- Mégis ki a fene vagy te? - álltak ledermedve a hőst nézve.

      - Caspian király vagyok Narniából. Azért jöttem, hogy megmentsem Archenlandot.

Hektor arca egyből kimutatta érzelmeit. A megmenekülés gondolatától született mosolya máris keserűséggel telt meg. Egyből gúnyosan végig mérte királyunkat tetőtől talpig. A hercegnek tudnia kellett mégis miben jobb az előtte álló férfi, mint ő. Hibát akart benne találni, de a kisugárzása letaglózta. Ő is látta a férfi körüli tiszta fehér aurát és egyből megértette a köztük lévő különbséget. Irigy lett rá egy szempillantás alatt.

        - Hektor herceg vagyok. - nyújtotta ki a kezét, minden kicsinyeskedés ellenére. Caspian szeme felcsillant a név hallatán majd kezet rázott vele és azzal a lendülettel magához húzta.

        - Köszönöm, hogy segítettél Shaninak hazajutni. Tudom milyen nehéz feladat elengedni őt. - Hektor meglepődött az ölelésen, de azon még inkább, hogy Caspian ilyen gyorsan rájött a férfi érzelmeit illetően. Megérezte a szavaiból, hogy valójában nem csak vetélytársak, hanem sorstársak is egyben, mivel úgy vélte ezt csakis olyan ember mondhatta, aki már átesett ezen a terhen, bár annyi különbséggel, hogy Hektor már tudta azt, amit még királyunk és Shanaya sem vett észre. A lány érzései kezdenek megváltozni, még ha ez eddig lehetetlennek is tűnt.

        - Mi történt apámmal és Archenlanddal? - zökkent vissza a gondolataiból Hektor.

        - A királyt még nem találtuk meg. Az embereim már a népet mentik ki a kastélybajutó calormeni katonáktól. A falon kívüli területet biztosítottuk.

        - Akkor azonnal meg kell keresnünk az apámat! - Caspian bólintott és már fordult is volna ki Hektorral az oldalán, amikor az egyik katona megfogta az uralkodója vállát.

        - De hercegem, nincs olyan állapotban, hogy Nain király keresésére induljon! Menjen ki a falakon kívülre, ahol biztonságban lesz.

        - Az apám veszélyben van! Nem fogom cserben hagyni csak azért mert sérült vagyok! Ez a kötelességem, mint herceg és mint egyszem fiú.

        - De...

        - Nincs de! - amint látta, hogy alattvalója ismét szóra akarná nyitni a száját, belé fojtotta azt. - Ez parancs! Nincs veszítenivaló időnk!

        - Én megyek elől, ti pedig hátul közrefogva a herceget, így egyik oldalról sem érhet meglepetés.

        - Rendben. - a két őr egyből megértette, hogy így igazából Hektort akarja megvédeni és mivel hercegük hajthatatlan, nem volt más választásuk, mint beleegyezni.

        - Hol volt utoljára a király?

        - A trón teremben. - mutatott arra amerről Caspian jött.

        - Óvatosan haladjunk, hiába tisztítottam már meg az utat, sosem lankadhat a figyelmünk.

        Mindegyikük kardot rántott, majd beállt a formációba. Caspian óvatosan lépdelt előre minden rezzenésre figyelve. Sajnos királyunknak igaza lett. Hiába haladtak át a sok tetem felett, mégis hirtelen az egyik teremből kirontva egy csapat calormeni zúdult rájuk oldalról. Caspian egyből a többiek elé ugrott felfogva a legtöbb szablyát. A két testőr sem tétlenkedett ők is harcba szálltak. Hektor nehezen mozgott, de hátulról így is segített. Ahol kialakult egy vakfolt, ott ő lépett előre megvédve társait az ellenségtől. A szűk folyosó viszont hőseinket segítette. A szablyák sorra beleakadtak a bútorokba, Caspian vaspáncélján pedig nem tudtak áthatolni. A formációval lassan, de biztosan eljutottak egészen a trónteremig. A hatalmas vasajtók tárva nyitva vártak rájuk. A vér és az archenlandi katonák holtteste ellepte a bejáratot, mint télen a hótakaró amikor betakarja a réteket. Hektor egyre idegesebb lett, ahogy végig nézett ártatlan alattvalóin. A szíve lépésről-lépésre hevesebben vert befelé menet. Minden porcikáján végig futott egy baljós érzés, ami hatalmába kerítette, amint az ódon ajtóra nézett. A lábai elindultak akaratlanul is és beljebb érve már látta az igazságot, amitől a legjobban félt. A halál árnyéka ülte diadal trónját Nain király felett.

