Han Ji Sung szemszöge

Hazaérve a munkámból, épphogy a lakásba léptem, mikor valaki elkapta a karomat. Ijedten lendítettem a másikat, hogy leüssem, de Minho elkapta azt is. Egy pimasz mosollyal a nappaliban lévő fotelnak tolt engem, és két oldalt leszorította a kezeimet. Ágyékát teljesen nekem tolta, ezzel ment biztosra, hogy teljesen a bútorhoz legyek szorítva. Arca centiméterekre volt tőlem és figyeltem, ahogy tekintetével felváltva nézett a szemembe és az időközben elnyílt ajkaimra.

Eszem ágában sem volt eltolni, az utóbbi napokban rájöttem, hogy nagyon vonzó teste van, még ruhában is. Fizikai képtelenség volt számomra, hogy eltaszítsam magamtól. Személyisége néha felettébb idegesítő volt, de az egyszerűen eltörpült amellett, hogy milyen ő egészében. Lee Minho. A legszexibb férfi, akit valaha láttam. A tekintetéről nem is beszélve, mindig leláncolt vele, nem tudtam soha elnézni róla. Elvarázsolt minden pillantásával.

– Miért szeretsz rám ijeszteni? Chanyeolt is meg fogod, ha ide jön? – dőltem ki oldalra a fogásából és értette a célzásomat, elengedett.

– Chanyeol ide jön? – lépett hátra csodálkozva.

– Igen. Szóval kérlek szokj le erről.

– Kiképezlek.

Nem értettem, miért mondta ezt, azonban a napok alatt több más hasonló megjegyzése is volt, amit nem tudtam hova tenni. Csak elengedtem fülem mellett.

– Nem úgy volt, ha meggyógyulsz, mész haza? – tereltem el a témát.

– Ennyire el akarsz küldeni? – biggyesztette le ajkát gyerekesen.

– Nem, csak...

– Minho!?

A hirtelen hangra megpördültem. Chanyeol állt az ajtóban és a megszokott nyugodt arc helyett egy számomra új, dühös oldalát láttam meg.

– Chanyeol ő itt... – kezdtem bele.

– Biztos megint valami új elixírt használtok, ami elnyomja a büdös korcs szagotokat, azért nem ismertelek fel. Pedig kidobtalak volna a francba, úgy, sérülten. Nem mehet vissza – szögezte le Chan.

– Tudnunk kell, hogy mik történtek ott vele, hogy kiszabadíthassuk a többieket – válaszolt nyugodtan, figyelmen kívül hagyva barátom első mondatait.

– Nem fogjátok megtudni – ingatta a fejét, míg belépett a lakásomba. – Jisungot pedig ne vigyétek vissza, végre normális élete van!

– Attól még ugyanúgy farkas! Az otthona nálunk van! – morgott rá.

– Nem. Mehet. Vissza!

– Elég! – csitítottam el őket. – Mégis miről beszéltek?! – Mind a ketten elnéztek rólam. – Na, nem. Ez az egy, amit gyűlölök: az orrom előtt való titkolózást. Most szépen elmondjátok, hogy mégis miről beszéltetek az előbb.

– Szerintem Minhonak kellene elmondania, ha már annyira vissza akar vinni – gúnyolódott Chanyeol.

– Szerintem meg neked, hiszen a te hibád, hogy nem emlékszik semmire! – nézett rá vádlóan.

– Nem tudtuk, hogy az elixírre allergiás. Honnan a frászból kellett volna rájönnünk? – hitetlenkedett.

– Miért beszélsz többesszámban? – lepődött meg Minho.

– Miért beszéltek idegen nyelven!? Mondjátok már el, mi van, vagy húzzatok ki a lakásomból! – mondtam frusztráltan.

Vagy mondják el miről van szó, vagy hagyjanak békén. Jobb dolgom is van. Egész nap dolgoztam. Most értem haza és még lenne házimunka itthon is.

– Hiszel a természetfeletti lényekben? – tett fel hirtelen egy kérdést Chan.

– Az attól függ.

– Mitől?

– Ha szellemekre gondolsz, akkor igen.

– Farkasokban? Olyanokban, mint én. Alakváltókban? – kérdezte Minho.

– Elütöttelek, ha nem hinnék bennük, te nem lennél itt. Nagy láb meg hasonlókban nem hiszek – fontam keresztbe karjaimat és a mellettem lévő fotelnak dőltem.

– Jó. Akkor nem fogsz annyira lesokkolni. Te egy omega farkas vagy – mondta.

– Jó vicc volt – nevettem fel.

