Már egy hete, hogy edzek Gojo-san-nal, de az akkor elért fejlődésem, valahogy nem akarta megmutatni arcát újra. Az a gyorsaság, hogy szemnek követhetetlen legyen a szalagom, nem dugta föl képét. Egyetlen jel, mi mutatta azt, hogy nem képzelődtem, hogy fürge mozgását már tudtam követni, és ilyenkor felszabadító bódultság tört rám akárhányszor láttam élesen, erőtől sugárzó alakját. Ha még egy picit is, de jobb lettem.

A nap délutánba, majd estébe hajlott, a lemenő korongjának mézsugara aranyfénnyel csepegett a sárguló fákra, forró lángtengerbe vonva a tájat. De nem ért fel a várakozásom hevületéhez. Ugyanis mára tűztük ki a közös filmezést, és szinte szétfeszített a türelmetlenség és nyugtalanság.

Hevesen doboltam a combomon, kényelmességet tükröző, de gondosan kiválasztott nadrágomban. Finom anyagja hol kellett követte az ember alakját, de finoman is formássá igazította, vastagságával pedig mégis meghagyott valamit a fantáziának, de elvett mindent a hidegtől. Magamhoz hűen lágybarna színe volt, felsőm, mi most kimerült egy lazább, és bőbb harangszabású pulóverben krémfehér színnel simult össze vele.

Harmadjára rúgtam le lábamról a bolyhos takarót, hogy utána újra magam köré tekerjem, de nem hozott megnyugvást az idegességemre. Bár úgy voltam vele az elején, hogy felesleges rágörcsölnöm, mégis minél inkább közelebb járt a betoppanásának, azaz visszaérkezetének pillanata annál nagyobb gombóc keletkezett torkomban, de valahol annál inkább is vártam. Egyedül hagyott. Ez a gombóc pedig elzárta a levegőt, reszketegen, szaporán fújtam ki, majd élesen szívtam be amint kopogás hallatszott.

- Amaya! - Kiáltott be tompán Gojo-san, mire felpattantam a szőnyegről, majd meg is botlottam a puha pokrócban, úgy botladoztam ki az ajtóig. Lendületből magam felé rántottam az ajtót, kinyitottam, majd hevesen pislogtam a rám mosolygó fehérhajúra. Ugyanis rengeteg, de rengeteg nasit ölelt magához alig látszott ki alóluk, elnyomott hangjára választ adott az, hogy éppen egy édes zsemlén nyamogott. Nemes egyszerűséggel kikerült, bár beinvitalásra nem volt szüksége, és a nyalánkságokat leszórta az asztalra.

- Ne legyél már ilyen merev! - Szólt rám, miután becsuktam az ajtót, és felé tippegtem.

- Ez csak a szobám! - Levágta magát a kanapéra, majd lazán feltette a lábát a kisasztalra és magához vett egy zacskó csipszet.

- Te is vehetsz! Egyél belőle bármennyit - Bökött a finomságokra. Az asztalról lecsúszott a tekintetem a sarokba, hol a Szélszalag hevert döglötten, majd onnan vissza a fehérhajúra aki még mindig várakozón mutatott kezével.

- Épp eléggé vagyok feszélyezett, ha eszek, a gyomrom bukfencet vesz - nyekeregtem alig hallhatóan, visszautasítotva azokat.

- Meddig fogsz még ott ácsorogni? - Bontotta ki a csomagolást, majd magára terített egyet a támlán pihenő plédek közül eltakarva fehér melegítőjét. Elhelyezkedett, majd picit megpaskolta a kanapét maga mellett.

- Semeddig. - Ráztam fejem, majd lehajoltam az eddig földön szétfolyó általam ledobott takaróért, és beleburkova magam, lecsüccsentem. Gojo-san megragadva vállam maga felé húzott, én pedig csak dőltem, mintha az idegesség ólomsúlya a szívemben, lehúzott volna. A fejem tompán neki koppant, fogaim aprót koccantak és ő hosszú karját átvetette rajtam. Távirányítóért nyúlt ami a karfán pihent és a tévére bökött vele beizzítva azt.