        - Ne! Apám! - rohant el társai mellett a herceg fittyet hányva, hogy a sebei felszakadnak vagy hogy esetleg bujkál e valaki még lesben állva.

Caspian egyből követte a herceget figyelve a lehetséges ellenségre. A testőrök is körbe állták védencüket, akinek megszűnt a külvilág. Letérdelt apja holteste mellé, majd a fejét a térdére csúsztatta és csak üvöltött fájdalmában. Társai egyből tudták, hogy ekkora hangzavarra biztosan mindenki felfigyel, így készültek megvédeni Archenland új királyát. Caspian szíve is átvette Hektor fájdalmát, hiszen ő is hasonlóképpen vesztette el édesapját nagybátyja keze által. Ez viszont növelte királyunkban azt, hogy mindenáron megvédje sorstársát. Ő belőle is fiatalon lett király és most Hektornak is fel kell nőnie, hogy méltó utódja legyen a nagy Nain királynak.

Nem telt bele sok idő, hogy meghallják a lábak dübörgésének moraját. Nem tudhatták, hogy ellenség vagy barát, aki feléjük siet, így megfeszült izmokkal figyelték a bejáratot. A zaj közeledett, de ahogy Caspian meglátta az ezüst páncélokat csillogni a távolból, már tudta, hogy az ő emberei jönnek. Eltette a kardját, majd rátette a testőrök vállára a kezét.

        - Semmi baj. Ők az én embereim. - mosolygott mind a harminckét fogát megmutatva.

        - Felség hát itt van! - rohant oda egyből egy fiatalabb férfi idegesen.

        - Mi a baj katona?

        - Már mindenhol kerestük. Azonnal ki kell jönnie! Calormen újra támad.

        - Tessék? - hőkölt fel a király. - Melyik irányból jönnek? - ő rá is ráragadt a feszültség.

        - A sivatag felől. Még messze vannak, de annyian akárcsak a homok, amin járnak. Nem látni a végét a seregnek Uram! - nyelt egy nagyot félelmében. - Nincs esélyünk. - Caspian tekintete összetalálkozott Hektoréval, aki e rossz hír hallatára csak annál inkább magába zuhant.

        - Akkor is harcolnunk kell.

        - Megőrült? - Hektor egyik őre azonnal elállta a király útját. - Menekülnünk kell Narniába. Az egész seregeddel talán még valahogy vissza tudjuk őket tartani.

         - A seregem itt van jó Uram, teljes egészében. - nézett szánakozóan.

         - Hogy? - a hangja elcsuklott, majd a kezét a homlokához nyomta kínjában. - Ezt nem mondhatja komolyan! Csak van még valami tartalék! Kérem mondja, hogy van!

         - Sajnálom, de az előző háború a saját népemmel sok áldozattal járt. Aki mozdítható volt azt mind elhoztam magammal, hogy segítsünk Archenlandon.

        - És ennek tudatában azt várja, hogy rohanjunk a halálba?

