Balthazar élvezettel cibálta fel Isaiaht a Zöldpalástos hölgy lakosztálya felé vezető lépcsősoron. A palotaőrség vezetőjének minden egyes rángatás után szélesebb lett a mosolya.

Nem szívlelte egymást a két férfi, hiszen egy nő figyelmét kellett felhívniuk. Green sosem volt rest kimutatni ki a kedvenc alattvalója, de most Balthazarban felcsillant a remény, hogy a hierarchia újjá épülhet. Bár Green szeszélyei sokszor kiborították a férfit, Balthazar nem tudott ellen állni a nő szépségének. Egyben biztos volt. Ő sosem árulná el úrnőjét, ellenben a foglyával. A kastély ezen része igencsak ridegen hatott. Senki nem őrködött, így még csak fáklyák sem világítottak a folyósón. Csak a hold fénye mutatott nekik utat. A jelenlévők mind jobban szerettek sötétben mozogni, így nem okozott nehézséget a tájékozódás. Balthazar szabályosan Isaiahval törte be az ajtót. A varázsló megpróbált feltápászkodni az esés után, de a parancsnok visszanyomta a földre.

        - Eljött a veszted varázsló. – súgta oda kárörvendve.

        - Ó, csakugyan? – Isaiah gúnyos kacajt hallatott, ami egyből kihozta a sodrából a katonát.

        - Most azonnal elvágom a torkod, te...! – nem tudta befejezni a mondatot, mert Green közbe szólt.

        - Elég legyen Balthazar! A gyerekes viselkedést, hagyd a palotán kívülre! – dorgálta meg a helyzethez képest, talán túlzottan is.

        - Bocsásson meg Úrnőm! – hajtott fejet.

        - Most megbocsájtok, de arra kérlek távozz a szobámból! Egyedül óhajtok beszélni a varázslómmal.

        - Tessék? – Balthazar nem erre számított, és ez egyből ki is ült az arcára.

        - Az úrnő finoman megkért, hogy hord el magad! – a varázsló önteltsége, csak még tovább feszítette a húrt. Balthazar a lehető legerősebben belemarkolt Isaiah vállába, úgy hogy lehetett hallani az idegek pattanását, majd így szólt:

        - Ha ennek a beszélgetésnek vége, elválasztom a fejed a törzsedtől.

        - Majd meglátjuk barátom. – és ezzel a végszóval kiviharzott a teremből.

Green mindig is kiszámíthatatlan volt, így Isaiah nem tudta, hogy mit is várjon. Remélte, hogy kap esélyt megmagyarázni a történteket, de a Zöldpalástos hölgy elővette a pálcáját és Isaiahra szegezte. A varázsló torka kaparni kezdett, majd hirtelen nem kapott levegőt. A száját nyitogatta, hogy hátha akkor beáramlik valami, de semmi. Isaiah szeme már majdnem kiesett az erőlködéstől, de Green még mindig nem engedte el. A férfi szervezete majdnem felmondta a szolgálatot, amikor az utolsó pillanatban az úrnő elengedte. A nagy mennyiségű oxigén parázsként égette a varázsló tüdejét. Vagyis azt hitte a levegő az, ami nehézséget okoz, de amint elkezdett vért köhögni, sejtette, hogy úrnője keze van a dologban.

        - A sok éves szolgálataid miatt, adok esélyt, hogy megmagyarázd árulásod miértjét, de a sorsod megpecsételődött. – Green hangja diplomatikus maradt, ami csak még inkább megmutatta gyilkos hajlamait. Semmilyen részvétre nem volt képes, még akkor sem, ha kedvenc alattvalóját küldi a halálba éppen. Bíróként hirdette ki az ítéletet. – Beszélj hát. – Isaiah jól tudta, hogy mit fog mondani, hiszen mindent eltervezett. A varázsló egy igen okos és furfangos ember hírében járt. A terve most nagyon kockázatosra sikeredett, de bízott szürke agysejtjeiben, így belekezdett:

        - Úrnőm, én nem árultam el önt.

        - Hogyan? Hogy mersz a szemembe hazudni? Ennyire vágyod a halált? - háborodott fel a pimaszságon.

        - Eszem ágában sincs hazudni felségednek. A váratlan helyzetből lett egy tervem, amibe nem avathattam be úrnőmet, hiszen biztos voltam benne, hogy ellenezné, azonban én úgy döntöttem véghezviszem bármibe is kerüljön. – Green mutató ujja fel-le csapódott türelmetlenül az összekulcsolt alkarján. Látszott rajta, hogy unja a körítést, így Isaiah a lényegre tért. – Shanaya és Peter valahogy bejutott a barlangomba. Még én sem tudtam, hogy van egy másik bejárat. Akkor támadt az-az ötletem, hogy a kegyeibe férkőzöm és elérem, hogy megbízzon bennem. Addig nem tudjuk úgy sem legyőzni, míg nem veszíti el az erejét, tehát megpróbálom belőle kiszedni, hogy ki csukhatta le a ládikát. Folyamatosan kapcsolatban maradok velük, így tudni fogom hol járnak, mik a terveik. Nem érhet minket meglepetés.

