Az eső finom kopogására és a halkuló madárcsicsergésre ébredtem amelyek együtt édes melódiaként keltegettek. A nyár ellenére a szitáló cseppek erősen lehűtötték a levegőt, és ez a hideg beszökött az ablakon keresztül, a takaróm alá mászott. Kelletlenül húztam össze magam gombóccá majd fordítottam arcomat oldalra ezzel rálátást nyerve a fehérhajúra, kinek tincsei kócosan omlottak a koszos ágyra, de még a párnájának mocska se piszkította be töretlen hófehérségét. Szusszantott egy aprót, mire a szálak megrebbentek, ahogyan szempillái is mivel ébredezni kezdett.

- Amaya - nyögte kómásan nevem, megfeszültem. - Érzem, hogy nézel! - motyogta álmos hangon, mire elkaptam tekintetemet és zavartan lesütöttem.

- Bo... - ismertem volna be tettemet, de hirtelen felült az ágyon. Takaró ölébe hullott, így láthattam egyszerű sötétszürke ujjatlan pólóját.

- Mennyi az idő? - Szakított félbe.

- Fogalmam sincs - rebegtem meglepetten hevességén, majd lassacskán, de kikászálódtam az ágyból, hogy előtúrva telefonom rápillanthassak.

- Hét óra múlt, miért?

- Öltözz fel a jujutsu-s ruhádba, és vedd magadhoz a szalagodat is. Addig én is elkészülök.

- Miért? Érzed az átkot? - Bólintott, majd hatalmas kezével tincseibe túrt, mik lassan átcsordogáltak ujjai közt.

- És elég közelről. Pár száz méterre lehet. - Kikelt az ágyból ő is, mire odasandítva végigmértem, szememet végigvezetve a bőrét körbeölelő, de izmos karját már nem elfedő felsőn ami derekánál eltűnt és onnan egyszerű világosszürke pamutnadrág váltotta fel. Zoknija nem volt, mezítláb lépkedett végig a padlón. Feltépte a bőröndjét és az ismerős színű ruházat simult a kezébe. Gyorsan kikerült, majd a fürdőbe sietett a ruhákkal, magam is gyorsan kapkodtam át a kisnadrágot és felsőt is. Mire a szalag körbefonta karomat már Gojo-san is végzett, és szokásos maszkját viselve kilépett az ajtón.

- Ezt vedd fel! - Adott volna át egy kerek lencséjű sötét üvegű szemüveget, de mielőtt a tintafekete szárához érhettem volna beelőzött és ő tette fel orromra azt. Megnyomta a lencsét, majd a kesze-kusza tincseimet a fülem mögé simította.

- Menjünk! - Húzta végig bársonyos ujját az állkapocs ívén finoman, szinte érezhetetlenül, mintha véletlen lett volna, de arcára mázolódott apró mosolya azt igazolta, hogy igenis tervezett volt.

A lehető leggyorsabban hagytuk el a szállót, cuccainkkal sem törődve. Az átok tényleg közel lehetett mivel az autót is megkerültük, és egy romos, leharcolt játszótér mellett elhaladva magam is érezni kezdtem az ismerős vibrálást, ami most szokásostól eltérően lüktetett, mintha élt volna, és ettől a karomon minden piheszőr égnek állt.

- Mi a franc ez? - Suttogtam, leplezetlen félelemmel.

- Egy nagyon erős különleges osztályú. Bármi történik maradj végig mellettem, Amaya! Rendben? - Bólintottam, habár nem láthatta, mivel tekintetét egy ocsmány gyárra szegezdte, honnan érkezett a furcsa kisugárzás.

A vastag fémajtót teljesen felette a rozsda, aljában egy hatalmas lyuk tátongott, szabálytalanul, mintha valami kimarta volna. Ráfeszült tenyere a kilincsre, kabátja alatt az izmok megmoccanak, kitárult a bejárat résnyire előttünk.

Intett, majd beléptem utána a hatalmas csarnokba.

