A számban lévő pezsgőt félrenyeltem, Dakota féltő szemeivel gyorsan végig nézett rajtam, majd óvatos mozdulatokkal megkocogtatta a hátamat. Ahogy már rendesen kapkodtam a levegőmet, értetlenül a mellettem álló nő felé fordultam.

— Ő?

Reszketegen a fejemhez kaptam, ujjaimmal eltakartam a számat és csak vigyorogtam, mint egy idióta.

— De ő túl szép — folytattam. — Mint valami görög félisten, akitől átázik a bugyim.

Dakota csak jobban nevetett, mire egyre többen érdeklődve felénk fordultak. Mérgesen oldalba böktem.

— Én mondtam neked, hogy nem fogsz csalódni — pillantott rám.

Mintha képtelen lettem volna teljesen felfogni a helyzetet, csak ráztam a fejem. Életemben nem találkoztam még olyan férfival, aki már csak egy pár soros párbeszéd után hasonló érzelmeket váltott ki belőlem. Remegő kezemet egyre gyorsabban emelkedő mellkasomra tettem, másikkal próbáltam legyezni magam, nehogy elájuljak itt a döbbenettől.

Egy mellettünk elhaladó pincér tálcájáról lekaptam egy teli pohár pezsgőt, majd gondolkodás nélkül lehúztam.

— Szükségem lesz valami löketre — magyarázkodtam. — Nincs annyi vér a pucámban, hogy úgy beszélgessek vele, hogy ne ugorjak a nyakába.

— Édesem! — Dakota a nevetéstől fulladozni kezdett, kicsorduló könnyeit törölgette a szeme alól, nehogy a sminkje elkenődjön. — Régen nevettem ennyi, huh!

Mindketten kapkodtuk a levegőt, de nem ugyanazon okból.

— Most már tényleg nem értem Samuel miért nem adja oda Lilianhez. De ezt már vissza nem kapják, az enyém! — jelentettem ki.

Mondatomat elég hamar visszaszívtam volna, hisz sok negatív ok játszhatott a lélegzetállító férfi ellen. Viszont a külseje elég sok mindent képes volt ellenezni számomra, így az is lehet a végére a pro és contra listám teljesen kiegyenlítené egymást.

Észrevehetetlenül próbáltam bámulni, már ha ilyenre az ember képes lehet. Dakotával leültünk egy asztalkához, pont úgy, hogy ő velem szemben legyen. A fal mellett állt, kezében egy pohárnyi alkohol és közben pár idősebb férfival beszélgetett. Arckifejezéséből pontosan nem tudtam kivenni, hogy a társalgást élvezi vagy csak szeretne túl lenni az egészen, de ha ez így volt, szenvedését elég jól leplezte.

Egyikünk sem tudta mi lenne a helyes. Samuel csak annyit kért, hogy mutassak valamit a partin megjelenőknek, de különösebb utasítást nem igazán kaptam. Így két rövid ital után, amit Dakota kért nekem remegő testrészeim láttam, úgy döntöttem megindulok felé.

— Azért remegsz mert izgulsz vagy fel vagy izgulva? — kapott utánam nevetve.

— Mindkettő — feleltem egyszerűen, majd felhörpintettem az utolsó teli poharamat.

Majdnem az egész termen át kellett jutnom, hogy megközelítsem a férfit. Pár ismeretlen ember köszönt nekem, volt akik le is álltak velem csevegni, így a tervem jócskán a kétszeresére nyúlt. Sokan megosztották mennyire örülnek, hogy megismerhettek, sajnálatukat is tették, voltak akik csak a ruhámat dicsértek meg, de meglehetősen nem szándékoztak sokáig szóval tartani. Csak sajnos ezek a rövid beszélgetéseket vagy százszor el kellett játszanom, akárhányszor csak megállítottak.

Mosolyogva tettem mindezt, míg az utolsó kis csoporthoz jutottam. Akkor már a nem létező faszom is ki volt az idősekből és a véget nem érő csevegésükből. Fél szemmel pillantgattam az úti célomhoz, aki hirtelen eltűnt a semmiből.

