Sosem néztem ki úgy a szalagavatómon, ahogy igazán szerettem volna. Mama betegségével és a mindennapi költségeink mellett egyértelműen nem volt félretett pénzünk felesleges dolgokra. Így míg mindenki pufi és csillogós ruhában lépett be a terembe, én egy közeli turkálóban találtam valamit.

Abban a pillanatban rosszul esett, hisz nem éreztem magam olyan szépnek, mint a többiek. Visszagondolva egyértelműen az volt a helyes döntés, hogy gyógyszereket vettünk a pénzből, így mama még megélte, hogy elballagok.

Rhysand De Loughrey egyik eleme viszont az, hogy rettenetesen túltolta a dolgokat. Az egyértelmű és rettentően egyszerű út helyett a sokkal bonyolultabbat választotta.

A Davernik család — akikkel még nem találkoztam — a héten, pontosan pénteken tartott valamijére voltunk hivatalosak. Nem tudtam bálnak hívni, valahogy nem állt a nyelvemre. Hallottam már róluk, Samuel is megemlítette őket, de a fiúk is tartottak egy gyors bemutatást Las Vegas egyik fontos családjába.

Raymond Davernik a család feje, már közelebb van a nyolcvanhoz, mint a hetvenhez, de meglepően jó egészségnek örvend az öreg. A hallottak alapján kiskora óta benne van a munkában, de a semmiből került a pénzmágnások közé. Befektetett egy kis kőolajba, vett pár hotelt, majd jó ötletnek tűnt elindítani egy illegális fegyverkereskedelmet a világban.

Felesége évekkel ezelőtt meghalt, egyetlen fiúk, Colt maradt hátra. Colt örököl majd mindent, ha a papa elmegy, de elvileg a fiú ezért keményen meg is dolgozik. Mindenhol ott van és mindent is megtesz a jobb jövő iránt.

Ők ketten tették hagyománnyá az éves bált, amin minden fontos embernek illik megjelenni. Élő zene megy, iszogatnak és csevegnek az elmúlt és az elkövetkezendő hónapokról.

Rhysand szerint fontos a jelenlétünk és az még fontosabb miben jelenünk meg. A nagyközönség először még Samuel által tartott kis partiban látott először, ahol nem igazán fektettek rám sok hangsúlyt. Annak egyetlen egy célja volt, hogy találkozzak Rhysanddel.

Most azonban, a jövendőbeli férjem oldalán kell majd mosolyognom.

— A megjelenésünk a pozíciónkat mutatja — magyarázta Rhys.

Ezért kötöttem ki otthon egy egész varródával, ahelyett, hogy bementünk volna egy feleslegesen túlárazott boltba. Az egész bagázs feje egy túlcicomázott férfi volt, kiszőkített haját egy selyem kendővel fogta el az arcából. Túlságosan lebarnult bőre baba popsi sima, sehol egy szőrszál, ami felborítaná a hangsúlyt. Jócskán kigombolt, lenge, kígyómintás ing lógott rajta, aminek az alját begyűrte a vászon nadrágjába.

— Chocolate — nyújtotta felém kezét, amibe belehelyeztem az enyémet.

— Csokoládé? — vontam össze kérdően a szemöldökeimet.

A kezünk a lebegett a levegőben.

— Nem ismer?

— Kéne?

— Nem ártana — húzta fel orrát, majd csókot nyomott ujjaimra.

Szemei kicsit túl sokat időztek el a gyűrűmnél, amit azóta le se vettem, hogy Rhysand az ujjamra húzta. Az elején szokatlan volt, kissé talán kényelmetlen is, mert nem voltam hozzászokva. De számára fontos volt, így kérdés nélkül nekem is azzá vált.

— Szép — jegyezte meg.

Csak halkan elmormogtam egy köszönömöt, ahogy elhúztam a kezem.

Chocolate — vagy Csoki, ahogy én hívtam magamban — rettentően parancsolgató volt. Nem sokkal volt magasabb nálam, talán csak pár centivel, de úgy helyre rakott mindenkit, hogy néha is meglepődtem. Viszont amíg jól fogok kinézni, nem érdekelt mekkora pöcs.

Magával hozott egy magas dobozt, amire felparancsolt, majd az állát vakarva körözött körülöttem. Beszélt, de nem értettem, így gondoltam nem nekem mondja. Tett még egy kört, és még egyet, majd még egyet.

— Fekete, egyértelműen fekete — mutatott rám. — Gyönyörű kék szeme van, jól fog mutatni.

Közelebb lépett hozzám, kezével a derekamat kezdte el fogdosni, majd a csípőmet.

— Kell bele valami fűző szerű, ki kell emelnünk az alakját.

A vállamhoz nyúlt, onnan a nyakamhoz.

