Peter állapota igencsak válságos maradt, még a kezelések után is. Shanaya próbált mindent megtenni, amit csak tudott, de ez a tehetetlenség nem hagyta nyugodni. Egyfolytában téblábolt a beteg ifjú mellett, hogy enyhítse az izmaiban végig menő energiákat. Megállás nélkül cserélgette a király fején lévő borogatást. Peter szervezete élet-halál harcot vívott a méreggel. A magas láztól rémálmok gyötörték. Shanaya kívülről igyekezett nyugtatni, de a király csak magában motyogott. Nem igazán értette, hogy mit beszél. Csak egy pár szót tudott kivenni.

        - Shani...Shani. – a hangja reszelősen sípolt a mellette elszisszenő levegő miatt. A nyirokcsomói bedagadtak, ami kiterjedt a szalagokra is. Csoda, hogy egyáltalán még ki tudott csikarni magából valami dörejt.

        - Ss...Itt vagyok. – ragadta meg a kezét.

– Nem megyek sehova. – a lány fémesen csillogó hangjára nehézkesen, de végül kinyitotta a szemét. Megkísérelte a testét megmozdítani, de olyan fájdalom nyilalt végig az izmaiban, hogy visszaesett fekvőhelyére. Ha tovább próbálkozik, lehet az egyik belső szerve felmondta volna a szolgálatot az erőlködés miatt.

        - Shani.

        - Ne beszélj! - szakította félbe, hogy ne izgassa fel túlságosan magát.

        - El kell mondanom valamit, arra az eshetőségre, ha nem kelek fel. – a hadarás ebben az állapotban nem bizonyult túl jó döntésnek, mert folyamatosan megakadt. – Én szer...

        - Ne merészelj búcsúzkodni! – fojtotta belé a szót. – Ha felmered most adni Peter Pevensie, azt sosem fogom megbocsájtani! Elmondod, ha meggyógyultál, most pedig idd meg ezt! – hozott egy tál főzetet.

        - Isaiah azt mondta, ha felébredsz ez majd segíteni fog. – óvatosan megemelte a fiú fejét és lassan beleöntötte a nedűt a kiszáradt ajkak közé. A torkát beborító nyálkahártyát mindenegyes korty égette, de panasz nélkül engedelmeskedett szerelmének. – Jól van. Most pedig pihenj. Amikor újra kinyitod a szemed, én itt leszek. – Peter hitt a lánynak, így behunyta kék íriszeit és szinte azonnal álomba merült.

         Több nap is eltelt, de Peter még mindig eszméletlenül feküdt. Shanaya törekedett kihasználni azt az időt, amikor Isaiah nem tartózkodott a barlangban. Igyekezett kideríteni, hogy kinek is az oldalán áll a varázsló. Ahogy kutakodott, talált arra utaló jeleket, hogy az udvar alkalmazottja ő is, tehát Caspiant és a Zöldpalástos hölgyet szolgálja. Azonban ennek tudatában végképp nem értette, hogy miért segít nekik. Green nem tévedt le ide, tehát még egészen biztos, hogy nem árulta el őket. De vajon mi a célja ezzel az egésszel? Egyenlőre nem tudott rájönni erre a kérdésre, pedig átfésülte az egész helyiséget. Nagyon különleges anyagokba botlott. Mindenből volt minta és feljegyzés, hogy mi micsoda. A változatos repertoárból szemet szúrt neki, egy kocka valami sárga folyadékban. Elolvasta a feliratot, ami az alatta lévő polcra volt belevésve.

        - Nátrium? – levette az üvegcsét és már majdnem kinyitotta, amikor Isaiah rákiabált.

        - Ki ne nyisd! – kapta ki a lány kezéből, aki összerezzent a hirtelen beharsogó impulzus miatt.

        - Mi ez?

        - Egy nagyon veszélyes anyag, amiből igencsak kevés van ebben a világban.

        - Mit csinál? – Shanaya szeme lángolt a tudásvágytól.

        - Vízzel vagy levegővel érintkezve egyből reakcióba lép. Sok mindent szét tud marni, így petróleum alatt kell tartani.

         - Ez a sárga lé akadályozza meg ezt a pusztítást?

