A csatából Green úrnő a lehető legrosszabbul jött ki. Sosem gondolta volna, hogy pár ember ekkora pusztításra képes. A sereg fele legalább oda veszett, a maradék pedig e szörnyű látvány hatása alá került. Greent viszont semmi más nem érdekelte csak a szökevények, mert ez a hatalmas szégyenfolt az agyára ment.

        - Ne a romok alatt keresgéljetek! A boszorkányt kell megtalálnunk! A holtak csak holtak! Hagyjátok ott őket, nekik már úgyis mindegy! - mikor észrevette, hogy egy katona sem hajlandó követni immár a parancsait, teljesen bekattant. - Mégis kinek képzelitek magatokat, hogy semmibe vesztek? - a narniaiak azonban, csak a sebesülteket segítették továbbra is. - Mindegyikőtöket ki foglak végeztetni, ha nem mentek utánuk! - minden nőies tartását sutba dobta, csak úgy fröcsögtek a szájából a fenyegetések.

        - A mi királyunk Caspian, nem maga! - förmedt rá végül egy telmarin katona, aki egy sebesült társát istápolta.

        - Hogy mondtad? - a pupillái összeszűkültek akárcsak a tigriseknek, amikor észreveszik prédájukat.

        - Mi Caspiant szolgáljuk, nem magát! - nyomatékosította az utolsó szavakat.

        - Amit én mondok, az olyan mintha ő mondaná! Engem bízott meg ezzel a feladattal és így ti már nekem tartoztok hűséggel! Ha nem engedelmeskedtek, az dezertálásnak minősül és ki lesztek végezve!

        - Akkor ki kell végeznie mindnyájunkat! - lépett oda még egy katona és az ő gesztusát sorra követték a többiek is. - Mert mi bizony haza visszük a testvéreinket, hogy méltón nyugodjanak! Ha ez háborús bűn Caspian király szemében, úgy vállaljuk a büntetésünket.

Green végig nézett a megtépázott embereken, de azok tekintete még sosem volt ilyen elszánt. Az arckifejezésük mindent elárult állhatatosságukról. A szúrós nézésük nem enyhült az időelteltével, így a Zöldpalástos hölgy rájött, hogy penge élen táncol. Ha most tovább erőszakoskodik, elveszíti a seregét, amire szüksége van a nagyszabású terveihez. Legszívesebben mindegyiket itt helyben megölte volna, de végül győzött az érzelmei felett a hatalom utáni vágya. Katonák nélkül nem tudja meghódítani az egész világot és már pedig ő jól tudja, hogy Narnián kívül még számos ország létezik, amik csak arra várnak, hogy azt is az irányítása alá vonja.

        - Legyen hát. - egyezett bele végül, de grimasz nélkül nem tudta kiejteni ezeket a szavakat. Legbelül undorodott attól, hogy le kellett alacsonyítania magát ilyen semmirekellők miatt. - Vigyétek vissza a holtakat, de utána elvárom, hogy azonnal induljanak a keresésükre! - hagyta őket faképnél.