— Vagy pánt nélküli, vagy ejtett vállú.

Egy lány állt mögötte, aki minden ötletét gyorsan lejegyzetelt, nehogy eltűnjenek.

Végül Csoki felvetetett velem egy magassarkút, combjaimhoz nyúlt.

— Mindenképp valami magas vágás kell a lábának, optikailag meg fogja emelni.

Őszintén? Fogalmam sem volt miről beszélt.

Egy táskához nyúlt, amiből előkapott pár anyagdarabot, majd azokat a lábam mellé tette és egyértelműen fókuszált. Hunyorgott, ráncolta a homlokát és végül megnyalta a száját. Ez, mutatott egyre, majd a többit a földre dobta.

— Örültem a találkozásnak — nyomott egy újabb csókot a kezemre. — Pár nap és találkozunk!

Mosolyogva bólintottam.

A kis csapata meglepően gyorsan összepakolt mindent a szobából, a pár perce még jelen lévő kupinak mondhatni egy csettintés alatt annyi. Chocolate elküldött mindenkit, ő hagyta el utoljára a szobát.

Ahogy egyedül maradtam, egyből magamra kaptam egy pólót, már akkor is feszengtem, amikor egy tucat ismeretlen előtt kellett fehérneműben álldogálnom. De Csoki nem ismerte a nemet. Erre elég hamar rá kellett jöjjek.

Pontosan pár nappal később újra megjelent Chocolate, a bizonyos testvérével, Cherryvel. Azonkívül, hogy Cherry nem szőkítette a haját, egymás kiköpött másai voltak. Egy magasak, ami eléggé meglepett, hasonló arckifejezés és mozdulatok.

A bál péntek estére foglalt magának időpontot a naptárunkba és péntek délelőtt volt. Én ugyan nem voltam ideges, ha Csoki szar göncöt csinált, bemegyek az első szembeeső boltba és veszek egyet. Velem ellentétben azonban mindenki más kitépte a haját.

Egy eléggé pihentető este után bágyadt mosollyal hagytam, hogy mindenki körbe ugráljon. Nem tudott zavarni Chocolate pattogása, ahogy kiosztott valakit miután újra lemértek mindenhol. Nem találtam Cherryt idegesítőnek, mint a tesóját, jó fej csajnak tűnt, akivel könnyen elbeszélgettünk, még akkor is, amikor legyantázta az alsó felemet.

Mint kiderült a testvérek egy közös vállalkozást vezetnek, régóta ez volt az álmuk és a nagyváros megadta számukra a lehetőséget. A belvárosban egy apró butikban villog Csoki, egy kicsit nagyobban pedig Cherry vezet egy luxus fodrászatot.

Ahogy Cherry felkente az utolsó adag szájfényt, Rhysand jelent meg az ajtóban egy sejtelmes vigyorral. Bögréjéből kortyolgatott, ahogy végig nézett rajtam.

— Choc? — kérdezte Cherry.

— Megbolondult, mint mindig — felelte.

— Megyek, ránézek — sóhajtott a lány, ahogy még egyszer megigazgatta a hajamat. — Ha bármi kell, sikíts!

Nevetve bólintottam.

Feljebb ültem a székemben, miközben Rhys közelebb jött és helyet foglalt mellettem. A szokásoshoz képest később keltünk, mint szoktunk, meglepően ő se sietett sehova. És ami egyértelműen a legnagyobb meglepetést okozta számomra, hogy még mindig melegítőben és egy túl hordott pólóban volt, amit nem cserélt le. Haja vizes tincsekben tapadt a fejére. Nem rég zuhanyozhatott.

Tartva a szemkontaktust hátradőlt, karjait a széke támlájára tette. Mintha mondani akart volna valamit, de csendben maradt. Így kérdően felé pillantottam, hátha akkor megszólal, de csak lágyan megrázta a fejét.

— Láttad milyen lesz a ruhám? — próbálkoztam.

Újabb fejrázás.

Hullámos hajamat elsöpörtem arcomból, telefonomért nyúltam, hogy megtudjam mégis mennyi az idő. 17:48.

— Mikor kell indulnunk?

— Amikor készen vagyunk — somolyodott el.

— Ahogy látom, te még közel sem vagy a készhez.

Újra a szájához emelte a bögrét, szemeit végig rajtam tartva.

— Henry is jön?

— Nem.

Még mindig bámult.

— Miért?

— Nincs kedve.

Még mindig.

— Valami nem jó, Rhys? — sóhajtottam fel, megadva magamat.

— Hm? — húzta össze érdeklődően a szemöldökeit, ahogy feljebb ült a székben.

— Bámulsz — mondtam.

Poharát letéve egy kis asztalra vigyorodott el. Megint.

