12. fejezet
Reggel arra eszméltem fel, hogy egy erős kar szorított magához. Dehát egyedül aludtam el... óvatosan megfordultam és szembe találtam magam Bencével.
- Mit csinálsz itt? - kérdeztem rekedtesen.
- Itt lakok, ahogy te is - motyogta mosolyogva.
- Úgy értem itt a szobámban. Egyedül feküdtem le aludni - magyaráztam, mire mosolyogva bólintott.
- De én nem akartam egyedül aludni, ezért átjöttem hozzád még az este - adott egy puszit az orromra.
- Sajnálom a tegnapit - néztem rá bűnbánóan.
- Semmi baj, megbocsájtok.
- Hé, azt hittem azt fogod mondani, hogy „nem én sajnálom amiért kiakadtam miattad” - feleltem szórakozottan.
- Jó, én is túlreagáltam. De csak azért, mert féltelek - ölelt szorosabban magához. Mosolyogva fúrtam a fejem a nyakába.
- Szeretlek, Bence - suttogtam mosolyogva.
- Én is édesem - csókolt meg lassan és szenvedélyesen.
Csengetésre kaptuk fel a fejünket.
- Megyek - adtam egy lágy csókot Bencének és felvettem a köntösömet. Kicsoszogtam a nappaliba és kinyitottam az ajtót.
- Szia, Ella - mosolygott Elvira, Bence nevelő anyukája.
- Szia, hogy vagy?
- Jól, bemehetek?
- Persze, nyugodtan - álltam félre, hogy betudjon jönni. A nappaliban leült a kanapéra.
- Bence itthon van?
- Igen, szóljak neki?
- Ha megkérhetlek - nézett rám kedvesen, mire mentem szólni neki.
- Édesem, anyukád van itt - ültem mellé.
- Rendben, pár perc és megyek - kelt fel és megkereste a ruháit. Mosolyogva álltam fel és kimentem Elvirához.
- Kérsz valamit inni?
- Nem köszönöm. Jobban vagy?
- Tegnap engedtek ki a kórházból, de igen jobban vagyok.
- Ennek örülök - nézett rám kissé szomorkás mosollyal az arcán. Már akartam kérdezni, hogy baj van-e, de ekkor jött ki Bence.
- Ella, magunkra hagynál? - kérte Elvire. Bólintottam és bementem a szobába. Gondoltam, hogy valami baj, mert máskülönben nem küldött volna be. Olyan öt perccel később Bence dühösen csattant fel.
- Nem! Szó sem lehet róla! - hallottam Bencét.
Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top