közben mi is edzünk a fegyvereddel! - Élénken hadarta, ez pedig valamelyest engem is felpörgetett. A szokásosnál is hamarabb készültem el, tagadhatatlanul rám ragadt Gojo-san lelkesedése. De ez a lelkesedés egyre inkább izgulásban torkollott ahogyan egyre közelebb értünk az étkező felé. Nem szerettem volna rossz benyomást kelteni a diákjaiban.
Kissé még a kezem is remegett, így ezt takarva a szalagot szorongattam.

- Gojo-sensei! - Hasította félbe szorongásom vásznát egy éles hang. Egy túlpörgött fiú rohant Gojo-san elé, rózsaszín tincsei hevesen táncoltak szökdécselésére. - Látta, hogy a Tonkocu rámen most le van árazva a közeli rámenesnél? - Mézbarna szemei vadul csillogtak, de meglepődve kitágultak mikor észrevett engem.

- Tökfej, mit kiabálsz már ilyen korán? - csendült mögötte egy női hang, mely egy rövidebb lágybarna hajú lányhoz tartoztak. - Oh. - Vett ő is észre engem.

- Sensei? Ő kicsoda? - Kíváncsiskodott a fiú.

- Mindjárt bemutatom nektek, de menjünk vissza Megumi-hoz. - Terelgette vissza őket az étkezőbe. Ott az egyik asztalnál egy velük egyidős srác foglalt helyet, fel sem pillantva telefonjából egészen addig míg le nem ültünk. Ők hárman egy kupacba, mellettem pedig Gojo-san zuttyant le a székre.
- Szóval... - kezdett bele. - Ő itt egy új tanárotok, Amaya!

- Mi? - kérdeztük szinkronban mind a négyen. Értetlen pillantások kereszttüzében Gojo-san csak nevetgélni kezdett.

- Áh, elfelejtettem mondani? Hallottam, hogy tanárnak tanultál, így gondoltam kipróbálnád élesben is kicsit. - címezte nekem szavait.
Válaszra nyitottam ajkaim, de a lelkes fiú félbevágott.

- Hívhatlak sensei-nek? Én Itadori Yuuji vagyok. - Hajolt közelebb felém, egészen az asztalra borulva.

- Öhm, ha ragaszkodsz hozzá... Engem Ohashi Amaya-nak hívnak. - Közvetlen hangneme megszeppentett.

- Én Kugisaki Nobara. Örvendek. - Biccentett a lány.

- Fushiguro Megumi - motyogta a sötéthajú.

- Sensei, sensei! Tokyo-ból jött? - érdeklődött.

- Oh, nem...

- Mióta ismeri Gojo-senseit? - szakított újfent félbe, választ meg sem várva.

- Másfél hónapja találkoztunk, de egy hónapja vagyok itt.

- Őszintén érdekel, hogy hogy tudsz elrejteni egy hónapig embereket ilyen jól. - Intézte szavait Kugisaki-san Gojo-san felé.

- Embereket?

- Hjah, ezt az idiótát is elrejtette egy hónapon keresztül. - Érthetetlen szavakat mormogott visszaszolva Itadori-san.

- Miért?

- Sukuna-hoz köthető esett miatt. - suttogta Fushiguro-san.

- Sukuna? - értetlenkedtem.

- Nem hallotál még az átkok királyáról? - Döbbenten nézett rám Kugisaki-san. Tagadóan fejemet ráztam. - Mégis hogy vagy a jujutsu sámánok tagja?

- Hát, ez egy jó kérdés. Elkezdtem látni az átkokat... - Hebegtem.

- Ez olyan mint nálam? - kotyogott bele Itadori-san.

- Ne szólj bele, ha nem érted, hülye! - csattant fel a lány. De hangjában nem volt él.

- Már miért ne szólhatnék bele?

- Mert ökörségeket mondasz! Ohashi-sensei biztosan nem evett ujjakat!

- Ujjak? - fintorodtam el.

- Hm, húsz. - felelt Fushiguro-san.

- Mi?

- Először én azt hittem lábujjak is!

- Mert bolond vagy! - torkolta le ismét. - Úgy húsz, hogy négy karja van.

