Már a legelején nagy viszályt kavart Caspian puszta jelenléte is. Az ifjú herceg azonban csak ámulattal nézett végig a népen, hogy még mindig ily sokan vannak. Minden faj kisebb, nagyobb csoportokba gyűlt össze. Azonban a tömeg nem könnyítette meg Caspian dolgát, főleg nem Nikabrik. Ahol tudott ott áskálódott a herceg ellen.

        - Ő nem lehet a királyunk! Hiszen egy mocskos telmarin! – pocskondiázta továbbra is.

        - Vigyázz a szádra törpe. – rántotta elő kardját idegesen Reepicheep. – Tudd, hogy kivel beszélsz!

        - Hát már csak én emlékszem mit tettek velünk a telmarinok? – intézte a szavait a tömegnek. – Leigáztak minket! Barátainkat, testvéreinket megölték!

        - Hát engem hibáztattok népem minden egyes bűnéért? – szólt aggodalmasan az ifjú.

        - Igen téged! Te vagy itt, így te fogsz megbűnhődni helyettük is! – Nikabrik szeme vérben forgott.

        - Úgy van! Úgy van! – ordibálta a tömeg.

        - Elég legyen ebből! Tán azt akarod, hogy a fiú a nagy Aslan ellen forduljon? – próbált hatni rájuk Trufflehunter. A tömeg tudtukra adta nem tetszését. Aslan neve hallatán megborzongtak.

        - Én vagyok a Telmár trón jogos örököse, ha megöltök csak Miraz-t segítitek. – hozta fel ész érveit. – A minap még azt sem tudtam, hogy léteztek. Most azonban egymáshoz vezetett a sors és itt vagyunk mindnyájan, ennek jó oka van! – a tájon csönd honolt, míg mondta a mondanivalóját. – Nem vagyok nálatok különb én sem. Ugyan úgy bujkálok a telmarinok elől, mint ti, de ez megváltozhat. Ha összefogunk, képesek vagyunk győzni, és vissza szerezni a ti hazátokat! – buzdította fel őket.

        Egyszer csak egy feketeruhás alak szólalt fel a fák lombjai között. Az arca nem látszott, ugyanis egy stóla eltakarta. Már csak a puszta jelenléte is meghunyászkodásra késztette a narniaiakat.

        - Szóval felakarod áldozni, a maradék narniait is, akit elrejtettem a barbár néped elől? – förmedt rá egy nem túl férfias hang, de mégis erőteljesen süvített át az éjszakában.

Caspian odahajolt Trufflehunter füléhez és belesúgott valamit.

        - Ő kicsoda?

        - Narnia védelmezője. – sóhajtott egyet. – Ő volt az, aki már a kezdetektől fogva harcolt a telmarinok ellen. Mindenkit, akit látsz, az ő keze mentett meg és rejtett el az erdőben. Miraz tudta, hogy ki őrzi ezt a területet így elhíresztelte, hogy kísértet járta, de valójában csak nem tudott felül kerekedni rajta. Félelmetes harcos. – Caspian hatalmas kíváncsisággal vizslatta. – Ha őt megtudod győzni, akkor nem lenne olyan narniai, aki nem állna melléd, hisz a hálájuk hatalmas felé. – Caspian csak bólintott, majd vissza állt a tömeg közepére. Megköszörülte a torkát és újra neki vágott mondandójának.

        - Vissza szeretném venni, ami jogosan minket illet! Ha én leszek a király, narnia törvényei szerint fogok uralkodni! Nekem már ti vagytok a népem! Közétek szeretnék tartozni! Együtt közös erővel győzhetünk és visszaszerezhetjük a szabadságunkat! – szemei ragyogtak őszinteségétől. Ez a fekete lovag figyelmét is felkelltette.

        - Akkor bizonyítsd be. – adott neki egy esélyt, de hangjában semmi kedvesség nem volt.

Amint a fekete lovag neki adta bizalmát, a narniaiakban egy cseppnyi kétely sem maradt, hogy az ifjú mellé álljanak. Érezték magukban a tüzet, az erőt és bátorságot, hogy újra harcoljanak azok ellen kik igába hajtották fejüket.

        - Fiaimmal mi felajánljuk kardunkat! – lépett előre a kentaurok vezére Glenstorm, majd fejet hajtott.

