- Kizárt! - csendült hangom rendületlenül a pláza egyik kis ruhaboltjában. Kugisaki-san tüntetőleg elém tartott egy bordó felsőt.

- De miért? Nagyon csinos!

- Valóban az. De nem illik hozzám. - Ráztam fejemet. - Mellesleg elég drága! - Vettem vissza a hangomat.

- Akkor kérje meg Gojo-senseit, hogy vegye meg.

- Biztosan nem! - tiltakoztam.

- De miért? Én is rengeteg ruhámat vele vetettem meg!

- De a diákja vagy! Mellesleg nekem nem is lenne bátorságom hozzá. És nem is illik! Egyszerűen nem.

- Én se rántottam ki a yen-eket a zsebéből! - Forgatta szemét.

- Felajánlotta.

- Amit nekem nem tett meg, így nincs is meg a vita tárgya.

- De fel fogja ajánlani! - makacskodott.

Értetlenül pislogtam rá.

- Miből gondolod?

- Ő vett rá erre is nem? Hogy egyáltalán elgyere.

- Igen, pedig mondtam is, hogy nincs szinte semmenyi pénzem. De már-már idegesítő a makacssága.

- Mégsem kellett sokat kérlelgetni.

- Mert kijelentette, hogy addig nem mozdul a szobámból amíg nem megyek el. - Emlékre apró mosolyra rándult a szám.

- De visszatérve, még akkor sem fizetettném ki vele, ha ő ajánlaná fel.

- Miért? - Vágta vissza a pólót a többi közé.

- Bűntudatom lenne. Mellesleg nem is szeretek tartozni.

- Nem kérné vissza a pénzét. Szerintem lassan már nem is tudja mire költeni.

- Ezt hogy érted?

- Drága márkájú ruhákat hord, nem láttad? - Elhúztam a számat.

- Nem ismerem fel a márkákat.

- Száját eltátotta.

- Ez most komoly? - bukott ki belőle. Biccentettem.

- Ha egykoron szerettem is azokat, teljesen elfelejtettem.

- Áh, tényleg, hisz amnéziád volt, Gojo-sensei mesélte. De nem jöttek vissza az emlékek? - Fejemet ráztam.

- Vissza kellett volna, de nem. Apróságok megvannak, mint hogy keddenként érkezett a postás, és hogy Okaa-san kedvenc színe a méregzöld, de egy csomó minden még nem. Például egyáltalán nem emlékszem a diákkoraim nagy részére, az egykori barátaimra, ha voltak és Otou-san-ra sem...

- Nézd csak! - Vett ki egy újat a többi közül. Ez egy visszafogott, zártabb dekoltázsú krémbarna póló volt, karcsúsított dereka mutatta, hogy nőknek volt szabva. Vállán két apró vágás volt, emiatt a ruha hosszú ujja másképp omolhatott az ember vállára.

- Aranyos, nem? - Lóbálta. Finom cipőkopogást hallottam, és hátrafordulva az érkező Gojo-san-t pillantottam meg.

- Hogy álltok? - Tette kezét csípőre. - A fiúk már meg vannak többnyire.

- Sehogy! - morogta Kugisaki-san.

- De már választottatok pár dolgot, nem? - Bökött Kugisaki-san oldalán lévő ruhakupacra.

- Ezeket magamnak. Ohashi-sensei semmi rendeset nem választott.

- Igenis rendes dolgok voltak azok! - Érveltem a lány által fikázott ruhák mellett.

- Borzalmasan átlagosak!

- De legalább megfizethetőek!

- Ha az ár a probléma akkor én szívesen megveszek neked pár dolgot. - Ajánlotta fel Gojo-san. Megráztam a fejem.

- Köszönöm, de nem kell, veszek egy-kép pólót, nadrágot és annyi elég is. - Utasítottam vissza.

- Akkor legalább pulcsit is vegyél!

- Nem kell, az egyenruha bőven elég.

- De vékony, megfázhatsz.

- Akkor ott a pulcsid. - Tártam szét karomat jobbat nem tudva.

- Mi? - Kíváncsian hajolt felém.