        A kikötő szerencsére olyan volt, mint minden átlagos nap. Zsongott a matrózoktól és kereskedőktől. Minden négyzetméteren árusok várták a vevőket. Valakik a kirakott bódéjukban, mások saját magukra aggatták fel portékájukat. Volt olyan, aki szamárra vagy más állatra dobálta fel a kínálatát. Semmilyen gyanús mozgolódást nem vett észre Isaiah a pitiáner tolvajokon kívül. Itt nem tudtak még semmiről, ami Aslan sziklájánál történt és remélte, hogy ez így is marad, amíg el nem húzzák a csíkot. Az alvó Shanayat belerakták egy ládába, hogy észrevétlenül fel tudják pakolni a hajóra. Szerencsére a lány még álmában is igen hajlékony volt. Úgy hajtogatták bele a szűk fakockába, akárcsak egy gumi babát. Ahogy végig mérték a beékelt Shanayat, biztosak voltak abban, hogy ez a póz kicsit sem lehet kényelmes, de szerencsére a lány ebből nem érzékelt semmit. Maximum kicsit megviselt lesz mikor felébred, de azt majd betudják az altató mellékhatásának. Borz barátunk azonban alapból apró mérettel rendelkezett, így ő egy másik ládában foglalt helyet, amiben bőven elfért kényelmesen. A Varázslónak nem volt jobb ötlete, hogy elrejtse a két feltűnő barátját. Isaiah próbálta rendbe szedni magát a háború után, nehogy bárki is gyanút fogjon. Még egy utolsót körbe nézett, hogy nem érkezett-e vissza valaki a csatatérről. Mikor meggyőződött, hogy tiszta a terep bátran kilépett a nép közé. A csuklyáját felhajtotta, hogy mindnél kevesebben ismerjék fel, de ha ez megtörténik, itt még senki sem tud az árulásáról. Elballagott ahhoz a hajóhoz, amit kibérelt, majd intett a matrózoknak, hogy pakolják fel azokat a ládákat is, amiket ott hagyott a stég mellett. A mogorva, de annál is inkább hatalmas emberek azonban meg sem mozdultak.

        - Azt kértem, vigyétek fel a csomagjaimat a hajóra és ne keljen még egyszer megismételnem magam. - szólt most már harsányabban, de a melákok csak elmosolyodtak rajta. - Hát nem tudjátok, hogy kivagyok én? Hol van a kapitány? Most azonnal hívjátok ide! - akadt ki a varázsló, mire meghallott egy hangot a messzeségből.

        - Barátom! - tárta ki a karját, ahogy lesétált a kormánykerék mögül a kapitány. Hatalmas kalapot viselt. A fogai és a körmei ápolatlanok voltak, de az otromba kinézetét javította a sok arany gyűrű és fülbevaló.

        - Barátom! - viszonozta a mozdulatot, majd megölelte, de a kalóz nem érte be ennyivel, mivel egyből csókot nyomott Isaiah mindkettő orcájára. Aki látta ezt a váratlan fordulatot bizonyosan zavarba jött eme szívélyes, de kellemetlen fogadtatástól.

        - Talán valami probléma van, hogy így üvöltözöl az embereimmel? - a szavai szépek voltak, de a hangleejtése kicsit sem. Érződött, hogy nem tetszett neki a dolog.

         - A legénység nem hajlandó felvinni a csomagjaimat és fel nem foghatom, hogy ezt hogy tehetik meg. - jelezte sérelmét diplomatikusan.

         - Ó, hát ez semmiség! Ti ott! - mutatott rá a kettő óriásra. - A vendégünk arra kért titeket, hogy vigyétek fel a cókmókjait! Meg ne lássam többet, hogy udvariatlanok vagytok! - a két nagy lakli elindult nehézkesen a ládák irányába. - Probléma megoldva. - mosolygott bájosan, persze amennyire csak kitellett egy szőrös, lompos és koszos kalóztól.

        - Mond csak indulásra kész már a hajó? - a kapitány felvonta a szemöldökét a hirtelen témaváltásra.

        - Valami rosszban sántikálsz talán?- a férfi tréfálkozása nem csak vicc volt és ezt a varázsló is érezte. - Hiszen azt mondtad alkonyatkor akarsz indulni, addig meg még elég sok idő van.

        - Tudom, hogy alkonyatot beszéltünk meg, de Green küldött egy sürgönyt, hogy most azonnal induljunk útnak, mert mindnél előbb be kell érnünk Balthazárt. A boszorkány visszaverte a seregünket, így szükség van a hadvezérére.

         - Green úrnő veszített? - guvadtak ki a szemei.

         - Igen, de ez hadi titok. Mikor tudnánk legkorábban elindulni? - próbálta elkerülni a további kérdezősködést.

         - Ó, hisz ismersz. Nálam biztonságban van a titkod. - kacsintott rá, majd elkezdte simogatni a szakállát és úgy tett mintha nagy kihívást jelentene kigondolni az indulás időpontját.

