Képtelen voltam elaludni az este. Miután Samuel magamra hagyott, nem kezdtem el pakolni. Pedig jól tudtam, az lett volna az ésszerű megoldás. Viszont nem tudtam volna mit elpakolni pár dolgon kívül. Így mégse tűnt akkora hülyeségnek felforgatni a kölcsönbe kapott egy egész szobányi ruhát. Lefoglaltam magam és nem kattogott az agyam semmilyen felesleges dolgon. Végül pár kupac ruhával a földön, akasztottam vissza az utolsó blúzt a többi mellé. Amik jók voltak rám és kicsit is tetszettek, magamhoz kaptam és az ágyam mellé dobtam le őket.

Talán rosszul esett volna üres kézzel kimenni innen, talán csak megelőztem, hogy a gondolataimmal küzdjek elalvás előtt. Nem igazán volt egy igazi okom rá, de sikeresen elvesztegettem az időmet. Egy kicsit nagyobb bőröndöt halásztam elő, ami elégnek tűnt mindennek is. Ha nagyon akartam volna, talán én is elfértem volna benne.

Az eltöltött hetek alatt kisajátítottam pár ruhát, amikben itthon töltöttem el az időt. Azon a pár felsőn és egy-kettő nadrágon túl ténylegesen kijelenthettem, hogy nem volt semmim. Nem tudtam családi fotókat pakolni, se a kedvenc kabátomat, amit már több, mint öt éve hordtam és a részemmé vált.

Egyedül a piros ruhám volt igazán az enyém.

Életem során már megszoktam, hogy turkálókban kellett hozzájutnom valamikhez, hisz az akkori keretembe sokkal jobban belefértek. Így a tény, hogy Lilian és Dakota ruhái között túrtam, nem kellett volna, hogy zavarjon. De valamiért mégis a fejembe férkőzött. Sajnáltak. Még jó, hogy sajnáltak. Ebben a házban bárki, aki tudta honnan jöttem, úgy viselkedett velem, mint egy könnyen összetörhető kisbabával. Még ha nem is mondták ki, a testbeszédük ügyesen lebuktatta őket. Megrogyott a válluk, a szájukon addig ülő mosoly lehervadt és a szemeik is máshogy csillogtak.

Mintha az eddigi életemet csak szenvedésnek lehetne felfogni.

Ugyan normális ruháim nem voltak, Dakota bő kézzel vett nekem vagy 20 fehérneműszettet. Szerinte egy nőnek sosem lehet elég. Azokat dobáltam ki a szekrényből, amikor megrezzent a telefonom.

Rhysand.

Remélem Samuel szólt, hogy délelőtt ott leszek érted.

Összevont szemöldökkel nyitottam meg az üzenetet.

Szólt, igen. Éppen pakolok.

Ahogy letettem, már jött is a válasz.

Aludnod kellene ilyen későn. Ne pakolj sok mindent csak, ami nagyon fontos. Amint ráérek, megveszek neked egy egész ruhaboltot.

Elmosolyodva a majdnem teljesen üres csomagomra néztem. Valamilyen szinten tényleg szükségem lesz pár dologra. Hacsak nem akarok mindennap ugyanabban lenni.

Neked is aludnod kellene...

Telefonnal az ölemben ültem le az ágy szélére, várva a választ.

Van még pár dolgom. Aludj, kedvesem.

Vigyorogva néztem meg az utolsó üzenetét, majd töltőre dugtam a telefont. Nem foglalkozva semmivel, kiterültem a hatalmas ágyon. Hihetetlennek találtam mekkora hatása van ennek a férfinak rám. Úgy viselkedtem, mint egy idióta középiskolás kislány, akire rámosolygott a legmenőbb fiú.

Mégis, észben kellett tartanom, hogy nem bízhatok meg senkiben. Amíg nem érek el oda, hogy nyugodt szívvel biztonságban érezzem magam valaki mellett, addig figyelnem kellett. Mindenre.

Gyorsan bedobtam most már tényleg mindenemet a bőröndbe, majd egy gyors zuhany után visszaestem az ágyba.

Tényleg szükségem volt már az alvásra.

Ahhoz képest, hogy bőven hajnali három után dőltem ki, reggel elég hamar és meglepően frissen keltem fel. Este nem húztam el a függönyöket, így a felkelő nap élénk sugarai engem is felkeltettek. Amint a fény irritálni kezdte a szememet, nyöszörögve megfordultam, ásítottam egy hatalmasat és mint, aki már 2 órája fent lenne, mosollyal az arcomon ültem fel az ágy közepére.

