Hitetlenkedve kaptuk fejünket egymás felé, azonban amikor újra megszólalt az a keserves kopogás az ajtó másik oldaláról, képtelen voltam felnevetni egy kicsit. Rhysand ugyanakkor már kevésbe találta viccesnek a helyzetet, helyette morogva kapta a hang irányába az arcát.

— Mit akarsz?

Meztelenül feküdtem az ágyban alatta, pont abban a pillanatban mondtunk búcsút a nadrágomnak, amikor Henry ökle találkozott a fával. Szerencsére az ajtót bezártuk, így nem kellett átélnünk azt, ahogy az ideges férfi ránk ront.

— Én teljesen tisztában vagyok vele, hogy van jobb dolgod — ordított vissza Henry. — De baj van.

Rhys csalódottan sóhajtva pillantott le rám, egy kicsit elidőzött arcomon, mielőtt megszólalt volna.

— Mennem kell.

Bólintottam.

— Menjél — feleltem beleegyezően. Halványan elmosolyodtam és egy gyors csókot nyomtam a szájára. — Megígérem, hogy itt foglak várni.

Bocsánatkérő fejjel kelt fel rólam, a földről gyorsan felkapott ingjét felém nyújtotta. Amennyire tudtam, gyorsan magamra húztam, pár gombot az elején begomboltam, hogy ne legyen kint mindenem. Ő mindeközben becsatolta az övét, majd megigazította magát, hogy a dudora ne legyen annyira észrevehető. Ugyan nem szándékoztam odanézni, képtelen voltam máshova vezetni a tekintetem, amit ő könnyen észrevett. Vigyorogva rám kacsintott.

— Sietek — ígérte.

Egy utolsót visszanézett rám, mikor megfogta a kilincset, de azt csak akkor nyomta le, amikor megbizonyosodott róla, hogy az inge minden fontosat eltakar csupasz bőrömből. Ahogy az ajtó kinyílt találkozott a felettébb ideges Henryvel.

— Egy kibaszott pólót azért igazán felvehettél volna — morogta.

Beszélgetésük többi része elhalványodott, ahogy távolodtak az ajtótól és az be is csukódott.

Nehézkesen fújtam ki a levegőt miközben visszaestem az ágyra. Fejemet a falnyi ablaksor felé fordítottam, a nap már rég eltűnt a szem elől, mégis egy kellemes sárgás fényt hagyott maga után, ami bevilágította a várost. Az utcai világítás hamarosan besegítette, hisz a lámpák egymás követve felvillantak.

Az oldalamra feküdve összébb húztam magam és addig bámultam kifelé, míg az ég teljesen sötét nem lett és tényleg csak a város fényei adtak valami világosságot a feketeségben. Bambulásomat a fürdőszoba felől jól hallható vízcsobogás szakította meg, bizonyára már eléggé megtelt a kád. Kinyújtva a végtagjaimat, a szám elé kapva, ásítva keltem ki az ágyból és lassan a fürdő felé sétáltam.

A kád ugyan nem volt csordulásig tele vízzel, ha tovább hagytam volna azt folyni, a rengeteg hab hamarosan beborította volna az egész szobát. Így a csaphoz nyúltam, gyorsan elzárva azt. Fogalmam sem volt, hogy várnom kellene-e Rhysandre. Azt mondta siet, de egyikünk se tudta pontosan mégis mi az a nagy baj. Így egy, a bőröndömből előszedett hajgumival eltüntettem az arcomból a hajamat, az inget pedig a törülköző szárítóra akasztottam fel.

Pont háttal álltam a mosdókagylóknak, felettük pedig egy mutatós tükör függött, amiben jól láthattam testemet. Kicsit fáradtam éreztem magam, mégis egy élettel teli, csillogó szemű és kipirosodott arcú valaki nézett vissza rám.

Ez az ember tényleg elveszi a maradék eszemet is.