Gojo-san-nal összenéztünk, majd egyszerre válaszoltunk.

- Semmi! - Csendült hangunk kórusban. Összevonta szemöldökét, gyanakodva szugerált minket.

- Sensei! Nekem is megveszi ezeket? - Lendült túl a dolgon, ruháira koncentrálva.

- Persze, állj be a sorba! - hessegette el a lányt. Vidáman lóbálta azokat ahogy a pulthoz ment.

- Biztos nem kell semmi? - Emelte fel ő is a barna pólót. Fejemet ráztam.

- Drága. És könnyen elszakadhat, ha egy....

- De tetszik, nem?

- Igen, de...

- Miért nem akarod, hogy én vegyem meg? - Szakított félbe újfent.

- Mert nem tudnám visszafizetni.

- De nem kérném vissza az árát.

- Lehet, de tudod, nem akarok a pénzeden élősködni.

- Ez nem lenne élősködés! Mellesleg, még ha azt is tennéd, lenne is miből. - Nyomta kezembe a felsőt. Finom anyaga mintha felhőből lett volna készítve, bársony puhaságú.

- Gojo-sensei! Fizetni kéne! - hallottuk Kugisaki-san hangját ahogy éles pengeként vágta szét a kettőnk közt kavargó érzelem szőttest. Biccentett, majd egyedül hagyott a tekergő gondolataimmal, melyek kígyóként csavarodtak szívem köré. De ahelyett, hogy megfojtották volna azt, sokaságukkal csak körbeölelték.

- Gojo-sensei! - Rohant feléjük a boltban Itadori-san is, kezében egy plüsst tartva. - Nézzétek! Olyan mint Fushiguro-nak a kutyái voltak! - Odaértem melléjük jobban szemügyre véve a farkasra hajazó fehér kutyaplüsst.

- Azok nem kutyák - motyogta.

- Áh, tényleg olyan! - Vette kézbe Gojo-san az állatkát. - Nézd csak Amaya! - Nyújtotta felém. Elmosolyodtam.

- Aranyos!

- Ugye? Ugye, ugye? - Lelkendezett Itadori-san.

- Gojo-sensei, szerinted Nanami-san-nak is tetszene?

- Képtelenség! - Ingatta fejét. - Olyan komoly!

- Áh, igazad van! Biztos azt mondaná, hogy milyen felesleges.

- Vagy azt, hogy gyerekes!

- Olyan nyomasztó és sötét!

- Ügye? - Húzta el a szót Gojo-san. Bár mosolyogtam, mégis kellemetlen érzés tombolt bennem. A kígyók szorongatni kezdtek, méregfogukat belém vájták. Irigy voltam az összhangjukra, és csalódott, hogy Gojo-san és köztem így nincs meg. Alsó ajkamba haraptam, hogy elűzzem a pillanatnyi haragot amit egy éles csipogás ragadta magával.

Gojo-san előkapta a telefonját.

- Utahime? - csodálkozott, hangjából áradt a döbbenet. De végül csak kinyomta a hívást.

- Amaya! - Fordult felém komolyan. - Fogd ezt és vegyél meg bármit magadnak és nekik! - Nyomta kezembe a pénztárcáját. A sötét darabról már tapintásra is meg lehetett mondani, hogy tartalma kicsit se szegényes.

- El kell mennem, ne várjatok! - Intett, majd utat tört magának és kisietett a boltból.

- Várj! - Nyúltam utána a pénzét szorongatva, de a hömpölygő tömeg zsibongása elcsente a szavaimat előle. Vonakodva kinyitottam a finom bőrtárcát, és a benne látott összeg láttán leesett az állam. Yen-ek ezrei virítottak ott, szinte felbecsülhetetlen értéket tartottam tenyerembe. Gyorsan rendeztem vonásaim.

- Szóval... - nyögtem ki feléjük. - Mit akartok? - Egymás szavába vágva hadarták kívánságaik, nem győztem fejemet kapkodni. Sóhajtottam mivel sikerült a hadarásukat beléjük fojtani.