Össze-vissza kapkodtam a fejem, míg az előttem lévő bácsika mindent is ki akart deríteni. Nem voltam képes rá figyelni, minden erőmmel az eltűnt csoda után kutattam.

— Robert! — hallottam meg magam mögül Samuel boldog hangját.

Ahogy felé fordultam, ő vigyorogva a bácsi poharához koccintotta az övét, majd megjelent mögötte Rhysand. Remegő lábaimat próbáltam egyenesen tartani, szerencsére a ruha alatt nem látszott semmi.

— Ha megbocsájtotok — kért el minket az idős pártól, majd húzott magával Samuel a terem egyik csendesebb sarka felé.

A könyökömnél fogva oszlatta szét az emberi tömeget, mögöttünk mosolyogva lépdelt Rhys. Próbáltam nem ránézni, de képtelen voltam nem legeltetni rajta a szemeimet. Józanul is voltak ötleteim a férfival kapcsolatban, de becsiccsentve...

Samuel a bejárati ajtó előtti folyosóig vezetett, ott már a csevegés a zene se hallatszódott annyira. Egyedül a magassarkúm sarka kopogott, ahogy ide-oda lépkedtem, nehogy véletlen összeessek.

— Rhysand — köszörülte meg Samuel a torkát. — Örömmel mutatom be neked a másik lányomat, Amayat.

Rhysand sejtelmesen oldalra húzta a száját, fejével aprót biccentett.

— Amaya — búgta, ahogy közelebb lépett, kezébe vette az én kezemet és apró csókot lehelt rá, ahogyan fent is tette.

Ahogy a nevem elhagyta a száját sikoltani lett volna kedvem és addig könyörögtem volna neki, míg ki nem mondja még egyszer.

— Elragadó, nem igaz? — nézett végig rajtam Samuel. — Ez a ruha is mesésen áll rajta.

Mire Rhys válaszolni tudott volna, Dakota jelent meg a nappali felől ijedt arccal. A férje, mintha értette volna, hogy valami baj van, elnézésünket kérve hagyott minket kettesben. Ahogy teljesen eltűnt és már cipője csattanását se hallottuk, Rhys szorosan mellém állt.

Nagyot nyelve hagytam, hogy a testem minden pontján libabőrös legyek. Kissé lehajolt, pont annyira hogy ajka egy vonalban legyen a fülemmel.

— Mesésebb lennél a ruha nélkül — morogta, majd vigyorogva ivott az italából.

Hasam görcsbe rándult, ha nem fogtam volna meg a lépcső korlátját valószínűleg a padlón kötöttem volna ki.

— Tessék? — tettetem a hülyét.

— Azt kérdeztem, nincs kedved kimenni a kertbe? — mosolygott le rám.

Olyan közel állt velem szemben, hogy minden egyes apró részletet meg tudtam nézni rajta. A szeme zöld volt, valahol apró kék, máshol inkább barnás foltokkal. Puhának tűnő ajkai alól hófehér fogsor bukkant elő, akárhányszor csak mosolygott. Borostás arcát megsimogattam volna és lelkem legmélyén máshol szerettem volna érezni azt.

— A kertbe? — nyögtem ki értetlenül.

Bólintott.

Szemei tartották a szemkontaktust, néha viszont elvándoroltak az arcom többi pontjára.

— Kérlek — sóhajtottam.

Derekamat megfogva magához húzott, italos poharát valahová útközben lerakta, így a szabad kezével könnyedén nyitotta ki előttem a hátsó ajtót. Ujjai játszottak ruhám anyagával, minden egyes mozdulatát éreztem, minden egyes után hangosan felsóhajtottam volna, de nem tehettem.

Egyre csak sétáltunk beljebb, mintha ő pontosan tudná hova igyekszik ennyire. Majd egyszer csak megálltunk. A lemenő nap pont annyira világított, hogy lássunk még valamit, de a hátunk mögött elterülő fa megannyi árnyékkal ajándékozott meg minket.

A benti melegről kiérkezve rendesen megéreztem a kinti hűs szelet, amitől a remegésem már egy harmadik okot is kapott.

Nyugodj már le, Amaya!

— Bocsáss meg! — engedett el gyorsan. — Rettentően udvariatlan vagyok.