Csak egy pillantást vetettem a telefonra, hogy megtudjam mennyi az idő. 6:38. Szükségem volt ugyan pár perce, amíg teljesen kitisztult a fejem és képes voltam megindulni. Az ágy mellett maradt ledobált ruhákkal nem igazán foglalkoztam. Végül úgy döntöttem nincs szükségem rájuk. Ugyanis csak azért hoztam ki őket a gardróbból, mert jók voltak rám, de nem igazán nyerték el a tetszésemet. Legalábbis annyira nem, hogy magammal vigyem őket.

A reggelit mindig is kilenckor tartottuk, amióta itt vagyok. Már a testem olyan szinten hozzászokott, hogy nem igazán keltem fel fél kilenc előttnél hamarabb. Aznap mégis úgy tűnt, nincs szüksége több alvásra.

Egy törülközőt megfogva, a telefonommal és pár perccel később már halk zeneszó mellett folyt a melegvíz a kádba. Több órát is képes lettem volna eltölteni a forróvíz alatt. Amolyan gyógyír volt a stresszre, hisz akárhányszor rosszul éreztem magam, az első gondolatom egy kádnyi lélekmelengető víz volt. Nem mindig adatott rá a lehetőség, hogy egy kád legyen a lakásaimban, de mindig igyekeztem olyanokat keresni, ahol elérhető volt.

Lehúztam magamról a pizsamámnak nevezett pólót, majd egy rutinos mozdulattal a szennyesbe dobtam. Hajamat az esti gyors fonatomból kibontottam, lábujjamat beledugva a vízbe néztem meg milyen meleg és elégülten léptem bele a vízbe. Szemeimet becsukva dőltem hátra, majd egyre lejjebb csúszva kerültem a víz alá. Eltelhetett egy pár perc, amíg csak a csobogást hallgattam füleimmel a víz alatt. Ilyenkor a világ lelassul, megfeledkezik rólam, én pedig róla.

Fogalmam sincsen hogy, de képes voltam addig bent maradni, míg a fürdőzés előtt beállított órám csörögni nem kezdett. A közeli törülközőmért nyúltam, ujjaimat gyorsan megtörölve, nyomtam ki a stop gombot. A kissé idegesítő hang végül megszűnt, visszaváltotta azt a kellemes zene.

Egy utolsót elmerülve döntöttem úgy, hogy ideje kiszállnom. Leengedtem a vizet, miközben magamra tekertem a törülközőmet. Megmosott hajamat egy olajjal kentem be, ahogyan megálltam a tükör előtt. Annak a tetejét pára fedte, amit a tenyeremmel elkentem, hogy valamennyire meglássam saját magam.

Kezdtem alakulni. Arcom kezdte felvenni régi formáját, ahogyan a testem is sokkal egészségesebbnek tűnt, mint előtte. Mi lett volna, nem akkor nem hívom fel Samuelt? Esetleg az én telefonálásom nélkül is megtaláltak volna, ha akkora szükség lett volna rám? Ha nem, akkor a legközelebbi városban munkát vállaltam volna? De ugyan mégis hova vettek volna fel? Úgy néztem mi, mint egy szakadt kutya, aki több hete nem találkozott szappannal. Talán, ha találtam volna egy hajléktalanszállót, ahol rendbe szedhettem volna magam, akkor jelentkezhettem volna pincérnőnek egy kis étkezdőben. Legvégső esetben pedig elmentem volna sztriptíztáncosnak. Amikor pénz szűkében voltam, mindig elgondolkodtam rajta, de meghagytam a legvégső esetre. Amíg képes voltam máshogy előteremteni magamnak egy életet, nem akartam belekeverni magam hasonló ügyekbe. Nem tartottam magam olyan lánynak, akit felvettek volna az egyik legdrágább helyre, így maradtak volna azok, ahová a kisvárosi életüket megunt családapák jártak volna, esetleg 5 szabad dollárral a zsebükben. Nem gazdagodtam volna meg belőle igazán.

Amíg felkaptam egy farmert és egy felsőt, a hajam félig megszáradt, így már nem is jutott eszembe foglalkozni a hajszárítóval. Ismét csak összefontam és úgy is hagytam, amíg rendet raktam magam után a szobában. Nem lett volna pofán egy feldúlt szobát magam után hagyni.

Éppen az ágyneműmet igazítottam meg, amikor kopogás nélkül jelent meg Samuel és Dakota egyszerre. Furcsállva rájuk néztem, de addig nem igazán foglalkoztam velük, míg be nem fejeztem, amit éppen csináltam.