        - Miért kéne elhinnem neked ezt a históriát?

        - Mert a tervem sikerrel járt. – Green szemöldöke megemelkedett, amikor Isaiah egy apró fecnit nyújtott át neki.

A Zöldpalástos hölgy hosszúkás ujjai, elbíbelődtek a galacsinná gyúrt papírral. A tartalma azonban megérte a fáradságot, még ha a fikarcnyi üzenet nem is ezt sugallta először. Green mohón falta a sebtében írt üzenetet. Látszott a kézíráson, hogy nem sok ideje volt megfogalmazni az írójának, így csak tőmondatok szerepeltek rajta.

„Holnap hagyok egy üzenetet a megjelölt koordináták hatósugarában. Észre fogod venni!

Aslan Lánya"

        - Mint látja, a lány megbízik bennem. Innentől kezdve minden lépését jelentem és így talán felül tudunk kerekedni rajtuk. – Green azonban még mindig nyugtalanul csöndes volt. Látszott az arcán, hogy mérlegeli a helyzetet.

        - Most igazán megleptél Isaiah. Sosem gondoltam volna, hogy van benned ennyi spiritusz. – a hangjában azonban megjelent egy sejtelmes arrogancia. – Adok egy esélyt, de jól vigyázz, ha rájövök, hogy ez az egész csak egy színjáték, nem lesz több lehetőséged a magyarázkodásra. – Isaiah egy hatalmasat nyelt. Esküdni mert volna rá, hogy egész Narnia hallotta a szívéről leguruló követ. Akaratlanul is végig simított a nyakán, hogy a feje biztosan a helyén van e. Végül összeszedte a maradék férfiasságát és megszólalt.

        - Nem fogok csalódást okozni. – Isaiah szeme azonban most már megtelt élettel, talán túlságosan is.

Nem bírta leplezni örömét, hogy az egyik legszövevényesebb és kockázatos terve sikerrel járt. Ez még nagyobb önbizalmat adott neki. Rájött, hogy innentől csakis nagyban éri meg játszani, mert ha már ennél kisebb a tét, nem ad neki akkora adrenalin löketet, ami kielégíti a vágyait.

         Shanaya lassított a tempón, amint biztos távolságba értek a kastélytól. Petert megviselte a lovaglás. A szervezetébe kínzó fájdalom nyilallt minden egyes megmozdulásnál. Aslan lánya azt hitte bármely pillanatban bekövetkezhez az, hogy a fiú le fog csúszni mögüle a nagy hajszában. A ló pontosan követte az utasítást. Már csak finom léptekkel haladt tovább az erdő sötétjében. Shanaya hátra nézett, hogy vethessen egy röpke pillantást a betegre. Sosem látta még ilyen haloványnak Peter arcát. Tudta, hogy hamar valami búvóhelyet kell találnia, mert a királynak szüksége van a pihenésre.

        - Tarts ki még egy kicsit. Keresek valami menedéket. – szorította meg a fiú kezét, aki a szemeit alig bírta nyitva tartani. Végül nyelt egy nagyot, és szólásra nyitotta a száját.

        - Én tudok egy helyet.

        - Hogyan?

        - Itt van a közelben egy vadászlak. Menj egyenesen, majd mondom az irányokat.

Peternek percről percre jobban fogyott az ereje. Éppen csak annyit nyögött ki, amennyit muszáj volt. Egy-egy szót. Jobbra, vagy balra húzza a kantár szárát. Az ég alja már egy fokkal világosabb lett, mint eddig. Ez azt jelentette annak aki gyakorlott utazóként tartotta magát, hogy kezd hajnalodni. Nem kellett sokat menetelniük, amikor egyszer csak Peter megálljt parancsolt.

        - Hó! – húzta meg a kantárt Shanaya. Ahogy jobban körbenézett, nem látott mást, csak fákat. Az erdő mélyén voltak, a semmi közepén. Nem értette miért idejöttek. – Itt nincs semmi Peter. – mutatott körbe.

        - Szállj le a lóról. Menj oda a bokorhoz és a fa gyökereinél látni fogsz egy csapóajtót.