        - Nem várom el senkitől, hogy velem tartson, de én küzdeni fogok a végsőkig. Ha itt nem állítjuk meg őket az én hazám jön és azt nem engedhetem! Harcolok utolsó leheletemig, még ha reménytelennek tűnik is. Én nem fogom őket átengedni nemes Lord, ha velem tart, ha nem! Most pedig engedjen kérem. Vár rám még egy csata. - a testőr teste magától mozgott, mivel az agya teljesen le volt sokkolva Caspian akaratától. A telmarin katonák immár nem félve, hanem büszkén követték királyukat.

         - Várj nemes király! - horkant fel Hektor, mire Caspian visszafordult. Hektor óvatosan elrendezte apja testét, hogy méltón készülhessen a nagy Aslanhoz, majd letörölte könnyeit az ingujjával és mélyen a király szemébe nézett.

         - Én veled tartok. Az apámat elvehették tőlem, de az országomat nem engedem! Védjük meg a nemzeteinket, mint két király és mint örök szövetségesek. - nyújtotta ki felé a kezét, hogy megpecsételjék esküjét. Caspian szája egyik csücske felgöngyölődött egy apró mosollyá eme nehéz helyzetben, de jó erősen megmarkolta most már társa kezét a halál bejáratának küszöbén.

        - Szedjük össze az embereinket és a fronton találkozunk testvér! - a két férfi tekintete immár megingathatatlanná vált. Tudták mit vállalnak és készek voltak teljes szívvel belemenetelni.

                   Eközben Narnia:

         Nautilus minden porcikája óckodott a műtéttől, mégsem szeghette meg a királya parancsát. Összeszedte még a legapróbb tudás morzsát is amivel rendelkezett, hogy végrehajtsa a vékony fonalak összevarrását. A legnagyobb okulárját vette fel, hogy biztosan lássa mit is csinál. A kezei addig remegtek, mint a kocsonya, amíg el nem kezdte felvágni a lány kezét, onnantól a szervezete egyből tudta, hogy ide biztos kezek kellenek.

         - Kérem tartson ki Úrnőm, nem én akarok lenni a gyilkosa.

A doktor meglepődve vette észre, hogy a lány vére, nem kezd el ömleni a karjából. Felnyitotta a bőrt, hogy hozzáférjen a sérült idegekhez és inakhoz, de ami ott várta arra nem voltak szavak.

        - Hát ezért van még életben! - ocsúdott fel a látottaktól.

Shanaya ereje magától beindult és a sérült részeket elkezdte a testében belül megfagyasztani ezzel bezárva a létfontosságú szerveken keletkezett károkat. Mivel sok vért vesztett egy csepp is számított a lány testének, így a kezén is ezt használta, hogy azonnal elzárja a kis erek végeit, ahol felvágta. A doktor így képes volt kockázat nélkül összevarrni, hiszen a varázs egyből reagált Nautilus mozdulataira. Amint összevarrt két idegrészt, utána az ereje arról a területről felszívódott, mintha tudná, hogy már oda nem kell koncentrálódnia mert az öltések helyettesítik. Nautilus meg tett mindent, hogy helyre hozza a kezében keletkezett kárt, de nem tudhatta még a végkifejletet. Az csak akkor fog kiderülni, ha a lány felébred. Mivel bízott Shanaya képességében, úgy döntött felvágja a lány hasát is, hogy a belsőszerveit is összetudja foltozni. Sosem csinált még ilyet, de valami azt súgta neki, hogy meg kell tennie, így életében talán az első és valószínűleg utolsó ilyen komplikált műtétje lesz ez. Úgy érezte ez az orvosi pályafutásának csúcsa és bízott benne, hogy Aslan segedelmével képes is lesz jól elvégezni.

         Shanaya több órányi alvás után izzadságban fürödve ébredt, ugyanis Aslannak köszönhetően látta álmában menetelni a hatalmas calormeni sereget Caspian felé.

         - Caspian! - kiáltott fel, majd azonnal ijedelmében felült, de ekkor a sebei sajogni kezdtek.