— Már nézni sem szabad?

Még mindig vigyorogva szorította össze ajkait, ahogy a székem oldalánál fogva közelebb húzott magához.

— Gyönyörű vagy — suttogta. — Csak azért néztelek, mert még mindig nem hiszem el, hogy az enyém vagy.

Mosolyogva megszakítottam a tekintetünket, hogy újra végig nézzek magamon a tükörből. Cherry egyértelműen kitett magáért. Kiemelte a szemeimet, ajkaim vörösben pompáztak és a hajam sem volt még soha ilyen fényes egész életemben.

— Ideges vagy?

Ölemben összekapcsolt kezeimhez nyúlt, egyiket kiszabadítva kulcsolta össze ujjainkat.

— Persze, hogy ideges vagyok — motyogtam. — Most találkozunk először Samuelékkel mióta eljöttem onnan. Nem ismerek senkit, rettentően béna vagyok az értelmetlen csevegésben és mindenki látni fogja, hogy nem illek oda.

Samuel kis partiján nem aggódtam ennyit, mert ott fogalmam sem volt mibe keverem bele magam. Henry sokat fecsegett Davernikék partijaikról és minden túl soknak tűnt.

— Nem kell beszélned senkivel. — Szorított erősebben. — Ha bármi van szólsz, akár két perc után is hazajöhetünk.

— Nem hiszem, hogy illik olyat csinálni.

Jóízűen felnevetett.

— Ha bárkinek problémája lenne vele, egyenesen jöhet hozzám, és majd elbeszélgetek vele.

Kicsit megkönnyebbülve hajtottam fejem a vállára.

— Mellesleg — suttogta a fülembe. — Velem lesz a legdögösebb nő az egész bálon. A végén én foglak kihúzni onnan, vagy képtelen leszek a nadrágomban tartani. És nem hiszem, hogy ezzel a problémával egyedül leszek.

— Hagyjál már — mosolyodtam el. — Úgy beszélsz mintha te nem néznél ki úgy, ahogy. Dakota is egyértelműen lefeküdt volna veled, ha nem lenne Samuel.

Dakota mindig is túl sokat áradozott Rhysandről. Mennyire jóképű, mennyi pénze van, mennyire fantasztikus...

— Dakota egyértelműen be is próbálkozott — mondta.

Micsoda?!

Meglepődve kaptam fel a fejem, azért a karjába kapaszkodva nehogy leesek a székemről.

— Szórakozol velem?

— Komolyan mondom — bólogatott. — Nem tudom mikor szedte fel Samuelt, de azelőtt én már ismertem. Amikor találkozunk azt állította nem tudja ki vagyok, de ebben a mai napig nem vagyok annyira biztos. Több hétig próbálkozott, a nem, nem volt elég világos. Egyszer talán kicsit keményebben szóltam oda hozzá, mint azelőtt, aztán akaszkodott rá Samuelre. Végül is a pénz mindenhol pénz, nem igaz?

Dakota mindig is úgy mesélte, mintha őt és Samuelt az égiek is egymásnak teremtették. A tökéletes pár és a még tökéletesebb házaspár. Látszólag boldogok voltak együtt, persze egy hatalmas palotában ki nem lenne az?

— Kihagytad életed lehetőségét — cukkoltam. — Most vele mennél erre a cuccra és nem velem.

Dakota szép nő volt, de a hülye is láthatta, hogy nem Rhysand mellé való.

— Az felettébb jó lenne — húzta el a száját. — De szerintem jobban jártam így.

A kezemet a szájához húzva nyomott egy csókot rá, majd lassan feljebb és feljebb, míg el nem ért a nyakamig.

— RHYSAND!

Cherry hangja ugyan láthatóan nem ijesztette meg Rhyst, én viszont majdnem infarktust kaptam. Ha úgy akarja rettentően magas és nyávogós hangra képes.

— Igen? — emelte fel fejét a nyakamból.

— Nem azért dolgoztam órákat, hogy másodpercek alatt tönkre tedd! Kifelé! Gyerünk! — csapott a férfi vállára egyet. — Egy-kettő! Kifelé!

Rhysand egy utolsó puszival búcsúzott, mielőtt Cherry ténylegesen kirúgta a seggét és készülődni parancsolta. Büszkén tapsolt egyet, majd aggódva megnézte, hogy a smink a helyén maradt-e. Még egyszer lefújt valamivel, még egy kis csillogó valamit kent a vállaimra és akkor talán már tényleg készen voltunk.

— Férfiak — sóhajtozott. — Képtelenek 5 percnél tovább a nadrágjaikban tartani a csomagjukat.

Nevetve keltem ki a székemből, azonban utoljára még megnéztem magam a tükörben.

