Han Ji Sung szemszöge

Izgatottan vártam, hogy Hyunjin hazatérjen. A szülinapja ugyan két hete volt, de már annál sokkal több ideje nem találkoztunk. Minával beszélgettem napokig, hogy mivel lephetném meg. Nem akartam neki valami kézzel foghatót venni és mivel sokszor a gyerekekkel vagyok, ezért gyakran általam készített dolgokat adok neki, így ez is lekerült a potenciális ajándékok listájáról. Végül arra jutottunk, hogy letehetném a szagelnyomót.

Egy hete nem vettem már be egy bogyót sem. Mina szerint ismét visszatért az az édes erdei gyümölcsös illat, ami a menekülésünk idejében engem körbelengett. Sőt még Felix bundáján is érezte mindig. Szerencsére a nevét hallva, csak egy szomorú mosolyt ejtettem meg. Két és fél éve nincsen közöttünk. Hiányzik, nagyon. Viszont már sikerült annyira feldolgoznom a történteket, hogy hetente csak egyszer gondoljak rá, azt is szombatonként, mikor reggel kimegyek a sírjukhoz.

Mina mellett másoktól is hallgathattam a dicséreteket, ami mindig zavarba hozott. Seonghwa mondta, örül, hogy most nincs alfa a falka közvetlen területén, mert így könnyebben hozzá tudok szokni az illatom visszatéréséhez. Szerinte az alfák bókjait kevésbé sikeresen kezelném. Emiatt is izgatottan vártam Hyunjint, kíváncsi voltam az ő véleményére. Az ő bókjaira.

Ismét megigazgattam a konyhapulton lévő virágcsokrot és feszülten kiengedtem a bennem lévő levegőt. Ez is Mina ötlete volt. A lakásunk tele volt erős illatú növényekkel, hogy az én erdei gyümölcs szagomat elnyomják. Szinte már bódítóan hatott az az egyveleg, amit minden levegővétellel agyamhoz juttattam.

Gondolataimból az ajtó nyitódása keltett fel.

– Megjöttem! Oh –...

Meglepődött hangját egy hangos csattanás követte.

– Basszus.

Hoppá. Valószínűleg összetörte az ajtó közelébe helyezett kaspót.

Nem mozdultam a konyhapult mellől, ajkamat rágva vártam, hogy megjelenjen a helyiségben. Hallottam, hogy halkan magyarázott valamit az előbbi balesettel kapcsolatban, de nem tudtam kivenni a szavait.

– Mi a... Jisung? Merre vagy? És mi ez a sok virág? Hú... de erős illatuk van... – motyogta a végét.

Aztán végre megjelent a folyosó irányából. Orrnyergét dörzsölte éppen, azonban engem meglátva kitárta a karjait egy óriási mosollyal. Azt várta, hogy az ölelésébe rohanjak, de túlságosan izgultam, hogy mit fog mondani és a lábaim is gyökeret eresztettek, így egy centit sem tudtam mozdulni. Arcomról valószínűleg leolvasható volt valami, mivel aggódva megindult felém. Azonban váratlanul megtorpant. Pupillái kitágultak és mélyet szívott a levegőből.

– Ez mi? – tekintetével keresett valamit, végül értetlenül és, számomra érthetetlen forrásból származó, izgalommal nézett szemeimbe.

– M-mire gondolsz? – kérdeztem dadogva. Huhh... legalább beszélni még nem felejtettem el.

– Áh, semmi – legyintett. – Biztos a hormonjaim játszanak. Tudod... – Nyelt egyet, mielőtt folytatta volna. – Megint jön az a bizonyos időszakom. Szerintem ma este még összepakolok és megyek a falka szélére – nézett oldalra, a virágokra.

Tudom, miről beszélt. Az alfáknál párzási hajlamnak hívták azt, amit nekünk, omegáknak tüzelésnek. Hyunjinnak már volt egy pár ilyen alkalma, ilyenkor mindig elzárkózott tőlem, egyet kivéve. Az hirtelen jött, felkészülni se volt ideje. Akkor vele maradtam, hogy segítsek neki, aminek meglett a következménye is. Napokig nem tudtam menni rendesen, olyan élvezettel szeretkezett velem. Azon a két éjszakán tudtam meg, mennyire tudnak beindulni a hormonjai.