A most már sérülésmentes bőröm látványa megnyugtatott, hisz ameddig úgy néztem ki, mint egy összevert kutya, valamilyen szinten úgy is éreztem magam. Egy jó ideig több véraláfutás, horzsolás és seb volt rajtam, mint amennyi épp bőr. Az elején nem tűnt fel mennyi, de ahogy szépen lassan gyógyultak, akkor eszméltem fel igazán. Halvány lila gőzöm sem volt hogyan szedhettem össze annyit, hisz nem álltam be verekedni esténként, amikor éppen volt két szabad percem. Néha elestem, volt amikor beütöttem valamimet, de soha nem gondoltam volna, hogy annyira.

De ahogy reméltem, minden eltűnt. Egyedül egy kis vágás hagyott a hasam aljánál maga után egy nem teljesen begyógyult heget, de az már majdnemhogy láthatatlan volt. Én is csak akkor találtam meg, ha kerestem.

Egy utolsó pillantást vetettem magamra mielőtt beszálltam a vízbe és elmerültem a habok között. Számomra talán túl nagy is volt a kád — ha már létezik olyasmi. Képtelen voltam kicsit oldalasan elhelyezkedni, lábaimat a szélén tartottam, máskülönben elmerültem volna. Ujjaimmal végigsimítottam a habokon, amikor megjelent a fürdőszoba ajtóban Rhysand alakja.

Szája egy elégedett mosolyra húzódott, egyre csak jött közelebb. A fejem mellett megállt, majd leguggolt, így a szemünk majdnem egy vonalba került.

— Nem jössz be?

Kevésbé vizes kezemmel felé nyúltam, borostás arcán végigsimítottam. Fejét óvatosan a kezembe döntötte, majd egy óvatos puszit nyomott a tenyerembe. Még mindig nem volt rajta felső, mintha arról teljesen el is feledkezett volna. Ahelyett, hogy válaszolna a kérdésemre, felállt, a fejem mellé leült a kád szélére. Hátát a falnak döntötte, arcomat a combján támasztotta meg miközben ujjaival a hajamat babrálta.

— Nem gondoltam, hogy ilyen sokáig fog tartani — morogta. — Sajnálom.

— Minden rendben? — kérdeztem óvatosan.

Addig a pillanatig nem igazán gondolkoztam el rajta mennyire szeretném, hogy belekeveredjek a munkájába. Fogalmam sem volt mennyire durvulhat el a helyzet. Viszont, ha ő el akar mondani valamit, akkor én természetesem meghallgatom. De egy biztos, nem fogom nyaggatni. Mindenkinek joga van titkokat tartani.

— Minden rendben lesz — suttogta.

Szemeimbe nézve halványan elmosolyodott. Akármi is történt, Rhysandet láthatóan kikészítette. Arca fáradtabbnak tűnt.

— Szóval — szólaltam fel újra közben felültem a vízben, teljesen felé fordulva. — Akkor nem jössz be?

A sok víz és a még több hab ügyesen eltakarta a melleimet és minden egyebet, jócskán a kulcscsontomat súrolták. Vigyorogva néztem, ahogy lassacskán kicsatolta a nadrágja övét, zokniját lerúgta magáról, amit gyorsan követett maga a nadrág is.

Nem volt rajta alsónadrág. Nekem háttal állt, amíg beledobálta a ruháit a szennyesbe. Így bőven marad időm megnézni mennyire kerek a feneke.

Nekem nem ilyen kerek a fenekem.

Somolyogva fordult felém.

— Neked kerekebb a feneked — felelte.

Az előbbit hangosan kimondtam volna? Mekkora idióta vagyok!

Rettentően sok akaraterőre volt szükségem, hogy ne nézek le miután felém fordult és beült elém a kádba. Utána szerencsére elfedték a habok őt is, így a piszkos agyam csak a lenyűgöző felsőtestét látta.

Amit akkor is megemlítettem neki, amikor először láttam. Olyan egy órája körülbelül.

A bokámnál fogva közelebb húzott magához, egészen addig, míg bele nem ütköztem az ő lábaiba. Akkor kezeit felcsúsztatta a combomon keresztül az oldalamig, egy könnyed mozdulattal megemelt, kinyújtott lábaira ültetett és a fenekemnél fogva egyre csak közelebb húzott magához, míg meg nem éreztem.