— De te rettentően szerencsés vagy, Rhysand egy álom lehet — nyúlt barátságosan a karomhoz. — Ez az egész egy álom lehet.

Halvány mosolyt erőltettem az arcomra. Rhysand tényleg túl jó volt, az ilyen férfiakat nem osztogatják csak úgy. Viszont, hogy ezt az egészet lehet-e álomnak nevezni... abban még nem voltam biztos.

Szerettem a szép ruhákat, szerettem sminkelni, szerettem a bulikat és egy jó társaságot, de az agyam egyik eldugott részében csak arra tudtam gondolni, hogy van valami emögött, amiről alig tudok valamit. Gyerekeket ölhetnek, nőket adhatnak el arab olajmágnásoknak, családokat szakíthatnak el egymástól, csak azért, hogy én ebben a bizonyos álomban éljek.

Nem beszéltem még erről Rhysanddel, de mindennap egyre jobban úgy éreztem szükségem lesz majd rá. Hogy megtudjam mi folyik a háttérben és ha az rossz is, legalább tudjak róla. Hátha, ha csak egy kicsit is, de tudnék segíteni valahol.

— Az is — feleltem.

— És ez a gyűrű! — kapott a szájához. — Már az elején is nézegettem, de nem volt pofám megemlíteni. De már nem bírom ki.

Nevetve felemeltem a kezem, hogy én is megnézzem még egyszer. Cherrynek is megmutattam közelebbről, aki emiatt csak tovább áradozott.

— Biztos ő csináltatta, életemben nem láttam még hasonlót — mosolygott. — Egy vagyon lehetett.

— Nem számít mennyire került — vontam vállat.

— Persze, hogy nem — rázta meg a fejét. — De a nem túlgyártott vackokért néha túl sokat is képesek elkérni az emberek. Nagyon szerethet.

Még mielőtt folytathattuk volna beszélgetésünket, Csoki lépett be a szobába, mögötte ketten hozták a becsomagolt ruhát. Chocolate kezében volt egy doboz, amit átnyújtott felém.

— Tudom, a cipő nem kellett volna, de nem hagyhattam ki.

A dobozban egy fekete magassarkú állt, majdnem mondtam volna, hogy már van ilyenem, de akkor kivettem. Egy-egy arany kígyó foglalt helyet a boka részénél, feldobva az egészet.

— Köszönöm.

— És itt a ruha is. — Intett a segítőinek, akik azt egy állványra felakasztották, majd a fekete védőanyagot lehúzva róla tárult elém.

Chocolate remélem ezért rendesen megkéri a pénzét.

Szent isten!

A fényes fekete anyag túl drágának tűnt, hogy én hozzá érjek, a fűzőnek nevezett valami a deréknál majdnemhogy átlátszó volt, ezzel még egy kis merészséget adva a túl magas vágásnak a combrésznél.

— Vedd fel kérlek! Ha bármi nem tökéletes, akkor még tudunk rajta alakítani — biccentett Choc, majd ő és a segítői gyorsan kimentek.

Cherry segített levetkőzni, bár nem volt rajtam túl sok minden. Ahogy sejtettem, Csoki beépített egy melltartót a felsőrészbe, így eggyel kevesebb dolog miatt kellett aggódnom. Azonban a combkivágás magassága miatt képtelen voltam lemondani a bugyiról. Mindegyik kilátszott, amit felpróbáltam.

Hamarabb vetett rám pillantást a varrócsapat, mint én magamra. Chocolate felmérte először a terepet, ismét fókuszált arccal körözött, de csak boldogan állt meg előttem.

— Mesésen csodaszép vagy — sóhajtott fel. — Szép munka emberek! Tökéletes lett.

Ketten segítettek belelépni a cipőmbe, amiben először kicsit nehezemre esett menni, de kaptam pár tippet és a végén már úgy jártam, mint a modellek a kifutón.

És végre én is megnézhettem a teljes művet, amiért egész nap dolgoztunk. Azt már tudtam, hogy Cherry remek munkát végzett mindennel. De amire Csoki képes a ruhájával... Életemben nem tűnt ilyen vékonynak derekam, kicsi lábaim majdnem túl hosszúnak látszódtak, az aszimmetrikus ejtett vállak pedig feldobták az egészet.

Tényleg jól néztem ki. Sőt! Egyértelműen dögös voltam.

— Nagyon szépen köszönöm! — vontam magamhoz mindkettőjüket. — Csodálatosak vagytok.

Mindketten felnevettek.

— Reméljük találkozunk még — mondta Cherry. — Sok sikert a mai estéhez.

Újra megköszöntem mindkettejük munkáját és miután elmentek, még egy jó ideig nézegettem magam a tükörben. Ha már nem is lesz jó az estében, csak bele kell néznem egy tükörbe és a változás láttán boldogabb leszek.