– Édesem, erre van a személyzet – fogta meg gyengéden a vállam Dakota. – Ne fáraszd magad feleslegesen.

Már éppen készen voltam, így nem mondtam semmit. Helyette Samuelre vezettem a tekintetem, aki az egyetlen összepakolt csomagomat nézte, majd kicsit idegesen a hajába túrt.

– Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elmész – kezdett bele inkább Dakota, aki a karomnál fogva leült velem együtt az ágyra.

Vékonyka ujjaival a hajamat babrálta. Ő már korán reggel teljes szettben díszelgett. Haját már megcsinálták, egy márkás ruhát húzott magára és ahogy láttam, más színű körmei voltak, mint tegnap este.

– Én se – feleltem.

Tényleg nem számítottam semmi hasonlóra. A legelején egy olyan férfit vártam, akit hamarabb nevezhetnék a nagyapámnak, mint a férjemnek. Akivel, ha nagyon akarok el tudok beszélgetni, de konkréten nem igazán akarok majd vele. Egy olyan házasságra számítottam, ahol nem éppen leszek boldog, de szó nélkül túlélem az életet.

Rhysand tényleg maga volt a kellemes meglepetés. Igaz, pontosan nem tudtam hány éves, de nem neveztem volna öreg tatának. A tény, hogy egy röpke pillanat alatt összehangolódtunk és ideges leszek a közelében, egy isteni szikra lehetett.

– Én sem így terveztem – köszörülte meg a torkát Samuel.

Mindkettőnk pillantása felé pattant.

– Viszont Rhysand, ha valamit a fejébe vesz – fejét rázva húzta el a száját, ahogy kinézett az ablakon. – Türelmetlen gyerek, hatalommal a kezében.

Kissé elmosolyodtam.

– Mindenesetre – folytatta. – Ne feledd, hogy nem térhetsz el a megbeszéltektől. Az egész karrieremet tönkreteheted azzal, hogy eljár a csinos kis szád. Viszont jegyezd meg... Ha én megyek, te is jössz velem!

Szavaitől nem lepődtem meg, igazán felesleges lett volna. Samuel már az első napomtól fogva sakkban tartott, nem lehetett ez másképp az utolsón. Fapofával figyeltem tovább, csak egy apró bólintás jelezte, hogy értettem, mit mond.

– Valentino néha rád fog nézni, szeretném tudni, hogy jól érzed magad. Legalábbis valahogy fent kell tartanunk a látszatot, hogy a lányom vagy.

A látszatot.

– De bármikor találkozhatunk, Amaya – szakította félbe Dakota. – Csak hívj fel és megszervezünk egy csajos napot.

– Amíg gyűrűt nem húz az ujjadra Pritchett vagy – vette vissza a szót gyorsan Samuel. – Ha megkérik a véleményed valamiről, az én oldalamat kell képviselned. Miután hivatalosan is a neve alatt vagy, úgy kell rendezned a lapjaid, hogy te jól járj vele. Onnantól fogva az én szavam nem ér semmit, ha rólad van szó.

Nehezen tudtam elképzelni, hogy Samuel kegyesebben bánna velem, mint Rhysand.

– Nem kell aggódnotok miattam, eddig is sok mindent megoldottam egyedül, és ezután is képes leszek rá. De ha bármiben szükségem lesz rátok, mindenképpen keresni foglak titeket. – Ezt ugyan csak formalitásként mondtam, Dakota kedves mosolya jól esett. Samuel egy teherautó elé is kilökne, ha neki abból haszna származna.

– Megyek, segítek a reggeliben – állt fel mellőlem Dakota. – Lent találkozunk.

Viszont Samuel bent maradt.

– Kényszerít rá, hogy vele lakj?

Kérdése közben rám se nézett, még mindig a szobát mérte fel.

– Nem – feleltem halkan.

– Nem tudom eldönteni, hogy amit látnak rajtatok az emberek igazi, vagy tényleg egy remek kis lotyó vagy. – Hatásszünet. – Számomra mégis képes voltál hasznot hozni, Amaya. Örökre hálás leszek.

– Teszem, amit kell.

Elismerően biccentett.

– Nem féltelek téged. Látom rajtad, hogy jó az eszed. Tisztában vagy mindennel, ami körbevesz és tudod mi lesz a következő lépésed. Nem tudom mennyire leszel képes majd magadhoz kötni Rhysandet, de bárhova visz az élet, képes leszel majd megállni mellette a helyed.

Nem terveztem lánccal összekötni magunkat.

– Egyet sose feledj – komoran felvette a szemkontaktust. – Nélkülem már halott lennél.

