Isaiahnak mindig úrnője előtt kellett kibontania a leveleket, azonban a nő nem tudhatta, hogy Shanaya valamikor két levelet is elrejt, amit Isaiah szigorúan azonnal eléget. A papírra megfogalmazott kérés egyértelmű. Shanaya lovakat óhajtott, hogy eljussanak új búvóhelyükre. Green beleharapott az alsó ajkába. Látszott rajta, hogy gondolkozik, hogyan folytassák tovább ezt a macska egér játékot.

     - Azt bezzeg nem írja, hogy hová akarnak menni. - tépte szét apró cetlikre az üzenetet mérgében.

     - Úgy vélem teljesítenünk kell a követelést Úrnőm, hogy továbbra is megbízzanak bennem. - a varázsló még mindig higgadt maradt úrnőjével ellentétben. Greennek nagyon nem tetszett ez a terv. Legszívesebben most oda menne és megölné Shanayat a puszta kezével. Azonban a düh mögött az agya mélyén ott lapult az a tudat, hogy nincs elég ereje a lány ellen, így muszáj sodródnia az árral.

     - Ezt én is tudom Isaiah, viszont azt, hogy ezt miképpen tudjuk kivitelezni úgy, hogy ne fogjanak gyanút, igencsak szövevényes és módfelett kiábrándító. Itt van a kezeim között és nem érhetek hozzá. - dobta a szétszaggatott papírdarabokat a férfi arcába.

     - Kérem, legyen türelemmel most az egyszer Úrnőm. Én magam viszem el a lovakat és kiderítem, hogy hová menekülnek.

     - Az nem elég, hogy te viszed őket. Túl egyértelmű lenne, ha csak te magad kisasszézol két lóval, hogy tudok mindenről. Vidd el pár emberemet, de őket ne avasd be, amiről mi tudunk. Állítsuk be úgy, mintha egy újabb felderítési kísérlet lenne. Így nem jönnek rá, hogy valójában mindent elmondasz nekem. - Isaiah megörült, hogy ezt nem neki kellett felvetnie. Így is nehezére esett, hogy az életében mértéket tartson. Félt attól, hogy egyszer elszalad vele a ló és átlép egy olyan határt, ami leleplezi valamelyik oldalon. - A többi rajtad áll, hogy mit hozol ki a helyzetből.

     - Ahogy óhajtja Felség. - hajolt meg egy apró mosollyal az arcán. Szerencséjére ezt már a hölgy nem vette észre.

     Green megparancsolta egy kisebb csapatnak, hogy segítsenek Isaiahnak felkutatni Shanaya és Peter király búvóhelyét. Balthazar a hír hallatán egyből felháborodott. Alapból nem értette, hogy Isaiah miért is van még életben, de ez az újabb felderítési kísérlet még jobban bizalmatlanságot keltett benne. Egyszerűen nem értette mi lehet a háttérben. Egyből rohant is úrnőjéhez, hogy magyarázatot kérjen. A férfi nem tudta féken tartani az indulatait. Elvette az eszét a féltékenység és állatként dörömbölt a nő lakrészénél.

     - Engedjen be! - fújtatott közben, mint egy bika.

Mikor nem érkezett válasz újra bemutatta az öklét a tarka díszítésekkel teli vasajtónak. - Engedjen be! Beszélnem kell önnel, most azonnal! - egyszer csak az út nyitva állt előtte. Green éppen valamilyen főzeten ügyködött. Látszott rajta, hogy ez már nem az első kísérlete a mai nap, ugyanis a haja kócos kontyban, ippeg csak meg állt, az arcát pedig beterítette a kosz. A Zöldpalástos hölgyet még sosem látta ilyen igénytelenül. Látszott a nőn az elszántság, de egyben a csalódás is, hogy ennyi próbálkozás után is sikertelen az eredmény.

     - Remélem nyomós okod van, hogy megzavarsz éppen most. Beszélj hát! - Balthazar nem teketóriázott. Egyből kimondta azt, ami a szívét nyomta, gondolkozás nélkül. Még az illemet is elhagyta, annyira önkívületi állapotba került.