Sietve lekapta magáról zakóját, rutinos mozdulatokkal a vállamra terítette. A ruhából áradó hő és a férfi kellemes illatának keveréke lenyugtatott. Egy kicsit jobban magamra húztam.

— Nem kellett volna.

De tényleg nem kellett volna. Bár jobb, ha nem tudta, hogy remegésemet pontosan mi kezdeményezte.

A kertben kezdett el sétálni, a virágok között, valamelyiket orrához húzva megszagolta, fejét rázva igyekezett a következőhöz. Én a fa tövében álló kis padra ültem le, ahonnan pontosan szemmel tudtam tartani őt. Minden egyes apró mozdulatát láttam, és mindegyiket látni is akartam. Egyik lábamat átvetettem a másikon, combjaimat összeszorítva próbáltam elhessegetni az egyre kellemetlenebb lüktetést.

A bokrok végén megállt, egy szál fehér rózsát kapott ujjai közé, majd azt egyszerűen letépte. Fehér inge alatt duzzadtak az izmai, karja az én combom vastagságával kötekedett. Hatalmas volt. Reméltem, hogy minden értelemben is. Magasságával jócskán felém magasodott, ahogy visszasétált elém és úgy mosolyodott le rám.

Kislányos izgalmamban megpaskoltam a mellettem még üres helyet a padot jelezvén, hogy foglaljon helyet. Minden mozdulata lassú és tudatos volt. Szerintem tudta mit művel velem és minden épp eszű nővel.

Hátát lassan a pad háttámlájának döntötte, egyik kezében a rózsát pörgette, míg másikkal az én hátamra vándorolt a keze. Felé fordítottam fejem, nézve minden egyes cselekvését. Hajamat átsöpörte a bal vállamra, mintha nem akarná, hogy útban legyen.

Felült, ezzel az arca egyenesen az enyém mellé került.

— Amaya — suttogta.

Reszketegen lehunytam szemeimet, ahogy arcát a vállam és a nyakam közé temette. Lesöpörte zakója váll részét, így csupaszon hagyva a bőrömet. Éreztem lélegzeteit, ahogy ajka mosolyra húzódik és végül megéreztem, hogy ruhám zsinórja könnyedén elengedi magát.

Észhez kapva kaptam mellkasom elé, még mielőtt lesokkolom az arra járókat az ikrekkel. Mérgesen felálltam mellőle, nem foglalkozva azzal, hogy zakója a földre esik.

És neki még volt pofája boldogan nevetni a padon.

— Neked mi bajod van? — kiabáltam felé.

— Magától esett szét— nevetett még mindig.

Aha, persze.

— Bárki megláthat — mutattam körbe a holtig üres kerten.

Egy lélek sem járt kint, én pedig azzal mentegetőztem, hogy villantok? Idióta.

— Kösd meg! — parancsoltam neki.

Jót elszórakozva magán felállt, hogy hozzám sétáljon és megkösse a madzagot. Hajamat újra elsöpörte, csakúgy mint az előbb, most viszont éreztem ujjait a hátamon. A zsinórt könnyedén megrántotta, pont annyira, hogy jó legyen, de nem kötötte meg.

Mozdulatai megálltak, a madzag kicsit elengedte magát majd egyik ujját megéreztem gerincem tetejénél. Lassan vezette lejjebb, egészen a ruhám hátáig. Még mindig magam előtt tartottam a ruha tetejét, ahogy a vállam felett felnéztem rá.

— Jól vagy? — kérdezte ő tőlem, pedig én akartam tőle.

Értetlenül fordultam felé, akkor már nem foglalkozva a kioldott ruhával.

— Amaya, válaszolj!

— Miért ne lennék jól?

Láttam, ahogy nyel egy nagyot, mosolya teljesen eltűnt az arcáról. Válasz helyett visszafordított, gyorsan megkötötte a ruhát és egyedül hagyva engem még jobban a kert belseje felé indult.

Csak egy pár másodpercig álltam értetlenül, lábaim gondolkodás nélkül utána indultak, mintha tudták volna ez a helyes cselekedet.