Bólintottam, mintha képes lettem volna felfogni mindent is, amit mondott.

– Reggelinél találkozunk. Majd utána lehozzuk a cuccaidat, ne is foglalkozz vele.

Köszönés nélkül hagyta el a szobámat.

Hogy hittem-e Samuel szavainak? Természetesen nem. Ő is hasonlóan játszotta az életet, mint én. Annak érdekében viselkedett, hogy az emberek ne hátráljanak ki. Hasonlóan tette ezt velem is.

Rhysandnek kell az első számú szövetségesemnek lennie. Meg kell ismernem és meg kell bíznom benne. Életemben először nem hagyhattam, hogy a szívem hozza meg az egyik legfontosabb döntést. Mindent az eszem miatt éltem túl eddig is, ez a jövőben sem történhet másképp.

A reggeli meglepő fordulatot vett, amikor az asztalfő szokásosan üres helyén Rhysand magasodott, ahogy én leértem. A feszült csend érezhető volt, azt viszont csak Lilian és az ismert idegen beszélgetése törte meg. Mindenki más a fülét behúzva hallgatta őket.

Samuelen jól láttam, hogy tart Rhysandtől. A tegnapi mindezt jól bebizonyította. A két férfi közötti kapcsolat vékony jégen táncolt.

– Mióta nem beszéltünk, elkezdtem pár új virággal kísérletezgetni. Valamivel fel kell dobnom apu unalmas kertjét – nevetett fel Lilian. – Még ugyan nem vagyok profi, de eddig egy se halt meg.

– Múltkor megnéztem a rózsákat – felelte Rhys. – Csodaszépek.

Lilian az orra alatt elmormolt egy köszönömöt.

Ugyan Rhysandnek háttal érkeztem, ő mintha megérezte volna a jelenlétemet, rugalmasan felém fordította arcát. Mosolyával köszöntött, majd kihúzta maga mellett az egyik üres széket. Kérdően néztem rá, de csak akkor felelt érintésével, ahogy leültem mellé. Az asztal alatt kezét a combomra csúsztatta, kicsit erősen megszorította, mintha ezzel megmagyarázva bármit is.

Csendben mértem fel az asztal alatt kialakuló helyzetet, jobbnak láttam nem beleszólni az így is eléggé kellemetlen helyzetbe.

– McCoy-val minden rendben? – érdeklődött Samuel.

– Henry? – vigyorodott el Rhys. – Jobban nem is lehetne, élvezi az élet apró örömeit.

Samuel valamilyen szinten boldogan emelte meg poharát, amiben valamiért úgy éreztem nem a szokásos kávéja volt. Csak egy apró megérzés.

Ugyan láttam már ezt a társaságot így együtt, viszont akkor, a mostanra jól érezhető hierarchia nem csapot ennyire pofán. Most az önelégült Rhysand alakja az egész étkező felé magasodott és mintha mindenkinek beragasztották volna a száját. Valentino a kihűlt tojást igazgatta a villájával a tányérjában, Dakota a férje mögé húzódott el. Egyedül Lilianről nem lehetett levakarni a szokásos reggeli boldogságát. Rajtam kívül ő volt az egyetlen, aki nem érezte magát elnyomva.

Bár én nem igazán tudtam hol állok a listán, egy külső megfigyelő voltam csak, aki várta a fejleményeket, hogy majd eldöntse mi lesz ennek a vége.

– Nem akartam elrontani a családi reggeliteket – rázta meg a fejét Rhys, ahogy óvatosan feljebb ült a székében. – Viszont úgy gondoltam már valamilyen szinten én is a család részévé tartozom.

Értetetlen arccal fordultam felé, de amikor összetalálkozott a tekintetünk képtelen voltam kiengedni magamból egy apró mosolyt. Valamiért viccesnek találtam a helyzetet és a kezdeti sokkom kezdett eltűnni. Rhys egy apró, alig észrevehető szemöldökvonással válaszolt, majd elém tolt egy bögre teát.

– Nem rontottál el semmit, csak senki sem számított rád. Azt hittük később jössz – pillantott rá Samuel. – Képes vagy meglepni az embereket.

– Valakinek muszáj életet lehelni ebbe a fapofa bagázsba – vonta meg vállait. – Olyan lehangoltnak tűntök, biztos minden rendben?

– Hidd el, jobb nem is lehetne – morogta Val az orra alatt.

Rhysand kicsit hitetlenkedve megrázta a fejét, karjait összekulcsolta a mellkasa előtt. Már annyira megszoktam öltönyben, hogy fel se fogtam az aznapi mennyire jól áll neki.

