Han Ji Sung szemszöge

Megint egy rémálomból riadtam fel, de ezúttal nem keltettem fel Hyunjint, szerencsére. A múltkori alkalommal is nagyon megijesztettem. Valamiért visszatértek ezek a rémálmok, pedig a Hyunjinnal való kapcsolatom megerősödése után megszűntek egy időre. Oldalra néztem, ahol párom kinyújtott karokkal feküdt. Előbb az ő öleléséből riadtam fel, ezért is lepődtem meg, hogy nem kelt fel.

Felültem az ágyban, így róla is lecsúszott a közös takarónk, ezzel felfedve izmos felsőtestét. Hátára simítottam és kiengedett, hosszú hajába is beletúrtam. A sötétben úgy tűnt, mintha fekete lenne a hajkoronája, de tudtam, hogy valójában sötétbarna tincsei voltak.

Még simogattam egy ideig őt, de rájöttem, nem fogok egykönnyen visszaaludni. Kibújtam a takaró alól és felvettem meztelen testemre egy boxert és egy pólót. Úgy éreztem, hogy friss levegőre volt szükségem, így kimentem a természetbe. Gondolkoztam, hogy hova menjek, de hajnal volt, nem akartam senkit felkelteni azzal, hogy a házak között bóklászom, így az erdő felé vettem az irányt.

Csend vett körbe, néha lehetett hallani egy-egy állat motoszkálását. Ezt is én zavartam meg azzal, hogy véletlen egy száraz gallyra léptem, ami hangos reccsenéssel tört ketté.

– Nem vagy valami halk.

A váratlan hangtól megugrottam és mellkasomra szorítottam a kezemet, mert azt hittem a szívem is kiugrik a helyéről. Az ismerős alakot látva viszont csak frusztráltan fújtattam egyet.

– Megijesztettél – mondtam morcosan.

Rám emelte kétszínű szempárját és végig mért. Hirtelen zavarba jöttem, hogy csak egy póló és boxer párosítás volt rajtam. A mellkasomat fedő ruhadarab alját megpróbáltam lejjebb húzni és elnéztem róla.

– Mit csinálsz egyáltalán kint ilyen későn?

– Én itt szoktam aludni.

Értetlenül visszanéztem rá. Ezt ugye nem gondolta komolyan?

– Nagyon vicces.

– Nem értem ezen mi vicces. Ez az igazság – nézett el rólam, előre.

– Nem úgy értettem. Ezt akkor szokták mondani, ha nem hisznek a másiknak – magyaráztam, míg megkerültem a közöttünk lévő bokrot.

– Nem hiszel nekem? Miért hazudnék? – támadott le kérdéseivel.

Egyből le akartam tagadni, de elnyílt ajkaim közül egy hang sem jött ki. Testét látva torkomon akadt a szó. Egy szál boxerben feküdt a fűben. Ő is izmos volt, de Hyunjinhoz képest tónusosabbak voltak a vonalai. Akaratom ellenére is a V-vonalát követtem, aminek a vége a boxerében tűnt el. A sötét miatt nem tudtam kivenni, hogy a ruha mekkora dudort takarhatott.

– Hm? Hazugnak gondolsz?

Kérdése magamhoz térített és zavartan leültem mellé. Megköszörültem a torkomat, mielőtt megszólaltam.

– Nem. Ezt akkor szokták mondani, ha azt feltételezik a másikról, hogy viccből hazudik.

– Tehát hazug vagyok.

– Ahj! Nem. Nem vagy hazug – húztam fel egy sóhajjal a lábaimat és azokat átölelve ejtettem államat a térdeimre. – Miért alszol egyáltalán itt? Nincs elég hely a falkában?

– Én ehhez szoktam.

Szemem sarkából ránéztem. Vajon a múltja miatt? Nem úgy néz ki, mint aki szívesen mesélne most erről.

– Baj van? – érdeklődtem.