Nem sok időbe telt, míg a tömeg követte a bölcs kentaur cselekedetét, kivéve a fekete lovag. A nép döntött. Csatába indulnak választott királyuk oldalán.

         - Mi a terved hát király? – kérdezte kissé arrogánsan a lovag.

        - Úgy gondolom, fegyvert kell szereznünk a seregnek. – vállalta fel bátran az ötletét, ahogy egy vezetőnek illik. A fekete lovag csak bólintott egyet. – Hát segítesz nekünk, úgy, mint nem rég az erdőben? – tartott egy kis szünetet, mikor látta a lovag szemeiben a meglepődöttséget. – Láttalak téged, ahogy legyőzted a minket üldöző telmár sereg felét. – tudatosította fel őt.

        - Az erdőt védtem, nem téged. Csak a narniaiak érdekelnek. – vetette oda barátságtalanul.

        - Megtiszteltetés lesz, az oldaladon harcolni. – tört elő belőle, amit gondolt.

        - Bókokkal nálam nem érsz el semmit, csak is tettekkel. – hagyta ott faképnél és elveszett a sötét lombok árnyai között.

        Caspian össze szedte a gondolatait és kiküldött egy kis felderítő csapatot, hogy térképezze fel, merre van a telmarin rajok tábora. Ezzel a feladattal ki mást is bízhatott volna meg, mint a legapróbb, legbátrabb teremtményeket, a hat egér lovagot. Reepicheep örömmel fogadta a feladatot. Caspian sokáig kémlelte, hogy vajon visszatért-e a fekete lovag, de sehol sem látta. Majd egy bús sóhaj kíséretével lehajtotta a fejét.

        - Ő nem fog neked fejet hajtani. – ült le mellé Trufflehunter. – Az is kész csoda, hogy segít neked. – tette a fiú vállára kezeit, vagyis inkább puha mancsait.

        - Látta valaki valaha az arcát? – kérdezte tűkön ülve, egyszerűen tudni akarta ki ő.

        - Az, hogy kirejtőzik a sál alatt, mai napig titok. – szólt komolyan.

        - Uram! Uram! – zavarta meg Reepicheep élesen magas hangja a beszélgetést. – Rájuk leltünk! – Caspian izgalmában azon nyomban fel pattant a fatörzsről, amin ült.

        A herceg és Trumpkin kitaláltak egy tervet, hogy hogyan üssenek rájuk. A hold már igen magasan járt, de narnia népe nem érzett fáradságot. Buzgón ismételgették el magukban a tervet, el ne felejtsék egyik pontját se. Türelmesen kivárták, míg a legtöbb katona álomra szenderült. A fegyvertárat viszonylag kevesen őrizték. A maradék őrt pedig Reepicheep próbálta elterelni, azzal, hogy neki állt zajongani a túloldalról. Az őrök nem sokkal később, meg is riadtak a hangoktól, így egy részük elment, hogy utána járjon. Ekkor a sereg másik fele a maradék őr felé vették az irányt. Szépen araszoltak a fegyverraktár irányába és az alvó őröket sorban ütötték le. Az éj sötétje nagy segítségükre volt, főleg a meglepetés ereje, azonban az egyik hatalmas kentaur nagyobb zajt csapott, mint kellett volna és az egyik katona felébredt. Amint észrevette a felé sompolygó sereget felkiáltott.

        - Itt az ellenség! – üvöltötte torkaszakadtából a rémülettől, mire az egész tábor úgy elkezdett zsizsegni, akár csak egy hangyaboly. Az egyik bikafejű azonnal lecsapott a katonára, de amint körbe néztek, már telmár katonák sokasága kerítette be a narniai csapatot.

        - Ennyit a meglepetésről. – köpte oda a szavakat Trumpkin.

        - Uram mit tegyünk? – kérdezte a kentaur vezér parancsra várva.

Ekkor hirtelen a faágak közül kiugrott a fekete lovag és belevetette magát a telmár sereg közepébe. Nem habozott és neki állt őket sorra kaszabolni. Caspian csodálta a bátorságát és ebből merített erőt ahhoz, hogy ő se féljen innentől kezdve.

        - Felvesszük a harcot. – hangjából izgatottságot lehetett kiszűrni. A sereg felemelte fegyverét. – Támadás! – ordibálta és meglódult a telmárok felé. A hű serege habozás nélkül követte őt a csatába.