Nem akart többször így nekem esni, ezért megfogadta, hogy ezekre az időszakokra elvonul egyedül és kiheveri, addig míg nem állok rá készen.

Nagy nehezen felé léptem és a csuklójára szorítottam.

– Segíteni szeretnék.

Fejét olyan hevesen fordította felém, azt hittem kitöri a nyakát.

– Biztos vagy benne? Nem akarok semmit rád erőltetni.

– Igen – mosolyogtam rá magabiztosan. Vagyis próbáltam. Belül rettegtem, hogy csalódást okozok neki.

Emellett izgultam azért is, mikor érzi meg az illatomat és mi lesz a reakciója.

– Ezer százalék? Nem akarok fájdalmat okozni.

– Hyunjin! – szóltam rá és kezeim közé szorítottam arcát.

Kiskutya szemekkel figyelt engem.

– Készen állok. Segíteni szeretnék – mondtam el neki újra, mélyen a szembogaraiba nézve.

Aprón és gyorsan bólogatni kezdett, majd ajkaimra tévedt a tekintete. Már most be lenne indulva? Lenéztem ágyékára, de nem láttam dudort. Újra szemeibe néztem, de ő még mindig ajkaimat figyelte. Ezt megelégelve megszűntettem a köztünk lévő távolságot és csókot kezdeményeztem. Szinte azonnal átfúrta nyelvét, miközben derekamra csúsztak a kezei. Én átkaroltam a nyakát és úgy mélyedtem bele mámorító csókjába. Ujjai lassan megtalálták pólóm alját és a ruhaanyag alá furakodva kezdték el simogatni a bőrömet. Libabőrös lettem érintésére.

Hosszú hajába túrtam, hogy meghúzgáljam tincseit, mire mosolyogva elvált tőlem.

– Nem tudod mit teszel velem, Han Jisung – szorított oldalamra.

– Fejezd ki akkor az érzéseid – mosolyogtam rá kihívóan.

Több se kellett neki, ágyékát az enyémnek nyomta és dörzsölni kezdte hozzám, míg kezei lecsúsztak testemen. Fenekemen megállapodva, abba belemarkolva hajolt hevesen ajkaimra. Csak szuszogni tudtam a hirtelen élvezet miatt, mert nem akart elválni tőlem. Levegőt viszont már alig kaptam a kis orrlyukaimon, így elengedtem haját és izmos mellkasára simítottam, hogy megnyomjam kissé, ezzel jelezve neki. Ő alsó ajkamra harapott, majd azt elengedve csókolt államra, hogy onnan áttérjen a nyakamra. Nem csókolt rá egyből, ahogy szokott, helyette orrát bőrömnek nyomva mélyet szívott a levegőből.

Megfeszültem. El is felejtettem, miért izgultam ma ennyire. Meg se mertem szólalni, csak reménykedni tudtam, hogy nem fog csalódni bennem.

– Már értem, miért van ennyi virág itthon – hajolt hátra. Szemei vörösen izzottak, amitől meglepődtem, de nem ijedtem meg, mert hamar rájöttem, hogy múltkor is ilyen volt a szeme színe, mikor beindult.

– M... meg akartalak lepni. B-boldog születésnapot – mosolyogtam rá remegő ajkakkal.

– Életem legjobb ajándéka! – hajolt nyakamhoz és nekiesett a bőrömnek.

Élveztem csókjait és a nyelve munkáját, azonban egyszer-kétszer megrándultam, mikor fájdalmasan megszívta a bőrömet. Mikor harmadjára is éreztem a fájdalom kezdőpontját, erőteljesen eltoltam magamtól.

– Kicsit fáj már – húztam el a számat.

– Ne haragudj – puszilt ajkaimra, majd a pólómba markolva, széttépte azt.