Rám emelte tekintetét, amitől kirázott a hideg. Lehet el kéne mennem innen, csak zavarom őt.

– Nincs. Csak nem szoktam ahhoz, hogy hajnalban társaságom van.

– Oh, bocsánat. Megyek, keresek egy másik helyet – engedtem el a lábaimat, hogy felálljak, de megállított.

– Maradhatsz. Nem zavarsz.

A következő negyedóra csendben telt el. A nyugalmat árasztó csillagánizs illata miatt pedig hamar az álmok világába merültem. Sajnos nem sokáig. Az éjszaka emlékei miatt visszatérő rémálmom megint egész hamar felkeltett. Ezúttal a levendulalila színű szempár helyett azonban a különböző színű szemű alfa vizsgált aggódva. Már a hátamon feküdtem, a fűben, ő pedig fölém hajolva figyelt. Fejével kitakarta a hold fényét, így teljes sötétségben láttam az arcát.

Bevillant pár emlék arról az estéről. Ahogy a félhomályban láttam kiéhezett arcukat és ahogy fölém hajolva a földhöz szorítottak.

Egy kezet éreztem meg hirtelen a jobb combomon, amitől összerezzentem.

– Jól vagy? – kérdezte aggódva a csillagánizs illatú alfa.

Bántani fog?

Állkapcsom aprón remegni kezdett és szemeimbe is könnyek gyűltek. Féltem, hogy most mit fog velem tenni ez az alfa, mert nem ismertem őt még annyira. Emellett megkönnyebbültem és meghatódtam az omegám hangjától. Régen hallottam őt. Azaz azon az estén utoljára. Azóta egyszer sem.

Kitört belőlem a sírás és testem is teljes egészében rázkódni kezdett. Karjaimat keresztbe téve emeltem mellkasom elé, reméltem ezzel meg fogom tudni védeni magam, ha arra kerülne sor. Szemeimet is szorosan lehunytam, hogy ne láthassam a következő mozzanatait. Azonban a cselekedetem miatt az este emlékképei játszódtak le a sötétségben.

Sírásom felerősödött, és még akkor sem tettem semmit, mikor megemelt. Nem tudtam, mire készüljek, de emlékeimbe veszve nem is tudtam rá annyira figyelni. Annyira már nem volt éles az az este, kezdtek egyre elhomályosulni az alfák arcai, pár kivételével. A fájdalom, az érzések azonban annál erősebbek voltak. Combjaim megrándultak az emlékekre és kezeimet is ökölbe szorítottam.

Éreztem, hogy valami mozog oldalamon, de nem tudtam beazonosítani, hogy a jelenben történt valami, vagy a múltam játszadozott velem.

– Ne félj – suttogta valaki.

Hyunjin? Felix? Yixing? Ki az?

Remegő pilláimat megemeltem, de nem láttam semmit. Levegő után kaptam, ahogy éreztem, térek vissza a valóságba.

Csillagánizs.

– Ne félj, itt vagyok.

Tisztább lett minden körülöttem és megéreztem, hogy az alfa ölében vagyok, aki éppen mellkasához szorítva, állát a fejemre téve oldalamat simogatta. Nem láttam semmit, mivel mellkasának volt nyomva arcom és a karjával is kitakarta azt a kevés esti fényt.

Sötétségben voltam. Sötétségben, ahol a csillagánizs védelmezően körbezárt.

Szép lassan lenyugodtam, mellkasomhoz se szorítottam már oda karjaimat. Kezeimet leengedtem és sóhajtva bújtam az alfa mellkasába. Testem remegése fokozatosan megszűnt és éreztem, hogy szemhéjaim csukódtak lefelé. Nyugodtság kerített hatalmába.

Éreztem, hogy végre újra fogok tudni aludni, rémálmok nélkül.

–––

Ez a nap is eljött. Az első szülinapom nélküled.