Melleim a mellkasához nyomódtak, puha hasamnál éreztem keménységét, arcunkat pedig csak egy lehelet választotta el.

— Min töröd a fejed? — kérdezte, ahogy egy kiszökött tincset söpört el szemeim elől.

Min nem?

Lebukva a vállára hajtottam a fejem.

— Ennyire egyértelmű? — motyogtam.

Bólintott, hatalmas kezeit a hátamra vezette.

— Tényleg voltak kurváid? — néztem újra a szemébe.

Nem azért járt a fejemben, mert zavart volna. Mikor Val megemlítette nem vettem komolyan, de valamiért beférkőzött a tudatalattimba. Rhysand olyan embernek tűnt, aki bőven megtudta fizetni azokat a nőket, akik mindenféle csodamutatvánnyal állnak elő. Én olyanokra semmi pénzért nem lennék képes.

Először talán nem akarta elhinni mit kérdeztem, de aztán csak vigyorogva megrázta a fejét.

— Nem — felelte. — De soha nem voltam nő nélkül.

— Gondoltam — forgattam szemeimet.

— De csak hogy teljesen őszinte legyek veled — fogta meg az arcomat. — Amíg nem találkoztunk, nem szakítottam meg a kapcsolataimat. Akármennyire is reméltem, hogy ne úgy legyen, de fel voltam rá készülve, hogy a jövendőbeli feleségem csak papíron lesz az. Az oké, hogy Liliannel barátok vagyunk, de nem gondoltam volna, hogy a semmiből előkerült ikertestvérével megtalálom a közös hangot.

Teljesen megértettem mit mond. Nem találkoztunk, így simán lehettünk volna két olyan ember, akik ki nem állhatják egymást.

— Mielőtt idejöttem volna, nekem is volt valakim — mondtam. — Ő a barátnőjének hívott, de én nem neveztem volna párkapcsolatnak, csak ott voltunk egymásnak, amikor kellett.

Megértően biccentett.

Walter gondolatára hányingerem lett, görcsbe rándult a gyomrom. Fogalmam sincs, hogy az az idióta túlélte mindazt, amit történt. Hiszen belebasztam egy kibaszott kést a kezébe! Simán elvérezhetett a konyhánkban, lehet már rég el is temették.

— Nem furcsállta, hogy eljöttél? — húzta fel kérdően a szemöldökét.

— Nem szóltam róla neki — hazudtam. — Fogalma sincs mi van velem.

Jóízűen felnevetett.

— Zavart volna, ha igennel válaszolok a kérdésedre? — biccentette oldalra a fejét.

Engem sohasem érdekelt igazán ki hány emberrel osztotta már meg és még fogja az ágyát. Jómagam is bővelkedtem a partnerekben, semmi szégyellnivalót nem láttam benne.

— Nem — feleltem őszintén. — Én is úgy voltam vele, hogy csak papíron leszünk valakik.

Mosolyogva előrehajolt, nyakamnál fogva csókba vont. Rhysand egyértelműen kemény volt. Minden értelemben. Követelődzően rontott rám, erősen egyre csak húzva magához. Mély morgás tört fel a torkából, mielőtt elszakadt volna a számtól, óvatosan ráharapott alsó ajkamra, majd elindult lefelé. Apró csókokkal árasztotta be nyakamat, míg meg nem találta a legérzékenyebb pontot a nyakhajlatomnál, amit óvatosan szívni kezdett.

Mellkasán pihenő kezeimet lejjebb vezettem, míg el nem értem férfiasságát. Ahogy lassan köré fontam ujjaimat, apró nyögés hangzott el a számból. Rettentően nagy volt. Bár, ha végig pillantunk az egész férfin, nem olyan meglepő ez a tény. Rhys tényleg, de tényleg mindenhol hatalmas volt.

Először csak az egyik kezemet mozgattam rajta, a másikkal muszáj voltam magamhoz nyúlnom. Ő ekkor levált a nyakamról, megrázta a fejét. Saját kezemet az övé váltotta fel, feltörő hangomat megszakította azzal, hogy a számra nyomta az övét.

