^fél évvel később^

Fél év telt el azóta, hogy Bence utánam (vagy előttem) jött Londonba. Azóta kibékültünk és nem ment vissza magyarországra ő sem. Azonban a hotelből eljöttünk és kibéreltünk egy szerény lakást. Úgy döntöttünk hozzákezdünk az esküvő szervezéséhez, ami ma volt megtartva.

Boldogan mentem felé. Lassan hátrafordult és mosolyogva figyelt engem. Mikor odaértem hozzá mosolyogva néztem végig rajta, majd a pap felé fordultunk. Elmondta a szokásos szövegét, majd elsőként Bence felé fordult.
- Bence, fogadod-e, hogy az itt megjelent Fellegi Fiorellát szeretni és tisztelni fogod, jóban rosszban, egészségben betegségben míg a halál el nem választ?
- Igen, fogadom!
- És te, Fiorella, fogadod-e, hogy az itt megjelent Váradi Bencét szeretni és tisztelni fogod, jóban rosszban, egészségben betegségben míg a halál el nem választ?
- Igen, fogadom!
- Amit az Úr összekötött azt emberi kéz nem választhatja szét! Ezennel a rám ruházott hatalomnál fogva férj és feleség vagytok. Megcsókolhatja a feleségét - nézett Bencére mire azonnal az ajkamra tapadt. A násznép boldogan ujjongott és tapsolt. Miután elváltunk egymás ajkától kimentünk a templom elé, ahol eldobtam a csokromat.
- Egy, két, há' - dobtam hátra, majd megfordultam.
- Elkaptam! - ugrált boldogan egy kislány Bence rokonai közül. Mosolyogva figyeltem a kislányt. Bencével beszálltunk egy kocsiba ami elvitt minket a lagzi helyszínére. Ott mindenki önfeledten táncolt, de az egészet a mi táncunk nyitotta meg.
- Olyan gyönyörű vagy szerelmem - suttogta a fülembe Bence.
- Köszönöm, te is jól nézel ki - viszonoztam a bókot. Mikor befejeztük a táncot akkor jött az "ereszd el a hajam" a vendégeknél. A kisebbeket mosolyogva figyeltük, közben boldogan fogadtuk a gratulációkat is. Éjfél előtt elmentünk átöltözni utána visszamentünk. Egészen sokáig táncoltunk. Mikor inni mentem valami furcsa hangot hallottam kintről. Engedve a kíváncsiságomnak kimentem. Minden csendes volt, csak az tücskök ciripelését lehetett hallani. Felnéztem a csillagos égboltra és elmosolyodtam. Könnyes szemmel hunytam le a szemeimet.
- Büszkék vagyunk rád kislányom! - mondta valaki, akinek hasonlított a hangja apáéhoz. Alig akartam hinni a füleimnek. Riadtan nyitottam ki a szemeimet és minta egy pillanatra láttam volna a szüleimet egy büszke és boldog mosollyal az arcukon.
- Ella, itt vagy? - jött ki Bence. Felé néztem, majd vissza, de addigra a szüleim sehol sem voltak. Értetlenül néztem magam elé.
- Baj van? - kérdezte aggódva a férjem. Alaposan megfontoltam a választ.
- Nincs, minden rendben - öleltem át mosolyogva. Örültem neki, hogy van valaki az életemben aki miatt megéri boldognak lenni, létezni és élni. Számomra ez a valaki Bence, a férjem. Hihetetlen, hogy mennyi mindenen mentünk sok éve együtt keresztül.

Vége