         - Úrnőm! - kelt föl a földről Nautilus, aki annyira megijedt a hirtelen kiabálás hallatán, hogy leesett a székről. - Nem szabad mozognia, még frissek a varrások. - félve figyelte a nőt, aki teljesen össze volt zavarodva. A feje összevissza cikázott a kardjait keresve.

         - Hol vannak a fegyvereim?

         - Hogyan? - lepődött meg az orvos.

         - Caspianhez kell mennem! Bajban van!

- próbált leszállni az ágyról, de a jobb keze nem mozdult amikor támaszkodni akart, így majdnem leesett, mire Nautilus odaszökellt, hogy elkapja. Testének minden porcikája beleborzongott a mozgás terhétől.

         - Nem mehet sehova Úrnőm! Túl sok vért vesztett és még a sebei sem gyógyultak be. Nagy nehezen visszahoztam a halálból és most megint oda akar jutni?

         - Köszönöm, hogy aggódsz értem Nautilus, de muszáj mennem! Ha nem megyek Caspian meghal!

         - A király parancsba adta, hogy mindent tegyek meg, hogy maga túlélje! Ezekután hogy hagyhatnám, hogy a halálába fusson? - mikor látta, hogy a lány rá se hederít tovább próbálkozott. - Eddig a belsőszervein tátongó lyukakat az ereje fedte be. Ha ez nem lett volna, azokat sem tudtam volna összevarrni. Tudja mit jelent ez Úrnőm? - rázta meg kíméletesen a vállát, hogy végre eljusson az agyáig, amit mondani akar. - Bármilyen ütéstől kiszakadhatnak, az se biztos, hogy sikerült jól megcsinálnom őket! - Shanaya viszont ezekután sem reagált a doktor aggodalmára, csak próbált valahogy letámolyogni az ágyról, de ekkor Nautilus az útját állta. - Hát nem érti? Még egyszer nem fogom tudni összevarrni! Kérem, ne menjen! A biztos halálba megy! - a férfi arcáról egy könnycsepp gördült le, mire Aslan lánya óvatosan letörölte azt, majd egy csókot nyomott az öreg férfi homlokára.

        - Visszahozom a királyodat épségben.

- Nem fogod megszegni a neki tett szavadat, ha elengedsz. Bízz bennem! Még van mit tennem Narniában, nem a te lelkeden fog száradni a halálom. - Nautilus végig nézett a kedvesen mosolygó lányon, aki szinte ragyogott előtte.

        - Ígéri, hogy ön is visszatér?

        - Ígérem.

Nautilus felnyergelte Hannibalt, majd segített Shanayanak felszállni rá. A ló olyan eltökélt volt akárcsak a gazdája. Nem volt hajlandó cserben hagyni, bármennyire is kivolt merülve e pár nap eseményei után. A földet kaparta patájával jelezve, hogy ő kész indulni.

         - Vigyázz rá pajtás. - simogatta meg az ében pej orrát Nautilus, majd a tekintete összetalálkozott a lányéval. - Járjon sikerrel Úrnőm.

         - Úgy lesz. Gyija! - a fenséges állat egy pillanatig sem várt. A parancsra teljes erejével nekiiramodott.

         Hannibal önkéntesen a hegyek felé akarta venni az irányt, de Shanaya a tenger felé terelte, amire az állat bosszankodva megrázta a sörényét, de követte az utasítást, bármennyire is nem értett vele egyet. Ahogy elérték a kikötőt, Shanaya óvatosan lecsúszott a lóról, majd legguggolt a víz elé. A bal kezét a hullámzó habok felé emelte, majd behunyta a szemét és próbált a teste legmélyében kutatni. A csukott szemhéján keresztül diavetítésként látta az erejét áramlani a kezébe. Próbálta szépen lassan irányítani a víz felé, hogy csak egy vékony utat fagyasszon meg maga előtt, de az ereje hirtelen kitört, mint mikor gyorsan öntjük a vizet a pohárba és kicsap. Ahogy kinyitotta a szemét látta, hogy az egész tenger kezd megfagyni szépen lassan, azonban nem volt ideje a hibáján korrigálni. Bár nem lett tökéletes, a célnak így is megfelelt. Hannibál fejével segített felszállni a lánynak, majd Shanaya egyből a fagyott tengerre irányította, ám a ló félelmében felnyerített. Nem mert a vékony jégpáncélra rálépni, csak előtte toporzékolt.