Már akkor mindkét kezem rajta dolgozott, egyre hangosabb nyögést kiváltva belőle. Ahogy ő is, én is a teste reakcióiból dolgoztam, láttam mi esik neki jobban és úgy tettem a kedvére.

Először óvatosan simogatott, lassan építette fel a feszültséget a testemben. Nem volt más választásom, muszáj voltam a mellkasára hajtani a fejem, a feltörekvő jóleső érzéstől képtelen voltam megtartani magam.

Morgásától erőre lelve folytattam én is. Először csak lassan és gyengéden, míg nem mormogta az orra alatt, hogy ne kínozzam már tovább. Akkor erősebben rászorítottam, minden mozdulatom gyorsabb lett. Csípője önkénytelenül is megemelkedett, közben ujjaival egyre gyorsabban dolgozott rajtam.

Szabad kezével leállította az enyéimeket, értetlen arcom láttam egy gyors puszit nyomott az orromra. Egy gyors mozdulattal feltett engem a kád magasított részére, felsőtestem kikerült a víz alól.

Mellbimbóim a hideg levegő miatt megkeményedtek, Rhys kiemelkedő alakja láttán muszáj volt hozzájuk nyúlnom. Felállt elém, így szembe kerültem méretes tagjával. Talán ő nem erre készült, ennek ellenére én gondolkodás nélkül előre hajoltam, számba vettem végét. Sóhaj szakadt fel a torkából, ahogy hátra hajtotta a fejét. Kezét a hajamba vette, megvárta míg teljesen a számba veszem, majd már ő diktálta a tempót.

— Édes istenem — morogta.

Egyre gyorsabban mozgatta a fejemet, úgy ahogyan én a kezeimet rajta. Ha akartam se tudtam volna teljesen a számba venni, muszáj volt máshogyan is besegíteni. Bármilyen figyelmeztetés nélkül élvezett a számba, cifra káromkodásokat motyogva az orra alatt. Elégedettem simogattam meg utoljára, amikor már teljesen végzett.

Hónom alá nyúlva állított fel maga elé, buta mosollyal nézett le rám, apró csókot nyomva duzzadt számra. Tekintete ködös volt, akármit is csináltam rendesen kiütötte. Mégis képes volt a combomnál fogva megtartani, ahogy azokat dereka köré fontam. Száját nem vette le rólam mialatt kiszállt a kádból.

— Minden tiszta víz lesz — motyogtam, már amennyire tudtam.

Karjaimat összekulcsoltam a nyakán, nehogy véletlen leessek útközben. Már kiszállás közben is egy jó adag vizet locsoltunk ki, meztelen testünkről még több csöpögött le a fekete csempére. Hamarosan különböző méretű tócsák álltak mindenhol.

Rhys egy könnyed mozdulattal lerakott a mosdókagylók szélére, elsöpörte az útjába eső dolgokat, végül teljesen felültetett a sima felületre.

— Majd megszárad — vont vállat.

Izmos testével a hideg tükörnek nyomott, szája erőszakosan a bal mellemre tapadt. Nyöszörögve döntöttem hátra a fejem, ahogyan a másik megkeményedett bimbó körül hüvelykujjával kezdett el körözni. Szabad keze lefelé indult, hasamon végigsimított, majd szétnyitotta combjaimat, ujjaival egyre feljebb és feljebb simogatott.

Ahogy két ujját belém nyomta, levált a mellemről, vigyorogva csókokat hintett végig az egész hasamon. Végül megérkezett a célponthoz, óvatosan megnyalt, majd szívogatni kezdett. Minden apró rezdülésemre vigyorgott, éreztem. Muszáj voltam a pult szélébe kapaszkodni, szemeimet becsukva nyöszörögtem.

— Jó?

Nem tudtam érteles választ kinyögni, hümmögtem és talán bólintottam egy kicsit. Legalábbis akartam.

Ujjaimat a hajába vezettem, fejét egyre jobban az ölemhez nyomva. Először is elvesztettem az agyam, amikor a szórakozóhely egyik asztalán megujjazott. De így másodjára sokkal intenzívebben éreztem mindent.

