Han Ji Sung szemszöge

Váratlanul vállamnál fogva hátra rántottak és leszorítottak a földre. Ezzel egyidőben a félfülű ember a lábaimat a vállára kapta és tenyerére köpött. Nem láttam mit csinál, a saját testem miatt, de a következő pillanatban egyszerre éreztem azt, hogy a vállamba haraptak, és hogy a fenekembe nyomtak valamit. Feszített az érzés alul, míg felül egy újabb helyen kezdett égni a testem a fájdalom miatt. Felordítottam és bal kézzel ellöktem a farkasfejet magamról, míg másikkal igyekeztem lenyúlni és ellökni a félszemű férfit. Azonban túl messze volt és karomat is elkapták a folyamat közben, hogy a földhöz szoríthassák.

– Ez még mindig tüzes. Azt hittem lefárasztottad.

– Majd most – húzódott hátrébb és ezzel egy időben éreztem, hogy kevésbé feszültem már alul.

A következő másodpercben, mikor újra közelebb jött hozzám testével, a fenekemben lévő valami is beljebb ment. Ekkor esett le, hogy valójában hozzá tartozik az is. Éppen a hímtagja volt bennem. Könnyezni kezdtem és ordítottam a fájdalomtól. Azt se sokáig, mivel egy újabb ember a torkom aljáig nyomta saját nemiszervét. Belém szorult a levegő és szemeim is kitágultak.

– Te fasz! Enyém! Én találtam meg elsőnek!

Hirtelen kiszállt az illető a számból, mintha lelökték volna rólam. Éppen fellélegeztem volna, mikor Septhis ütemesen kezdett el mozogni bennem. Megint ordítani kezdtem a fájdalomtól.

Álljon le, könyörgöm...

Olyan érzésem volt, mintha kettészakadtam volna alul. Velem még nem csinált senki semmit lent. És nagyon fájdalmas volt.

Nem így akartam az első alkalmam. Nem akarom. Nem akarok meghalni.

Az alfa megmenthet. Felix megmenthet. Hol van?!

Fájdalmas nyögdécseléseim közben, ide-oda tekergettem a fejemet, de nem láttam barátomat.

– Shut up! Utálom hangod! Szörnyű! – ordított Septhis. – Fogni be száját!

Kihúzta magát belőlem, mielőtt valaki a számra foghatott volna.

– Look! My dick! My precious dick! – szomorkodott és nemiszervét mutogatta a többieknek. – It's not hard. I don't want him anymore.

Nem értettem, mit magyarázott, de a következő pillanatban több emberi alak is megjelent látóteremben. Ő elsétált egy távolabbi csapat farkashoz.

– Nekem áll. Én kérem először – mondta egy fekete hajú és megragadta a derekamat.

Egy mozdulattal péniszére húzott, de szerencsémre kisebb volt az előzőnél. A fájdalom viszont sokkal erősebb. Megint elnyíltak ajkaim, hogy ordíthassak. A sok inger közben azonban elfelejtettem, hogy ezt hogyan használták ki, nem is olyan sok idővel, ezelőtt. Számat ismét egy embernek a nemiszerve töltötte ki. Hál isten, ez nem ment olyan mélyre.

Összeszedtem azt a kevés energiámat is és rángatózni kezdtem. Szabad bal kezemmel karmolni kezdtem és ütni, akit csak értem. Beletelt némi időbe, mire lefogtak. Emellett fájt minden porcikám, de egész testemet próbáltam dobálni. Sokszor pórul jártam, mert így olyan pozíciókat vettem fel, amik előnyükre váltak és csak mélyebbeket löktek. Könnyeim patakokban folytak szemeimből, deréktól lefelé pedig hamarosan remegni kezdtem. Fájt, irgalmatlanul fájt minden lent. Ha ez tovább fog folytatódni én úgy érzem, örökre lebénulok.

– Hallod! Ennek rohadt jó az illata! – szólalt meg valaki a fejem környékén. – Fogadjunk az illatmirigynél még jobb.

Érzékeltem, hogy valaki a nyakamhoz hajol, azzal nem is foglalkozva, hogy társa éppen a számnál élvezkedett. Hosszan beszívta a levegőt és mélyen a fülembe morgott.

– Baszkd-hi... ez...

Újabb szimatolást éreztem.

– Mámorító.