        - Úgy van kedvesem.

        - Maga tényleg egy varázsló. – bár tetszett Isaiahnak, hogy a lányt ennyire érdekli az ő tudása, de nem hagyhatta szó nélkül az engedetlenséget.

        - Arra kérlek Shanaya, hogy ne nyúlj a dolgaimhoz, mert az életedbe fog kerülni.

        - Sajnálom uram, csak nagyon kíváncsi voltam.

        - A kíváncsiság jó mozgató, de pont annyira kockázatos.

– Shanaya érzett ebben a mondatban egy burkolt fenyegetést. Isaiahnak nem tetszett, hogy a lány szimatol. – Viszont, hogy van a betegünk? – próbálta barátságos mederbe terelni a beszélgetést.

        - Még eszméletlen, de a légzését egyenletesebbnek hallom.

        - Ez igencsak örömteljes hír. Akkor a kezelés sikeresnek bizonyult eddig. – mosolygott rá bíztatóan, azonban Shanaya lelkében még mindig ott motoszkált a kétely. Próbálta türtőztetni magát, de a benne lévő feszültséget muszáj volt kioltani.

        - Isaiah,  mi okod van rá, hogy segítesz nekünk?

– a férfi a gyógynövények pakolását egyszeriben abbahagyta. A keze görcsbe rándult. Kínos csönd telepedett a légkörre. Shanaya ebből rájött, hogy a kérdése bonyolultabb, mint aminek hangzott, így hát még egyszer nyomatékosította. – Te nem Green úrnőt szolgálod? – Isaiah sóhajtott egy nagyot és a körmeivel virtuóz ritmusokat kopogott az asztalon.

        - Igazad van. Green úrnő szolgálatában állok. – Shanaya szemöldöke összeráncolódott. Isaiah látta a lány sötét pillantását, így gyorsan folytatta mondanivalóját. – Azonban nem önszántamból. Gondolom számodra is kiderült már, hogy a Zöldpalástos hölgy egy boszorkány, akárcsak te. Az ereje sokkal hatalmasabb, mint az enyém. Sakkban tart engem és az egész királyságot. Ha nem teszem meg amit mond, egy legyintéssel elveheti az életem.

         - Akkor tényleg nem értem miért mentettél meg minket. – méregette a varázslót.

        - Úrnőm! - térdelt le hirtelen Shanaya előtt. A fejét lehajtotta a tisztelet jeleként. Aslan lánya most már semmit nem értett. – Azért segítettem, mert ön az utolsó reményem, hogy megszabadítson attól a nőtől.

        - Tessék? – lepődött meg a férfi újonnan jött reakcióján.

        - Kérem Úrnőm, győzze le a Zöldpalástos hölgyet és szabadítsa fel Narniát!

        Shanaya próbálta feldolgozni Isaiah szavait. Nem tudta eldönteni a férfi szavahihetőségét, de hát eddig semmi okot nem adott, hogy kételkedjen benne. Oda ült az alvó Peter mellé és a két tenyere közé csúsztatta a király kezét. Peter egyértelműen Isaiahnak köszönhette az életét, ezt senki sem vehette el a varázslótól. Talán ez vezetett ahhoz, hogy végül rászánja magát a bizalomra. Bár a helyzetük igencsak furcsa és kifogásolható, megadja neki az esélyt. Eltűrögette Peter szemébe kunkorodó hajszálakat, hogy ne zavarja a pihenésben. Shanaya nem akarta, hogy bármi is háborgassa a fiú gyógyulását. Melegség töltötte el a szívét, ahogy meglátott egy kis piroskás szint a király arcán. Ez is arra utalt, hogy kezd javulni. Remélte, hogy a nehezén túl vannak már és a méreg szépen lassan kiürül a szervezetéből. Shanaya ebben a bezárt lyukban, nem igazán tudott mást csinálni, mint gondolkozni. Szerette Peter minden egyes arcvonását. Sokszor simított végig a fizimiskáján javító ráncokon, amik jelezték az idő múlását. Shanaya abban a különleges paradoxonba került, hogy mikor először megpillantotta az előtte fekvő ifjút, Peter már férfi volt. Most pedig szemtanúja lehet azoknak a jeleknek, amik azt mutatják, hogy ugyanaz a férfivá fog válni, akit akkor látott. A kapcsolatuk szorossá kovácsolódott és bár nem emlékezett mindenre, sőt az élete javarészére jóformán, mégis a szívében mindig helyet foglalt Peter. Egy megmagyarázhatatlan erő azt súgta neki belülről, hogy fontos számára, de nem tudta megmondani miféle szeretet az, ami vezérli ezt a gondolatot. Nem is volt ideje ezen tovább töprengeni, ugyanis Isaiah szapora lépteinek visszhangjára lett figyelmes.