     - Miért él a varázsló? Hiszen elárult! A fejét karóba kéne húzni és mutogatni, hogy mindenki elrettenjen, erre meg elengeded egy küldetésre?

     - Vigyázz a hangnemedre, vagy talán azt szeretnéd, hogy a te fejeddel járjak körbe a palotában? - a fenyegetés nem volt alaptalan, ezt Balthazar is tudta, így visszavett egy picit. - Isaiah nem áruló.

     - Tessék? De hiszen rejtegette a Boszorkányt, akkor mi ez, ha nem árulás?

     - Előbb használd az eszedet és csak utána a szádat Balthazar! Ha a szemedet nem vakítaná el a féltékenység, akkor látnád, hogy Isaiah elnyerte Aslan lányának bizalmát és nekünk kémked utána. Ez az egyetlen módja, hogy megtudjuk, ki zárta le a kesztyűt.

     - És mi van akkor, ha valójában ez az egész csak egy mese és valójában összejátszik az ellenséggel?

     - Úgy érted, hogy kettős kém?

     - Pontosan úgy. - Balthazar gondolata nem volt ostobaság, de Green bízott Isaiahban és abban, hogy félti a varázsló az életét. Úgy vélte nem lenne mersze kijátszani a nőt, így elhessegette a rosszalló gondolatot, majd egy egyszerű kérdéssel felelt.

     - Van bizonyítékod? - Balthazar szeme kigúvadt. Nem akart hinni a fülének, hogy úrnője ennyire vak legyen. Nem tudott hirtelen válaszolni, csak ráharapott az alsó ajkára. - Van, vagy nincs? - förmedt rá a hölgy türelmetlenül.

     - Nincs. - ez a szó savként marta a torkát. - Azonban minden porcikám azt súgja, hogy igazam van. Ha adna egy esélyt nekem, akkor bebizonyítanám! Engedjen el vele a küldetésre.

     - Hagyd abba ezt az összeesküvés elméletet! Nem akarok többet hallani róla! - csattant fel zabosan Green.

     - De... - nem tudta befejezni.

     - Azt mondtam elég! - húzta elő a pálcáját, majd Balthazarra szegezte. - a férfi megállt. Hirtelen néma csend telepedett a szobára. Még a bogarak sem mertek ciripelni. - Jól van. Neked más feladatot szánok. - a férfi még mindig csak hallgatagul meredt Greenre, így a nő folytatta. - Keresd meg nekem ezt a növényt. - nyújtott át neki egy pergament. Balthazar óvatosan kigörgette, majd alaposan szemügyre vette a kívánt portékát. - Csakis egy helyen nő és az a sötétség szigete. Szükségem van rá, hogy tovább irányíthassuk a királyt. Nincs ennél fontosabb feladat most. A hatalmunk ezen áll vagy bukik. Én nem mehetek, mert az túl feltűnő lenne, de benned megbízom Balthazar. Meg tudod szerezni nekem? - Green rettenetesen jól tudott a szavaival manipulálni, hogy elérje azt, amit akar.

Mindig ráérzett mivel hat a férfiszívekre. Egy apró gesztus, kis pillarebegtetés és egy finom érintés, amivel az ujja köré csavarta a jelenlévő katona fejét. Balthazar azonban most furcsán viselkedett. Green látta, hogy a férfi arca nem ragyog fel az ő érintésétől és egy pillanatra megijedt. Sosem látta még így a parancsnokot. Hideg és csöndes maradt, majd csak egy kurta mondattal elfogadta a küldetést.

     - Teljesítem, Úrnőm. - az utolsó szóban, azonban volt valami apró gúny, vagy megvetés, ami gondolkozásra sarkalta a Zöldpalástos hölgyet.

Meghajolt, majd egy szó nélkül kilépett a hálóteremből. Green összecsücsörítette a száját, ahogy mindig is szokta, amikor valami zavarja, majd szúrós szemmel kísérte végig a kimenő férfit.Nem tudta eldönteni, hogy most mi járhat Balthazar fejében, de elkezdett rá gyanakodni. Úgy érezte a férfi kiábrándult belőle, ami keresztezheti az eddigi terveit. Innentől óvatosabban kell bánnia vele.