– Valentino – mosolyodott el, ahogy megszólította. – Rólad alig hallok valamit manapság. Samuel nem hagy elég helyet csodás egyéniségednek?

Rhys érdeklődően előrehajolt az asztalon, mintha tényleg foglalkoztatná mi van az említettel. Viszont az él a hangjában lebuktatta. A hülye is jól látta, hogy hidegen hagyja Val és a többiek élete.

– A csodás egyéniségem teljesen jól megvan, köszöni kérdésed. A kurváid tudnak róla, hogy feleséged lesz?

Azt hittem Val ellőtte a fegyvert és ki fog törni a káosz. Eddigi élettapasztalatom erre tudott következtetni. Helyette Rhys eltakarva száját, amiből egy apró röhögés jött fel, miközben hátradőlt. Rám nézett mielőtt megszólalt volna.

– Nem gondolod, hogy kellemetlen lenne, ha nem tudnának róla? Most, hogy szabadok, esetleg kell valamelyik elérhetősége? Ha eleget perkálsz nekik még veled is összeállnának.

Illetlen lett volna hangosan felnevetnem, ezért egy érzelemmentes arccal fordultam Rhys felé. Aprót belerúgtam a lábába és észrevehetetlenül suttogtam felé: – Fejezd be!

Mint, aki nem csinált semmi, csak megvonta a vállait és belekortyolt a kávéjába.

– Én nagyon örülök nektek – szólalt fel Lilian, mielőtt tovább folytatódhatott volna a kevésbé sem barátságos szóváltás.

Amennyit én láttam, jó barátoknak tűntek. Emiatt sem értettem igazán miért kellettem én a képbe, viszont már nem állt szándékomban változtatni a helyzeten. Jól jártam, bárki is mond bármit.

– Én is nagyon örülök – mosolyodott rám Rhys, majd láthatóan összekulcsolta ujjainkat az asztalon.

Egyenesen gyűlöltem, amikor az idióta szerelmespárok mások előtt nyáladzanak, mint a veszett kutyák. Nem terveztem egy lenni közülük, akárhányszor hasonló helyzetekbe keveredtem, felállt a szőr a hátamon és hányingerem támadt. Talán a rosszabb helyzetekben még a sírás is kerülgetett.

Most valamiért ez az egész szükségesnek tűnt.

– Sajnálom, hogy Amaya ilyen hamar elmegy – húzta el a száját Lilian.

– Bármikor átjöhetsz – ajánlotta fel Rhys.

– Ez jó lenne – mosolygott rám Lilian.

Idővel sikerült hozzászoknom, hogy az arcunk majdnem teljesen ugyanolyan. Az elején kicsit furcsának és szokatlannak tartottam, hogy tükör nélkül is láthatom magam. Aztán napról napra természetesebbnek tűnt saját magam kicsit felturbózott másával találkozni.

Rhys az órájára nézett.

– Úgy érzem ideje lenne mennünk – állt fel Rhysand az asztaltól. – Köszönöm a vendéglátást.

Felém pillantott, kezét nyújtva segített felállni maga mellé.

– Fent vannak a dolgaim – motyogtam Rhysnek.

– Mindjárt lehozom őket.

Samuel is felpattant az asztaltól, miután Rhys bocsánatot kérve megindult az emeletre.

Apró búcsút vettem mindenkitől, attól függetlenül, hogy így is majdnem hetente fogunk találkozni. Egyszerűen csak átköltözöm a város másik végére.

– Minden pénteken találkozunk, jó? – ölelt magához Val.

– Többször is lehet, ha ráérsz – szorítottam magamhoz. – Mindenképpen hívj, ha tudsz.

– Mindenképp.

Samuel az előszoba felé vezetett, míg mindenki más az étkezőben maradt. Kezét a hátamra téve tolt maga mellett.

– Csodás menyecske leszel Rhysand mellé. Csak tedd, amit kér – suttogta mellettem.

Értetlenül ugyan, de bólintottam.

Szerencsére Rhys hamar megérkezett az emeletről, egyetlen csomagomat fogva. Biztatóan rám pillantott, ahogy sétált lefelé a lépcsőn, majd egy utolsó, túlságosan is elégedett mosollyal illette meg Samuelt. Szabad kezét a derekamra vezette, erősen magához húzott.

– Vigyázni fogok rá. Ne aggódj miatta, Samuel.

Ez volt az utolsó, hogy egymáshoz szóltak. Samuel csak bólintott, mintha ténylegesen érdekelné is mi lesz velem. Kinyitotta nekünk a bejárati ajtót, majd utunkra bocsájtott.