A fémkereteket körbefonták a kintről benyúló ágak, melyek kígyóként rátekeredtek az egykor csillogó ablakokra. De a ragyogás már csak a padlón maradt meg, hol huligánok színes üvegeket törhettek össze a falhoz vágva, hogy azok ezernyi szilánkként tüdököljenek a szürke tér éles kontrasztjaként.

Az orromba lassan kúszott bele a fullasztóan tömény vérszag, mi méregként szorította ki a levegőt a tüdőmből. Tovább sétáltunk, végig fülelve lehető leghalkabban mozogva, csak finom neszeket adtunk ki. Egy új üres terembe érve Gojo-san felszisszent a bejáratnál és megtorpanva elkapta fejét.

- Mi az? - nyögtem megállva mögötte. Hátrafordult, arcára undor rajzolt éles vonásokat, ujjaival felém nyúlt, és levéve a szemüveget szemeimre tapasztotta tenyerét.

- Gojo-san? - próbáltam finoman lefejtegetni kezét, mire csak szorosabban hozzá préselte. A vér bűze erősödött, hányingerem támadt, úgy éreztem torkomat szorítja, csillagkönnyeket csalt szemembe.

- Ne csináld, jobban jársz, ha nem látod, bízz bennem - kérlelt, én pedig bénultan ejtettem le karjaim magam mellé. Maga felé vont, éreztem, hogy pillanatra lélegzette megreszket, majd apró lépésekkel megindultunk.

- Um, értem, hogy nem szeretnéd, hogy lássam, de ez így nagyon sokáig fog tartani mire bármerre is eljutunk! - tiltakoztam, mire ujjai megfeszültek arcomon édes fájdalom fátyolként takartak.

- Mindjárt ott vagyunk a falnál, és ott már nem fogsz látni semmit. Picit bírd ki! - kért, de elszakítottam magam tőle. Utánam nyúlt, majd hajamba fúrta ujjait, mellkasához nyomta arcom.

- Mondtam, hogy bírd ki! - Közvetlenül éreztem, ahogy mellkasa megremeg minden szónál, és hallottam ahogy szíve szaporán lüktet.

Finoman megragadta a tincseimet, majd a húzás simításba szelídült és nem törődve ficánkolásommal botorkálni kezdtünk újra, még inkább lassabban.

Évezrednek tűnt mire enyhült tartása, és én pedig elhúzódhattam tőle. A helyzet ellenére arcom forrón lángolt, hisz percekig egymáshoz voltunk simulva, hevesen dobogó hangot fülemben egyedül a mögülem érkező halk csöpögés, szél sivítása törte meg. Amíg pár csapódást nem hallottunk, és egy tompa gyermeki sikolyt. Gojo-san cipője alatt megnyikordult a talaj, ahogy a hang irányába lökte magát, én sarkába háborgó ijedtséggel szedtem lábaimat. Félelmem nem volt alaptalan, ugyanis jó pár kanyar után észrevettük, hogy egy hatalmas mélypiros pókszerű átok csavarta befelé magát egy vasrács lyukán keresztül, mögötte egy ötéves körüli copfos kislány arca torzult el a rémülettől. Nyüszítve hátrált, én pedig szalagomat kilőve a lény köré csavartam. Megfeszítettem combom, sarkamat a betonnak nyomtam, ezzel lassítva a vonaglását. Gojo-san is támadni készült azonban hirtelen az egész épület alapjaiban megremegett a gyár mocskos falai érdes kőfallá formálódtak, a talaj kicsúszott talpam alól, hiszen beton helyett más bokányi véres sárban tapostam. A kislányt derékig beszívta, kapálózva próbálta feljebb lökni magát, de heves zokogása miatt kontrollálatlanul csapkodott, ami még inkább gyorsította merülését. A rács mibe a különleges osztályú volt eddig beragadva lassan gumiszerűen tágulni kezdett, megnyúlni, mint egy rágó a forróság hatására. Szélszalag megfeszült, egyre nehezebben tartotta vissza a szörnyet, ki egyre erősebben küzdött ellenem. Gojo-san elemezve a helyzetet, ujjait a maszkoz emelte, hogy levehesse azt, de mielőtt befejezhette volna a mozzanatot, felém kezdett szaladni. Tenyere nekem puffant, teljes erejével meglökte vállam, zuhanni kezdtem, Szélszalag elernyedt, átok kicsusszant én pedig a nyálkába csapódtam. Hűlt helyemre egy újabb lárvaként tekergő átok robbant be, farkasszemet nézett a fehérhajúval ki addigra levette szemfedőjét. Az ocsmányság testén végigfutott a remegés, majd dögbűz kíséretében sziszegve cafatokra robbant.