Fenekemnél lévő férfi a derekamba mélyesztette ujjait és gyorsabb tempóra váltott, mielőtt elélvezett volna bennem. Hamarosan a számnál lévő is követte és végre leszállt rólam. Oldalra ejtettem fejemet és észrevettem, hogy más szögből látom a fákat. Olyan keményen használták testemet a vágyaikra, hogy odébb lökdöstek a földön. Próbáltam kiköpni a nyálammal összekeveredett ondód, kevés sikerrel.

Felix?! Keresd meg! Nézz körül!

Körbenéztem, hátha most meglátom barátomat. Közben éreztem, hogy valakinek az orra a bal combomat súrolta.

Akkor vettem fel a szemkontaktust Felixel, mikor nyakamba haraptak és mint egy nyalókát szopogatni kezdtek. Eltátottam a számat, de hang nem jött ki rajta. Levegőért kapkodtam és könnyes szememmel figyeltem, hogy a fehér farkas grabancánál megemeli barátomat, a földhöz vágja és farok csóválva rohan elismételni a folyamatot.

Ments meg minket. Ne add fel.

Ez nekem szólt, nem barátomnak. Az omegám nekem könyörgött. És tudtam, hogy igaza volt. Nem szabad feladnom. Élnem kell, mert élni akarok.

Időközben felszabadult jobb karommal tapogatózni kezdtem a talajon és mikor egy kőbe akadtak az ujjaim, rámarkoltam arra. Apró levegőt vettem, mielőtt minden energiámat karomba fektetve, meglendítettem azt és fejbe találtam a nyakamon lévőt.

– Áh!

– Ah!

Egyszerre ordítottam fel az eltalált emberrel, mivel bal combomba megint belém haraptak. Karjaimat pedig az előző incidens miatt karmokkal szorították a talajhoz.

– Ennek kibaszott jó az illata.

– Már attól elmegyek!

– A fejem! Te rohadék!

– Most én akarom megkúrni!

– Várj a sorodra. Éppen-

Megint belém hatoltak. És megint úgy éreztem, hogy szétszakadok alul. Folyadék távozott belőlem és csak remélni tudtam, hogy erőszaktevőim ondói voltak, nem pedig saját vérem.

– Éppen az enyém – nyögte egy férfihang.

Lehunytam a szemeimet. Nem bírom. Nem megy. Legyen vége ennek. Vagy így. Vagy úgy. Feladom. Meghalni is kész vagyok. Ez már túl sok nekem.

A következő pillanatban gyorsan kihúzódtak belőlem, ami eléggé fájdalmas volt, de ezzel egyidőben egy óriási barna szőrű test nehezedett rám. Az illatáról egyből felismertem.

Felix!, vakkantott örömében omegám.

Biztos voltam, hogy csóválta volna a farkát is, ha nem csak hang lett volna a fejemben.

Barátom ahogy kifújta a levegőt, remegett az egész teste. Elsőre nem is tudott talpra állni, csak a második próbálkozásánál. Nagyon gyenge és sérült volt, de így is segítségemre sietett.

– Hey! Hol van? – kiáltott fel valaki mérgesen a távolban. – Már megint omegád védeni?

Oldalra néztem, ahol a félszemű farkas vicsorgott. Felix csak morgott válaszképpen.

– Biztosan nem tetszik, ahogy ennyien megdugják – szólt a távolból valaki.

– Meg se jelölted. Szóval mindenkié is.

Septhis morogni kezdett, hogy befejezzék a beszédet és ismét nála lehessen a szó.

– Ne aggódj. Leharapni te tököd és majd betömni – nyalta meg a száját. – Enyém mellett.

Felix ugrott volna, hogy letámadja, éreztem. De azt is tudtam, tudtuk mindketten, hogy amíg fölöttem van, addig engem védett mindenkitől. Amint eltűnt volna rólam, ismét lefogtak volna, hogy magukévá tegyenek. És már tényleg nem bírtam. Hozzám sem ért senki, de egész lényemben remegtem.

– Tegyél nekünk egy szívességet és húzzál lefelé az omegáról – mondta a fejem fölül valaki dühösen.

Felix nem válaszolt, csak lihegett. Kihasználta, hogy senki nem ugrott rá és pihent, erőt gyűjtött. Valószínűleg Septhis magára hagyhatta egy kis időre, azért tudott megvédeni ismét.

Rá akartam simítani hasára, a szőrébe akartam mélyeszteni ujjaimat, hogy megköszönjem, de annyira se volt bennem erő, hogy karomat megemeljem.