         - Sss! Hannibál nyugodj meg! - cirógatta a pej nyakát, majd közel hajolt a füléhez és belesúgott.

- Tudom, hogy félsz, de minden rendben lesz. Caspiannak szüksége van ránk. Csak lépj rá a jégre, nem fog beszakadni. - a ló ment egy kört még a parton, de gazdája kérésére az egyik patáját óvatosan rátette a csúszós anyagra. Amint megízlelte, hogy a jég tényleg elbírja, megtáltosodott. Legyőzve félelmét elindult Archenland felé.

                       Archenland:

         Caspian és Hektor kiállt annak a dombnak a tetejére, ami a sivatagra nézett. Mögöttük sorakoztak szépen sorban a maradék archenlandi és narniai katonák, akik bármit megadtak volna azért, hogy megvédhessék szeretteiket az ellenségtől. A feszültség pattogzott amikor megérkezett a végtelennek tűnő ellenség a sivatag peremére. A calormeni Rabadash herceg egy kisebb csapattal egyszer régen már átkelt a sivatagon Archenlandba, mivel dühös volt Susan királynőre amiért az visszautasította házasságiajánlatát. A homoktengeren való átvágás egy nagyon váratlan fordulat volt akkoriban, hiszen úgy vélték, hogy ez lehetetlen. Rabadash-t viszont az Archenlandiak időben kiiktatták és bíróság elé állították, ahol a nagy Aslan megátkozta őt arroganciája és kegyetlensége miatt. Szamárrá változtatta, de adott neki egy kiskaput. Amikor hazatért és Istenük Tash temploma elé kiállt visszaváltozott férfivá, ám ha tíz mérföldnél távolabb merészkedett volna otthonától, örökre szamár marad. Ennek a hercegnek a feljegyzését használta ki a mostani Tashbaan, tehát calormen vezetője. Sokak nem hittek Rabadash szavának, ugyanis fia a nevetséges jelzővel illette a történelemkönyvekben, amiért sosem hagyta el hazáját, de ez a fiatal vezér nagy potenciált látott benne és végül a sejtése be is igazolódott. Rabadash pontos leírást adott utódainak, hogy megtudják hódítani a világot.

        Ahogy a Tashbaannak találkozott a tekintete a magaslaton álló két uralkodóval, pökhendien megállásra intette seregét. A vezér kék szemei csak úgy ragyogtak a barna bőre mellett, ám a szépsége ellenére az embert borzongás fogta el.

Az egész lénye ontotta magából a telhetetlenséget, a gyilkolási vágyat a hatalomért. Végig nézett a megtépázott kis seregen, majd önelégülten Caspianra mosolygot lenézve őt. Királyunk erre nem esett kétségbe. Kihúzta a kardját és a férfi felé szegezte.