- Mi lenne ha elindulnánk és úgy vennénk menet közben meg? - Ezzel viszont csak azt értem el, hogy mindketten megragadták a karom és szinte kirángattak a bolt elé, majd kétfelé húztak.

- Itadori engedd már el! Ruhákat kell még vennem, és legalább van ízlése! - mordult fel Kugisaki-san.

- Felejtsd el, meg kell mutatnom a plüssöket! - Vágott vissza.

- Öhm... - Suttogta Fushiguro-san. - Én szeretnék... Kutyakaját venni.

- Kutyakaját? - suttogtam visszafojtva. Bólintott.

Mély levegőt vettem.

- Hagyjátok abba! - Egyként dermedtek kővé. Végül kis ideig babrálva egy-egy tízezrest kezükbe nyomtam. - Menjetek, költekezzünk. Másfél óra múlva itt találkozunk! - Percekkel később már egyedül ácsorogtam a plázában. Végül kerestem magamnak egy barátságos padot és ott leültem. Figyeltem a siető, rohanó tömeg szakadását, fejüket kapkodó és elveszett embereket. De közel sem annyira lehettek elveszve, mint én a saját érzéseimmel. Dühösen megráztam a fejem, minduntalan Kugisaki-san szavai csillingeltek a fejemben. Sajgott a seb amit az egy hangon pendülő kapcsolatuk iránti epekedés okozott, de ezt valamelyest csillapította amikor rá gondoltam. Másfél óra szinte elrepült az önemésztés alatt, mindhárman rengeteg dologgal felpakolva érkeztek vissza.

Együtt lábunkat kapkodva siettünk vissza az iskolába, ugyanis egy zápor elkapott minket, de szerencsére még azelőtt értünk vissza, mielőtt az viharba fordult volna. Villámok vadul cikáztak hangosan dörögve mikor elváltunk a félhomályos folyosón ki-ki saját szobájába menve. Gyorsan megszárítkoztam, majd zokniban kiléptem a folyosóra. Gojo-san-t vártam, hogy visszajöjjön és rámbízott értékeit odaadhassam. Nem tudom mennyi idő telhetett el az ebédlőbe való ücsörgéssel, mikor az ajtó kitárult, és belépett rajta a fehérhajú. Ólmos szagot hozott magával, gombóc nőtt a torkomban.

- Gojo-san - makogtam. Villám fénye szelte át a jótékony sötétséget. Tincsei ázottan konyultak le, bőre nedvesen csillogott, de nem a prízmacseppektől, hanem annál sokkalta sötétebbtől. Vértől. Döbbenten kaptam kezem elnyíló ajkaim elé.

- Jól vagy? - nyögtem ki, majd felé szaladtam. Ujjaim nyakához lendültek, de mielőtt célt értek volna tenyerével megállította, körbeburkolta őket.

- Ne érj hozzá! - Tolta el kezemet, de továbbra is ujjai ketrecében tartotta.

- Piszkos.

- Megsérültél? - Az aggodalom végigszánkázott bennem, sűrűn kellett pislognom ahogy fátyolos burkot húzott szemem elé.

- Nem - suttogta. - Amaya... - Megszorította kezemet, mint egy reményt hozó mentőövet a hánykódó tengeren. Mázsás súly gördült le vállamról.

- Mi történt? - Próbáltam ösztökélni mondandója folytatásában. Félrefordult, mint aki tépődik, hogy mennyit mondhat el.

- Semmi - lehelte végül. Már-már húsomba vájt, olyan erővel fogta karomat. - Semmi, csak! - Megakadt. - Semmi...

- Gojo-san? - Megrémisztett tétovázása, sosem láttam még határozatlannak, valahogy most egész sebezhetőnek tűnt. Lassan elengedte karomat, majd hátrébb lépett.

- Bocs - nyögte ki nehezen. Értetlenül vontam össze szemöldököm, de mire kérdésre nyithattam volna ajkaim köddé vált és egyedül maradtam az zavartságommal és a pénztárcájával.

❀❀❀❀
Fenti képet én szerkesztettem felhasználhatod, de kérlek kérj engedélyt!