- Ufgh - nyögtem fel undorodva. - De legalább nem lábujjak. Az még undorítóbb lenne.

- Shake! - szólt valaki mögülem. Összerezzentem, meglepetten pillantottam fel egy újabb három fős csoportot látva, melynek egyik kimagasló tagja egy panda volt.

- Szerintem már az egész ujj dolog is magában elég taszító. - Felelt szavára a szemüveges lány.

- Maki-san! - Ugrott fel a székből Kugisaki-san lelkesen. Az egy finom mosollyal válaszolt a lánynak.

- Hogy hogy ti is itt vagytok? - kérdezte Fushiguro-san.

- Oh, Gojo-san nem mondta? - Egyként fordult felém Itadori-san, Kugisaki-san és Fushiguro-san. Megszeppentem, így hangom megremegett mikor a kérdő szempárokra feleltem.
- Közös programotok lesz.

- Áh, most miért kellett elmondani, Amaya? - Biggyesztette le száját Gojo-san.

- Bocsánat - motyogtam, bűnbánóan lesütöttem szemeimet.

- Egy... - nyögte ki Kugisaki-san döbbenten.

- Tanár... - folytatta Itadori-san.

- Aki tájékoztat minket! - Fejezték be egymás mondatát, hálásan összecsapva tenyerüket, csattanó hanggal nyomatékosítva szavaik súlyát. Fushiguro-san is lelkesen bólogatott. Kínos mosollyal reagáltam és gyűrkészni kezdtem a Szélszalagot.

- Na! - Tapsolt párat Gojo-san. - Ideje nekikezdeni! Alkossatok két fős csapatokat!

- Én Maki-san-nal vagyok! - Sétált Kugisaki-san a lányhoz.

- Én Toge-val. - Szólt Fushiguro-san is.

- Shake! - Bólogatott válaszul lelkesen.

- Uuu, akkor én Panda-senpai-jal! - ugrált oda Itadori a hatalmas bolyhos élő plüsshöz.

- A feladat a következő! - Hívta fel magára a figyelmet újfent Gojo-san. - Kilenc légyfejet engedtünk szabadon, persze az iskola területét nem hagyhatják el. Nektek kell elfognotok mind a kilencet, de nem szabad kiűzni, csak elkapni kell. Közben el lehet a másik csapatét is lopni harcokba bocsátkozva. - Ismertette röviden a feladatot.

- Sensei! Mi van ha véletlenül ki űzünk egyet? - Érdeklődött Itadori-san.

- Pontlevonás! Mindegyik légyfej egy pont. Ja, és olyankor jöjjön szólni valaki azt elengedünk egy újabbat. Még valami kérdés?

- Meddig fog tartani? - Kérdezte Fushiguro-san.

- Egész nap!

- Kizárt! Kizárt! Kizárt! - tiltakozott Kugisaki-san.

- De ha jól bereggeliztek nem lesztek éhesek.

- Okaka! - rázta hevesen fejét Toge-san.

- Itadori! Az az enyém! - kiáltott fel Kugisaki-san letámadva a fiút aki éppen egy tojásszendvicset falt volna be. Kettejük közti kajaharc alatt a többiek is egy-egy széket az asztalhoz húzva helyet foglalva ki-ki maga reggelijének nekilátott. Én is vettem egy szalámis szendvicset, Gojo-san mellettem pedig újfent egy édes péksüti mellett döntött. Amikor mindannyian végeztünk, és Kugisaki-san is megette a sikeresen elnyert tojásos finomságot Gojo-san felállt a székből.

- Na, futás!

- Mi? - kérdezték szinkronban.

- Kezdődik, hess, hess! - hesegetett kezével, mire észbe kaptak és egyként felpattanva rohantak ki a folyosóra majd azt udvarra.

- Mi is kezdjünk, jó? - Biccentettem, majd jóvalta később, de mi is kiértünk az udvarra. Gojo-san megállt az oldalamon, felém fordult.