     Isaiah négy őrt kapott maga mellé. Green parancsa egyértelmű volt. Keressék fel az árulók bázisát. Természetesen a varázsló tudta, hogy az erdő felé vegyék az irányt, de úgy magyarázta meg határozottságát, hogy mivel utoljára ott látták őket, érdemes a rengeteget választani kiindulási pontként. Az erdő fesztelenül díszelgett körülöttük. A benne élő lények nem törődtek a kis csapattal. Madarak zengték énekeiket gondtalanul, amikkel hívogatták párjukat. Apró kis lények ki bekukucskáltak az avar alól, de annyira nem fedték fel magukat, hogy valaki szabad szemmel láthassa őket. Kellemes déli szél fújt, amitől a fák finoman sóhajtoztak. A lovak farkukkal idegesen csapkodták a rájuk szálló legyeket. Összességében nagyon meghitt kis utazás lehetne ez, ha a céljuk nem egy vadászat lett volna. Ahogy a fák sűrűsödtek, a lombjaik szinte már teljesen átfedték egymást. A Nap próbálta bejuttatni a sugarait a lombkoronák közötti kis hézagokba, de látványosabban is sötétebb lett. A katonák elkezdtek egy kicsit aggódni azzal párhuzamosan, hogy a látási viszonyok egyre rosszabbodtak. A lovakkal is lassítani kezdtek, ezért Isaiah hátra szólt miután látványosan lemaradtak.

     - Mitől félnek uraim? Mi vagyunk a vadászok, nem pedig fordítva. - de ahogy ezt kimondta, egy ág recsegése zengte be a teret.

Isaiah a hang felé fordult, de már késő volt. Shanaya leugrott az egyik fáról a varázslóra és a földre terítette. A katonák a látványtól megrettentek és már visszavonulót akartak fújni, amikor Peter is követte Shanaya példáját és aláhullt az égből. Kinézte azt az embert, aki a legközelebb helyezkedett el hozzá, majd a lóra ugrott úgy, hogy a férfi mögé érkezzen. Egy apró mozdulattal azonnal levetette a földre, majd elorozta tőle a saját kardját és rá szegezte. A katona sem volt rest. Kihúzott a páncéljából egy tőrt és a királyra szegezte. A többieknek nem is kellett több. Azonnal menekülni kezdtek, vissza sem néztek annyira megijedtek, hogy elvesztik életüket.

     - Várjatok! - kiabált a sarokba szorított telmarin. - Ne hagyjatok itt!

     - Dobd el a fegyvert, ha élni akarsz! - tett egy igazán kecsegtető javaslatot Peter.

     - Ha eldobom, akkor is megölsz. - hebegte a megilletődött legény. A keze remegett az események miatt. Nem tudta mire is vállalkozott.

      - Én nem Green vagyok. - próbálta meggyőzni Peter. - Ha eldobod a fegyvert megígérem, hogy életben hagylak. - A király rendelkezett egy nagyon fontos képességgel és az nem más volt, mint a bíztató kisugárzása.

A férfi akaratlanul is hitt volna neki, mivel az életszeretet, ami Peterből áradt igazán meggyőző. Végül remegő kézzel, de eleget tett a kérésnek és szépen finoman a földre helyezte a fémet.

Azonban miközben lehajolt, Shanaya mögé került és leütötte a védtelen katonát. A férfi eszméletlenül terült el a földön. A lány még egyszer megmozdította, hogy ellenőrizze valóban nincs e magánál, de mikor megbizonyosodott, hogy a teszt sikeres magára hagyta.

     Oda baktattak a fekvő Isaiahoz. A férfi mozdulatlanul heverészett. A szeme csukva, de mivel a mellkasa fel, s le járt, így biztosak voltak abban, hogy semmi baja sem esett.

     - Héj, varázsló! Most már nem kell színlelned az ájultat, nincs vész. - guggolt le hozzá Shanaya.

A lány szavai hallatán a szemhéja kipattant és egyből ülőhelyzetbe tornázta magát. Körbe kémlelt ő is, hogy bizonyosan tiszta-e a terep. Mivel csak a két ismerős arcot látta maga körül, így megnyugodva fújta ki a levegőt.

