Pittyegésre lettem figyelmes. Lassan kinyitottam a szemeimet, de az erős fehér fény szinte elvakított. Hunyorogva néztem körbe. Egy kórházban voltam remek, de mi történt? Oldalra fordítottam a fejem és megláttam Bencét a széken gubbasztani, miközben a kezemet fogta. Gyengén megszorítottam a kezét, mire rám emelte a tekintetét.
- Mi történt? Miért vagyok itt? - kérdeztem halkan.
- Tegnap a nagynénéddel kicsit összevesztél, felálltál és a konyhába indultál, de még jóval az ajtó előtt összeestél. Azonnal hívtuk a mentőket és most itt vagyunk.
- Tegnap?
- Igen, de az orvos azt mondta, hogy biztos felizgattad magad emiatt egy kicsit és a túlzott kiakadás idáig vezetett - simogatta a kézfejem.
- Dorka hol van?
- Mosdóba ment - amint kimondta, kinyílt az ajtó és a nagynéném lépett be rajta.
- Jaj, de jó, hogy felkeltél - jött oda hozzám.
- Sajnálom, hogy úgy kiakadtam! Nem akartam, csak felhúztam magam és... és - Dorka nem engedte, hogy befejezzem, mert közbe szólt.
- Semmi baj. Igazad volt. Sajnálom, Ella - mosolygott rám szomorúan.
- Béke?
- Béke - ölelt meg. Bence mosolyogva nézett minket.
- És tudjátok már mikor lesz az esküvő? - kérdezte vidáman Dorka mire mi Bencével összenéztünk.
- Még nem, mert...
- Mert nem biztos, hogy hosszú ideig lesz itt Ella - fejezte be helyettem Bence.
- Miért?
- Szerződtetési ajánlatot kaptam Londonba, ami három évre szól.
- Ez remek hír! És mikor mennél?
- Nem tudom, mert már csak egy hetem van dönteni.
- Ó - nézett rám sajnálattal.
- Talán majd ha lemegy ez az egész akkor valamikor utána - mosolyogtam Dorkára.
- Megértem, de ha bármi van szóljatok bátran.
- Rendben és köszönjük.
- A nagynénéd vagyok, ez természetes!