- Mit néznél? Letöltöttem egy csomót.

- Nem vagyok jártas a horrorban. Hogy pontos legyek egyre sem emlékszem.

- Akkor mire fel a félelem és az ellenkezés? - Utalt vissza a régebbi kiakadásomra.

- Kizárt, hogy szeressek valamit ami ijesztő! - Ráztam fejem, tintafekete tincseim sötét éjfüggönyként takarták el a homályos világot.
- Már épp eléggé borsódzik a hátam az átkoktól.

- Pedig ezek az átkokhoz képest rajzocskák. - Görbült ajka azokra irányuló lekezelő mosolyra, finoman megszorította a felkarom, bátorítóan.

- Jogos, - ismertem be igazát - de itt magatehetetlen vagyok, átkokkal szemben nem.

- Itt csak kikapcsolod a filmet, az életben a te filmednek lenne vége.

- Valahogy érzem, hogy melletted a kikapcsolása nem opció.
- Lenyeltem azt, hogy félig mindkettőre értettem.

- Csak csukd be a szemed, ha félsz! Majd én vigyázok rád! - Suttogta puhán, nyugodtság édes virága bontott szirmot mellkasomban.

Biccentettem, és mire figyelmemet újra a képernyőre fordítottam, már egy nyirkos utcát festettek le a vászonra. Az ott hallatszó halkan kopogó eső összefolyt a lélegzetével, minek vége mindig egy pici aranyos szuszanásba fulladt. A film nyomasztó légköre nem ért el hozzám, kivédte az az édesen belsős hangulat ami körbevett minket, amit ő árasztott magából, és amibe lágyan belesimultam. Mégis mikor hirtelen váltottak jelenetet, egy pillanatra megijedtem, a szalagom, mi eddig türelmesen játszott halottat, most megrezzent. Gojo-san pici kuncogást ejtett, majd büszkén elmosolyodott.

- Na, tudtam én! Jó ötlet volt a film! - Dicsérte magát, mire egy beleegyező sóhajt hallattam, és plafonra fordítottam figyelmem.
- Bár. - Felém nyúlt, és a mindkét kezével is megragadva, meglökött. A világ kavalkáddá mosódott, nem láttam tisztán a táncoló forgatagban, és ahogy egy tompa ütés elérte tarkómat kénytelen voltam becsukni a szememet a rámtörő sötét foltok végtelen áradatától.

- Te is ügyes voltál Amaya, így tovább! - Mire újra élesen láttam, már két kezével fejem mellett támaszkodott, puha kanapéba süppedtek tenyerei. Én értetlen és zavart arcom egy vonalban volt az övéjével, nagyon közel, jégfehér habtincsei a homlokomat érintették, lélegzeteink összefolytak.

Szívdobbanásnyi szünetek után tértem csak észhez a megfagyott pillanatban, lerázva magamról a varázsát, elfordítottam arcomat a fürdőszoba irányába. Tetemre állam alá nyúlt, és finoman, de határozottan megragadva visszairányított a pimasz mosolyához.

- Nagyon kevés emberek egyike vagy, aki elmondhatja, hogy az érzelmeit szinkronba tudja hozni a fegyverével. Ez nem erő, mert lehet valaki a lehető legerősebb nem lesz képes rá. Egy gyenge és egy erős ugyanonnan indul. Nem is a nulláról, hanem a mínusz egyről. Ez tehetség és mostantól kemény munka. De lenyűgöztél.
- Lehelte szinte ajkaimra, édesen simogatta arcomat.

- A megállapodásunk úgy szólt, hogy neked kell engem lenyűgözni. - Menekültem a múltba reszketegen formált szavaim által. Tenyeremet mellkasára tapasztva próbáltam teret nyerni, de tolásomra egy centit se mozdult hátra.