– Nem poén volt. Ez az igazság. Kaptál egy elixírt, hogy tetszhalott lehess. Ahonnan kikerültél, onnan csak holtan lehet. Én hoztalak ki, de ez bonyolultabb. Egyelőre fogd fel azt, hogy omega vagy és Minhoék falkájához tartozol – magyarázott Chanyeol.

Le kellett ülnöm. Ez az egész olyan hirtelen ért. Egyik nap nyugisan végzem mindennapi tevékenységeimet, a másikban már egy általam elütött állat és a barátom mondják, hogy nem vagyok ember és a világ, amiben élek, az nem az igazi. Ahova valójában születtem az teljesen máshol van. Ez... Nincsenek szavak rá. Viszont a farkasoknak vagy alakváltóknak, ahogy Minho fogalmazott az előbb, kell, hogy legyen valamilyen nem emberi dolguk...nem?

– Nem kellene, hogy legyen mondjuk farkas változatom? – érdeklődtem.

Minho Chanyeolra nézett, összefont karokkal.

– Erre én is kíváncsi lennék. Még az illatát se érzem.

– Emlékszel a sütire, amit mindig hozok a nagymamámtól?

– Igen.

– Port keverek bele, hogy ne jöjjön felszínre az az éned.

– Hülye vagy!? Az hozzátartozik! – esett volna neki Minho.

– Elég! Az én házamban ne verekedjetek! – fogtam a fejemet. Ez elképesztő! Ez hihetetlen! Ez.... Abnormális! – Én nem lehetek omega, ez valami tévedés. És ez az egész biztos csak átverés. Ti és az egész világotok – kapkodtam a levegőt és felpattantam a kanapéról, hogy elrohanjak valamerre, minél messzebb tőlük, de Chanyeol elkapott és érintésétől vagy tekintetétől elgyengültem. Nem tudtam melyik inger okozhatta, mivel a következő pillanatban minden elsötétült és elájultam.

———

Nagyokat pislogva keltem fel és Chan aggódó arcával találtam szembe magam.

– Jól vagy? Nem akartalak kiütni, ne haragudj. Valamiért erősebben reagáltál, mint vártam.

– Azt hiszem. Minho?

– Elment.

– Mi? Hova??! – pattantam volna fel, ha nem fog le.

– A falkába.

– Mert?

– Fáj a fejed? – próbálta elkerülni kérdésem.

– Válaszolj!

– Jisung, kérlek.

– Ne kérlekelj, válaszolj! Mi ez az egész?

– Hh... – ült le mellém a kanapéra nagyot sóhajtva. – Félek, hogy túlterhellek.

– Nem fogsz – makacskodtam.

– Azt csak, hiszed.

– Chanyeol!

– Jó. Mihoék falkája a nyugati falka. Ők kizárólag farkasokból, hybridekből és varázslókból állnak. Van egy másik csapat is, aki egyre különcebbé vált, ahogy az évek teltek. Ez a délkeleti falka. Ide már vámpírokat is beengedtek, emiatt erősödik a csapat. Évszázadok óta nyolc falka létezett, mára már csak öten maradtak. A délkeleti falka vezetője másmilyen kártyákkal játszik. A farkasok mindig békében éltek, míg ő meg nem jelent. Uralni akarja az egész területet, ezért eltűntetett három falkát és a többivel is végezni akar. Eddig érted?

– Azt hiszem, igen. Én melyikhez tartozom? És te?

– Te Minhoval együtt a nyugatihoz. Én a délkeletihez tartoznék, de nem vagyok aktív annyira.

– M-mi? Akkor te most ellenségnek számítasz?

– Ha úgy vesszük, akkor nem.

– Ha úgy vesszük? – ismételtem meg szavait, összeráncolt homlokkal.

Kezdek egyre jobban belegabalyodni ebbe.

– Folytatom. Tehát, mint mondtam, a délkeleti falka uralni akarja a világot, ami azt jelenti, hogy a többieket el kell nyomnia. Ezt ugye három falkával megtették már és a többit is készülnek tönkre tenni, pár ilyen csapatból hybrideket és omegákat raboltak el, hogy felidegesítsék a alfavezéreket, és hogy... Khmm... szóval, hogy... Jó, nem kertelek, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek az omegákkal és növeljék hordájuk számát. Viszont egy benti tag segítségével próbálom kijuttatni őket, azaz titeket. Eddig egy Baekhyun nevű hybridet és téged sikerült kijuttatni. Azonban míg ő csak erős fejfájást szerzett az elixír miatt, addig te valamiért elvesztetted az emlékeid nagyját. Sőt szerintem mindet. Emiatt a benti tag arra gondolt, hogy próbáljak meg egy normális életet teremteni neked, mindentől távol.