Hektor követte a példáját a betolakodóknak címezve, majd sorra az összes katona is így tett. A kis csapat bár hatalmas akaraterőről tett tabubizonyságot, a Tashbaan-t ez korántsem rémítette meg. Hatalmas hahotázásba kezdett, amit az egész serege átvett bezengve az egész kihalt vidéket. Ez a moraj félelmet kerített mindenki szívébe. Tudták, hogy a halálba mennek, de ez a gúnyos kacaj még az utolsó méltóságuktól is megfosztotta a viharvert sereget. A Tashbaan nem hagyott időt hőseinknek és máris kiadta a szörnyű parancsot, mire a calormeni sereg elkezdte megrohamozni a dombtetőn lévőket. Caspian és Hektor egymásra nézett. Tudták, hogy nekik kell megindulni, hogy az emberek kövessék őket, de a lábuk nem akart mozdulni. A szívük hangosan kalapált, mert tudták, hogy ez a haláluk órája. Királyunknak ez idő alatt nem lebegett más a szeme előtt, csakis Shanaya. A találkozásuk pillanata, a lány menta illata és végül mosolya. Ez volt az, ami végül erőt adott neki, hiszen úgy érezte csekély ár az élete, ha megvédheti azt a mosolyt. Caspian hangos lihegés közepette összeszedte minden erejét és megakart indulni, de ekkor Shanaya vágtatott át a két fél között, mintha csak Caspian elméjéből repült volna ki. Aslan lánya, amint középre ért leugrott Hannibalról és a földre térdelve elkezdett egy hatalmas jégfalat felhúzni, hogy elválassza egymástól a két felet. Pillanatok alatt szabadította el az erejét, amivel egy újabb hegyet hozott létre a térképen. Amint elkészült a műve a jégfal tetejéről lenézett az immár tényleg hangyaméretű Tashbaanra, akinek szemre láthatóan eltűnt önelégült mosolya. Shanaya jól látta, hogy a férfi arcának döbbenete milyen gyorsan változik át ördögi haraggá. Shanaya pislogás nélkül nézett farkasszemet a fortyogó férfival, aki hamar rájött, hogy bár Jadis uralma rég véget ért, egy újabb boszorkány kerítette hatalmába Narniát. Sokáig ugyanis azért nem igázta le Calormen a két északi országot, mivel Jadis örök télbe borította azt. A boszorkányok jelenléte, mindig is félelmet keltett e világban, ami most kapóra is jött szeretett Narniánknak. A Tashbaan minden arcizma ellenkezett e szavak kimondásába, de visszavonulót fújt, hiszen mindenki látta, hogy ilyen hatalmas varázserővel nem tehetnek semmit, még ha százszor is többen vannak. A szemével még utoljára azt sugallta, hogy visszafog térni, amint Shanaya meghal az erejével együtt. A lány szíve elraktározta a férfiból áradó fenyegetést. Jól tudta, hogy calormen mindig veszélyt fog jelenteni.

Shanaya azonban engedett a mostani győzelme okozta örömének, így diadalittasan kémlelte végig a horizontot a magasból, ahogy a behatolók távolodtak. Bármennyire is szerette volna tovább nézni őket, a szíve mélyén érezte, hogy várnak rá. Csinált magának egy lépcsőt, amin lemehetett társai körébe. A Narniaiak azonnal hangos kántálásba kezdtek, miközben a lány szépen lassan sétált lefelé.

         - Éljen Aslan lánya! Éljen Shanaya Úrnő! - az öröm átterjedt az archenlandiakra is. Immár nem a boszorkányt látták a lányban, hanem a messiást. Ezzel a tettel elnyerte örök hálájukat és csodálatukat.

         A két király ragyogó szempárral nézte végig, e dics menetet.

A Nap fényesen tündökölt mögötte, mintha csak Aslan arca mosolyogna rájuk. A napsugarakat a jég visszatükrözte ezzel körülölelve a lányt olyan hatást keltve, mintha egy angyal szállt volna le közéjük. Ahogy az utolsó lépcsőfokhoz ért Hektor azonnal odalépett a lányhoz a kezét nyújtva.

Caspian is oda akart volna menni a lányhoz, de úgy döntött vár a sorára, megtisztelve őket. Shanaya most már mosolyogva fogadta el a férfi kedvességét.

          - Örülök, hogy élsz Hektor.