      - Akkor sikerült a tervünk?

     - Igen. A két másik elmenekült jelenteni Greennek. Mivel téged támadtunk meg elsőnek, így nem sejtik, hogy te vagy ennek a tervnek az atyja. - ecsetelte az eseményeket a lány vidáman.

     - És a lovak?

     - Itt vannak. - vezette a két fenséges állatot Peter. - Az egyik kicsit megijedt és arrébb szaladt, de hamar megtaláltam.

     - Akkor minden összejött. - mosolyodott el a varázsló.

     - Igen. Neked hála. - Shanaya segítő kezet nyújtott az idősebb férfinak, aki egyből belecsúsztatta a ráncosodó végtagját.

Innentől a két gyermekben semmi tüske nem maradt, hiszen Isaiah nagyon sokat kockáztatott ezzel a küldetéssel. Úgy érezték végre nincsenek egyedül Narniában. Lett egy szövetségesük.

     - És akkor most merre mentek Úrnőm? - kérdezte aggódva Isaiah.

     - Aslan sziklájához. Ott bújunk meg addig, amíg meg nem erősödünk és rá jövünk, mi legyen a következő lépésünk. Amint készen állunk, értesítünk Isaiah és kitaláljuk közösen, hogyan folytassuk a harcot Narniáért.

     - Nagyra tartom a bizalmát. Ígérem, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a legjobb tudásommal segíthessem önt. - Shanaya egy mosoly kíséretében megszorította a férfi kezeit. Nem akarta bevallani magának, de egy kicsit tényleg megkedvelte az öreget. Úgy érezte hiányozni fog neki. - Azonban még mielőtt útra kelnek, kérem kötözzenek ki engem és a katonát egy fához.

     - Hogyan? - lepődtek meg a gyerekek.

     - Jönni fognak minket megkeresni. Bizonyosan hamar ránk találnak és így biztosan lesz alibim, hogy semmi közöm nem volt a szökésetekhez.

     - Értem, hogy ez lenne a logikus döntés, de biztosan ezt szeretnéd? - Shanaya azért nem akarta kétes helyzetben hagyni új barátjukat.

     - Nem lesz semmi bajom Úrnőm. - vetett a lányra egy megnyugtató pillantást, majd a legidősebb Pevensie felé fordult. - Peter király, megtisztelne, ha teljesítené a kérésem. - egy vastag len szálból sodort kötelet húzott elő a köpenye ujjából, majd az ifjú felé emelte. Peter egy szó nélkül elvette a kelléket.

     Oda cipelték az ájult katonát, majd a hátát egy fatörzsnek támasztották. Isaiah is lekuporodott mellé. Peter mialatt elkezdte köréjük vonni a kötelet, így szólt a varázslóhoz:

     - Még meg sem köszöntem, hogy megmentett. - a kék szemek őszintén hálásnak tűntek, amikor a tekintetük összetalálkozott.

     - Szóra sem érdemes felség. A kötelességemet tettem. - Peternek tetszett az, hogy Isaiah megadja neki a tiszteletet. Szeretett király lenni. Minden pillanatát kiélvezte, ha valaki feljebb valóként kezelte.

     - Ígérem, hogy meghálálom. Most csak a bizalmammal szolgálhatok. Remélem, egyelőre megfelel ez neked.

     - Lekötelez. Kérem, vigyázzon az Úrnőmre. Csakis ő veheti fel a harcot a Zöldpalástos hölggyel.

     - Ezt nem kell kérnie. Az életemet is oda adnám érte. - ekkor azonban elkészült a csomózással. Shanaya már az ő paripájának hátán díszelgett, így Peter is gyorsan felpattant a másik lóra.

     - Siessenek! Bármelyik percben megérkezhet a következő egység.

     - Kérlek, nagyon vigyázz magadra Isaiah.

     - Úgy lesz Úrnőm. - ekkor azonban Shanaya meghúzta a kantárt és Peterrel kettesben ellovagoltak az erdő közepe felé.

Isaiah büszkén nézett végig a két gyermeken. Tudta, hogy ezt ő vitelezte ki. Nem sok időbe telt, míg a két alak olyannyira eltávolodott, hogy már hírüket sem lehetett látni. Csakis a patanyomok árulkodtak, hogy egyáltalán itt jártak.