– Értem – bólintottam. – És.. Én tudok valahogy segíteni? Úgy értem, mindezeket tudva már nem hinném, hogy távol maradnék a természetfeletti világtól. Oda tartozom.

– Tudsz segíteni – jelent meg Minho az ajtóban.

– Te mit keresel itt? – feszültek be Chan izmai.

– Ráérünk veszekedni. Azzal tudnál segíteni – fordult felém –, hogy eljössz velem a falkába és a varázsló kezei alá veted magad. Ő visszaszerezheti az emlékeid. Nekünk pedig a segítségünkre lehetsz, mert ez a szerencsétlen szart se mond az ottani helyzetről, Baekhyunnel az oldalán.

– A vezéreteket próbálom védeni.

– Sehun pont ezért gyűlöl.

– Mikor megyünk? – szakítottam félbe a veszekedésüket. Segíteni akarok. Bár nem tudom miért, csak annyit, hogy egy belső hang azt sugallja, menjek.

– Komolyan elmész oda? – hitetlenkedett Chan.

– Hisz te mondtad, hogy oda tartozom – értetlenkedtem. Ha hozzájuk kötődöm, ha eredetileg náluk van az otthonom, akkor haza kell térnem. Mellesleg már értem azt is, miért nem éreztem soha eléggé otthonosnak ezt a házikót. A munkahelyemen sem sikerült beilleszkednem, szóval igazából csak Chanyeol maradt itt számomra, az exemmel való szakítás után.

– De...

– Gyere te is. Baekhyun hiányol – mondta Minho.

– Nem. Menjetek, de én maradok – állt fel a kanapéról.

– Nem érted? A hybridnek hiányzol – ismételte meg magát.

– Maradjon is így. Én mo-...st... Minho. Miért?

Értetlenül figyeltem, ahogy a földre esik, majd megpillantottam a hátából kiálló tűt. Gondolom altató volt benne. Legalábbis remélem. Nem kicsit sokkoltam le, mikor ketten beugrottak a nyitott ablakon és felkapták a barátomat.

– Mit csináltok? Kik ezek? Minho! – fordultam felé.

– Muszáj. Baekhyunnek nagyon hiányzik. Ő meg azt hiszi ezzel jót tesz, pedig nem. Jössz? – nyújtotta ki a kezét.

Valamiért bíztam benne. Pedig alig, vagyis egyáltalán nem ismertem. Viszont, ha velük megyek Chanyeollal és vele maradok. Az életemben pedig az előbbi egy biztos pontot nyújtott számomra. Tenyerem Minhoéba csúsztattam, mire elmosolyodott.

– Szeretnél farkas háton utazni? – villantotta ki fehér fogait.

– Kipróbálnám – válaszoltam bátortalanul. Miért érzem, hogy elpirultam?

Elengedett, egy pillanat alatt átváltozott, majd farok-csóválva várt rám. Ez még jobban zavarba hozott. Ilyenkor meztelen, nem?

– Az ajtót be kell zárni – indultam meg egy ürüggyel, de elkapta a nadrágomat.

– Ne aggódj amiatt, gyere.

Értettem mit mondott állat létére! Ez azt jelenti, meg fogok őrülni?! Vagy hogy kezd visszatérni a régi énem...? Chanyeol süteményéből mondjuk egy ideje már nem ettem... Szerintem azóta, hogy Minho a lakásomban van. Egyáltalán értelmes az utóbbi kérdésem?

– Pattanj a hátamra, mielőtt idegösszeroppanást kapsz – fordult meg.

– Kösz, ez kedves volt – hajoltam fölé. – Mégis mit fogjak, hogy ne essek le?

Nem mintha lenne rajta biztonsági öv vagy kapaszkodó...

– Markolj a szőrömbe, vagy ölelj át – válaszolt félvállról.

Az utóbbit választottam. Nem bíztam magamban, hogy erősen tudnám a bundáját fogni. Biztos voltam benne, hogy az első percek után hatalmasat estem volna, le a hátáról. Mellesleg ezzel hozzá is bújtam, amitől kellemes melegség járta át a testemet. Viszont az érzés ismerős volt valamiért. Ez az érzés, hogy őt öleltem. Pedig nem is emlékeztem rá. Mondjuk, ha visszagondolok arra a napra, mikor véletlen elütöttem, akkor is éreztem valami furcsát. Kötődnék hozzá valahogy?

– Erősen szoríts, nehogy leess nekem – utasított.

– Rendben – karoltam át jobban mellső lábai alatt. – Lehet egy kérdésem?