— Rhysand! — kiáltottam utána, ahogy megláttam alakját. — Állj meg, kérlek!

Nem értettem mi történt pár pillanat alatt.

— Rhysand! — próbálkoztam újra.

Idegesen visszafordult, lépteit egyre gyorsabbá tette, majd a karomat óvatosan elkapva húzott magához.

— Ha Samuel bármit, de tényleg bármit tett veled — hangja elcsuklott. — Mondd meg, kérlek!

Ugyanannyira kérdően néztem rá, mint ezelőtt.

— Miről beszélsz?

— A hátad — csukta le a szemét, majd megrázta a fejét, mintha ki akarná törölni az emlékeiből, amit látott. — Tele van zöld foltokkal.

A hátam! Megkértem egy sminkest, hogy a lehető legtartósabb kencét kenje rá, hogy az véletlenül se jöjjön le. Úgy néz ki a kevesebb, mint egy órát se bírt ki anélkül, hogy lebuktassam saját magam.

Megráztam a fejem.

— Biztos csak rosszul láttad — makogtam.

— Ne játszd nekem a hülyét — szólt erősebben. — Samuel tett valamit?

— Nem — ráztam a fejem. — Ő nem csinált semmit, ő az apám. Én voltam szerencsétlen, beverhettem valamibe.

Mintha kissé lenyugodott volna, kezeit rázva engedett el engem.

— Sajnálom — mondta, miközben nekem háttal kifújta az eddig bent tartott levegőjét.

Ijedtségemben túl gyorsan is vert a szívem. Azt hittem, ezzel elrontottam valamit. Szerencsére Rhys hamar visszatért a régi kerékvágásba, de még egy most már sokkal óvatosabban nyúlt hozzám, mintha egy porcelánbaba lennék.

Lehet tényleg valami nyakig eltakaró ruhát kellett volna választanom, ahogy Val is mondta.

— Tudod — szólaltam fel abban a reményben, hogy végre újra rám fog nézni. — Sajnálom, hogy fent nem ismertelek fel.

A fejét rázva igazította meg a haját, megfordulva engedett ki magából egy nevetésnek készülő kis hangot, ami annyiban maradt. Csak nézett, mintha mondani akarna valamit, de nem biztos benne.

— Nem igazán mondtak sok mindent rólad — folytattam.

— Legalábbis sok jót biztos nem — húzta el a száját.

— Ugyan — ellenkeztem, de igazából azonkívül, hogy mennyire jóképű, tényleg nem kaptam róla sok jó információt.

— Ez Samuelnek üzlet — köszörülte meg a torkát. — Sajnálom, hogy ezt kell mondjam, de konkrétan eladott nekem.

— Ezt hamarabb is mondhattad volna! Valószínűleg most már semmi pénzed, ha mindent rám költötted — húztam fel a szemöldökömet. — Ez a test megfizethetetlen.

Jó ízű kacagás rázta át a testét, amitől nekem is mosolyognom kellett. Ragályos volt a nevetése, képtelen voltam fapofával állni előtte.

— Ne aggódj, van még ott — nyugodott le, majd a kezét nyújtva felém vezetett vissza a kis padunkhoz.

Zakóját felkapta a földről, kicsit leporolta, hisz az egy ideje pár a földön feküdt. Illedelmesen bármilyen további kérdés nélkül újra a vállamra terítette, kicsit összehúzta rajtam.

— Hihetetlen mennyire vagy ugyanolyan, mint Lili, de közben mégsem.

Ujjai közé vette egyik tincsemet, majd tenyerébe az arcomat, amihez még jobban hozzábújtam.

— Még én se hívhatom Lilinek — vágtam vissza. — Nehogy féltékeny legyek a végén, hogy ilyen jóban vagytok.

— Semmi ok az aggódalomra.

Hüvelyujját végig húzta kissé szétnyílt ajkaimon, mire elpirulhattam, hisz öntelten mosolyogni kezdett.

Életedben nem pirultál el, te ribanc! Ne most kezdj el kislányosan viselkedni!

Megkért, hogy üljünk le a padra, aztán beszélni kezdett.