        Az erőviszonyok eléggé egyenlőtlenek voltak. Bár Caspian nem a teljes seregével jött, ezen a támaszponton mégis kevesebben voltak a telmarinok. Persze ebben Reepicheep keze is benne volt, ugyanis jó pár telmárt csalt ki a táborból. Az esti holdfényben csak úgy szikráztak a meg-meg csillanó kardok. Vezetőjüknek Lord Glozellenek is feltűnt ez az arány különbség, azonban még nem volt hajlandó visszalépni.

 Neki rontott a harcoló Caspiannak. A herceg kivédte a támadását és méltó ellenfélnek bizonyult Miraz csatlósa ellen. Csak úgy csattogott a kard kettőjük között. Egyszer az egyik, egyszer a másik próbált döntő csapást mérni ellenfelére. Egy telmár katona azonban hátba akarta támadni az éppen nem figyelő Caspiant, de ekkor hirtelen oda cigánykerekezett a fekete lovag és bevédte a herceg hátát. A kard élesen csattant, de ekkor hasba rúgta a katonát és egy gyors csapással elvette életét, majd Caspian mellé lépett a Lorddal szembe. Caspian egy meglepődött pillantást vetett oda a lovagnak, de végül bólintott egyet, köszönete képpen. Glozelle megriadt ellenfele láttán. A háborúk során jól tudta, hogy ki is áll vele szemben. Körbe nézett és látta elesett embereit. Ekkor tudatosult benne, hogy itt nem győzhet főleg, ha Caspiennek egy ilyen támogatója van. Féltette az életét, így visszavonulót fújt és a telmár sereg kivert kutyaként szaladt be az erdő sűrűjébe. A narniaiak követni akartál őket, de ekkor Caspian rájuk szólt.

        - Ne kövessétek őket! Most a fegyverek a fontosak. – a sereg megtorpant, de végül megfogadták a parancsot. Egy-egy katona halk nem tetszését hallatta, de végül az ő lelkük is megnyugodott.

        Sorban adogatták ki egymásnak a fegyvereket libasorba. Mindenki amennyit csak tudott felmarkolt és így ürítették ki a sátrat. Caspian a háttérből figyelte a munkálatokat és mikor látta, hogy már semmi nem maradt, az erdő felé irányította őket vissza a tisztásra, ahol az ideiglenes bázispontjuk volt. Azonban még a herceg nem akart nyom nélkül elmenni. Úgy vélte, jól az eszükbe kell vésni a telmároknak, hogy mégis mi történt ma itt. Felhajtotta az egyik lovas kocsi ajtaját és kardjával egy üzenetet vésett Miraznak címezve. Mikor végzett, büszkén nézte művét. Amikor megfordult, hirtelen megrándult ijedtében, ahogy a fekete lovagot vélte felfedezni mögötte. Ő csak felhúzott szemöldökkel vizslatta a herceg cselekedetét. Caspian zavarában nem igazán tudta, hogy mit is mondjon, de amikor a lovag útnak indult a katonák után, kinyögte a szavakat.

        - Köszönöm, hogy megmentettél. Ismét. – villantott egy gödröcskés mosolyt.

 – Úgy érzem, hogy lassan befogadsz a narniaiak közé. – tett egy merész kijelentést és figyelmesen vizsgálta a lovag reakcióját, de ő csak mozdulatlanul állt ott. Arca rezzenéstelen maradt, de a szemei, mindent elárultak. Zöldes íriszek, megnyugvást és bizalmat sugároztak, ellenben cselekedeteivel.

        - Azt kétlem. – hagyta faképnél az uralkodót, bár hangszíne sem volt már olyan kemény feléje.

Caspiant büszkeség töltötte el a sikeres hadművelet miatt, de tudta a java még csak most kezdődik. Azonban erőt adott neki az a tudat, hogy megszerezte egy olyan harcos bizalmát, aki mindenkinél nehezebb eset. Követte csapatait vissza a táborukba, de érezte a szélben, hogy mai tettére nemsokára válasz fog érkezni.    

UI.: Remélem tetszett nektek a rész! :) Ha tovább követitek velem, még több dolog fog kiderülni. Én már alig várom,hogy megírjam, remélem ti is!! :) Remélem neked is tetszik Day011 ❤️😘😘