De a sziszegést újabb sikkantás tépte szerteszét, a fegyverem arra kígyózott, de a leánykán szellemként repült keresztül, nem talált fogást. Végül újra a förtelem egyik csápjára csavarodott, de most mikor megrántottam már magam csúsztam feléje. Ennek ellenére újra és újra rántottam rajta méginkább közelebb kerülve fenyegetően éles végű lábaihoz. De nem érdekelt, a lény és a gyermek közé akartam kerülni, hogy megvédhessem a csöppséget így újabb húzásra feszült karom. Azonban ezt egy tompa fájdalom szakította félbe. Gojo-san ujjaimra mart kitépte kezemből az átokfegyvert, minek következtében hátratántorodtam, neki ütköztem. Az átok kiszabadult, én pedig erős tenyerek fogságába estem.

- Állj le! - mordult rám erőszakosan el akarta takarni szemeimet kezével, de elkaptam fejem, és ujjaiba haraptam. Pánik miatt túl erősen haraphattam, kiserkent vére, fémes íz kúszott a számba.

- Rohadt életbe, Amaya! Én csak... - De hangját elnyomta fülem zúgása ahogy a lány sikolya félbeszakadt. A lény karmai húsába vájtak, úgy szaladt át hasán, mint kés a vajon. Könnyedén, szakítva. A csemete szemei kidülledtek, hörögve kapott utolsó lélegzete után majd vér köhögött fel mely végigcseppeget babaarcán, le rózsaszín ruhácskáján min már így is egy hatalmas bíbor paca falta fel az édes árnyalatot. Szemem befátyolosodott, szaporán kapkodtam levegőt, tompán láttam már csak ahogy a test a sárba ploccsan, és ahogy Gojo-san elém kerülve a különleges osztályút kegyetlenül és gyorsan elpusztítja.

Megbicsaklott lábam, már a betonra puffantam volna mikor a férfi felkapott, és teleportált velem.

- Amaya, haragszol rám? - Puhán érkeztünk a nedves és agyagos földre, és amint letett karjaiból elhúzódtam tőle. Gombóc nőtt a torkomba. Harag egyáltalán nem fejezte ki azt amit éreztem. Egy új oldalát ismertem meg, és nem tudtam, hogyan kezeljem.

- Nem - remegett meg hangom. - Csak nem tudom mit kéne mondanom. - Lépdeltem hátrafelé a nyálkás sáron. Megrezzent a szájának sarka.

- Ugye... Ugye nem félsz tőlem? - hangja mintha egészen ijedten csengett volna. Ajkaim megremegtek amint közelebb hajolt. Újabb cuppogó léptekkel botorkáltam el tőle. A szél lökdösött, rángatott irányába, mintha nem akarta volna, hogy elváljak tőle.

- Nem! - tiltakoztam vékonyabb hangon. Nem féltem tőle, egyszerűen ezzel az énjével nem tudtam bánni. Ismeretlen volt számomra, mintha akkor és ott nem az az ember állt volna előttem, kit az elmúlt hetekben, hónapban magam mellett tudtam.

- Akkor miért hátrálsz? - Fonta össze maga előtt karjait. Megtorpantam.

- Nem hátrálok, csak...