Pár nappal a parti után is egyedül éreztem magam, amikor felkeltem. Szégyelltem magam, de be kellett vallanom pár nap után, hogy Rhys érintése hiányzott. Biztonságban éreztem magam mellette, és akárhányszor hozzám nyúlt valahol aznap este görcsbe rándult a hasam.

Majdnem egész este a fa alatt beszélgettünk, míg el nem kezdett esni az eső. Úgy viselkedtünk, mint két szerelmes bolond, akik már több éve ismerik egymást. Pár percnyi csevegés után nem csak én, ő is ellazult mellettem. Mintha kereste volna a testi kontaktust, egyfolytában hozzámért valahol.

Ha én nem is tudtam meg róla mindent, hisz akármennyire is hihetetlen, tényleg szűkszavú, én elég sok mindent kikotyogtam magamról. Az ezelőtti életem nem került porondra, nem tudtam mit tud és mit nem, én viszont nem igazán szerettem róla beszélni. Az igazi szüleimmel szoros kapcsolatom volt, még ha nagyon kicsi is voltam. Nagyimmal pedig az utolsó percéig össze voltunk hangolva. Megértettük egymást akár egy nézésből is, és ez nagyon hiányzott az életemből, miután egyedül maradtam.

Így az estére én maradtam a téma, de azért pár mosollyal nekem is sikerült kihúznom belőle ezt-azt. A város másik felében lakott, ahogy a szavaiból kivettem egy meglehetősebben kisebb házban, mint Samuel.

— Szeretném, ha minél hamarabb odaköltöznél.

Bár nem értettem miért ilyen hamar, megdobbantotta a szívemet, hogy maga mellett akar tudni. Én is magam mellett akartam tudni, minden egyes percben hátralevő életemben.

Egy barátja is vele lakik, akiről megnyugtatott, hogy nem fog zavarni minket semmiben se. Ekkor kacsintott egyet, én pedig teljesen lefagytam. Ő is le akart velem feküdni.

— Henry csak azért van ott, hogy foglalja a helyet — nevetett fel. — Kicsit feldobja a hangulatot, de semmi több.

Ennél többet nem osztott meg magáról, engem viszont meghallgatott. Már egy jó órája, hogy be akartam fogni, de amikor láttam rajta, hogy nem igazán unja magát, sokkal inkább érdeklődően figyelt, mosolyogva tovább magyaráztam a semmiről. Hisz a végén már tényleg a lehető legapróbb témát is feldobtam, egyszerűen csak jól esett önfeledten beszélgetni valakivel.

Majd elkezdett cseperegni az eső. Éreztem, hogy valami csupasz lábamra esik, de az elején nem vetettem rá különösebb figyelmet. Percek elteltével, mint két ázott kutya ültünk a padon nevetve. Mintha a legtermészetesebb dolog lenne kiöltözve az esőben ülni. Visszafele utunkon a házban megpörgetett párszor, mosolyogva húzott aztán magához elhúzva az arcomra tapadt tincseket.

Akkor azt hittem meg fog csókolni. Legalábbis a cselekedetei, a szeme mozgása, ahogy a szemem és a szám között cikázott erre hagyott következtetni. De nem tette meg, helyette a homlokomra döntötte az övét, a levegőt kapkodva próbálta egyenletessé varázsolni lélegzetét.

Mint két idióta szerelmes.

Gondolkodás nélkül tettem, amit tettem. Kezeimmel átkaroltam a nyakát, lábujjhegyre állva húztam magamhoz. Ajka tényleg annyira volt puha, mint amilyennek tűnt. Talán meglepődött tettemen, talán nem. Nem igazán tudtam eldönteni, hisz magabiztosan vette át az irányítást.

Úgy éreztem magam akkor, és akárhányszor visszaemlékeztem rá, hogy boldogságomban ugrálni és sikoltozni lett volna kedvem. Életemben nem éltem át hasonlót egyetlen egy férfi egyed iránt sem, így egyszerre féltem és vonzódtam ehhez az érzéshez.