A sírkőre néztem, amire egy pillangó volt vésve. A hideg szél a hajamba kapott, mire jobban a pulóverembe bújtam, pontosabban a Hyunjinhoz tartozó ruhadarab melegébe rejtőztem a hűvös idő elől. Lassan érkezik az ősz és távozik a meleg nyár. Lassan egy éve már, hogy nem vagy közöttünk. Hogy mind elmentetek.

Felnéztem a borús égre.

– Remélem jobb helyen vagytok – suttogtam magam elé és szorosan lehunytam szemeimet.

Beugrott egy emlék, amiben Felixszel játékosan verekedtünk a fűben. Elmosolyodtam.

– Tudtam, hogy itt talállak – ölelt át hirtelen hátulról az oregánó illatú alfám, amitől még szélesebben mosolyogtam és fejemet az övéhez dörgöltem.

De nedvesség szökött ki a szemeimből. És ezt Hyunjin is azonnal észrevette, mikor magával szembe fordított.

Megértően lebiggyesztette száját, majd homlokomhoz hajolva hosszan rápuszilt. Ezt követően én derekánál átölelve bújtam mellkasához. Lassan ringatni kezdte a testemet, hogy ezzel is nyugtasson, ami nehezen, de használt. Távozott belőlem a feszültség és a szomorúság egyvelege.

Megemeltem a fejemet és egy halvány mosolyt villantottam rá. Ő egyből homlokomra puszilt, majd nekem döntötte a fejét.

– Szülinapod alkalmából csináltam egy kis programot neked – törte meg a csendet.

– Igen? Mi lenne az? – érdeklődtem.

– Gyere velem és megtudod – titokzatoskodott.

Kételkedve megemeltem fél szemöldökömet, de ő nem reagált erre, csak kinyújtotta a kezét, amit hamar elfogadtam.

A falka területére húzott és megindult az ismert útvonalon a kisiskola irányába. Útközben azonban abba a személybe ütköztünk, akit azóta az éjszaka óta nem is láttam. Pedig a csillagánizs illata segített, hogy a sokat hiányolt, mély álomba merülhessek.

Nem is foglalkozott velem, engem kikerülve sietett tovább.

– Minho! – szóltam utána, mire megtorpant, de nem nézett hátra, ránk.

Elengedtem Hyunjin kezét és a csillagánizs illatú alfához lépdeltem.

– Hova sietsz, hogy még bocsánatot sem kérsz? – vettem fel vele a szemkontaktust.

– Nem szándékosan mentem neked – mondta, majd ismét kikerült, hogy tovább menjen.

Csalódottan néztem utána, amit alfám észrevehetett.

– Minho! – szólt erélyesen rá Hyunjin. – Lehetnél kedvesebb is. Tudom, hogy nem harcoltál már egy ideje, de máson is levezethetnéd a feszültséged.

Minho fújtatva visszafordult, csillagánizs illata is felerősödött és alfám pólójába markolva hajolt az arcába. Megfeszültem a hirtelen interakció miatt.

– Attól még, hogy herceg vagy, nem vagy a kibaszott vezérem – köpte a szavakat.

– Minho. Nyugodj le.

– Ne mond meg, mit-

Hyunjin megragadta két karját és egy ügyes mozdulattal kitért előle, hogy a földhöz vágja a másik alfát.

Ijedten hátrébb léptem, ezzel egyenesen nekiütközve az egyik utcai oszlopnak. A zajra Hyunjin felkapta a fejét, azonban a várt vörös szemek helyett egy nyugalmat árasztó levendulalila színű szempár figyelt engem.

– Hogy képz-

– Ne akard, hogy Sehunhoz menjek, mert nem bírsz magaddal! – fordította újra figyelmét Minhora, miután megbizonyosodott, hogy nekem nem esett bajom. – Menj a területünk szélére, vagy a szomszédságba, keress egy bétát vagy omegát és vezesd le a feszültséged. Nem állhat az élet folytonos harcból – engedte el az alfát párom.

– Pont te mondod, egy gyógyult – köpött a talajra, miután felkelt onnan.