Amíg mindketten be nem ültünk Rhys egy újabb autójába, én nem szólam semmit se. Csak miután becsukta a csomagtartót és beült mellém a kormány mögé, engedtem ki magamból egy jól eső nevetést.

– Ezt mégis miért csináltad? – vontam kérdőre.

– Mit? – szarkasztikusan összevonta szemöldökeit, mintha fogalma se lenne miről beszélek.

Bekötötte a biztonsági övét, majd kényelmesen beindította a motort.

– Mindenesetre muszáj volt Samuelt a helyére tenni, néha nincs tisztában saját magával – váltotta komolyra a szót, miközben kitolatott.

– Szóval mindezt csak azért csináltad, hogy megmutasd neked nagyobb a farkad? – fordultam felé érdeklődve.

Kissé megvonta a vállát.

– Samuel a legidősebb köztünk, így azt hiszi övé az utolsó szó. El kell szomorítanom, hogy Samuel Pritchett neve csak azóta van újra a levegőben, ahogyan te megjelentél.

– Szóval... te vagy itt a góré?

Jólesően felnevetett.

– Mindenki a saját maga főnöke, egyszerűen az én szavam számít a legjobban.

– Azért vicces volt az előbbi – mosolyodtam el visszaemlékezve rá.

Mosolyogva, szó nélkül vezetett tovább. Mély levegőt vettem, amit lassan kifújtam, miközben óvatosan felé fordultam. Nem nézett rám, egyszerűen elvette a kezemet a combomról, azt a váltóra tette, felé pedig az ő kezét.

Azt hittem az emberek ilyet csak a filmekben csinálnak.

Csak akkor fordította felém a fejét, amikor megállt egy piros lámpánál.

– Minden rendben?

Bólintottam.

– Biztos vagy benne? – kérdezte újra.

Megint csak beleegyezően bólintottam.

– Ha bármi van, nekem elmondhatod.

– Tudom.

Sóhajtva megszakította a tekintetünket, majd velem együtt egyesbe váltott és elindította az autót.

– Ma van még pár dolog, amit el kell intéznem. Megleszel otthon Henry-vel?

– Persze.

Habár kíváncsi voltam, mit kell csinálnia, nem gondoltam, hogy nekem bármi közöm is lenne hozzá.

– Meg kell néznem pár ingatlant – magyarázkodott.

– Ingatlant? Házat akarsz venni? – értetlenkedtem.

Kicsit zavart a nyakam mellett már teljesen szétjött hajfonatom, így miközben válaszolt, szabad kezemmel elkezdtem szétszedni.

– Egyelőre nem. Van egy ingatlanos cégem, de addig nem foglalkozunk egyetlen eggyel sem, míg én meg nem nézem őket.

– A maffia business nem hoz elég pénzt a konyhára?

Mosolyogva gyorsan rám nézett.

– Mindig jobb több lábon állni.

– Val említette, hogy van egy kaszinód is – emlékeztem vissza.

– Nem csak egy, de igen.

Szóval, ha véletlen csődbe futna a maffia Rhys úgy is boldogan élheti tovább az életét. Okos.

Hamarosan megérkeztünk a már ismert házhoz. Gyorsan kiugrott az autóból, kikapva a bőröndömet sietett velem együtt befelé.

– Tiéd az egész ház. Henry tuti a nappaliban lézeng.

Apró csókot nyomott a számra.

– Sietek haza.

És már el is tűnt. A csomagomat otthagytam az ajtóban, nem igazán tudtam hova kéne raknom. Rhys javaslatára megindultam a nappali felé, ahol ugyancsak megtaláltam a tv-nek káromkodó Henryt, kezében egy csomag pattogatott kukoricával.

– Amaya!

Ahogy meglátott engem gyorsan megállította az adást, majd megpaskolta maga mellett a fekete kanapét.

– Nem akartam megzavarni ezt – mutattam rá. – Nézd nyugodtan, amit akarsz.

– Nem zavartál meg semmit – rázta meg a fejét, ahogy teli szájjal válaszolt. Sötét, frissen mosott haja ide-oda szállt. – Téged vártalak, igazából.

Egy passzoló melegítőszettben, mondhatni már elterült az egész kanapén, de maradt számomra egy kis hely. Felém nyújtotta a rágcsáját.

– Kukoricát?

– Nem kérek, köszi – mosolyodtam el.

– Te tudod – vont vállat, majd gond nélkül egy maroknyit újra a szájába nyomott.