Csurom vízesen dőltünk be a házba, ahol az egész vendégség ránk kapta a tekintetét, ahogy kinyílt a hatalmas üvegajtó. Rohantunk befelé, hisz egyre erősebben zuhogott és kezdett hideg is lenni. Mindketten kapkodtunk a levegőt, jócskán eláztattuk a padlót, ahogy kézen fogva megtorpantunk.

Samuel egy elismerő biccentést engedett meg magának felém, Dakota és Lilian egy másik helyen izgatottan összevigyorogtak, majd egy csapat embert küldtek felénk, akik próbáltak kezdeni velünk valamit.

Az este végén számot cseréltünk, legalábbis ő sunyiban bepötyögte a számát, amit csak akkor vettem észre, ahogy másnap felhívott. Nem beszéltünk sokáig, csak szerette volna tudni, hogy minden rendben van velem, majd sajnálkozva letette, miszerint dolgoznia kell.

Azóta csak üzengettünk, amikor ráértünk, de próbáltam nem túltolni a dolgot. Akármennyire is nehezemre esett nem elküldeni 50 üzenetet egymás után, sikerült visszafognom magam.

Dakota rettentően büszke volt magára, mintha a kettőnk között gyorsan kialakult kapocs csak az ő érdeme lenne. Lilian csak boldog volt és hálás az egyben. Egy nap vagy ezerszer elmondta mennyire örül, hogy ennyire jól kijövünk Rhysanddel. Az elmúlt napokban a lány kicsit elengedte magát, mintha a feszültség, amit eddig magában tartott, hirtelen eltűnt.

Valentinotól megtudtam, hogy nagyon nem akart férjhez menni, így minden reményét bennem tartotta. Persze ő nem tudta, hogy én akkor is hozzámentem volna Rhyshez, ha egy rusnya, öreg bácsi lett volna, hisz a valóságban nem igazán maradt más választásom.

Samuel sok érzelmet nem mutatott felém, őt legkevésbé sem érdekelte velem mi fog történni azután, hogy ő elintézte a piszkos kis ügyeit.

Már egy hét is eltelt a parti estéje óta, én pedig egyre jobban éreztem magam elveszettnek ebben a palotában. Dakotával naponta beszéltem, Samuel tényleg nem is próbált meg velem foglalkozni, Liliannel pedig csak akkor beszéltem, amikor véletlen összefutottunk.

Valentinoval töltöttem a napjaimat, ahogy eddig is tettem. Látványosan húzogatta a száját, ahogy feljött Rhys, mint téma. Először nem foglalkoztam vele különösebben, de egy idő után már muszáj volt megszólalnom miatta.

— Féltékeny vagy? — böktem meg.

Pufogva, kicsit megsértődve bökött vissza.

— Nem.

— Akkor mi bajod van? — érdeklődtem tovább.

— Egyszerűen fáj nézni, mennyire bele vagy zúgva a kómába. Pedig egy nagy kalap szar.

Beleütöttem a karjába.

— Nem is — ellenkeztem. — Legalábbis velem nem volt az.

— Amíg az ágyát fogod melegíteni és azt csinálod, amit akar, nem is lesz az.

Kérdő tekintettel álltam meg előtte, karjaimat összekulcsoltam mellkasom előtt.

— Ezt hogy érted? — vontam fel szemöldökömet.

Megforgatta a szemét, majd két kezét a vállamra csúsztatta.

— Nem leszel több, mint az ágyasa — bökte ki. — Kétnaponta letérdelsz elé majd és a legjobb életedet fogod élni.

— És ha nem?

Vállat vont.

— Bezár a pincébe és csak akkor vesz elő, amikor veled kell mutatkoznia.

Idegesen felsóhajtottam.

— Hülyeségeket beszélsz — fújtam ki erősen a levegőt. — Miért akarod ennyire rossz fényben beállítani?

— Te hallod miről beszélsz? — nevetett fel. — Nem is ismered és már megvéded. Azt ne mondd, hogy már sikerült levarázsolnia rólad a bugyit és a kisujja körül táncolsz.

— Nem fektetett meg — morogtam. — Egyszerűen csak nem értem miért mondasz ilyeneket.

Kezét felemelte, először ide-oda kezdett mutogatni, majd nagyot nyüszítve beletemette arcát tenyerébe.