- Tedd fel őket és próbálj megragadni valamit. Elég sok átokenergiát birtokló dolgot is elszórtam neked. - Felvettem, majd kilőttem, de csak ernyedten hullott a földre.
- Lehet rossz a mozdulat - tűnődött. - Mi lenne, ha ívesebben próbálnád? - Megfogadtam tanácsát, mire Szélszalag életre kelt, kígyóként tekergett a levegőben. Majd hirtelen irányt váltott, és Gojo-san felé vonaglott, és végül alkarjára tekeredett. Meglepődve fordultam irányába.

- Áh, bocsánat! Túl vonzó vagy! Mármint az átokerőd... - rántottam meg zavartan hebegve az átokfegyvert, hogy kiszabadítsam fogságából, de annyit értem el, hogy felé rántott. Elbotlottam, majd esni kezdtem és végül neki puffantam, de az ütközés egyáltalán nem fájt.

- Túl vonzó vagyok? - kérdezte játékosan. Zavartan elkaptam kezem, mely még mindig meleg mellkasán pihent.

- Bocsánat! - Emeltem vissza karomat magamhoz. Aprót nevetett, mely lágy mosolyba finomodott.
- Am, nem vagy te lázas? - próbáltam a kínos légkört még kínosabb kérdéssel megtörni.

- Mi? Miért?

- Forró vagy! - Nyúltam reflexként irányába. Ujjaim persze csak nyakát érintették. Pipiskedtem kicsit, de végül csak arcélét tudtam végigsimítani mielőtt visszazuttyantam sarkamra.

- Kizárt dolog! - Hajolt lejjebb. Így pedig arcunk egyazon magaságba került. A levegő, amelyet kilélegzett kellemesen simította végig bőröm, babahajszálak sokaságát táncra kérve. Közel volt. De az aggodalom minden kétséget elmosott bennem. Maszkjához nyúltam félresöpörve habfehér tincseket, melyeken a fény megcsúszott, ezüstfényű csillagokként fénylettek. Végül lejjebb húztam a fekete puhaságot. Eddigi légzése pillanatra megrekedt.

- Amaya? - kérdezte akadozva. Tenyeremet homlokára tapasztottam, de az nem volt égető, nem volt lázas.

- Bocsánat - leheltem. - Nem vagy lázas, valószínűleg a nap melegített fel ennyire, és azt éreztem... - Habogtam. - Csak, csak aggódtam. - Húztam vissza ujjaimat.

- Hm, semmi baj. - Rázta meg finoman fejét gyöngéden mosolyogva. Visszamosolyogtam rá.

- Sensei! - kiáltotta Kugisaki-san, mögötte Itadori loholt.
Szétrebbentünk, mint a riadt verébsereg, jó fél méteres távot hagyva egymás közt, így vártuk, míg odaértek hozzánk.

- Igen? - Rekedt hangját köhögéssel próbálta leplezni.

- Itadori kiűzött egyet. - Bökött a háta mögé, a szomorú kiskutya szemekkel bámuló Itadori-sanra.

- Véletlen volt Gojo-sensei! De valóban kiűztem! - Vállalta fel kertelés nélkül. Gojo-san bólintott.

- Akkor gyere, engedjünk szabadon egy újat. - Hesegette a fiút. - Te addig gyakorolj Amaya! - Biccentettem, majd kissé megbabonázva figyeltem ahogy egyre jobban távolodik.

- Sensei? - kérdezte Kugisaki-san kasmírpuha hangon.

- Igen? - Szakítottam el nehezen pillantásom, hogy ránézhessek.

- Te szereted Gojo-senseit? - kérdezte, habár kijelentésnek hangzott.

- Hogy mi?! - kiáltottam, de nem voltam felháborodva. Valahogy... Nem éreztem azt, hogy sértetten ki keljen fakadnom. Mégis percekig tátogtam, mint a partra vettet hal.

- Tudja Ohashi-sensei, a hallgatás már beleegyezés. - Somolygott.

- Erről szó sincs! Egyáltalán mégis miből gondolod? - Találtam meg hangom. Válaszul azonban csak egy magabiztos mosolyt kaptam.

❀❀❀❀
A fenti képet én szerkesztettem felhasználhatod, de kérlek kérj engedélyt!