– Nem mondjuk még egy alkalom – mondta Septhis.

Barátom befeszítette lábait és körmeit a földbe mélyesztette.

– Te akartad – morogta és elrugaszkodva Felixet akarta elkapni.

Éreztem, hogy barátom hozzám simul, majd remegve megemeli magát újra. Egy csattanást hallottam oldalról, így nehezen, de elfordítottam fejemet a másik irányba. A fehér farkas éppen a fejét rázta idegesen. Elvétette az ugrást. Annyira büszke volt magára, akkora lett az egója, hogy már gondolkodni se tudott és egy ilyen egyszerű mozdulatot elvétett. Más körülmények között ezen felnevettem volna. De ez nem volt más. Jelenleg fájt mindenem és csak örülni tudtam, hogy egyik lyukamban sem volt senki.

A szégyent az is tetézte, hogy Felix egy szót sem szólt, csak ismét befeszülve védelmi pozíciót vett föl.

A félszemű farkas már majdhogynem prüszkölt dühében. Csattogtatta az állkapcsát és megint neki futamodott, hogy barátomra ugorjon. Felix most előrébb lökte magát, lábaim elé, így csak farkát tépte meg kissé a fehér farkas. Azonban ismét tőlünk távol ért földet. Barátom szinte azonnal fölém mászott újra, nehogy valaki magáévá tegyen. Fejünk egy kis időre egyvonalban volt, akkor gyorsan megnyalta a homlokomat, mielőtt kihúzta magát és ellenfelére nézett. Ezzel megnyugtatott, a helyzet ellenére.

Erőm visszatért, legalábbis annyira, hogy fejemet könnyebben tudjam mozgatni, így követtem a körülöttünk lévő mozgást. Nem tudom, meddig bírjuk még így. Én érzem, hogy most segítség nélkül maximum a földön kúszva tudnék közlekedni, máshogy nem. Felix egész teste reszket a kimerültségtől. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg nyílt seb volt rajta, és némelyikből kis híján megállíthatatlanul ömlött a vér.

– Elég nekem kis játékaid – morogta.

– Akkor ne csak ugráljál itt, mint valami rossz cirkuszban egy ló, hanem tegyél is valamit – jelent meg a fekete farkas.

– Shut the fuck up.

– Ugyan. Nézz már rá. A szemébe. Gúnyt űz belőled. Te meg hagyod. Na, gyerünk. Végezz vele, aztán az omegával. Mennünk kell – tájékoztatta a többieket.

Sokan felhorkantottak vagy morogni kezdtek.

– De én nem is kóstolhattam bele.

– Olyan szűknek nézett ki.

– Az illata még mindig az orromban van.

Mindenfelől csalódott hangokat hallottam, de nem figyeltem már oda. Azt mondta, végezzen velünk. Tehát ennyi.

Meghalunk. Én nem akarok.

Felix se. Én se. Egyikőnk se. Élni akarunk.

Könnyes szemekkel megemeltem a remegő kezemet, mert már sikerült annyit pihentetni, hogy megmozdíthassam és az ismerős bundára akartam simítani, de az hirtelen eltűnt arcom elől. Oldalra pillantottam, abba az irányba, amerre barátom testének nyoma veszett. A fehér farkas a tarkójába harapott és fölötte állt. Felix a földön feküdt, elnyílt állkapoccsal és tátogott. Szemével azonban engem figyelt. Vagyis a körülöttem lévő mozgást. Még ebben a helyzetben is azt nézte, hogy engem bántanak-e.

Karommal felnyomtam magamat, készültem felkelni valahogyan, mikor a földre nyomtak.

– Olyan. Kibaszott jó. Az illata! – vakantotta magas hangon egy farkas mielőtt a vállamba harapott volna. Ez sokkal jobban fájt, mint az előző emberi harapások. Levegőt egyáltalán nem kaptam.

Szemem sarkából oldalra pillantottam, ahol a fehér farkas Felix mellkasába mélyesztette fogait. Reménykedtem benne, hogy megint felülkerekedik és tud rajtam segíteni, de helyzetét látva összeszorult a szívem. Próbált visszaharapni a másikba, esélytelenül.