— Rhys nem egy jó ember, Amaya.

— Akkor miért ad hozzá Samuel?

— Hogy Rhys inkább téged tegyen el láb alól, mintsem Liliant.

Élesen beszívtam a levegőt, mérgesen toppantva egyet igyekeztem a szobámba, aminek az ajtaját nagy zajjal csaptam be magam mögött.

Tényleg úgy viselkedtem, mint egy kislány, aki elvakít a rózsaszín köd, de képtelen voltam felfogni, miért beszél mindenki úgy Rhysandről, ahogy. Nem tűnt rossz embernek. Nekem adta a zakóját és a kibaszott zúzódásaim miatt is úgy viselkedett, mintha percek választanák el attól, hogy felképeljen valakit, csak azért mert nekem bajom esett.

Csak abból tudtam dolgozni, amit láttam és amit mindenki mond. Viszont a kettő kibaszottul nem fonódott össze.

Hogy Rhys inkább téged tegyen el láb alól, mintsem Liliant.

Ez mégis mit akar jelenteni? Ha egyik reggel nem egy cseléd kis kosztümben várom kilenc fogásos reggelivel, akkor estére felakaszt? Ha nem teszem szét a lábam, ahogy csettint, akkor előtte megerőszakol, majd a kertjében lelő és az embereivel elás a város szélén? Így először én leszek a hadüzenet és nem pedig Samuel drága jó kislánya.

Nem akartam erre többet gondolni. A tudatom legmélyén tudtam, hogy Rhysand bele van vonva a maffiába. Ergo, ha akartam, ha nem, de meg fog ölni embereket, miközben én ott leszek a házában. Ettől függetlenül Samuel otthonában is ugyanúgy éltem, volt amikor egész napokra eltűnt és csak hajnalban ébredtem fel arra, hogy a folyosón suttog az embereivel.

Kopogtak az ajtómon.

A hajamba túrva fordultam felé.

— Nincs kedvem hozzád, Val!

A kopogás nem hagyott alább, így képtelen voltam mosolyt varázsolni az arcomra és kinyitni azt.

Lilian.

— Megzavartalak?

Megráztam a fejem, és beengedtem magam mellett a szobába.

— Úgy döntöttünk, hogy este elmegyünk egy bárba. Én, Dakota és apu. Van kedved csatlakozni?

Egy bárba? Nem képzeltem volna, hogy ők keverednek a hétköznapi emberekkel, még akár szórakozás miatt sem.

— Apa klubja a város közepén — magyarázott tovább.

Vagy úgy.

— Én örülnék ha jönnél, hisz nem sokára már nem fogunk egy házban lakni.

Mintha eddig túl sok időt töltöttünk volna egymással. Napról napra kevesebb bajom volt Liliannel, de mindez valószínűleg azért mert a lehető legkevesebbszer ültünk le csak úgy beszélgetni.

De ki vagyok én, hogy elrontsam a gazdagék estéjét?

— Elmehetek — válaszoltam.

— Szupi! — csapta össze izgatottan tenyerét. — Este nyolcra legyél kész.

Egyedül maradtam a szobámban estig. Nem akartam ránézni egyikükre sem, míg nem volt muszáj. Helyette idióta sorozatot kezdtem el nézni a tv-ben, majd lassan készülődni is kezdtem, nehogy véletlen miattam legyünk késésben.

Áztattam magam egy darabig a meleg víz alatt, majd vízes testem köré törülközőt csavartam. Egy darabig illegtem a tükör előtt, azon gondolkozva inkább begöndörítsem a hajam vagy vasaljam ki. Ám a legfontosabb darabot nem választottam még ki, ami más döntésemet eléggé befolyásolhatja. A gardróbban elveszve néztem körbe a tömérdek ruha között, majd egyet kikaptam, mellé egy fekete tűsarkút, az ágyamra dobva őket tértem vissza a fürdőbe.

Nyolc előtt egy kicsivel léptem ki a szobámból, a cipőm sarka kopogott a fa padlón, ahogy lementem az előszobába. Érkezésemre Dakota egyből felém fordult, egy apró hűha hagyta el a száját, majd megállítva maga előtt mért végig egy kicsit jobban.