Ez is meglepett, az pedig kiváltképpen, mikor felkapott és az étkezőasztalhoz cipelve, letett a falapra. Egyből nekiesett mellbimbóimnak, ami miatt hangosan felnyögtem. Fél kézzel megtámaszkodtam az asztalon, míg másikkal hajába markoltam. Hosszan elidőzött ott, mielőtt visszatért a nyakamhoz és újabb szagminta után mély morgást engedett ki magából. Libabőrös lettem a hangjától.

Kezeim közé vettem a fejét, hogy szemeibe nézhessek. A vörös szín izzott a vágytól, de mást nem láttam benne. Nagyon beindulhatott miattam.

Ajkaira hajolva heves csókot kezdeményeztem, amit Hyunjin azonnal viszonzott, míg ujjaival a nadrágommal kezdett el babrálni. Mikor győzött a mackónadrág madzagjával szemben, diadalittasan hajolt hátra, hogy lerántsa rólam. Mellkasom gyors tempóban emelkedett és süllyedt, ahogy figyeltem, hogy a jobb combomhoz hajolt. Puszilgatni kezdte és nyaldosni annak belsejét, amit sóhajtozással díjaztam. Aztán véget ért az élvezetem és csak szaglászást éreztem meg bal combomnál. Lihegve, lehunyt szemekkel vártam továbbra is a következő cselekedetét és mivel tudtam, hogy úgysem fog hozzám érni érzékeny pontomnál, örömmel fogadtam azt a kis szünetet, amit kaptam.

Teljesen váratlanul ért mikor ugyan gyengéden, de belém harapott. Kipattantak a szemeim és hajába markolva rántottam hátra a fejét.

– Hyunjin! Kérlek, ott ne. Ezt már megbeszéltük.

– De olyan rohadt jó az illatod! – Megjegyzésére megfeszültem. – És a nyakadat nem engeded.

– Nem, mert fájt. Ahogy a lábam is.

– Csak most az egyszer? – nézett rám könyörgő, de továbbra is vörös szemekkel.

– Nem – válaszoltam határozottan. Tudtam, hogy ezzel fel is fogja adni a próbálkozásait. Ismertem, nem szeretett olyat tenni, ami nekem nem volt jó.

Mély morgás tört fel belőle és tekintete is megváltozott. Megijedtem tőle, emiatt el is engedtem a haját és hátrébb húzódtam az asztalon.

– Hyunjin?

Válasz helyett újra morgás érkezett felőle. Szemei pedig letévedtek a combomra. Lefagytam és a levegő is belém szorult. Nagyon megijedtem, hogy mi fog következni.

Szerencsémre Hyunjin újra felnézett rám, és pár másodpercen belül ismét az ajkaimon csüngött. Kezei megint megtalálták fenekemet és félgömbjeimbe markolva húzott magához közelebb. Karjaimmal továbbra is az asztalon támaszkodtam, mert olyan nagy hévvel csókolt, hogy hátra estem volna, ha nem teszem.

A félelmemnek minden morzsája megszűnt bennem, újra az élvezet kerített hatalmába. Hyunjin, mikor áttért a nyakamra, kérésemnek eleget téve nem okozott több fájdalmat, csak nyalogatta és puszilgatta. Fejemet hátravetve élveztem ajkai munkáját először azon a testrészemen, majd mellkasomon, hasamon és végül derekamon. Boxeren keresztül péniszemre is hosszan rám puszilt, majd lihegve megállt. Újra felmordult, mire lenéztem rá.

Nem láttam jelét, arra, hogy rosszat akarna tenni, emiatt sem reagáltam időben. Fénysebességgel hajolt bal combomhoz és eresztette belém mélyen a fogait, míg karjait befeszítve, fenekembe markolva tartott magához. Hangosan felordítottam fájdalmamban.

– Hyunjin! Hyunj... állj! Elég! Fejezd be! Ez fá-áj!

Figyelmeztetésem újabb ordításba fordult át, mikor körmeit félgömbjeimbe nyomva húzott közelebb magához. Ordítottam a fájdalomtól, könnyeim pedig kicsordultak. Nem lehet. Nem! Ő nem ilyen!