- Még be kell szereznünk jó pár dolgot. Legkorábban egy óra múlva tudunk indulni, de az is plusz költség lesz. - tartotta oda a kezét Isaiahnak. A varázsló, kihúzott egy erszényt, ami telis-tele volt különböző kristályokkal.

        - Ennyi elég lesz? - a kapitány megnézte őket, majd egy csintalan mosollyal vezette be az egyik fülkébe.

        - Ez lesz a lakosztályod. Érezd otthon magad.

        - Megtennéd, hogy behozatod a két ládámat a szobámba?

        - Amit csak óhajt Uram. - hajolt meg, majd becsukta a kabin ajtaját.

Isaiah azonnal az ablakoz rohant, hogy figyelje a városba érkezőket. Bízott benne, hogy a központban senki se keresné őket. Hatalmas kockázatot vállaltak azzal, hogy ide jöttek, mivel itt könnyűszerrel csapdába eshetnek. Remélte eleget fizetett a legrettegettebb kalóznak, akit csak úgy hívtak a Kraken. A nevét arról kapta, hogy több hajót süllyesztett el, mint a mitikus csápos lény. Tudta, hogy zsold fejében a kalózok a legjobb megoldás arra, ha el akarnak szökni Green szemei elől, mivel ők nem szolgálnak senkit sem, csakis a pénzt. Az összes hajó a Zöldpalástos hölgy kezében volt, kivéve a Pörölyt. Most örült, hogy mindig is jó kapcsolatot ápolt a kapitánnyal, hisz sok piszkos hadműveletet végeztek együtt Greennek és persze maguknak. A varázsló csakis az ablakon át kémlelt. Várta, hogy végre a Nap kezdje meg a landolást a tenger felé, de a hatalmas csillag nem szándékozott arrébb menni. Minden egyes percben egyre több izzadságcsepp jelent meg a homlokán. Nem értette, hogy telhet ennyire lassan az idő. Nem sokára kopogást hallott az ajtaján, amitől minden izma összerándult. Már rém képek futottak végig az agyán, hogy Green áll az ajtó másik oldalán. Végül Isaiah erőt merített magán és otthagyta az ablakot, majd óvatosan ajtót nyitott. Két mogorva, lepukkant matrózzal találta szembe magát.

        - A comagha. - motyogta az egyik.

        - Tessék? - kérdezett vissza a varázsló, mivel nem értette.

        - A comagaaa! - ismételte meg hangosabban és még jobban elnyújtva.

Isaiah még mindig értetlenül állt az ajtóban, de a matróz megunta a várakozást, így belökte őt a kabinba. Nem törődve átléptek felette, majd berakták a két ládát. A varázsló a földön fekve nézte, ahogy leteszik a csomagjait és közben megvilágosodott mit is akart mondani a nagy melák. Ahogy végeztek azonnal el is mentek nem törődve azzal, hogy Isaiah a földre került. Kicsit sem zavartatták magukat, csak simán faképnél hagyták.

Olyan erővel dobták le a ládákat, hogy remélte Shanayanak és Trufflehunternek sem lett semmi baja. Gyorsan bezárta az ajtaját nehogy bárki be tudjon jönni hívatlanul, majd kifeszítette a kisebb láda fedelét. Megnyugodva nézte, ahogy borz barátunk a popsiját simogatja fájdalmában. Enyhített a szenvedésén, hogy legalább már biztonságban volt. Iparkodva kinyitotta a másikat is, de legnagyobb meglepetésére a ládában gyümölcsök voltak, nem pedig Shanaya.

        - Rossz ládát hoztak. - dobta el a fedőt ijedtében.

        - Akkor mégis melyik ládában van az Úrnő? - kezdett pánikolni borz barátunk is.

        - Te maradj itt! Én megkeresem!

        - Hogy tudnék itt maradni ölbe tett kézzel? - akadt ki barátja utasítására.

