Reggel hangos csörömpölésre ébredtem. Gyorsan berohantam a konyhába hogy megnézzem mi történt, de kiderült hogy csak Remus tört el egy tányért.
- Jó reggelt! - köszöntem, mire összerezzent, de mikor meglátott engem mosolyra húzta száját.
- Jó reggelt Nat! Hogy aludtál?
- Egész jól. - ültem le az asztalhoz még félig kómásan.

Mielőtt elkezdhettünk volna enni, egy bagoly kopogott az ablakon. Remus beengedte az állatot aki egyenesen elém röppent. Leszedtem lábáról a küldeményt és már repült is ki az ablakon. Megbabonázva néztem az asztalon hagyott levelet.
- Na, mit hozott? - kérdezte aggódva Remus, mikor meglátta arcomat.
Lenézett az asztalra, ahol a levél feküdt, majd elmosolyodott.
Remegő kezekkel nyitottam fel a borítékot.

Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola Igazgató: Albus Dumbledore (Merlin-díjas, Bűbáj-rend aranyfok., okl. főmágus, Legf. Befoly. Nagym., a Varázslók Nemzetk. Szöv. elnökh.)
Tisztelt N. Lupin kisasszony!
Örömmel értesítjük, hogy felvételt nyert a ROXFORT Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. Mellékelten megküldjük a szükséges tankönyvek és felszerelési tárgyak listáját. A tanév szeptember 1-jén kezdődik. Legkésőbb július 31-éig küldjön baglyot nekünk.
Tisztelettel: Minerva McGalagony igazgatóhelyettes

- Remus! Felvettek! - kiáltottam majd Remus nyakába ugrottam.
- Mondtam hogy fel fognak venni! Engem is felvettek... Mit szólnál, ha reggeli után elmennénk az Abszol útra?
- Az szuper lenne!

Gyorsan megreggeliztem, majd felszaladtam a szobámba felöltözni. Kint ragyogó idő volt ezért egy piros ruhát vettem fel, fehér szandállal. Fekete hajamat gyorsan megfésültem és siettem vissza. Mikor visszatértem, már Remus is átöltözött. A kandallóhoz léptünk és Remus elővett egy kis tálat ami a kezembe adott.
- Menj te előbb! - mondta, mire én kivettem egy kicsit a hopp porból, beléptem a kandallóba, és jó érthetően kimondtam úti célomat:
- Az Abszol út!
Kicsit megszedültem, de kiléptem a kandallóból, vagyis csak ki akartam, mert megbotlottam és egy vöröshajú fiúba botlottam, úgyhogy mindketten a földre estünk.
- Nagyon sajnálom... - mondtam és felnéztem rá. Arca és ruhája tiszta korom volt, úgy sejtem nekem köszönhetően. Haja alapszíne lángvörös volt, de most fekete foltok borították. Arca szeplős, szeme mogyoróbarna. Bambulásomból nevetés zökkentett ki, ami egy szinte hajszálraugyanolyan fiútól származott, mint akit fellöktem, azzal a külömbséggel, hogy ő tiszta volt.
- Semmi baj - mondta a kormos fiú, majd felsegített. - George Weasley - nyújtotta a kezét. - Ő pedig az ikertestvérem Fred.
Én elfogadtam a kezét és bemutatkoztam:
- Natalie Lupin. Örülök a találkozásnak. - kissé elpirultam, ugyanis mi még mindig tetőtől talpig kormosak voltunk. Ám ekkor megérkezett a megmentőnk, Remus.
- Szervusztok - köszönt meglátva a két fiút.
- Fred, George, ő itt az apám, Remus Lupin.
- Jó napot! - köszöntek egyszerre majd felém fordultak.
- Szia Natalie, ha minden igaz még találkozunk...
- ...de most mennünk kell, édesanyák már biztos vár minket.
- Sziasztok! - köszöntem el.
Amint a fiúk eltávolodtak, elindultunk a Foltozott üst hátsó ajtaja felé, hogy átmenjünk az Abszol útra.
- Amúgy kik voltak ezek?
- Fred és George Weasley. - vontam vállat. - ráestem mikor léptem ki a kandallóból.
- Nem akarod hogy letisztítsalak? - nézett végig rajtam.
Ekkor jutott eszembe hogy valószínűleg még mindig tiszta korom vagyok.
- Öhh... De az jó lenne.
Remus egy gyors varázslattal letakarított, így már tisztán léphettem az Abszol útra.
Egy ideig csöndben lépkedtünk egymás mellett, végül én törtem meg a csendet:
- Min gondolkodsz?
Láttam rajta hogy egy kicsit gondolkodik, aztán megszólalt.
- Apádnak mutattál be. - hallottam a hangján hogy még van hatódva.
- Miért, mi vagy, a nagyanyám? - Mondtam majd mindketten elnevettük magunkat. - Egyébként is... Te neveltél fel, nálad élek. Persze ha zavar akkor többet nem... - arra nem is gondoltam hogy kellemetlen lehet ez számára...
- Nem dehogy nem azért... Csak sose szoktál így hívni... Egyszer hívtál így. Aznap este mikor hozzám kerültél.
- Még nem is mesélted hogyan történt. Se azt hogy miért. Nem mond senki semmit se a szüleimről, a múltamról. Még a nevemet se tudom! Mit rejtegetsz még Remus? Ha egyáltalán így hívnak... - néztem rá vizslató szemekkel, mire ő felnevetett.
- Ne aggódj, tényleg így hívnak. Ha a neved megtudnád valószínűleg sokat faggatnának téged, így jobb ha nem tudod. A szüleiddel ugyanez a helyzet.
- Legalább tudnám hogy élnek-e. - sóhajtottam.
Láttam Remus on hogy nem igazán tetszik neki a téma, de még tényleg semmit se tudok.
- Tudom hogy nagyon rossz hogy semmit sem tudsz, de sajnos nem mondhatok el mindent. - ő is sóhajtott majd belefogott: - édesanyád meghalt mikor 3 éves voltál. Másnap kerültél hozzám.
Szomorúan hajtottam le a fejem. Tudtam hogy oka van amiért Remushoz kerültem és valamilyen szinten számítottam is a válaszra. Viszont jobb az mint tudni hogy él, csak nem kellek neki, mint hogy azért nincs itt mert meghalt. Ekkor átfutott egy gondolat a fejemben:
- És apa? - suttogtam.
Remus eléggé zavarban volt, de válaszolt. - Róla csak annyit mondhatok hogy él.
- De te nekem olyan vagy mintha az apám lennél. Nem tudom ki rakott hozzád, de hálás vagyok neki érte. - mondtam és megöleltem.
- Nem is érdemlek ilyen kislányt, mint te. - suttogta, majd megpuszilta a homlokomat.