        - Azonnal el kell tűnnötök innen! – lihegett nagyokat, hiszen már nem tartozott a legfiatalabb emberek közé.

        - De miért?

        - Green úrnő erre felé tart. Menekülnötök kell! Most rögtön!

        - De Peter nincs magánál. Nem tudom egyedül kicipelni innen! – esett kétségbe.

        - Nincs más választásod. – az ajtó felől azonban apró kopogó hang hallatszott. – Túl késő. Itt van. Bújjatok el!

        - És mégis hova? - Isaiah nyugtalanul nézett körbe a helységben, hogy valami menedéket találjon pártfogoltjainak. Az idő vészesen fogyott, mivel a kopogás egyre közelebbről hallatszódott. A varázslónak azonban nem támadt jobb ötlete a meglepetésszerű helyzetre, mint beszuszakolni őket egy apró szekrénybe.

        - Ide, gyorsan! – nyitotta ki a lakatra zárt ajtókat.

Gyorsan belehelyezték Petert a komódba, majd Shanaya is bepréselte magát mellé. A hely igencsak szűkös volt. A testét nagyon ki kellett csavarnia, hogy beférjen. Nem hitte volna még párnappal ezelőtt, hogy a szekrények lesznek az életének kulcsfigurái. Amikor izgalom történik lassan általánossá válik, hogy egy gardróbban kötnek ki. Bár abban fejlődött, hogy nem érzi magát zavarban Peter közelségétől. A fiú feje Shanaya mellkasán pihent, de szerencsére nem ébredt fel a mozgatástól. Most azonban nem tudott ezzel foglalkozni. A füleit próbálta kiélezni a faajtón kívüli hangokra, hogy tudja mi is történik ott pontosan.

         Green pikk-pakk ott termett a barlang legmélyén. Kérdezés nélkül nyitott be Isaiah laborjába, aki úgy tett mintha éppen dolgozna valamin. Anyagokkal próbált kísérletezni.

        - Ó, Úrnőm! Mi járatban van itt? – zárta le a tüzet az üvegcse alatt.

        - El kell intézned egy feladatot. – a mondatát azonban félbe szakította, mikor meglátta ezt a hatalmas rumlit a varázsló körül. – Mi ez a káosz? Sosem láttam eddig még, hogy ennyire rendetlen vagy. – Isaiaht kellemetlenül érintette ez a kijelentés. Tudta, hogy veszélyes útra lépett.

        - Ha szabad megjegyeznem felség, nem sűrűn látogat meg a laboromban. Ebből kifolyólag gondolom azt, hogy nem láthatta még milyen, mikor igazán belemerülök a munkába. – mentette ki magát. Greent nem igazán győzte meg ez a kijelentés. A szemei még mindig élesen vizslatták az egész termet.

        - Akkor szeretném, ha a következő feladatodba is mindent beleadnál.

        - Hallgatom.

        - Törd fel nekem a ládát.

        - De Úrnőm, már megemlítettem, hogy ez nem áll hatalmamban.

        - Ez engem hidegen hagy! Szükségem van erre a kesztyűre! Enélkül nem tudom legyőzni Aslan lányát. Amíg birtokolja az erejét, mindig lesz esély arra, hogy kicsússzon a kezünkből és amíg él, meg van rá az esély, hogy Caspian visszanyeri az emlékeit, ami a királyságom bukásába kerülne.

        - Én megértem, hogy ideges Shanaya visszatérte miatt, de ezt akkor sem tudom kivitelezni. Ez egy ősi varázs, nem lehet holmi főzetekkel feltörni.