        - Ha téged meglátnak, azonnal lebukunk. Amíg nem ér vissza Green, én biztonságban vagyok itt. Senki se tudja, hogy áruló vagyok. Ígérem, előkerítem Shanaya úrnőt. - Trufflehunter nem szívesen, de végül elfogadta a tényeket.

        - Rendben. Fedezlek, ha szükség lenne rám. - Isaiah bólintott, majd sarkon fordult.

         Rögtön ahogy kilépett a kabinjából, majdnem felnyársalta az egyik kalóz. Valamit szitkozódhatott, de a varázsló nem értette mit mondott és nem is ért rá vele foglalkozni. Rohant annak a fának az irányába, ahol a két ládát hagyta mielőtt felszállt volna. Sorra próbált szlalomozni a pallódeszkán a rakodó kalózok között, hogy lejusson a mólóra.

       - Hová sietsz barátom? - szólt le a kormány mögül a kapitány, de Isaiah úgy tett mintha nem hallotta volna. Ekkor azonban hirtelen megtorpant, mivel elkezdtek beszállingózni a sebesült katonák a csatatérről.

        - Azonnal indulnunk kell! - kiabált oda a Krakennek.

        - Mégis miről beszélsz? Az lehetetlen! - förmedt rá. - Megbolondultál vagy megy a hasad?

        - Mondom, indulunk! - ekkorra már azonban észrevették a katonák.

        - Itt van az áruló! - üvöltötte az egyik, majd azok a katonák akik még lábra tudtak állni neki rohantak a varázslónak. Ekkor a kapitány is rájött a turpisságra.

        - Azonnal pakoljatok! Húzzátok fel a vitorlákat. Mars rühes patkányok! - adta ki az utasításokat.

Isaiah kénytelen volt harcolni, hogy eljusson ahhoz a ládához, amiben Shanaya aludt. Sorra vetette be a trükkjeit. Az első roham ellen az olvasztó bájitalát használta, ami hatalmas pusztítást végzett a katonákon. Nem csak a fémet, de a bőrüket is lemarta róluk. A következő csoport szemébe egy különleges port szórt, amitől elvesztették a látásukat. Isaiah hamar rájött, hogy túl sokan vannak ahhoz, hogy ő frontálisan megküzdjön velük, így be kellett vetnie a titkos fegyverét. Eldobott pár apró gömböt, amik széttörtek a talajon. A repedések közül pedig füst kezdett felszállni, ami olyan sűrűvé duzzadt, hogy így el tudott bújni benne.

A füst pillanatok alatt kiterjedt az egész területre, ezért képes volt kicselezni a katonákat és eljutott a dobozig. Észrevétlenül felnyitotta azt és abban a pillanatban hatalmas kő esett le a szívéről, mikor megpillantotta az arany fürtöket. Kivette a lányt és átdobta a vállán. Az ideje egyre csak fogyott, mivel a köd oszlani kezdett, így kis idő múlva már teljesen jól ki lehetett venni kit is tart a vállán.

        - A boszorkány! Öljétek meg őket! - ez volt az a pont, amikor a nép is a varázsló ellen fordult.

Mindenki próbálta akadályozni, hogy visszajusson a hajóra. A sima parasztok dobálták, amivel csak tudták. Próbálták elkapni a saját eszközeikkel és hamarosan Isaiah igencsak nagy pácba keveredett. Teljesen körbe vették őt. Nem tudott semerre se menni. Kétszer próbált utat törni, de hamar lereagálták, így nem jutott előrébb. Ekkor azonban váratlanul a kalózok kiözönlöttek a hajóról és felvették a harcot a narniai katonákkal. Ők becstelenül harcoltak, így könnyűszerrel szétverték a katonákat. Isaiah nem értette miért segítenek neki, de tudta, hogy nincs más esélye. Igyekezett hozzájuk utat törni, de egyre csak többen lettek. Már mindenki tudta a városban, hogy itt vannak. Isaiah előhúzott egy kardot, ami azonnal lángba gyulladt a tok és a penge súrlódásától.