Utoljára megigazítottam mindent, felvettem az ékszereket, amiket Choc itt hagyott nekem, majd magabiztosan kinyitottam a szoba ajtaját és megindultam a földszintre. Rhysand és Henry csevegése elhalványult, ahogy meghallották cipőm kopogását, ahogy feltűntem a lépcső tetején, el is halt a beszélgetés.

Henry köhögve hátba csapta Rhysandet, valamit motyogott neki, majd végig engem nézett, mosolyogva.

— Minden oké, fiúk? — kérdeztem, ahogy leértem.

Rhysand egy teljesen fekete öltönyben állt, kicsit feszülten. Látásra elmondhattam, hogy az inge hasonló anyagból készült mint a ruhám, amit nem gombolt be teljesen. Haja lusta fürtökben állt a feje tetején, apró borosta fedte be arcát. Henry egy melegítőszettben furcsának tűnt kettőnk mellett.

— Kemény estéd lesz, haver — felelte inkább Rhysnek, mint nekem. — Amaya, csodálatos, mint mindig.

— Mehetünk? — mosolyodtam el.

Rhysand nagy levegőt véve bólintott, kezét felém nyújtva kapaszkodtam belé.

— Legyen szép estéd, Henry — köszöntem el tőle.

— Viselkedj! — szólt rá erőteljesebben Rhys.

Henry csak vigyorogva intett nekünk és vissza indult a nappaliba.

A kocsihoz érve Rhysand először kinyitotta nekem az ajtót, megvárta, míg kényelmesen elhelyezkedem, majd átsietett az ő oldalára.

— Szerintem ne menjünk — pillantott rám, miközben becsatolta az övét.

— Ha? — kérdeztem vissza kicsit értetlenül.

— Van egy sokkal jobb ötletem — magyarázott. — Foglalunk egy szobát egy hotelben és egész este csak nézni foglak. Így és meztelenül.

Nevetve rácsaptam.

— Ne legyél disznó!

— Édesem, így nézel ki és szerinted tudok uralkodni magamon?

Szememet forgatva néztem el róla. Badarságokat beszél. De csak nevetgélve indította be a motort, kikanyarodott a ház elől és csak várni tudtam arra hova jutunk ki végül. Pontosan nem tudtam meddig tart az odaút, Rhys azt mondta egy belvárosi hotelben lesz a parti. Fogalmam sem volt mennyi idő eljutni a belvárosba.

Jól éreztem magam, szépnek és dögösnek. De ez sem volt elég ahhoz, hogy ne izzadjon a tenyerem. Kicsit még mindig féltem, nem tudtam pontosan mire számítsak.

Samuel partiján elbújhattam Dakota mögé, nem rohamoztak le az emberek, egyikük se akart igazán megismerni. De akkor nem Rhysand mellett sétáltam be a terembe és csak egy holmi lehetőség voltam, nem egy tényleges vég kifejlett.

Rhysand könnyedén parkolt be a hotel elé, ahol már egy kocsifiú várta, hogy elállhasson az autóval. Segített kiszállni, zakóját megigazította, majd beléptünk a fényűző épületbe.

— Kicsit késésben vagyunk — jegyezte meg, ahogy a lift felé siettünk.

Hallottam, de a szemem össze-vissza járt a szálloda előterén. Megannyi ember lézengett, vártak másokra, dolgozókkal beszélgettek.

— Azt mondtad, akkor indulunk, amikor akarunk — pillantottam fel rá.

— Mindig kések egy kicsit — vigyorodott el.

Ahogy beértünk a liftbe elengedte a kezemet, amíg megnyomta az emelet gombját. Ujjaim láthatóan remegni kezdtek, amit nem csak én, de ő is észrevett. Féltem, tényleg rettegtem. Csak pár perc és több éhes szem elé kell belépnem. Kivert a víz.

— Ideges vagy? — lépett elém Rhysand a hatalmas liftben.

— Aha — bólintottam, fejemet lehajtva a feketére lakkozott körmeimet néztem.

— Hé — nyúlt az arcomhoz. — Minden rendben lesz.

Másik kezét a derekamra csúsztatta, onnan a csupasz lábamra. Végig simított puha bőrömön, ujjait belső combomhoz vezetve.

— Hogyan tudnék segíteni, hogy ellazulj?

Szó nélkül ráztam a fejem, karjaiba kapaszkodtam, ahogy megéreztem ujjait a lábaim között.

— Nincs rajtad bugyi — hajolt le hozzám. — 25 emeleted van elélvezni, drágám.