        - Na, idefigyelj Isaiah! Megtalálod a módját, hogy kinyisd vagy pedig addig kínozlak, míg nem könyörögsz a halálért. – húzta elő ruhája zsebéből a pálcáját. – Tudod mikre vagyok képes a hatalmammal, ne akarj az ellenségem lenni. – a fekete szemei zölden villogtak a sötétben, akárcsak egy csúcsragadozónak. - Megértetted?

        - Igen, felség. – térdelt le hű szolgaként. A Zöldpalástos hölgy azonban észrevett valami szokatlant Isaiah vállán. Egy aranyszőke színű hajszál pihent meg ott. A varázsló észrevette, hogy úrnőjének szemet szúrt valami, ugyanis a reakciója még tőle is szokatlannak hatott.

        - Örülök, hogy ezt gyorsan megbeszéltük. – mosolygott rá kedvesen. – Most magadra hagylak, de remélem nemsokára újra látjuk egymást. – cirógatta meg a férfi bozontos szakállal bevont állát.

        Isaiah megvárta még tisztes távolságba ér Narnia bábkirályának mozgatórugója, majd gyorsan kiengedte a két fiatalt a szekrényből.

        - El kell menekülnötök a városból. Green rájött, hogy itt vagytok.

        - Mi? De mégis miből? – lepődött meg Shanaya, mivel ő ezt nem szűrte le a hallottakból.

        - Csak érzem. Az a nő még sosem viselkedett így. Rájött valamire, de ne várjunk addig, még mindent megtud. Keltsd fel Petert ezzel! – nyújtott oda egy kis dobozt. – Nyisd ki és rakd az orrához. Az illata egészen biztos, hogy felébreszti.

Shanaya úgy tett, ahogy Isaiah utasította. Az edényből valami igazán pikáns és erős illat szállt fel a levegőbe. Még Shanaya könnyét is kifacsarta ennek a szernek az aromája. Az a grimasz, ami kiült Peter arcára, ahogy felébredt, mindent elárult. Aprókat köhögött, mire Shanaya gyorsan elzárta a keveréket.

        - Mi ez a förtelem?

        - Az most nem fontos. Mennünk kell Peter! Gyere! – próbálta meg felhúzni a még támolygó királyt.

        - Hová megyünk Shani?

        - Ki a palotából. Green rájött, hogy itt vagyunk.

        - Ezt húzzátok fel! – vágott közbe a varázsló, majd oda dobott nekik egy-egy köpenyt. – Kövessetek, tudok egy titkos utat az istállóba.

        A barlangból kimenet ügyesen kicselezték Isaiah trükkjeivel az őröket. Látványos mutatványokat hajtott végre. Volt egy bomba szerű keveréke, ami olyan füstöt bocsájtott ki ha meggyújtották, ami elaltatott mindenkit a folyóson. A gyerekek a varázsló dekrétumára a szájuk elé tartottak egy anyagot, hogy ők ne lélegezzék be a vegyszert. Isaiah bebújt a kárpit mögé, benyomott egy sziklát, mire kitárult még egy titkos járat. Peterrel nehezen lehetett haladni, hiszen alig állt a lábán. Nagyon nagy súly volt ez egy piciny lánynak, de Shanaya egyenlőre még bírta a strapát. Látszott, hogy ezt az alagutat már régen használták utoljára. Az egészet pókháló birodalmak lepték el. Isaiah törte az utat. Peter egyre jobban gyengült, amit Aslan lánya egyből kiszúrt.

        - Isaiah, messze van még a kijárat?

        - Nem, de még mennünk kell.

Próbálta megtalálni a helyes ösvényt egyetlen egy fáklyája segítségével, de Shanayat ez a hely egy labirintusra emlékeztette. Nemsokára egy központi góchoz érkeztek, ahova több út is betorkollott. A varázsló egy pár másodpercig tétovázott, de végül rábökött a helyes csapásra. A végén egy oldalajtóhoz lyukadtak ki, egy kietlenebb utcába érve. Shanaya felhúzta a kapucniját, hogy elrejtse árulkodó haját. A nyílt utcán próbáltak természetesen közlekedni, de ilyen stressz közepette, akaratlanul is gyanúsan felgyorsították lépteiket, ha katonákba botlottak. Végül nagy nehezen elosontak a lovakig. Nyeregre nem volt idő, így szőrén kellett felülniük a hatalmas állatra. Peternek minden erejét össze kellett szednie, hogy feltornássza magát. Shanaya gyorsan elé huppant, hogy a fiú tudjon belé kapaszkodni.