Nyüszíteni kezdtem, mikor éreztem, hogy enyhít a szorításán, azonban egy újabb morgás után ismét rám szorított.

Kővel sebeztem meg azt az alfát. El is engedett.

Oldalra kaptam a fejemet, ahol a kedvenc vázám tartotta az egyik legszebb színkavalkádot a házban. Nincs más választásom, az sincs közel, de más tárgy nem volt a környékünkön. Oldalra hajoltam, mire még mélyebben morgott és a mozdulataim miatt elhajolt combomtól... hogy egy újabb helyen beleharapjon. Felordítottam és az asztalra könyökölve zokogtam tovább. Iszonyúan fájt. Éreztem, hogy orra folyamatosan járt, szívta az illatomat.

Én is mély levegőt vettem, hogy kitekeredve ugyan, de bele akaszthassam ujjamat a váza szélébe és azzal a kevés erőmmel magam felé húzzam. Sok időbe telt. Nagyon sokba. Egy örökkévalóságig tartott. A váza tele volt vízzel, így a súlya se segített a műveletben.

Végül elég közel húztam ahhoz, hogy felegyenesedve megemelhessem. Azonban mielőtt megtehettem volna, Hyunjin a fenekemet elengedve, nem nagyon durván, de nyomatékosan hátrébb lökött, hogy lábamat jobban kifordíthassa és újra beleharapjon. Szerencsémre először nem ment olyan mélyre, így az újabb fájdalmat megelőzve megemeltem a vázát és zokogva a fejéhez vágtam. Ő az ütközést követően azonnal a földre rogyott. Homloka fölött ömlött a vér, a váza pedig valahogy feltépte a bőrt is egy helyen. Az a rész a hajával együtt az asztal szélén pihent.

Egész lényemben remegtem, úgy toltam fel magamat, hogy teljesen rálássak. Lélegzett, tehát életben volt, ami megnyugtatott. Megtöröltem taknyos orromat, majd szipogva megindultam az asztal széle felé, hogy a földre ereszkedjek. Mozdulataim közben azonban ledermedtem. Hyunjin megemelte magát és a padlót nézve rázta a fejét. A vére pedig megállíthatatlanul fröccsent minden irányba.

Fuss, míg nem késő!

Tudtam, hogy igaza van az omegámnak, hiába volt az előttem lévő alfa tulajdonképpen a párom. Nem tudom, mi történt vele, de ez nem ő volt... ugye?

Látva, hogy nem lenne az asztal és közötte hely a menekülésre, inkább a bútor másik széle felé löktem magamat. Puffanva értem földet, de szinte azonnal talpra ugrottam és megindultam az egyetlen olyan irányba, ahonnan segítséget reméltem; a bejárati ajtó felé. Még azzal sem törődtem, hogy nem tudtam ügyesen kikerülni a nemrég eltört kaspó darabjait, így egy a bal talpamba állva húzott vércsíkot utánam. Remegő kezekkel próbáltam kinyitni az ajtót, ami így nehezemre is esett.

Morgást hallottam mögülem, mire hátra kaptam a fejemet. Egy sötétbarna szőrű farkas, fekete mancsokkal és véres fejjel meredt rám, pontosabban a lábamra. Gyorsan akart megindulni felém, de megszédült az egyik folyosón lévő szekrény megkerülése miatt. Ez épp elég időt adott arra, hogy végre kinyithassam azt az ajtót és kiessek rajta. Szentségelve próbáltam talpra állni, de nem jártam sikerrel, a lábamba nyilalló fájdalom miatt újra elestem. Zokogva körbe néztem, kitől kérhetnék segítséget, míg egyre távolabb kúsztam a háztól. Egy anyuka a gyerekével ijedten figyelt jobbról, míg balról vagy egy tucat béta és omega állt ledermedve.

– Segítskh...

Hangom elakadt. Torkom ki volt száradva, nem értettem miért. Egy reccsenést hallottam magam mögül és láttam, hogy az omegák ijedten néznek a ház irányába. Nem. Nem...

Félek.