Óvatosan ért hozzám, túlságosan is gyengéden ahhoz, hogy ennyire nedves legyek. De a tudat, hogy bárki elkaphat minket, felizgatott. Lábamat kissé feljebb emelve biztosított ujjainak szabad utat, körkörösen simogatva eresztett ki belőlem pár nyöszörgést. Az emeleteket jelző halk csipogások hallatán nedvesebb lettem, ő pedig egyre keményebben dolgozott, hogy eljuttasson a csúcsra.

— 15 — emlékeztetett.

Egyre gyorsabban emelkedő mellkasom az övének nyomódott, ujjai még gyorsabban mozogtak, útközben egy pillanatig leváltak, majd belém nyomott kettőt. Hüvelykujjával azonban visszatalált duzzadt csiklómra.

— 10.

Még erősebb és gyorsabb lett, alig tudtam megállni a lábaimon és már inkább Rhys tartott engem szabad kezével, mint én magamat. Lihegtem, nyöszörögtem az orrom alatt, és az összes buta dolog, ami miatt izgultam percekkel ezelőtt... Eltűntek.

Csak Rhysandet láttam magam előtt és éreztem vastag ujjait, ahogy azon van, hogy elélvezzek.

— 5.

Közel voltam, már maga a férfi látványa közel juttatott.

— 4.

— Kérlek — suttogtam.

— 3.

Fejemet a lift falának döntve engedtem ki magamból egy sóhajt.

— 2.

Lábaim remegtek, szemeimet lehunyva pihegtem.

— 1.

Ahogy kimondta az utolsó emeletet, nyöszörögve mentem el ujjain. Elégedett vigyorral lépett egyet hátra, miután megbizonyosodott róla, hogy képes vagyok megállni. Majd ujjait a szájába véve nyalt le engem magáról.

— Annyira finom, mint amilyennek látszik — motyogta, ahogy újra előttem termett.

A végállomást jelző csengő amennyire tudott, visszarángatott a valóságba. Mosolyogva karoltam belé, kicsit még kábán, de arra vártunk, hogy kinyíljon az ajtó.

— Köszönöm — búgtam.

— Jobban érzed magad?

Bólintva döntöttem arcomat karjának.

Egy folyosóra vártam, vagy valami szerényebbre, de amikor kinyílt a lift ajtaja a lakás, vagy inkább mondjuk, hogy az egész emelet tömött nappalijába jutottunk. Szorosan Rhysand mellett lépkedtem, miközben ő köszönt pár embernek, ahogy beljebb keveredtünk a tömegben. Rengetegen voltak, sokkal többen, mint Samuelén. Ismeretlen arcok öltönyökben, csillogó estélyikben, testre tapadó bársonyruhákban, pezsgős poharakkal a kezükben.

— Rhysand De Loughrey! — köszöntette egy rekedt hang, ami jól kivehető volt a halk zenében.

Egy kicsit púpos, fekete, öreg férfi csoszogott felénk, kezében egy bottal. Öltönye valószínűleg rá lett szabva, de tartása miatt igencsak előnytelenné vált rajta.

— Raymond Davernik — suttogta nekem Rhys, ahogy ő lassan előrébb lépett, hogy ne az öregnek kelljen annyit mennie.

Jól láttam rajta, hogy erőlködik miközben a botjával próbált közelebb csoszogni, szerintem mindenki látta, akinek volt két, jó szeme. Ősz, rövidre nyírt, göndör haja valami színt vitt a teljesen fekete szerelésébe, még a pálcája is rémisztően fekete volt.

— Annyira örülök, hogy itt vagytok — mosolyodott el, ahogy végre megállt és elég alaposan végig nézett rajtunk.

— Köszönjük a meghívást, Raymond — húzta hasonló mosolyra a szájár Rhysand is.

Kezét mindvégig a hátamon tartotta, hogy azért, hogy tartsam vele a tempót, vagy csak maga mellett akart tartani? Pontosan nem tudom, de mindkettő sikerült.

— Raymond, ő itt a menyasszonyom, Amaya Bakken.

— Örülök a találkozásnak — nyújtottam felé a kezemet, de helyette az övével, amelyikkel nem a botot fogta, magához rántott egy ölelésre.

Mocskos keze volt. Végig járta az egész hátamat, majd mintha meg se érezném, lassan levezette a fenekemre is. Akkor húzott vissza magához Rhys, egy elégedett vigyort hagyva Raymond arcán.

— Samuel másik lánya, mi? — kacsintott Rhysre. — Mindig azt hittem Liliant adja neked, de legalább ő megmarad a csodás fiamnak. Hol van egyáltalán az a semmirekellő?

Idegesen nézett körbe a tömegen.

— Colt biztos lézeng a vendégek között — válaszolt Rhys. — Biztosan találkozni fogunk vele az este folyamán valamikor.

— Érezzétek jól magatokat, a vacsoránál biztosan találkozunk!