- Csak? Amaya, ne hazudj. Főleg magadnak ne. Megtudnánk beszélni? - kérlelt kasmírpuha hangon.

- Megbeszélni? Komolyan Gojo-san, te még meg akarod beszélni ami történt? - Szakadt ki belőlem a kavargó érzéseim foszlánya. Bólintott.

- Jó lenne. De ha magadban szeretnéd megemészteni...

- Nem, ebben semmi megbeszélendő nincs!

- Miért ne lenne? - zavarodott össze. Ez pedig méginkább szíven ütött.

- Mert hagytál meghalni egy gyereket! Nem is... Megakadályoztál abban, hogy megmentsem! - csattantam fel. Bólintott, habtincsei vadul táncoltak a hűvösen zúgó fuvalatban. Vihar jött.

- Mire odaértél volna már halott lett volna. - közölte színtelen hangon, tárgyilagosan.

- Mert nem engedtél oda! - sziszegtem.

- Persze hogy nem! Hagynom kellett volna, hogy odaérj, és megölesd magad a kislánnyal együtt? - Emelte fel hangját ő is.

Dühösen elkaptam fejem, nem tudtam ránézni. Égetett az, hogy egy élet megszűnését így kezelte.

- Meg kellett volna próbálnod megmenteni! Nem te vagy a legerősebb? - szorítottam ökölbe kezem. Remegő hangom egyszerre volt kétségbeesett és haragos.

- Chh, az igaz, hogy én vagyok a legerősebb, de ha két különleges osztályú támad rád és fenyeget engem is egyszerre akkor mérlegelnem kell. Döntést kellett hoznom. - Lejjebb hajtotta fejét, de így is láttam, hogy ajka megrándult, majd fintorba torzult.

- Akkor rám kellet volna hagynod az egyiket?

- Komolyan gondolod ezt Amaya? Esélyed se lenne - morogta.

- Honnan tudod? Lehetőséget sem adtál, ahogyan a lány megmentésére sem!

- Persze, hogy nem! Képtelen lettél volna rá! - hangja elmélyült, befeketedett a düh sötétsége miatt.

- Miért? - felkapta fejét, de rózsás ajkait csak vékony vonallá préselte össze, választ nem adott. - Gojo-san. - Végül könnyeim tehetetlenül kicsordultak.

- Mert gyenge vagy. - suttogta, a háborgó szélnél is halkabban. Lehajtottam fejem, elrejtve az ezüst cseppeket éjfekete tincseimmel. Vaccogni kezdtem mintha az igaz szavak jobban megdermesztettek volna, mint a hűvösre fordult idő.

- De... Ne haragudj. Nem akartam, hogy lásd azt amit a jujutsu sámánok átélnek. Azt a fájdalmat és kétségbeesést, hogy döntened kell egy élet felett. - Forróság csapott meg, ahogyan mellém sétált, majd halk zörgés és cipzár húzódása. Selyempuha kabátja terült szét a hátamom, most illata édes vanília és az óceán keveréke volt. Meglepetten kaptam fel a fejem. Fátyolosan láttam, hogy kezével felém nyúl, végül meleg ujjával letörölt egy lassan kibuggyanó gyémántkönnyet.

- Ne haragudj, Amaya. De ha újra döntenem kell, hogy te, vagy bárki más maradjon életben... Akkor téged foglak választani. - Lépett hátrébb.

- Kérlek hagyj egyedül - motyogtam neki kesernyés hangon. Bólintott, de ott maradt mellettem. - Mondom, hagyj egyedül! - Temettem arcomat karjaim takarásába.

- Bocsánat! - Ragadta meg karom, majd mutatóujját homlokomra illesztette. Mire észbe kaptam a világ elkezdett összefolyni, és feketeség emésztette fel keserű gondolataimat.

❀❀❀❀
Hű, nagyon sokat kellett várnotok, kérlek ne haragudjatok! .
>.<

Fenti képet én szerkesztettem felhasználhatod de kérlek kérj engedélyt!