Nem jártam tegnap körbe az egész házat. Az emeleten csak Rhys szobájában és egy mosdóban voltam. A földszinten pedig csak a konyhát voltam képes jól megnézni.

– Gyere! – pattant fel. – Körbevezetlek!

Magánál tartva a kukoricáját, mutatta meg először az eléggé egyértelmű nappalit.

– Ez a nappali – motyogta teli szájjal. – Minden vasárnak este valami bugyuta filmet nézünk, amire mostantól te is hivatalos vagy. Aztán arra van a konyha – mutatott a már ismerősebb hely felé. – Ott van az előszoba, aztán itt hátul, ki tudsz menni a teraszra – mutatott a háta mögé.

Csak fél szemmel, gyorsan körbepillantottam, a szemem egyből megakadt egy kiskori képen kettejükről.

– Azon a napon kezdtük az általánost – nevetett fel az emlék miatt. – Miután ez a kép elkészült, tarkón ütöttem Rhyst, ő pedig gondolkodás nélkül pofán engem. A tanárok biztosak voltak benne, hogy vernek minket otthon.

Nekem is mosolyoghatnékom támadt, ahogy felelevenítette az emléket. Mellette nem sokkal a falon már talán egy tinédzserkori Rhysand pillantott vissza rám, egy kicsit elméretezett öltönyben. Egyik oldalán egy barátságos nő állt, a másikon egy idősebb változata a mai férfinak.

– Rhys szülei? – mutattam a kép felé.

Henry lassan bólintott.

– Az anyukája egy 10 éve hallhatott meg egy megfázásban, brutális volt. Túl gyenge volt az immunrendszere és egy hónap alatt végzett vele. Az apja utána nem sokkal halt meg, lelőtték. Figyelmetlen volt és azt hitte túl egyszerűen elintézi a... a feladatot – javította ki magát mielőtt túl sokat mondana nekem.

– Sajnálom.

– Én is – húzta el a száját. – De az élet megy tovább, nekünk pedig muszáj volt elfogadni és túllépni.

– Rhys közel állt hozzájuk? – érdeklődtem.

Henry nem igazán volt képes egyből válaszolni.

– Az anyukájával igen... Az apja kemény volt mindannyiunkkal. De talán ezért vagyunk ma olyanok, amilyenek. Az elején nehéz volt felfogni, hogy magunkra maradtunk, de szerintem elég jók vagyunk benne.

Körbepillantottam a hatalmas házukon.

– Szerintem is.

– Gyere, megmutatom a ház többi részét is.

Nem tartott sokáig, míg én is elfogadtam egy marokkal a pattogatott kukoricából. Henry egyszerűen túl jóízűen nyammogott mellettem, miközben bejártuk az egész házat. Volt egy külön edzőtermük, az udvaron egy hatalmas medence és egy meleg vizes jakuzzi. Volt, hogy megálltunk pár képnél, Henry mesélt pár vicces történetet magukról. Mire visszatértünk a nappaliba a nassolnivalónk már rég elfogyott, mi pedig boldogan hallgattuk a másikat.

– Felviszem a holmid a szobátokba, ha gondolod.

A szobánkba.

– De ha nem, akkor van egy vendégszobánk is – ajánlotta fel. – Amelyik neked kényelmes, csak gondoltam...

– Nem – szakítottam félbe. – Jó lesz úgy.

– Örülök, hogy itt vagy – mondta. – És tudom, hogy Rhysand is.

– Én is – feleltem őszintén.

Az összegyűrt kiürült kukoricás csomagot a konyhában gyorsan kidobta, majd a kis bőrönddel megindulva az emeletre, biccentett, hogy kövessem.

– Nincs sok mindened – jegyezte meg.

– Ez mindenem – húztam el a számat.

– Samuel nem költ annyit a második lányára, mint az elsőre – nevetett fel. – Hihetetlen.

Nem tettem szóvá, hogy semmi kötelessége költeni rám, hisz még szerencse, hogy nem az igazi lánya vagyok. Azért felajánlottak számomra egy egész tetemes ruha mennyiséget, de nem igazán gondoltam azokat az enyémeknek. Így az igazság helyett azt feleltem:

– Nem igazán ismer úgy, mint Liliant. Felesleges lett volna minden hülyeséget venni nekem.

– Nehéz lehetett ez mindenkinek.

– Az volt.

A földre tette a csomagomat az ismerős szobában.

– Hagylak kipakolni, ha bármire szükséged van, lent megtalálsz – kacsintott felém.

– Köszönöm.

Biccentve magamra hagyott.