Shanaya nem kételkedett királya szavahihetőségében. Mindent úgy tett, ahogy Peter javasolta. Az ajtó az idők során azonban szinte a fa részévé vált. A deszkák elkorhadtak és moha törzsek milliói költöztek rá. Egy darabig elbíbelődött azzal, hogy keressen valamit amivel kifeszítheti, mert a fa nem engedte el szerzeményét. Végül egy vastagabb faágat kettétört, hogy a vége lapos legyen és beékelődjön a zsilipek alá. Mint egy emelőkarra rátehénkedett és a súlyával próbálta kiemelni. Mivel betudta így vetni nem csak az izmai erejét, de még a testének súlyát is, az ajtó megmozdult hangos recsegés közepette. Innentől már könnyedén ki tudta nyitni, amit a fa gyökerei bántak. Ki kellett szakítani a földből azokat az ereket, amik átnőttek az ajtón. Gyorsan lesegítette Petert a hatalmas állatról, majd óvatosan bevezette az üregbe. Igencsak poros és koszos kis luk, de legalább volt benne valami ágyszerűség, ahova kényelmesen le tudta fektetni a kifáradt fiút. Shanaya gyorsan visszarohant a felszínre, levette a lóról a csomagokat, majd ráütött a fenekére a paripa pedig kilövellt. Visszasompolygott, aztán magukra csukta a fedelet.

        - Hol voltál? – nézett fel fekvőhelyéről a legidősebb Pevensie.

        - Elbocsájtottam a lovat, hiszen nincs hova rakni, Green pedig bizonyosan kerestet minket. Túl nagy árulkodó jel és mi úgy is itt maradunk, amíg fel nem épülsz. – a válasz kielégítő lehetett Peternek, ugyanis helyeslően bólintott. – Most pedig pihenj. Hosszú út van mögöttünk.

Shanaya jól sejtette. Nem sokkal a nyugovóra térésük után lovasok zaja döngette meg a földet. A trappolás mértékétől, még egy kis föld is leomlott a mennyezetről. A Zöldpalástos hölgy katonái követték a patanyomokat. Isaiah ötlete volt, hogy küldjön utánuk lovasokat, hogy álcázzák titkos szövetségüket. Így Shanayaban nem kelt majd gyanút, hogy miért nem keresik őt. A lány kiélezte a fülét, hogy vajon leszállnak e, de megkönnyebbülve ült vissza Peter mellé, amikor hallotta a tovább menetelüket. A terve bevált. Az elszabadult ló nyomait követték.

         Amíg Peter az igazak álmát aludta, Shanaya csöndesen elhagyta az odújukat, amikor felkelt a Nap. Először is a lehető leggyorsabban visszaindult a kastély felé, hogy elrejtse a következő üzenetet, amit Isaiahnak szánt. Remélte, hogy a varázsló életben maradt, de ha nem, pár napon belül úgyis kiderül. Úgy vélte hamar megfordul, a távolságot azonban igencsak rosszul mérte fel. A vártnál jóval messzebb merészkedtek el, de végül sértetlenül oda talált. A cetlit egy szikla alá rejtette, majd leszakajtott egy darabot a ruhájából és megjelölte azt a fát, ami alatt elrejtette. A következő célja a víz keresés. Valami azt súgta neki, hogy a közelben kell lennie egy pataknak. Nem tudta megmagyarázni, de érezte a zsigereiben, így hát hallgatott az ösztönére. Az ismerős csapást követte. A sejtése beigazolódott. Bár csak egy csermelyre bukkant, az is több volt, mint a semmi. Gyorsan megtöltötte a kulacsokat és nem sokkal utána tovább állt. Tudta, hogy gyorsan kell mozognia, mert az ellenség még mindig rájuk vadászik. Keresett egy pár ehető bogyót visszafelé, hiszen mégis csak több mint a semmi. Peternek meg kell az étel, hogy energiát gyűjtsön.

         Peter ugyanabban a testhelyzetben feküdt, ahogyan ott hagyta. Meglepődött, hogy búvóhelyükbe valahonnan beszivárog a fény, hiába a föld alatt van. A fiú aranytincsein játékosan csillant meg a napsugár, mint egy korona, mutatva királyi mivoltát. Peter arcizma egyszer csak megrándult, mint aki érzi, hogy éppen figyelik. Shanaya lemaradt arról, hogy az ifjú mióta néz vissza lagúna kék szemeivel, de örült neki, hogy újra eszméleténél van.

Segített neki felülni, majd finoman megitatta a friss vízzel.

        - Honnan ismered ezt a helyet? – kérdezte kíváncsian.