- Szóval eddig nem tettem meg?
- búgta. Provokálóan közelebb hajolt, én pedig inkább nyakát mustráltam, elbújtam előle, nehogy kiolvassa a gondolataimat, a csodálatomat, az ijedt vágyat és szerelmet a szememből.

- Ennél azért több kell
- Hazudtam. Játékosan lebiggyesztette ajkait aztán azok ravasz mosollyá festődtek.

- Oh, milyen kis mohó lett valaki. - Fülemhez hajolt, kezét pedig elvette állam alól és derekamra tapasztotta.

- Pedig még meg is dicsértelek.

- Suttogta mámorítóan, csiklandozta fülkagylómat ahogyan kifújta a levegőt.

- Mondd csak én drága Amaya-m mit kéne tennem, hogy megfeleljek elvárásainak.
- Forró tenyerét lejjebb simította, utána kaptam és karjára fogtam, hogy megakadályozzam az elnyomó lángtengert ami érintéseivel tört rám. Hiába, mert ujjai már fenekemnél jártak, köröcskéket leírva cirógatta combomat. Le, majd vissza, és újra le, majd újra vissza. Ciklikus bűvöletbe ejtve bódított, amit fürgén megtört, azzal, hogy már belső combomon tapogatózott. Remegve feszült ívbe hátam ahogy erőteljesen belém mart, én pedig egyik tenyeremmel a fekete felsőjét tépve kapaszkodtam, másikkal kezét toltam el az illetlen felfedezőútját megszakítva.
Reszketve nyomtam el magam, de érintése felcsúszott, oldalamra fogva húzott magához kézfejemet közénk préselve. Futó fájdalomra elnyomott vággyal töltött sóhaj hagyta el ajkaimat mik nyakánál értek célba, hogy választ csikarjanak ki belőle mordulás formájában.

- Enyém vagy! - Morogta, összekoccanó fogaival fülcimpára fogott aprót harapott bele, meghúzta, majd elengedve rabságából puszit nyomott oda. Apró csókjaival lefelé kezdett csúszni, végül már kulcscsontomat becézgette. Összepréselt szemekkel és szájjal adtam meg magam a kellemes ostorozásnak, amikor viszont újra fogaival támadt rám kicsúszott belőlem egy apró nyögés.

- Gojo-san! - Nyüszítettem rá, egyszerre ellenezve tettét és könyörögve érte.

- Enyém! - Nyalta meg a bűnhelyet, futó legyintéssel hűtötte az égő bőrt.

- Tudod mit szeretnék hallani?

- Mit? - Pihegtem, pilláim alól pislogtam rá.

- A keresztnevemet! - Mart picit belém újra.
- Na, mondd ki! - Durozsolta nyakamba.

- Hah? - Nyögtem értetlenül. Fogait erősebben belém fúrta, azzal nyomatékosította kérését.

- Satoru! - Hebegtem meghunyászkodva, mire elengedett és ajkaival édesgette ott a fájó sebhelyet.

- Ügyes vagy! Legközelebb szeretném, ha magadtól sóhajtanád. Én pici Amaya-chan-om most elengedlek. De ne menj messzire.

- Nem is akarok - motyogtam alatta remegve, majd amint enyhült szorítása, kicsúsztam kezének ketrecéből, hogy a fürdőbe iszkoljak.
A hatalmas mosdóban ködös fejjel botorkáltam el a csapig, hogy hűvös vizet spriccoltam lángoló arcomra. Torkomban dobogó szívem olyan hevesen, olyan erősen kalapált, hogy minden erőmet elszívta, zavaros gondolatokkal rogytam a hideg csempére. Biztos voltam abban, hogy Gojo Satoru tudta, hogy lenyűgözött.

❀❀❀❀
Boldog karácsonyt és sok-sok Satoru-t!
Fenti videót én szerkesztettem.