Amikor a csúcsra értem, nem láttam tisztán, ahogy kinyitottam a szemem. A homályból élesedett ki lassan Rhys arca. Mély levegőt véve újra lecsuktam a szemem, hogy valamennyire kitisztuljon a fejem.

— Kérlek mondd, hogy szedsz valami bogyót — suttogta. — Tiszta vagyok.

Fel se ömlött bennem, hogy ne lenne. Mégis megnyugtatott, hogy közölte velem.

— Mhm — bólintottam. — Szedek.

— Hál'istennek.

A fenekemnél fogva kijjebb húzott, hogy közelebb legyek hozzá, majd kezével rántott magán egyet. Szemeit szaporán emelkedő mellkasomra vezette, mosolyogva nézett végül fel rám.

— Szabad?

Bólintottam.

Először csak az elejét nyomta gyengéden belém, de már úgy is éreztem, hogy ketté fogok szakadni. Egyértelműen nem érződött ekkorának a kezemben. Ahogy megbizonyosodott róla, hogy minden oké velem, teljesen bennem volt, már amennyire tudott.

— Jól vagy? — kérdezte.

— Ah-ha.

Rhys lassan kihúzta magát, majd óvatosan vissza. Ahogy egyre jobban hozzászoktam méretéhez, ő úgy gyorsított. Hihetetlen, amit ez a pasi képes volt velem csinálni. Úgy éreztem magam, mint tíz évvel ezelőtt. Egyértelműen ilyennek képzeltem el a szexet egy kanos kis tiniként.

Ujjaimmal lassan lenyúltam magamhoz, komótos tempóban simogatva magam.

— Te most csak viccelsz velem — sóhajtott fel.

Lehajolt hozzám, arcát az enyém mellé nyomva mélyült el bennem még jobban. Lábaimat a háta mögött összekulcsoltam, így olyan helyeken érintett, ahol eddig még nem.

— Kikészítesz — suttogta a fülembe.

Levegőért kapkodva az arcához nyúltam, ezzel a száját a sajátomhoz húzva.

— Keményebben — leheltem.

— Biztos vagy benne?

Biccentettem.

Imádtam, hogy izmos hasa az enyémnek ütközik minden egyes lökésénél, hogy hatalmas kezeivel a fejemet tartotta, nehogy véletlenül bele üssem az üvegbe, hogy olyan érzéseket váltott ki belőlem, mint még előtte soha senki.

Kurvára nehéz lesz tartanom magam ahhoz, hogy az eszemmel gondolkozzak.

— Rhys — nyöszörögtem mellkasába.

Közel voltam, túlságosan is közel.

Pár lökéssel később, combjaim megfeszültek körülötte, a nevét motyogtam egymás után addig, ameddig csak tudtam. Utánam nem sokkal ő is elélvezett, nevem elhagyta a száját, utána egy ideig csak káromkodott. Jól tudtam mi ment végig az agyában, az enyémben is hasonló történt.

— May — suttogta. — Uramisten.

— Tudom — mondtam. — Tudom.

Észre sem vettem, mikor ellépett, hogy elővegyen egy kis törülközőt, amivel letörölt engem, majd saját magát is. Elém állva, felém magasodva pillantott végig rajtam.

— Olyan gyönyörű vagy.

A vállába megkapaszkodva húztam fel magam hozzá, apró puszikat nyomva mellkasára. Valahogy felemelte testemet a pultról, gyengéden lefektetett az ágyra, mellém feküdve húzta ránk a takarót. Hasamnál fogva magához húzott, ujjaival a puha bőrt cirógatta.

Kicsivel később, miután mindketten magunkhoz tértünk, úgy döntöttünk jó lenne enni valamit. Én legutoljára délután ettem pár maroknyi pattogatott kukoricát, Rhysről pedig fogalmam sem volt. Egy biztos, ahogy felvetette az evés lehetőségét, a korgó hasam helyettem is válaszolt.

A konyhába leérve felültetett maga mellé a pultra, ahonnan jól láthattam izmos hátát, miközben elővett egy lábast az egyik szekrényből. Abba a csapnál vizet engedett, majd felrakta forrni.

— Mi lesz a menü? — érdeklődtem.