– Persze – bólintott és megtorpant, mivel készült a falka többi tagja után rohanni.

– Chanyeol az mi? Gondolom, ő sem ember.

– Vámpír – válaszolt, majd nekilendült.

Szóval ennyi volt a beszélgetés. Pedig lett volna még pár kérdésem. Mondjuk mi ez az egész? Hogy kerültem ide, ha elméletileg hozzájuk tartozom? Chanyeolt miért kellett elaltatniuk? Mennyire veszélyes az a falka, ha tényleg csak holtan lehet kikerülni onnan? Valójában nem is kórházban voltam? Chanyeol mindig azt mondta, hogy lehet annyira bevertem a fejemet a balesetkor, hogy nem emlékszem arra sem, hogy hazaengedtek. Egyáltalán Minhoék tudták, hogy kiszabadultam? Vagy mindeddig kerestek?

Eközben a fekete farkas kiugrott az ablakon és sprintelni kezdett egy irányba. Városokon is átmentünk, de sikátorokat használt, így nem bámultak meg minket annyian és annyira.

Már a nap is nyugovóra tért, mire egy városnegyed szerűség előtt megálltunk. Lámpákkal, lámpásokkal, kisebb tűzrakásokkal és gyertyákkal volt kivilágítva a része ennek a résznek. Az elején még felemelkedtem, hogy jobban lássak, de ahogy beljebb értünk, egyre több érdeklődő szempár pillantott felénk. Én pedig, mivel félénk természetű vagyok, visszabújtam a farkas szőrébe.

– Áh! Jisuuung! Végre! – kapott le az állatról egy nálam magasabb ember. – Tudod mennyire hiányoztál? – nyomta össze az arcomat két kezével. – Azt hittem, soha nem kaplak vissza – ölelt meg szorosan.

A mögöttem lévő farkas morogni kezdett, így egyre jobban értetlenné váltam.

– Nem emlékszik rád – húzott el Minho már emberi formában tőle. Most rendesen fel volt öltözve, még cipő is volt rajta. Most miért nem meztelen? Mikor ment el mellőlem, hogy felöltözzön? Egyáltalán miért érdekel ez ennyire?

– De rád se.

– Nem.

– Győzzön a jobbik – mosolygott önelégülten.

– Ő nem egy tárgy. 

– Tudom, csak egy nagy nyűg – kuncogott. – Hisz te mondtad, hogy- 

– Akkor dühös voltam, nem gondolkoztam tisztán.

– És ő elfutott és elkapták és most itt van ééés nem emlékszik semmire. Tehát mindkettőnk tiszta lappal indul – vigyorgott és arcomra simított.

Minho morogva ellökte a kezét, mire a másik személy játékosan megnyalta a száját. Élvezte, hogy felhúzta a mellettem lévőt. Nem tudom, hogy kik voltak nekem ők, de láttam, a kettőjük közötti kapcsolat soha nem volt sínen.

– Gyertek – jelent meg egy lány és intett, hogy kövessük.

Féltem, így megszokásból összekulcsoltam az ujjaimat a mellettem lévővel. Általában az az illető Chanyeol volt, de most más volt a helyzet. Ami az egészben a legmeglepőbb, hogy ezt észre se vettem addig, míg meg nem említette valaki az egyik épületben.

– Újra együtt? – mosolygott ránk.

– M-mi? – lepődtem meg és lenéztem összekulcsolt ujjainkra. Gyorsan lefejtettem magamról őt és fél métert oldalra léptem.

– Junmyeon! Nem tud róla! Nem emlékszik semmire és senkire!

– Majd fog – bukkant fel egy eléggé hideg tekintetű férfi. – Hol van Yixing?

– Pillanatnyilag nem tartózkodik a falka területén, szerintem egy fél óra és itt lesz – szólalt meg az, aki párnak nyilvánított minket.

– Egy élőlényre sem emlékszel onnan? – lépett elém a hideg tekintetű.

– N-nem – hajtottam le a fejemet.

– Chanyeol azt mondta, elixírt használt rajta, hogy eltüntesse az omega lényére vonatkozó jeleket – magyarázkodott Minho.

– Értem. Nézz rám – utasított, mire egyből felkaptam a fejem. – Jó – biccentett, elfordult és egy másik helyiségbe vonult.

– E-ez mi volt?

– Tesztelt – mondta a.... Nem Minho.

– Mert?

– Hogy hallgatsz-e rá. Majd később megtudod – legyintett.

– D- de...

– Baekhyun nem hallgatott rá és nem is árult el semmit neki. Te követted az utasítását, így most reménykedik – magyarázta Minho.