Ez olyan csodának minősült, hogy mindnyájan hátrahőköltek a mutatványtól. Isaiah nem, hagyott nekik időt feldolgozni, máris előkészítette a következő varázslatát. Elővett egy kulacsot amibe hatalmasat kortyolt, de a folyadékot nem nyelte le, hanem ráfújta az égő kardra, amitől a tűz sugárban kiterjedt. Az emberek sorra ugrottak félre előle, nehogy elérje őket a tűzcsóva. A varázsló így végül átjutott a kalózok oldalára, ugyanis nem maradt ellenfele, aki ne ijedt volna meg ettől a képességtől. Azt hitték, hogy sárkánnyá tud változni. A matrózok fedezték még felszállt a hajóra, ami ekkor azonnal el is indult. A lent lévő kalózok visszatartották a katonákat, akik elég bátrak maradtak ezek után is, hogy újra felvegyék a harcot. Amint már elég időt nyertek a Pörölynek, sorra beugrottak a tengerbe és oda úsztak a hajóhoz. A hajó pont annyira messze állt meg a parttól, hogy ne érjék őket el a szárazföldről. Kötelet engedtek le nekik, amin szélsebesen felmásztak. A páncélos katonák nem tudták őket követni, mivel a fém lehúzta volna őket a víz alá. Voltak bátor jelentkezők, akik utánuk akartak úszni ennek ellenére is, de ekkor a varázsló olajat öntött a vízre, majd meggyújtotta azt. A tengert beborították a lángok és azokat is, akik a vízben tartózkodtak.

Mindenki a hatalmas fényességet bámulta. A lángok között azonban egy ismerős alakot szúrt ki Isaiah. Green rohant le a partra, hogy jól szemügyre vegye a szökevényeket. Már másodjára csúsztak ki a kezei közül a mai nap. Ekkor jött rá Isaiah, hogy sosem látta még a Zöldpalástos hölgyet igazán mérgesnek. Olyan volt akárcsak egy fúria, ami mindent el akar pusztítani maga körül nem törődve azzal, hogy az barát vagy ellenség.

        - Ne aggódj. A Pörölynél nincsen gyorsabb hajó ezen a világon. - ragadta meg Isaiah vállát a kapitány. - Még Green úrnő sem tud minket elérni. - vetett rá egy széles mosolyt a Kraken, mire a rothadó fogai között megfénylett egy pár arany darab is.

        - Mégis miért segítettél? Hiszen hazudtam neked. - kérdezte félve a varázsló, mivel elfogta valami hátborzongató érzés ettől a vigyortól.

        - Ismerlek Isaiah. Tudom, hogy hatalmas vagyonra tettél szert az évek során. - ekkor átment a másik oldalára, majd a fülébe súgta. - És ezért a szívességért pedig kénytelen vagy mindenedet oda adni, vagy itt és most vége szakad az utazásnak. - Isaiah sebesen elővett másik két erszényt, majd átadta a kalóznak. Nem akarta kockáztatni sem az ő, sem barátai életét.

        - Ez minden ami nálam van, de bőven elég arra, hogy ezt a kis malőrt kárpótoljam. - a kapitány kihúzta az erszények zsinórját, de amit abban megpillantott, nem volt semmihez sem fogható. Mindkettő gyémántok sokaságát rejtette. - Ha továbbra is azt teszed amit mondok és épségben túléljük a hajókázást, még ennyit adok neked, ha visszaértünk. - Kraken zsebre tette az erszényt majd a kezét nyújtotta.

        - Áll az alku.

- veregette meg a vállát, mint aki jól végezte dolgát. - Akkor hát mi a célunk?

         - A sötétség szigete.

         - Ahogy óhajtja. - baktatott fel dudorászva a kormánykerékhez.

Sziasztok! ❤️❤️Most ez egy rövidebb rész lett, de remélem azért, így is felcsigáztalak vele titeket. A következő rész Shanayaról fog már szólni ismét és sok mindent megtudhattok a múltról. Remélem már várjátok. Sajnos nem tudom mikor fogom tudni megírni, de amint lesz alkalmam neki vágok!