     Peter ment elől, mert ő biztosan tudta az útvonalat a menedék felé. Shanayanak egyszer kétszer volt valami sejtelme, hogy ez az ösvény ismerős, de amilyen gyorsan jött, olyan hamar tovaszállott. Egyre erősebben próbált vissza emlékezni a dolgokra, de ez csak azt váltotta ki, hogy még jobban összezavarodott. Peter gyakran nézett hátra, mivel látta Shanayan, hogy valami nagyon zavarja. Csak meredt maga elé, miközben összeráncolta a szemöldökét. A király aggódott, főleg mikor már egy kis izzadság csepp is elkezdett göngyölődni a halántékán. Most már nem is figyelte az utat, csakis hátra fordulva szerelme hangulatingadozását vizslatta. Amikor Shanaya feleszmélt a saját gondolataiból, végre észrevette, hogy Peter aggódva felé van fordulva, azonban amit mögötte pillantott meg, az sokkal jobban sokkolta, mint bármi addig.

     - Peter vigyázz! - sikított Shanaya, mire Peter előre kapta a fejét és meglátta, hogy az erdőnek hirtelen vége, és már csak a semmi van előttük.

Hiába figyelmezette a lány, már túl késő volt. Peter azonnal meghúzta a kötőféket, de a ló nem tudott megállni. Belezuhantak az ürességbe. Shanaya védelmi mechanizmusa azonnal működésbe lépett és az ereje aktiválódott. A kezeiből ismét előjött a tél és jégkristályok sokaságát bocsájtotta ki, amik egy nagy tömbbé keményedtek meg Peter alatt. Tükör sima jég volt, szinte már áttetsző. Peter pulzusa az egekbe szökött, hiszen a megfagyott szirt, amin hasalt átlátszó volt, és alatta nem kandikált más, mint egy fekete lyuk. Shanaya egyből leugrott a lováról és még a szilárd talajon megállt. Félt, hogyha ő is ránehézkedik a vékonyka jéglapra, beszakad alattuk. Hiába ő alkotta, nem bízott a művében, ahogyan mostanában magában sem.

     - Peter, nagyon óvatosan csússz ide hozzám! Gyorsan! - Shanaya teljesen pánikba esett és ez az erején is meglátszott. A jég repedni kezdett. Peter lehelete bepárásította a jégplaccot. Óvatosan megpróbálta négykézlábra tornászni magát, de apró ropogás csapta meg mindkét hallójáratát. Peter rájött, hogy ez a jégből jött. Hajszálrepedések sokasága kezdett elterjedni. - Siess Peter! - Shanaya kétségbe esett. Próbálta az erejét újra működésbe hozni, de az nem engedelmeskedett neki. A király szépen lassan hátrálni kezdett, de a recsegés párhuzamosan nőtt a mozdulatait követően.

     - Nyugodj meg Shani. - Peter tudta, ha a lány elveszti a fejét, csak ront a helyzeten. - Csak nyújtsd felém a kezed, és én szépen nyugodtan oda megyek. - abba a különös helyzetbe kellett kényszerítenie magát, hogy ő vigasztalta a lányt, miközben maga is pánikolt.

Peter szépen lassan megfordult, hogy fejjel a szilárd talaj felé nézzen. Apránként araszolt egyre kijjebb a lemezről, de Shanaya nem bírta magát megnyugtatni. A kezei meg sem álltak. Minden energiáját arra használta, hogy valami képességet kicsikarjon belőlük. Mindent kipróbált. Pöckölt, ökölbe szorította majd elengedte, rázta, de semmi. Amikor végül haragból legyintett egyet, egy kis jégcsap szállt ki a kezei közül, ami belefúródott a jéglapba és megadta neki a kegyelemdöfést. Peter reflexszerűen elugrott amint megérezte, hogy a lába alatt mozog a talaj, Shanaya pedig utána kapott. A fiú majdnem lehúzta, de végül sikeresen, együttes erővel felcibálták a levegőben rángatózó királyt. Shanaya a lihegő fiú karjaiba ugrott és minden erejével megszorította.