        - Sok ehhez hasonló bungaló létezik ebben az erdőben. Még a testvéreimmel építtettük őket, mivel nagyon szerettünk vadászni. Volt, hogy akár több napot is elvoltunk és jobb egy odúban megszállni esős napon, mint a szabad ég alatt. A borzlakok ihlették. Praktikus és észrevétlen. – Shanaya élvezettel hallgatta a mesét. Szeretett a múltról hallani. – Valószínűleg te is ismered őket, csak az emlékeid mélyén lapulnak. – Peter észrevette, hogy a lány jelenleg nem érti mire akar célozni. – Amikor kislány voltál, sokszor lestél meg minket vadászat közben. Ezt az erdőt úgy ismered, akárcsak a tenyeredet.

        - Így már értem. – döbbent le Shanaya, hiszen most jött rá honnan tudta a járást. Ez nem ösztön volt, hanem emlék. Bár úgy vélte, hogy már nincs is különbség a kettő között.

Több mint két hetet töltöttek ebben a kis zugban. Peter napról napra egyre jobban nézett ki. Szinte teljesen felépült, már képesnek érezte magát hosszú útnak is kitenni. A király minden egyes pillanatát élvezte a közös, meghitt perceknek. Nem volt alkalmuk a múltban együtt tölteni ennyi időt kettesben és a fiú úgy érezte ez egy ajándék, amivel Aslan megjutalmazta. Most bepótolhatják azt, amit nem tudtak régebben.

        - Kell egy ideiglenes bázis, ahol megerősödhetünk. – javasolta Shanaya. – Remélem erre is van ötleted, ugyanis az én fejemben még mindig homály van.

        - Sajnos van egy rossz hírem. – komorodott el az arca, mire Shanaya is feszültté vált. – A tájékozódásnál mindig is homály lesz a fejedben. Ez a tudás sajnos sosem volt ott. – az a kacér mosoly, ami ott virított Peter arcán leírhatatlan volt. Azok az aranyos gyermeki gödröcskék, tagadhatatlanul a szexepiljét erősítették.

Shanaya bosszúsan felhúzta a szemöldökét, ami csak még jobban szórakoztatta az incselkedő királyt.

        - Látom tényleg rendbe jöttél. – Shanayanak annyira nem tetszett ez a gyerekes viselkedés. - Ha az egódból visszatérsz a földre, akkor valami hasznosra is használhatnád az agyadat, ha még maradt belőle valami. – Peternek tetszett, hogy szerelme beleáll a csipkelődésbe.

        - Ha megmondom, hova menjünk, kapok egy puszit? – rebegtette a pilláit, mire Shanaya megforgatta a szemét.

        - Na, mond már! – kelt ki magából, mivel kezdte unni ezt a játékot.

       - Menjünk Aslan sziklájához. Egy része beomlott, de vannak járatok, amik épen maradtak. Ott vannak fegyverek, amiket magunkhoz vehetünk.

       - Nem rossz ötlet. – tűnődött el a javaslaton.

        - Akkor jár a puszi? – tartotta a lány felé az orcáját, mire Aslan lánya halántékon pöckölte.

        - Inkább gyere! – lépett ki a kunyhó oltalma alól. Peternek nem maradt választása, mint követni, pedig jobban örült volna annak, ha szert tesz az ajándékára.

        - Hová megyünk?

        - Aslan sziklája messze van innen. Gyalog több napi járás. Szükségünk van lovakra, így értesítenünk kell Isaiaht.

        - Él a varázsló? – lepődött meg az ifjú, hiszen nem tudhatta, hogy Shanaya míg ő aludt levelezgetett vele.

        - Igen. Kimagyarázta magát a Zöldpalástos hölgynél azzal, hogy információkat ad át rólunk.

        - Tehát kémkedik utánunk? – borzadt el az új hír hallatán.

        - Az információ egy szűk részét elárulja, így úgy hat, mintha Greennek kémkedne, holott csak azt az adatot tudja meg tőle, amit mi el akarunk árulni.

        - Ó, hát úgy. Ez végül is még hasznukra lehet. Akkor hát küldjünk üzenetet új szövetségesünknek! – egyezett bele lelkesen.

Gondosan elhelyezték a kijelölt helyre a kis levélkét, ami kulcsfontosságúvá vált a jövőre nézve. Bíztak benne, hogy hamarosan már biztonságban lehetnek, az Aslan által vigyázott szent helyen.

Ui: Sziasztok! ❤️ ❤️ Remélem tetszeni fog az új rész. Igyekeztem izgalmas részt írni, de most ti is érzitek, hogy kicsit stagnál, mivel ez egy átvezető rész a következő lépéshez. Azért igyekeztem élvezhetővé, és barátivá tenni, hogy belelássunk jobban a részletekbe. Jó olvasást és a következő részben újabb eseményeket tudhatunk meg a múltból. Garantálom, hogy izgalmas lesz a kaland folytatása. 😘😘❤️