Lehajolt, hogy kihúzzon egy fiókot, amikor felmutatott egy doboz tésztát.

— Remélem jó lesz.

Bólintottam. Rettentően éhes voltam, így majdnem bármibe beleegyeztem volna.

Magában dúdolva elővett egy csomó mindent a hűtőből, rutinos mozdulatokkal dobott bele mindent egy serpenyőbe és meglepő módon perceken belül isteni illatok töltötték be a helységet. Mire feleszméltem már egy teli tányérnyi gőzölgő csodát nyomott az orrom alá.

Gondolkodás nélkül vettem ki a kezéből a villával együtt és egy nagy adagnyit a számba nyomta.

Uramisten! Van valami, amiben ez az ember nem jó?

— Finom? — kérdezte, ahogy ő is szedett saját magának.

— Mhhm — helyeseltem teli szájjal.

Mosolyogva dőlt neki mellettem a pultnak. Ugyan pontosan nem értettem miért nem ültünk le az asztalhoz, de semmi kivetnivalóm nem volt. Csak a főzőlap feletti halvány világítás égett, valamint az utcáról beszűrődő kevéske fény hagyta kicsit világosan a sötét konyhát.

Már majdnem elpusztítottam az adagomat, amikor megállt előttem. Vigyorogva végig nézte, ahogy az utolsó falatot is elpusztítom, aztán kivette a kezemből a tányért.

— Kérsz még?

Megráztam a fejem. Így is bőven jól laktam.

— Miért hívtál Maynek? — kaptam a keze után, miután beletette a mosogatóba a koszos edényeinket.

Furcsállva pillantott vissza rám. Egy konyharuhával megtörölte vizes kezét, majd újra előttem termett.

— Nem szereted?

Megvontam a vállam.

— Csak apa hívott így, senki más.

Valamiért értette, hogy nem Samuelről beszélek, amikor apát mondtam.

— Hiányoznak?

Derekamnál fogva közelebb húzott magához, kezeimet a vállán pihentettem.

— Néha — mosolyodom el. — Amikor eszembe jutnak. Már olyan rég történt, hogy néha el is felejtem őket. Ez most eléggé rosszul hangzott, mi?

— Nem — rázta meg a fejét. — Én se gondolok mindennap a szüleimre, nem emiatt vagyunk rossz emberek.

Halvány puszit nyomott a homlokomra.

— Jól van már cukorborsók — csoszogott be a kómás Henry a semmiből. — Legalább a konyhába ne csináljátok.

Észre sem vettem, hogy jött valahonnan. Úgy nézett ki, mintha már aludt volna, haja össze-vissza állt a feje tetején, még a szemét se tudta rendesen kinyitni. Kézfejével végigsimított az egész fején, majd megállt a szószos tészta felett.

— Nem tudtam, hogy tészta est van — ásítozott, de további gondolkodás nélkül szedett magának ő is.

— May éhes volt — pillantott rám Rhys egy beleegyezést várva a becenév használatért. Csak röviden biccentettem. — Ez volt a leggyorsabb.

Henry nagy nehezen feltámaszkodott mellém a pultra, mintha náluk teljesen természetes lenne mindennap a pulton enni. Hibáztatni viszont nem tudtam őket, hisz amikor még egyedül éltem, néha én is így csináltam. De akkor se étkezőasztalom, se egy normális kanapém nem volt, ahova kényelmesen le lehetett volna ülni.

— Az öreg — suttogta Henry a még mindig engem ölelőre mutatva, — otthon van az olasz kajákban. Veszélyes mennyire.

Elmosolyodtam.

— Néha ő a vacsora felelős — folytatta. — Múltkor olyan pizzát csinált, hogy azt hittem a nadrágomba élveztem.

— Fogd már be — ütötte meg Rhys.

Henry az előbb még a szemét se tudta kinyitni, most már viszont képtelen volt befogni a száját. Csak mondta és mondta és mondta, mintha valaki kérte volna.

— A nagyanyja olasz volt és te hallod én olyan jó kaját régen ettem, mint amiket ő csinált. — Ujjait a szájához emelte, hangosan cuppantott egyet. — Ilyen jó volt.