     - Sajnálom... - gördültek le a könnyei az arcán.

     - Úgy sajnálom. - Shanayaban most tudatosult, hogy majdnem megölte a fiút az erejével. - Nem hallgattam rád! Kérlek, bocsáss meg! - Peter a kezei közé fogta a zokogó lány arcát és így szólt:

     - Nézz rám Shani. - a lány szeméből még mindig potyogtak a könnyek. - Megmentettél Shani. Te voltál az, aki megmentett. Nem szabad összetörnöd. Nem hagyhatod, hogy eluralkodjon rajtad a félelem.

     - De...

     - Nincs de! - emelte fel a hangját, hogy végre kizökkentse a lányt a sokkból. - Szüksége van rád mindenkinek Shani! Nem engedheted meg magadnak a félelmet!

Jó pár percbe tellett mire mind a ketten összeszedték magukat. Azonban a probléma, amit csak most láttak, sokkal nagyobb baj volt, mint eddig akármi.

     - Az erdő eltűnt. - ugyan az a jelenség tátongott a szemük előtt, mint Cair Paravelnél. Nem elpusztították, nem kivágták, egyszerűen csak eltűnt, mintha sosem lett volna ott. A ló, ami bele esett ebbe a feneketlen gödörbe, szőrén-szálán elpusztult. Peter aggódva pillantott rá szerelmére. Nem akarta kimondani azt, ami Shanaya fejében is végbe ment.

     - Azért tűnt el, mert erre a felére nem emlékszem. Az én hibám, hogy Narnia pusztul, ez már bizonyos.

     - Shani...

     - Ne! Kérlek, ne mondj semmit! - vágott közbe, ugyanis nem volt kíváncsi a fiú vigasztalására. - Igazad van. Most nem érünk rá arra, hogy féljek és sajnáltassam magam. Kezdünk kifogyni az időből. El kell jutnunk az összes helyre, ahol jártam, mert csak úgy nyerhetem vissza az emlékeimet. Hogy jussunk át a semmin?

- Peter meglepődött Shanaya hirtelen pártfordulása után, de a szíve egy hatalmasat dobbant közben. Most végre olyan volt, mint akkor, amikor beleszeretett. Kezdte újra megtalálni önmagát. Ezáltal Peter sem maradhatott le.

     - Próbáljuk megkerülni.

     - Megkerülni?

     - Emlékezz. Cair Paravelnél sem az egész pusztult el. Szerintem, ha elindulunk az egyik irányba, kilyukadhatunk valahol és onnan tovább megyünk Aslan sziklájához.

     - Remélem igazad lesz.

     - Én is.

        Miközben Shanaya és Peter útra kelt egy szem lovukon az ismeretlenbe, addig a kereső osztag is fellelte a kikötözött rabokat.

     - Hát éltek? - lepődtek meg a katonák.

     - Hol vannak az árulok, varázsló? Megint megmentetted őket? - kérdezte flegmán a parancsnok, kit már egyszer megpróbált átejteni a kapunál.

     - Mint láthatod, az én bajomat is ellátták. Nincs közöm a szökésükhöz.

     - Azt várod, hogy ezt elhiggyem? - a rőt szakállú kentaur már régen elvesztette a hitét Isaiahban. Inkább Balthazar pártján állt, hogy a férfi igenis rejteget valamit. Még hozzá az árulás magját.

     - Igazat mond. - nyögte ki félve a kikötözött katona.

     - Hogy mondod? - lépett elé a parancsnok. A fiatal fiú érezte, hogy a felettese fenyegetően magasodik föléje, de úgy döntött most már úgy is mindegy. Ha visszamennek, akkor is meghal, mivel nem teljesítette a küldetését, így megismételte a kijelentését.

     - Igazat mond. Shanaya őt támadta meg legelőször. Csak a lovaink kellettek nekik. Lesből támadtak, esélye sem volt össze játszani velük. - a vörös szakállú kihúzta a fegyverét és az ifjú torka elé szegezte.

     - Még mindig azt állítod, hogy a varázsló ártatlan? - nyomta oda szorosabban a pengét, úgy hogy egy picit meg vágta a felsőhámréteget. Az ifjú legény nyelt egy nagyot, de nem tántorodott meg.