— Kitettél magadért — bólintott büszkén.

Vállat vonva néztem le a sötétzöld selyem ruhán, ami kiemelve alakomat feküdt hanyagul a csípőmön. Hajammal végül sokat nem tettem, hagytam száradjon meg magától, ami egy kicsit kócos, mégis hullámos eredményt hagyott maga után.

Már csak Lilianre vártunk, aki előtt még befutott Valentino, hisz egyértelműen neki is jönnie kellett.

— Beszélnünk kell — suttogta, ahogy mellém állt.

— Nem, nem kell.

Úgy is mondhatjuk, hogy kicsit felhúztam magam rajta délután, így semmi kedvem nem volt csevegni vele semmiről. A végén megint ugyanott fogunk kijutni, hogy nem látom mi van a szemem előtt és a jövendőbeli férjem úgyis el tesz majd valahogy láb alól. Köszönöm, de kihagynám ezt a beszélgetést.

Mire megérkeztünk a klubba a Las Vegasi népség már nagyjában rázta minden testrészét a jobbnál jobb zenékre. Dakota és Samuel az emelet felé vették az irányt, Lilian egy bár felé indult meg, én pedig jobbnak láttam elvegyülni a tömeg között.

Még nem voltam férjnél, így nem gondoltam férjes asszonyként végig bulizni az estét. Már azelőtt kaptam két ingyen italt, hogy a bár közelébe mentem volna, a táncoló tömegben pedig megannyi bókot suttogtak a fülembe, miközben hátulról hozzám dörgölték magukat.

Gusztustalan faj a férfi. Kicsit kicsíped magad, ők pedig képtelen a nadrágjukban tartani apró farkukat. Vagy 10 felajánlást kaptam egy gyors menetre, amiket elég gyorsan le is ráztam. Egy utolsó gyökér maradt hívatlanul is mellettem, aki akkor se húzta el a csíkot, amikor már sokadjára is megkértem rá.

— Na — morogta a nyakam hajlatába. — Ne kéresd magad, cica.

Hányni támadt kedvem, ahogy kezét a fenekemre csúsztatta, de mosolyogva felé fordultam.

— Kihagyom.

Erősen magához rántott, fenekemmel igazán csak éreztem növekvő erekcióját, ami épp az ellenkezőjét érte el nálam, mint szerette volna.

— Itt rázod nekem ezt a remek seggedet, érzed mit csináltál velem?

Lehelete bűzlött az olcsó piától, fejfájást okozó kölnijének illata felcsúszott az orromba.

— Ezek után képtelen vagyok elfogadni egy nemet — mélyebb és jócskán akaratosabb lett a hangja.

— Mondtam, hogy nem! — minden erőmmel próbáltam kiszabadulni kezei közül, de ő egyre erősebben szorított magához.

Ujjaival hívatlanul elkalandozott ruhám aljához, amit hátulról kicsit felhúzott, így egész tenyért rá tudta tenni csupasz fenekemre.

— Engedj el!

— Te is akarod ezt.

Még erősebb lett, mire én is ugyanannyi erővel próbáltam arcon vágni, hátha akkor megérti, hogy a nem az nem. Hol van ilyenkor Valentino?

— Ha jól hallottam a hölgy nem szeretne többet... abból — lassú, kimért hangtól megállt az idő a klubban.

Legalábbis számomra. Egyből felismertem, hogy a francba ne lettem volna képes felismerni azt a hangot?

Az engem tartogató pöcs magabiztosan felröhögött.

— Ha neked is kell, mondd azt — köpte felé a szavakat. — Osztozhatunk.

Előttem állt egész testmagasságában.

— Azt mondtam, engedd el!

Kérnie többet nem kellett, ökle egyszerűen összetalálkozott a perverz tapogató gusztustalan fejével, aki pár a földön töltött másodperc után jobbnak látta, ha tovább áll. Még mielőtt elhúzta volna a csíkot, Rhys az ingjénél fogva magához húzta, valamit mondott neki, amitől a fiú gyorsabban futott, mint a gyalogkakukk.

— Örülök, hogy újra látlak, szépségem! 

panasz / nasty