Gyorsan elköszöntünk Raymondtól, nem is akartam vele tovább egy levegőt szívni. Felállt a szőr a hátamon tőle. Sétálgattunk az emberek között, Rhys bemutatott pár ismerősének, akik ki nem hagytak volna egy kellemes csevegést, megittam pár pohár pezsgőt, mert a pincérfiú valahogy mindig mellettem körözött.

— El kell mennem mosdóba — motyogtam.

— Elkísérlek — ajánlotta fel Rhysand.

— Nagy lány, nem tud egyedül eljutni? — viccelődött egy kopaszodó, de még fiatalnak tűnő férfi, akivel éppen beszélgettünk.

— Majd még beszélünk, jó?

Kicsit magára vette a dolgot, de beletörődött, hogy mi pisilni megyünk, ő meg egyedül marad a tömegben. Szerencsére elég közel volt egy fürdőszoba, ahol inkább gyorsan felfrissítettem magam, mintsem pisiljek.

— Megfogta a seggem — pillantottam Rhysandre. — Minimum három másik pofátlanul bámulta a melleimet, a többi pedig csak önelégülten végig néz rajtam, mintha egy darab hús lennék, aki egy dologra jó. A szexre. Mi van veletek férfiakkal?

A lehajtott wc tetejére ülve Rhysand tenyereibe temette arcát, ő maga se tudott mit mondani arra, mennyi malac férfival volt dolgunk kevesebb, mint egy óra alatt.

— Szerinted én nem vetettem észre? Legszívesebben pofán ütöttem volna az összeset.

Majdnem visszakérdeztem miért nem tette, de tudtam a választ. Emberek között voltunk. Senkinek nem hiányzott a balhé.

— Engem nem az zavar, hogy bámul. Dolgoztam pincérnőként, már hozzá szoktam — magyaráztam. — De ne az egész beszélgetésen keresztül, amikor te is ott vagy mellettem!

Vigyorral az arcán sétált fel elém, karjaival átkarolt, homlokát az enyémnek döntötte.

— Tudod mit? Nézzenek csak, amíg akarnak. Úgyis tudjuk, hogy én vagyok az egyetlen, aki látni fogja ma este mi van a ruha alatt.

A végén mégis pisiltem, a sok pezsgő kikívánkozott. Kicsit lenyugodva és felfrissülve érkeztünk vissza a tömegbe. Rhysand már nem állt le mindenkivel dumcsizni, sokaknak gond nélkül nemet mondott és szó nélkül sétáltunk tovább mellettük.

Táncoltunk az élő zenére, dugig ettem magam kis falatkákkal, pedig jól tudtam, hogy még vacsora is lesz. És addig jól is éreztem magam, míg Dakota és Lilian hangja meg nem ütötte a fülemet.

— Amaya! — Örvendeztek. — Annyira örülünk, hogy látunk!

Egy kínosan sokáig tartó ölelésben tartottuk egymást, amit biztosan nem én szakítottam meg, mert akkor nem tartott volna olyan sokáig. Lilian még gyorsan megölelte Rhysandet, Dakota inkább nem élt a lehetőséggel.

— Na miújság? — ragadott vállon Lilian. — Milyen az élet együtt? Olyan, mint a mesékben?

Világos haját kontyba fogták, egy púderrózsaszín színű ruhában igazán szépnek nézett ki. Mégis jobban hasonlított egy kislányra, mint egy felnőtt nőre.

— Boldogok vagyunk — felelt helyettem Rhysand.

— Az ugye nem az, amire én gondolok? — sikított fel Dakota a kezemért nyúlva.

Nem tudom meddig ámuldozhatott a két nő az ékszeren, de időközben Samuel is előkerült a szürke öltönyében. Azt hinné az ember, hogy Dakotával összeöltöznek, hisz ahogy láttam a legtöbb pár — többek között mi is — így tette. Ők viszont nem.

— Nézd Samuel — mutatta a kezemet a férfinak Dakota. — Majdnem olyan meseszép, mint a miénk.

Mosolyogva húztam vissza a karomat, amit egyértelműen többször fogdostak meg, mint kellet volna.

— Mikorra várható az esküvő? — emelte ránk whiskys poharát Samuel.

Rhysand kérdően rám pillantott, mintha én többet tudnék, mint ő.

— Még nem beszéltünk róla, de mindennek eljön az ideje — mondta inkább.

— Nagyon hiányzol otthonról — bólogatott Lilian, mintha ettől valamennyire igazabb lenne, amit mond. — Üres nélküled a ház.

Azért ebben annyira nem lennék biztos. Az a ház sosem volt üres, mindig járt benne valaki valamerre és az embernek talán a szobájában volt egy szabad perce.