     - Biztos vagyok benne. - a szeme most bátorságról árulkodott. Valami átfordult benne az események miatt.

Elkezdte tisztelni az árulókat, főleg Peter királyt. Sosem tapasztalt ilyen akaraterőt, és kedvességet ezelőtt. A szíve mélyén olyan erős szeretett volna lenni, mint az előző narniai uralkodó, így nem tört meg a zsarolástól.

    - Mi a neved?

     - Ezreal.

A rőt elismerően bólogatott, majd elvágta az őket szorító kötelet. A tekintete most azonban Isaiaht pásztázta, majd gúnyos hangon megszólalt.

     - Most megúsztad Isaiah. Köszönd meg az alibidnek. - biccentett oda a legényre. - Azonban ennek még itt nincs vége varázsló. - a hangja fenyegetően karcossá változott. Kimutatta a foga fehérjét.

     - Állok elébe barátom, csak vigyázz ne hogy fordítva süljön el a terved. - állt fel, hogy javítson a szintkülönbségen. Isaiah nem félt, sőt annál motiváltabb lett. Érezte a kihívást, amit minden tudós előszeretettel kiélvezett.

     Peter és Shanaya több órát lovagoltak Kelet felé, hogy találjanak egy utat, ami végre a céljuk felé vezeti őket. A kráter sokkal nagyobb átmérőjű volt, mint azt hitték. Egyszerűen hatalmas térfogatú területet foglalt magába, de egyszer csak a horizont újra megnyílt előttük. Végre ki tudtak térni a fekete lyuk elől és újra jó irányba haladhattak tovább. Eddig Shanaya ült a volán mögött, addig Peter aludt mögötte, így váltották egymást, ugyanis mindketten tisztában voltak azzal, hogy éjjel és nappal is lovagolniuk kell, ha el akarják érni Aslan szikláját. Most hogy már Shanaya nem tudta az utat, óvatosan megrázta a hozzá simuló fiút. Peter kicsit kábán felhajtotta a lány válláról a fejét. Sóhajtott egy mélyet, majd bólogatott, hogy kész átvenni a kantárszárat, bár a teste még mindig a fáradság ellen küzdött. Shanaya lelassította a lovat, majd mikor az állat megállt, gyorsan lehuppant róla. Peter előrébb csusszant, majd felhúzta maga mögé Aslan lányát. Shanaya először tétovázott, hogy túlságosan közel kerüljön Peterhez.

A szíve mélyén szerette is volna átkarolni, meg nem is. Az érzései a fiú felé olyan hatást keltettek benne, mint az emlékek. Tudta, hogy nem közömbös számára, de mégis úgy hatott, mintha ez csak egy kép lenne, nem pedig a jelen. Nem értette mi ez az egész, csakis abban bízott, ha majd mindenre fény derül, erre is választ fog majd kapni. Peter érezte, hogy a lány még mindig bizonytalan vele szemben. Nem akart abba bele gondolni, hogy a szerelem miért nem hozta vissza a lány emlékeit. Valójában nem is akarta tudni, hogy mi is történt azután, hogy ő elhagyta anno Narniát.

Most először merültek fel benne ezek a kulcsfontosságú kérdések. Vajon mi történt Shanayaval, miután itt hagyta őt? Talán már nem is őt szereti? Vagy megutálta eme cselekedetért? Talán azért került át a másik világba, hogy őt megkeresse? Egyszerűen tudni akarta végre hányadán is állnak, de ez csak úgy derülhet ki, ha eljutnak egy újabb emlékhez, amit Aslan sziklájánál tudnak csak meglelni.

Ui: Sziasztok! Sajnálom, hogy végül nem jutott hely a visszaemlékezésre, de ígérem, a kövi részben már tényleg megtudunk dolgokat a múltról. Remélem sikerült izgalmas résszel szolgálnom, és felcsigáznom a kedélyeket. Igazán hosszú részre sikeredett, remélem minden pillanatát élvezni fogjátok! Boldog Húsvéti Ünnepeket MIndekinek! ❤️ ❤️ 😘