Nevetve Rhys mellkasába ejtettem a fejem.

— Szerencsére ez az ökör megtanult tőle egy pár trükköt, még mielőtt a nagyi feldobta volna a pacskert.

— Szerintem May megvan nélküle, hogy a halott nagyanyámról dumálj neki — szakította félbe Rhysand.

Henry megsértődve felhúzta az orrát és inkább bekapott egy újabb adag tésztát mintsem, hogy tovább jártassa a száját. Bár ahogy előbb is észrevettem, ez nem gátolta meg benne.

Be kellett vallanom, hogy viccesek voltak ezek ketten. Mint két kisgyerek, akik képesek addig civakodni, míg egy felnőtt bele nem szól az értelmetlen kis vitájukba.

— Neked mi bajod van Valentinoval? — húztam össze a szemöldökömet, ahogy felnéztem Rhysre. Ahogy feljött az olasz nagyi, eszembe jutott egy másik olasz is.

Értelmetlenül pillantott rám, majd idegesen felsóhajtott, amikor Henry a röhögéstől kiöntött egy kevéske tésztát a földre. Az egész teste rázkódott, mintha olyan nagyon vicceset mondtam volna.

— Nincs semmi bajom vele — felelte Rhys.

— Csak egy irritáló kis pöcs — dünnyögte Henry, de már közben a földről szedte fel munkáját.

Most én néztem értetlenül mindkettőre. A reggeli alatt lezajló kis szócsata közben a vak is jól látta volna, hogy van valami megoldatlan gebasz kettejük között. Úgy néztek egymásra, mintha élet-halál harc indulhatna bármelyik percben és a hangjukból kihallatszódó él sem volt igazán barátságos. Ugyan Valtól már sokszor megkérdeztem mi van kettejükkel, mindig ugyanazokat a válaszokat kaptam. Rhysand egy önimádó idióta, aki hamarabb nyírja ki az embereket, hogy megtudja érdemes-e őket egyáltalán megölni. Csak a farkával képes gondolkozni. Mindenkinek be kell hódolnia őtökéletessége előtt.

— Bővebben? — pillantgattam kettejük között felváltva.

Egymásra néztek, de Henry csak megadóan felemelte a kezeit és inkább enni kezdett, így Rhysand kezdett el beszélni.

— Amikor még fiatalabbak voltunk, mi hárman elválaszthatatlan barátunk voltunk egészen a gimi végéig. Legtöbb időnket együtt töltöttük apám házában, bulikat rendeztünk meg minden ökörséget, amit a gyerekek csinálnak. Aztán mi ketten — biccentett Henry felé. — Egyetemre mentünk, mert apám nem tudott volna élni azzal a ténnyel, hogy nem csinálunk majd semmit a gimi után. Valentino nem jött velünk, nem vették fel, helyette dolgozni kezdett Samuelnél. Pár évvel azelőtt, hogy apa meghalt, versenyt hirdetett, hogy ki veszi át majd a helyét... ha feldobja a pacskert.

— Rhys nem akarta azt csinálni, amit az apja — folytatta Henry. — Mindennap elmondta neki, hogy hagyjon másra mindent, csak hagyja őt békén.

Kérdően Rhysre pillantottam.

— Apám olyan világot mutatott mindkettőnknek, amit egyik gyereknek se szabadna. Minden részét utáltam annak az embernek. Reméltem, ha elmondom neki, hogy ez nekem nem kell, békén hagy. Helyette hazahozatott minket két hétre, ami alatt eldöntötte kire marad a család vagyona.

— Nem egyértelmű, hogy a szülők a gyerekeikre hagynak majdnem mindent? — vágtam közbe.

— Normálisoknál de — mosolyodott el Rhys. — De a drága apám szerint egy nyomorék kezébe nem kerülhet mindaz, amiért ő évekig keményen megdolgozott. Ezért kitalálta ezt az idióta kis versenyét. Voltunk mi ketten, meghívta Valentinot és pár komplett szerencsétlen önként jelentkezett, mintha bármi esélyük is lett volna. Mindenkinek random feladatokat osztogatott és ha neki valami nem tetszett a végeredményben, kiestél. Mi hárman maradtunk utoljára.