Visszanéztem a felettem lévő farkasra és jobb karommal megpróbáltam eltolni. Bárcsak elengedne. Bárcsak megszabadulnék a fojtó szorításától. Könnyeim újra megeredtek a fájdalom miatt. Érintésemre azonban megrezdült és elengedett a fölöttem lévő. Vörösen izzó szemeivel furcsán rám pillantott, de az egyik társa szólt neki és lemászott rólam.

– De nem érted. Kibaszott jó az illata.

Már csak a távolból hallottam a mondatát. Fejem oldalra esett, Felix irányába. Láttam, ahogy sikerült a másik feje tetejébe harapnia, de sajnos nem elég mélyen.

Soha nem felejtem el, azt a büszkeséget, amellyel a félszemű kitépett barátom mellkasából egy jókora darabot, majd felém fordulva jóízűen megrágta és lenyelte azt. Megnyalta száját és az én irányomba indult egy széles vigyorral. Felix mögötte, a földön volt elterülve. Elnyílt ajkakkal, könnyes szemekkel vártam a végzetemet. A halálomat.

De megmentettek. A távolból csaholást hallottam, amit a fehér farkas is észlelt. Felkapta vértől mocskos fejét a hang irányába, majd futásnak eredt, a falkája irányába. Figyeltem, ahogy az utolsó fehér folt is eltűnik az erdő sötétjében, majd visszafordultam barátom felé. Még lélegzett és engem figyelt.

Minden erőmet összeszedve odakúsztam hozzá. Viszont tőle pár centire megálltam, mert kifogytam minden tartalékolt energiámból. Ő zihálása közben elmosolyodott és kinyújtott karomra tette a mancsát. Nyelt egy nagyot és megszólalt.

– Sungie. Most már biztonságban vagy, nem bánthatnak – suttogta lihegése közben. Megnyalta száját, hátha csillapodik légzése is. Mindig ezt csinálta, mikor játszottunk a fűben és a légvételét akarta rendezni.

– Nem. Nem! Te is biztonságban vagy. Bírd ki, nemsokára itt lesznek értünk! – mondtam elszántan, könnyes szemekkel.

– Sungie, Sungie. Az én életem véget ért, de a tied csak most kezdődött el. Légy nyitott, ne zárkózz el és ne félj. Jó helyre fogsz kerülni – pislogott nagyokat.

Nem. Nem... Yixing is ezt mondta... és elhagyott. Felix nem fog. Erős, tudom. Hisz eddig is kibírta! Ismerem őt, menni fog neki!

– Én veled akarok maradni, Felix. Kérlek bírd ki – szorítottam egy pillanatra össze szemeim, de könnyeim tovább folytak.

– Shh. Mindig veled leszek. Keress a pillangókban – mosolygott rám azzal a jól ismert Felix mosollyal, ami mindig bearanyozta a napunkat. Ez viszont gyengébb volt, nem hozta magával azt az erős varázst.

Zokogva ráztam meg a fejemet. Nem hagyom, hogy elhagyjon. Erős, tudom, hogy túléli. Nem hagy magamra, együtt fogunk a biztonságot nyújtó falkában élni.

Tőlünk pár méterre a bokrok közül vagy öt farkas ugrott ki, mire megemeltem fejemet. Kiemeltem lába alól karomat és integetni kezdtem. Ketten felénk fordultak.

– Ide! Ide! Egy sérült van itt! – fordultam barátom irányába. – Egy sér-

Lelkemig hatolt a hideg tekintete és az elhalványult mosolya. Szemem sarkából láttam, hogy nem mozgott az oldala és nem is hallottam lélegezni. Nemlegesen ráztam a fejemet. Nem halt meg. Nem lehet. Az előbb beszélt hozzám. Nem ment el ilyen hamar.

– Nem. Nem!

Zokogva kezemet mancsa alá dugtam. Arra gondoltam, ha ugyanabban a pozícióban leszünk, mint pár másodperce, akkor újra rám mosolyog és újra mond valamit a pillangókról. De nem tette. Nem mozdult. Nem nyalta meg az orrom. Sem a homlokom. Nem lökte meg játékosan az arcomat mancsával.

Közelebb húzódtam hozzá, amennyire erőm engedte és nyakához bújtam. A mozdulataimmal viszont véletlen nyílt sebét érintettem. Megfeszültem.

Meghalt.

Nem fog többet hozzám bújni. Nem fog többet segíteni elaludni. Nem fog többet játszani velem. Nem fog többet hülye vicceket mondani. Nem fog többé órákig mesélni a pillangóiról.

Nem fog többé... Felix lenni.