— Ti is nagyon hiányoztok nekem — hazudtam.

Egyszer se gondoltam rájuk a mai napig.

— Mindenképpen el kell mennünk majd valahová együtt — folytatta Dakota.

Bólintottam.

A két nővel maradtam, míg Rhysand Samuellel kicsit arrébb lépve kezdett el beszélgetni. Az arckifejezésekből ítélve nem egy barátságos szóváltás folyt köztünk, de a tömeg miatt felnőtt módjára kezelték nézeteiket.

— Olyan szép ez a ruha, de soha nem vennék fel ilyet — sóhajtozott Lilian. — Hol vettétek?

— Rhysand varratta — feleltem.

— Uhh — rázott meg Dakota. — Samuel szerint jobban kijövünk árban, ha butikokban vásárolunk. Egy tervező túl drága és szeszélyes.

Csak mosolyogva bólintottam.

Ugyan csak ma tudtam meg, hogy Dakotának tervei voltak Rhysanddel, mégis ahogy jobban odafigyeltem, mintha egy más embert láttam volna magam előtt. Dakota nem Samuelt figyelte, rá se nézett igazán. Végig Rhysanden tartotta tekintetét, de mivel a két férfi szorosan egymás mellett állt, nem volt feltűnő. Csak az látta, aki igazán figyelt.

— Ha megbocsájtanak hölgyeim, ellopnám a menyasszonyomat.

Rhysand a semmiből jelent meg mögöttem, szorosan magához húzva. Persze semmi kivetnivalójuk nem volt azzal, hogy a beszélgetésünk befejeződött, boldogan engedtek el.

— Jót csevegtél Samuellel? — böktem karon.

— Az öreg soha nem ereszt — rázta meg a fejét.

— Mit akart?

— Csak a szokásosat, ne is foglalkozz vele — legyintett. — Be akarlak mutatni Coltnak.

Rhysand tudatosan szelte át a tömeget, úgy néz ki már hamarabb megtalálta szemmel Colt Daverniket, minthogy ő észrevett volna minket. Colt Rhysandnél egy kicsit magasabb volt, azonban sokkal véznább, nem olyan izmos. Csoki barna bőrén majdnem bűnnek lehetett volna venni mennyire jól állt a vajszínű öltöny, haját röviden hagyta, mint az apja.

— Rhys! — kiáltottam fel boldogan, ahogy a látókörébe kerültünk. — Öregem, de rég láttalak már!

— Ezer éve! — mosolyodott el Rhysand is, ahogy férfias ölelésbe vonták egymást, megveregetve a másik vállát. — Colt, ő itt a menyasszonyom...

— Amaya Pritchett — fejezte meg Rhysand helyett.

— Bakken — javítottam ki.

— Ah, kérlek nézd el nekem — hunyta le lassan a szemeit, majd egyenesen az enyéimbe nézett. — Örülök, hogy végre megismerhetlek.

— Az öröm kölcsönös — mosolyodtam el.

— Ki gondolta volna, hogy De Loughrey képes egy ilyen lányt összeszedni? Öregem, jól vigyázz rá — lökte meg. — Hidd el, rengetegen állnának sorba érte.

Szemeimet forgatva léptem kicsit arrébb kettejük mellől.

— Mi a baj, Bakken? — biccentett felém Colt.

— Annyian állhatnak sorba amennyien akarnak — vontam vállat. — Az utolsó szó úgyis mindig az enyém.

Colt nevetve nyújtotta tenyerét egy pacsira, de inkább összevontam karjaimat a mellkasom előtt.

— Keresek valamit inni — mondtam, majd otthagytam őket.

— Tüzes kis csaj — hallottam még Colt hangját.

— Ha te azt tudnád, öregem — nevetett fel Rhys is.

Vigyorogva a pár órával ezelőtti liftes incidensre gondoltam, amit egyértelműen senki mással nem csináltam volna meg. Pedig jobban belegondolva akadt volna rá lehetőségem, rengeteg olyan pasival feküdtem már le, akiknek a lakásához lifttel jutottunk fel, de egyikük se jutott tovább a melltapinál.

A bárnál pezsgő helyett inkább egy könnyebb koktélt kértem a pultostól, aki kacsintva ajánlott egyet, majd el is kezdte összeállítani.

— Nocsak, ki gondolta volna, hogy itt fog az élet összehozni Amaya Bakkennel... Vagy most már Pritchett néven futsz, nem?

Értetlenkedve fordultam a mellém álló férfire.

Walter. Mit keres itt Walter?

Walter, akinek belevágtam egy kést a felkarjába.

Itt van és él.

Egyértelműen lélegzik.

— Mi van? — nevetett fel. — Elvitte a cica a nyelved? 

panasz / nasty