Mármint ő, Henry és Val.

— Az öreg idejében Vegas egy tiszta káosz volt. Sakkban tartotta az embereket, úgy osztogatta a lapokat, ahogy az neki jól esett. Így hagyott hármunkra egy pitiáner elintézni valót, amihez éppen nem volt kedve embert keresni. Val mindenáron szeretett volna nyerni, így önfejűen magunkra hagyott, előre ment egyedül.

— Az egész lényege a csapatmunka lett volna — húzta el a száját Henry. — Ezen a területen, ha egyedül vagy az egyenlő a halállal. Muszáj volt utána menni és megmenteni a rohadt seggét. Üzletelni kezdett, majd a naiv fejét elkapták és kikötözték. Szerencsére időben megtaláltuk, egy gyors tervet összehozva kihoztunk őt, meg mindent mást, amit kellett.

— Mérges rátok, mert megmentettétek? — húztam el a számat.

Val nem mesélt ennyit, sőt mint mondtam, majdnemhogy semmit sem mondott nekem.

— Nem — rázta meg a fejét Rhysand. — Azért utálja a fejemet, mert lelőttem azt a barmot, aki őt lőtte volna le. Val a mai napig állítja, hogy megnyerte volna azt az üzletet bármilyen erőszak nélkül.

— A lelke mélyén hippi a gyerek — mutatott egy nyomi peace jelet Henry, amiért muszáj volt elmosolyodnom. — Azt hitte egy ember képes lesz majd megváltoztatni Vegast — horkantott fel.

— Ennyi? Az bassza a csőrét, hogy megöltél valakit? — vontam fel a szemöldökömet. — Én legalább valami család mészárlásra vagy nő ellopásra gondoltam.

Mindketten felnevettek.

— Az a baja, hogy mi ketten nyertünk — mosolyodott le rám Rhys. — Ha nem lett volna egy önfejű szar, most itt lehetne velünk. Helyette Samuel segge után lohol, mert nincs más választási lehetősége.

— Ha apád így is rád hagyott mindent, mi értelme volt ennek a versenynek?

A teljesen sötét kép kezdett tisztulni, de nem mondhattam teljesen tisztának. Mi apával azon versenyeztünk, hogy ki eszik meg hamarabb egy doboz jégkrémet, vagy ki ér le hamarabb a konyhába, amikor anya ordította, hogy kész a vacsora. De soha nem tett volna ki hasonlónak az örökségért.

— Nem hagyta volna másra ezt az egészet, muszáj volt megbizonyosodnia róla, hogy a fia is egy akkora elcseszett állat, mint ő.

— Az öreg De Loughrey mindenkit úgy ugráltatott, amilyen kedve volt éppen — húzta el a száját Henry.

Nem tudtam elképzelni Rhys miért nem akarta mindezt egyből. Ma már magabiztosnak tűnt és nem láttam rajta, hogy amit csinál azt utálná.

— Miért nem akartad ezt?

Mintha kicsit elgondolkozott volna. Nem tudom már mióta csinálják ezt, de biztos voltam benne, hogy már egy jó ideje.

— Csak azt láttam apám mit csinál és nem tudtam elképzelni magam ebben. Aztán amikor 7 éve ő meghalt, Henryvel kibasztunk minden olyan idegbeteget, aki csak rosszabbá tette apámat. Az elején egy hatalmas káosz volt az egész. Utáltak minket. Egyedül apám neve hagyott nekünk egy kis tiszteletet, de ahol most vagyunk, azt mi hoztuk össze.

— Vegas királyai lettünk — vigyorodott el Henry, ökölpacsiért nyújtva a kezét. Rhysand önelégülten elengedett, majd visszaöklözött.

Csendben, összehúzva magamat legeltettem a szememet rajtük. Egyértelműen büszkék lehettek magukra. Ezt úgy is láttam és értettem, hogy a történetüket nem fogtam fel még teljesen. Túl sokat értek el saját erőből.

— Te pedig — pöccintette meg az orromat Rhys, hogy rá figyeljek. — Vegas királynője lettél.

panasz / nasty