        - Bármi történjék is, sose engedd el a derekam! – Peter csak bólintott.

Az éjszaka közepén szerencsére kevés lélek járt a sikátorszerű utcákon. A katonák pedig csak intettek Isaiahnak, hiszen jól ismerték a köpenyén lévő jellegzetes mintákat. A varázslónak szabadjárása volt bárhová, így senki sem állt az útjába. Azonban a vaskapunál muszáj volt szóba elegyednie az őrökkel, hiszen a függőhíd minden este felvolt húzva.

        - Jó estét Urak! – köszöntötte őket illedelmesen.

        - Szervusz Isaiah! Megint késő esti meló?

        - Hiszen tudja katona, Green úrnőnek minden mindig azonnal kell.

        - Hát nem irigyellek barátom. És ők? – mutatott a két sötét alakra.

        - Velem vannak, ne aggódj. Kellenek a küldetésemhez.

        - Engedjétek le a hidat! – adta ki a parancsot. – És mi ez a híres küldetés? – próbált csevegni, míg az átjáró szépen lassan ereszkedett a szemük előtt.

        - Ezt sajnos nem árulhatom el.

        - Miért nem? – a katona eddig derűs hangja, hirtelen megváltozott. Valami nem stimmelt és ő ezt megérezte a zsigereiben.

        - Mert titkos. Senkinek sem adhatom ki a célom, tehát ne kérdezgess vagy Green úrnő haragjával kell szembenézned. – próbálta kihasználni a befolyását.

        - Vállalom a kockázatot. – jelentette ki nyersen az őrség vezetője.

        - Tessék? Hogy mersz az utamba állni katona? Én feletted állok!

        - Vegyék le a csuklyát! – mutatott a két idegenre. Isaiah és Shanaya dermedt pillantása találkozott.

– Most! – sürgette, hiszen már biztosra vette, hogy itt valami sántít. A varázsló tudta, hogy nincs más választása, mint cselekedni. Gyorsan elővett egy főzetet. Amikor hallotta a híd leérkeztét jelző csattanó hangot, neki dobta a vasrácsnak, ami egyszer csak elkezdett megolvadni. Shanaya még sosem látott ehhez foghatót. Isaiah nem hagyott időt az őrnek cselekedni. Leugrott a lováról a parancsnokra és a földre terítette.

        - Vágtass Shanaya és ne nézz vissza! – Aslan lányának nem kellett több, olyan erővel rántotta meg a kantárt, hogy a ló szinte megbokrosodott.

        - Riadó! – próbált kiszabadulni a varázsló karmai közül.

A katonák nyilakkal kezdték lőni a menekülő párt. A hidat is próbálták időben visszatekerni, de ahhoz a szerkezet mechanikája túl lassúnak bizonyult. Shanaya és Peter pillanatok alatt eltűnt az erdő sűrűjében.

        A hangzavarra kisietett a Zöldpalástos hölgy, mire megpillantotta a forrást. Isaiah abbahagyta az őrök bombázását, hiszen tudta, hogy Green úrnő ellen nincs esélye. A nő őrült tekintete megtalálta a célpontját. Leszáguldott a lépcsőn és egyből felpofozta az előtte térdelő férfit.

        - Mondtam, hogy csúnyán megjárod, ha ellenem fordulsz Isaiah! Vigyétek a lakosztályomba! Ott megkapja, ami jár neki! – a szavak méregként testesültek meg a levegőben.

Ui: Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen rég volt már rész. Sok minden össze jött az utóbbi időszakban. Majdnem el is ment a kedvem az egésztől, amikor a wattpadról eltűntek a köyveim a napokban, de szerencsére meglettek, így reméelem tetszeni fog az új rész! Igyekeztem megint egy izgalmas részt írni! Jó olvasást!