Nem kellett volna több óráig tartania a mi kis ház körbenézésünknek, mégis annyit beszélgettünk a semmiről és a valamiről, hogy teljesen elbasztuk az időt. A városra néző ablakból jól láttam, hogy a nap is megindult már lefelé. Kicsit éhes voltam, de először jobbnak láttam kipakolni még azt a keveset is amim van.

Be kell vallanom, először kicsit átkutattam Rhys hálóját. Már múltkor is tetszett, a tér tágasnak tűnt, pedig a szoba nagy részét a hatalmas ágy foglalta el. Egy teljes falnyi ablak választott el attól, hogy kimenjek az erkélyre.

Tartozott a szobához egy hatalmas fürdőszoba, legnagyobb örömömre egy káddal a sarokban. Muszáj lesz a közeljövőben valamikor felavatnom, akár egyedül vagy kettesben. A mosdókagylóra kirakott parfümöket és krémeket egyesével végig szagolgattam, mindegyik sikoltotta magából, hogy Rhysé.

Az ágyra feldobtam a bőröndöt, ki is cipzároztam, mégis inkább megindultam az erkély felé. A naplemente káprázatos volt, a korláton megtámaszkodva élveztem, ahogy a meleg szellő megcsapja az arcomat.

– Mit csinálsz, drága?

Nem hallottam, hogy Rhysand megjött volna. Nyitva hagytam az üvegajtót, így még annak a hangja sem buktathatta volna le. Az ajtófélfának dőlt, mosolyogva pillantott végig rajtam, ahogy megfordultam felé. Zakóját valahol elhagyta, az ingjét is lejjebb gombolta, mint amilyen délelőtt volt. Ujjait feltűrte, így még jobban láthatóak lettek izmai, amikor mellkasa előtt összekulcsolta kezeit.

– Körbenéztem – feleltem, egyre közelebb lépve felé.

Felém nyújtotta egyik kezét, tenyerébe helyeztem az enyémet, és azzal a lendülettel magához rántott. Hogy nehogy véletlen elessek a derekamnál tartott erősen, a szabad kezével az elszéledt tincseimet tűrte el az arcomból.

– Erre vártam egész nap – mondta.

Az ajkamba harapva néztem fel rá.

– Kipakoltál már?

Megráztam a fejem.

– Nem tudtam mit hova rakjak és amúgy sincs sok mindenem – vontam vállat. – Tőlem akár a bőröndben is maradhatnak.

– Annyi ruhát veszek neked, hogy egy egész szoba kell majd nekik – mosolyodott el, ahogy ujjaival közrefogta az államat, magára vonva a figyelmem.

– Hagyjál már – nevettem fel. – Hova vennék fel annyit egyáltalán?

Somolyogva vállat vont. Lassú léptekkel indult meg hátrafelé, míg le nem ült az ágyra, az ölébe vonva engem.

– Nekem az is elég, ha nekem felveszed őket – morogta. – Hogy aztán levehessem őket.

Vigyorogva megráztam a fejem.

– Így is lógsz nekem eggyel a zöld miatt – emlékeztetem. – Nem jött ki a folt.

– Hogy is felejthetném el? – mosolyodott el, kicsit közelebb húzva magához. – Mit szólnál, ha holnap elmennénk vásárolni?

Meglepődve annyira hátra dőltem, hogy teljesen lássam az arcát.

– Minek?

– Szerinted minek? – nevetett fel boldogan. – Nem Henrynek akarok ruhákat venni. 

– Nekem sem kell ruhákat venned – jegyeztem meg.

– Nem kell, de én szeretném. Te mit szeretnél?

Hogy én mit szeretnék?

Jóval közelebb bújtam hozzá.

– Belefeküdni egy kádnyi vízbe – suttogtam a fülébe.

– Kívánságod számomra parancs!

Gondolkodás nélkül emelt fel öléből és tett le maga mellé. Sietve a fürdőbe érve meghallottam, ahogy megengedi a csapot, majd büszkén újra megjelenik szemeim előtt.

Ugyan én nem mondtam neki, hogy őt is szeretném magam mellett, de vette a lapot. Elfordította a zárat a szoba ajtaján.

panasz / nasty

sziasztok!

sajnálom, hogy két hónapos kihagyás volt, de minden időmet az érettségire szenteltem, aminek szerencsére már vége!

viszont szerintem az eddigi leghosszabb résszel érkeztem, ami remélem elnyeri a tetszéseteket :)

véleményeitek még mindig fontosak számomra, így ha rászánod az időt, hogy leírd nekem, azt nagyon megköszönöm :)