Éreztem, hogy Hyunjin illata erősebb lesz és láttam, hogy keze is ökölbe szorult. Azonban egy mély levegővétel után mindkettő dolog megszűnt.

– Igen. Azért figyelmeztetlek, hogy ne juss az én sorsomra.

Minho motyogott valamit az orra alatt, amit nem tudtam kivenni, csak három szót; annyira nem rossz. Ezután felém pillantott, mire még a levegő is belém szorult. Fél szeme vörös volt.

– Boldog születésnapot – mondta, majd elfordult és szinte futólépésben távozott.

Addig figyeltem az alakját, míg el nem tűnt a szemem elől.

– Minden rendben? – zökkentett ki a helyzetemből Hyunjin és a karomra simított. – Nem fog bántani, megnyugodhatsz – simított ökölbe szorított kezeimre. Mióta voltak úgy az ujjaim?

Kezei közé vette arcomat és hüvelykujjaival simogatni kezdte bőrömet. Lassan ajkaimhoz is közelebb hajolt, figyelve minden reakciómat. Gondolom elhajolt volna, ha ellenkezésnek jelét látta volna. De nem hátráltam meg tőle. Érezni akartam a nyugtató oregánó illatot az orromban. A csókunk miatt pedig teljesen hozzám simult, oregánó illatával elborítva. Óvatosan jelölt meg, mert tudta, hogy egy rossz mozdulat és eltaszítom magamtól.

Sajnos volt már erre példa, mikor egyszer nem szándékosan, de felizgatott. Pontosan már nem emlékszem mit csinált, csak a félelemre, ami szétáradt bennem és a vörös szemeire. Nem rám volt mérges, az én ereimben mégis megfagyott a vér. Sok idejébe és erőfeszítésébe telt, mire lenyugtatott. Együtt pedig rájöttünk, hogy az alfákkal való tapasztalataim miatt lehetek érzékeny arra, ha egy alfa agyát elborítja a düh és vörös szemeivel engem néz.

Éreztem, hogy gyengéd mozdulatai, mind nyelve játéka, mind ujjai simogatása, szépen lassan, de biztosan lenyugtatott. Mikor pedig egy apró cuppanással elvált ajkaimtól, kiengedtem egy apró sóhajt magamból.

Aggódó, szeretetteli tekintettel figyelt, hogy mi lesz a következő mozzanatom, miközben továbbra is gyengéden cirógatta arcomat. Elengedtem egy apró mosolyt, amit viszonzott, mielőtt magához vont volna egy szoros ölelésre. Készségesen bújtam nyakához, hogy minden levegővételemmel oregánót szagolhassak.

– Nincs mitől félned. Mindig itt leszek – simított hátamra.

– Herceg? – tettem fel az egyetlen kérdésemet az előbb történtekkel kapcsolatban.

Megfeszült a hirtelen kérdésemre, mire eltoltam magamtól. Ekkor olyannak voltam szemtanúja, aminek eddigi életem során sohasem; fülig vörösödött egy alfa előttem, a mondandóm miatt.

– Hát... – megköszörülte a torkát – ...igen.

– De... nem Sehun az alfavezér?

– Ennek a falkának igen.

– Ennek?

– Igen ennek.

Nem úgy tűnt, mintha el akarná árulni nekem, hogy mit jelent ez, így leültem a földre.

– Most mit csinálsz?

– Addig nem mozdulok innen, míg nem magyarázod el rendesen – jelentettem ki a számomra egyértelműt.

Igazándiból azért is le akartam ülni, mert az előző félelem, majd élvezet miatt már remegtek a lábaim. De ez is jó kifogás volt.

– Legyen – guggolt le elém Hyunjin és a térdeimre tette a kezeit.

Sziasztok! Elnézést kérek a két heti kimaradásért. :( A kpop one shotos könyvembe sikerült csak publikálnom, hogyha az érdekel valakit. :) És remélem ez a rész is tetszett mindenkinek. :D