         - Ezt inkább én mondhatnám neked. Te rosszabb bőrben voltál, mint én. - erre felhorkantott egy aprócskát, de hamar komolyra fordította a szót. - Sajnálom, amit az apám veled tett. Most már a Nagy Aslan előtt kell felelnie érte. Remélem én vezekelhetek helyette is neked... - hajtotta le a fejét. - És persze a saját bűneimért. Esküszöm nem erőlködtem volna, ha nem lettem volna biztos abban, hogy boldoggá tehetlek, de már tudom, hogy nagyot tévedtem. - a két keze közé vette a lány apró kezét, olyan finoman tartva, mintha csak selyemmel tekerte volna körbe. Felemelte a fejét, hogy a lány láthassa az őszinte tekintetét. - Azt szeretném, ha boldog lennél, még ha ehhez el is kell engedjelek, de szeretném ha valamit tudnál és sosem felejtenél el. Ide bármikor visszajöhetsz. Itt mindig szívesen fognak látni téged.

         - Köszönök mindent Hektor. Sajnálom az apádat, de most már tudom, hogy Archenlandnak nem lehetne jobb királya nálad. Legyél mindig tiszta és egyenes, ahogy a kardod forgatod. - megölelte a férfit, aki érezte a lányból áradó tiszta szeretetet, csak bánatára nem azt a fajtát, amire ő áhítozott. - Ha tudok, eljövök még, hogy lássam mivé építed újjá ezt az országot. - Hektornak nehezére esett elengednie, de végül megtette. Shanaya tekintete egyből Caspiant kereste és már indult is volna a királyához, amikor Hektor még egy szóra megragadta a kezét és visszahúzta.

         - Mindig szeretni foglak Shanaya. Ha megbánt téged, én hazavárlak. Ne feledd, innentől már Archenland is az otthonod. - a lány nagyra értékelte Hektor gesztusát, így rábólintott ezzel megnyugtatva őt. A férfi végül képes volt elengedni választottját, mert sosem akarta volna megszegni szavát, ezért hát ahogy mondta is korábban, nem állt a boldogsága útjába.

Caspian és Shanaya úgy érezte megszűnt a világ körülöttük ahogy egymás szemébe néztek.

A király csak szótlanul állt a közeledő lányt bámulva.

Nem kellett hangot adnia ahhoz, hogy Shanaya megértse a férfi minden gondolatát. Pont ez volt az, ami most annyira vonzotta. Ők ismerték a másikat a legjobban, így egymás támaszaivá váltak az idő múlásával. Ahogy odaért Caspian elé, azonnal a karjaiba vetette magát. A férfi sosem gondolta volna, hogy Aslan lánya egyszer magától tesz ilyet, de nem bánta. Olyan szorosan zárta karjai közé, amennyire csak lehetett a lány sérülései folytán. Mindkettőnek elkezdtek potyogni a könnyei, hogy túlélték a megpróbáltatásokat. Végre megkönnyebbülhettek egymás közelségétől, mert nem vágytak másra, csak hogy együtt legyenek.

         - Menjünk haza. - szólt a lány, miközben Caspian mellkasán pihentette a fejét. Hallotta ahogy a férfi szíve nagyot dobban e szavaktól. Sosem volt még ennél boldogabb. Úgy érezte, hogy minden vágya teljesült. Bár tudta, hogy Shanaya nem lehet az övé, csak annyit kívánt, hogy a közelében maradhasson és most végre ezt sikerült elérnie. Csakis ennyit szeretett volna, hogy ne zavarja a lányt, ha a mellette van.

         - Menjünk haza. - mosolyogtak egymásra, de még nem voltak hajlandóak elengedni a másikat, annak ellenére sem, hogy minden alattvalójuk őket figyelte. Most, hogy letudták a feladatukat, végre-valahára megpihenhettek.

UI: Sziasztok! Elérkeztünk a kis mellék küldetésünk végéhez. Remélem tetszett, hogy kicsit bemutattam a Narnián kívüli országokat is. A következő részben már rávezető lesz a Hajnalvándor útja könyv átdolgozásomra. Szeretném kitölteni a két könyv közötti időszakot. Reméljem várjátok Caspian és Shanaya közös útjait! Köszönöm a kedves kommenteket, azok mindig nagyon jól esnek. További jó olvasást! ❤️❤️