^néhány nappal később^

Végre kiengedtek a kórházból így otthon csinálhattam a dolgomat. Délután épp a lakásban takarítottam, amikor csörögni kezdett a telefonom.
- Szia - köszöntem vidáman Krisznek.
- Szia, jól vagy?
- Igen persze, de baj van?
- Nincs csak nagyon aggódtam érted.
- Nem kellett volna aggódnod miattam. Jól vagyok ez a lényeg.
- Bence mondta, hogy mi volt és örülök, hogy találtál egy rokont - mondta és hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Én is csak egy kicsit felidegesítettem magam.
- Megértem. Figyelj, ne csinálj otthon semmit csak szigorúan pihenj!
- Jaj, de jól vagyok!
- Ella! Kérlek legalább most ne makacskodj - csattant fel Krisztián.
- Rendben akkor... - kezdtem, de Bence félbeszakított.
- FIORELLA, MI A FRANCOT KERESEL TE OTT FENT A LÉTRÁN?! - akadt ki egy "kicsit" Bence.
- Milyen létrán?! Ella! - szólt a telefonból Krisz is.
- Leraklak szia! - tettem le gyorsan mielőtt még tőle is kaptam volna fejmosást. Lemásztam a létráról és a brutál ideges Bencét figyeltem.
- Mit csináltál ott fent?! Még csak ma jöttél haza! Mi lett volna, ha leesel én meg pont nem vagyok itthon?! - hadarta dühösen, mire én lehajtottam a fejem.
- Ne haragudj rám. Unatkoztam és gondoltam kitakarítok - léptem közelebb hozzá.
- Az orvos is megmondta, hogy pihenned kell!
- Tudom - bólintottam.
- Ha bármi bajod esett volna én nem tudom mit csináltam volna - túrt a hajába Bence.
- De nem történt semmi! Jól vagyok!
- Ella, legalább rám hallgass! Kérlek - nézett rám könyörgően.
- Jó - indultam a szobába. Fogtam a párnáimat és átmentem a régi szobámba.
- Mit csinálsz, édesem?
- Semmit - tettem az ágyra és befeküdtem. Betakartam magam és hátat fordítottam Bencének.