A légkörben pattanásig feszült az izgalom. Mindenki várta, hogy mi sül ki ebből az egészből. Shanaya szíve már a torkában kalapált. Érezte a gyönyörű faragások között kiáramló negatív ingereket, ennek ellenére megpróbálta teljes erejével húzni a ládika fedelét, de az nem engedelmeskedett akaratának. Az erőlködéstől még az arca is kipirult. Végül több perc kísérletezés után kénytelen volt feladni.

- Nem tudom kinyitni! - csattant fel idegesen. - Ezt lehetetlenség megmozdítani!

- Nem! Működnie kell! Gyerünk, próbáld meg még egyszer! - Green kezdte elveszíteni a hidegvérét, amit egészen idáig jól palástolt.

Shanaya újra neki esett, de hiába. - Hiszen csak te csukhattad le! Ez nem lehet igaz! Hadd nézzem! - Green nem bírta ölbe tett kézzel várni.

Már nem is érdekelte a terv, csak az, hogy miért nem működik a számítása. Meg volt róla győződve, hogy csakis Shanaya csukhatta le ezt a dobozt és senki más! Shanaya ezt a pillanatot használta ki, hogy felfordulást keltsen. Eldobta a dobozt, ami után Balthazar egyből elvetette magát. Ez automatikus reflex volt tőle, nem egészen tudatos, sőt ha egy kicsit is elgondolkozik a helyzeten, biztosan nem kapja el a törhetetlen ládát. Aslan lányának ujjpercein apró hópelyhek csücsültek. Érezte magában az erőt és ő is ösztönből cselekedett. Pici, de tű éles jégcsapokat zúdított a zöldpalástos hölgyre.

A nő elugrott ijedtében és elengedte a megkötözött fiút. Shanaya felkapta Petert és a legrövidebb út felé vette az irányt. Az ablakot kitörte és maga után rántotta a társát. Peter egy pillanatra megijedt, hiszen elég magasan voltak. Biztosra vette, hogy szörnyet halnak, ha lezuhannak, de nem így történt. Shanaya talpa alatt megszilárdult a levegő. Olyan kristálytiszta jéghíd készült a levegőben lévő vízmolekulákból, mintha tükör lenne.

Csak akkor látszott hogy egyáltalán ott van, ha rávetült a fény és az visszatükrözte azt. Úgy tűnt a lent lévő őröknek, mintha a boszorkány repülne. A félelem megmerevítette őket. Sosem láttak ehhez foghatót. Shanaya vonszolta Petert, mivel mindene meg volt kötözve és nála nem volt semmi éles, hogy megszabadítsa béklyóitól. A híd egészen a várfalig elért. A katonák mozdulatlanul álltak, mivel rájuk is rászállt ez a különös fagyos fátyol. Talán megfagytak, de Shanaya per pillanat nem tudott ezzel a ténnyel foglalkozni. Csak az lebegett a szeme előtt, hogy kimentse Petert.

- Mire vártok mihasznák? Lőjétek le őket! - hajolt ki az ablakon Green, de a lenti emberek továbbra sem csináltak semmit. Valóban jéggé változtak, azonban a kiabálásra a bennlévő íjászok sorban kijöttek az erkélyekre és teljesítették úrnőjük óhaját. A zöldpalástos hölgy innentől nem használhatta varázserejét, ugyanis a narniaiak egyből ellene fordulnának. Nem tűrnék meg az udvarban, így tartózkodott.

Shanaya próbálta mindnél gyorsabban vonszolni a fiút, Peter pedig hernyómozgással igyekezett őt segíteni, de nem haladtak kellő sebességgel és még nyílvesszők ezreivel is meg kellett birkózniuk. Balthazar azonban nem könnyítette meg a dolgukat. Amint biztonságba tudta a ládát, előrántotta kardját és egyetlen egy suhintással levágta a jéghidat.

Shanaya tisztán látta ahogy műve szépen lassan elkezd darabjaira hullani. Nem is mert levegőt venni. A pánik és az adrenalin egyszer és mindenkorra átvette felette az irányítást. Olyan erőket szabadított fel magában, amit még ő sem hitt el. Belekulcsolta a karját Peteréba, úgy hogy a fiú háttal helyezkedjen neki és eszeveszettül szaladt a túloldal felé. Peter nem rejtette véka alá a véleményét, legalábbis ami kivehető volt belőle. A szája még mindig be volt tömve, így csak furcsa dünnyögő vészjelzéseket adott ki, hogy jelezze a helyzet súlyosságát. Shanaya nem nézett hátra, nem akart időt veszíteni, csakis kizárólag a lábaira koncentrált. Bal, jobb, bal, jobb, ez kattogott az agyában. Peter azonban első sorból élvezhette a panorámát. Szeme kigúvadt, ahogy szinte a lábai után már valóban csak a semmi tátongott.

Shanaya izmai szinte már lángoltak. Nagyon nagy erőt vett igénybe egy ekkora teher vontatása. Még mielőtt az utolsó töredék leszakadt volna, Shanaya elrugaszkodott, a levegőben megfordult és Peter fejét szorosan a mellkasához húzta. Védte az eséstől, nehogy beverje e fontos testrészét. A bástya kiemelkedő apróbb falai, egyelőre jól védett a rájuk zúduló nyilaktól. Shanaya törpejárásban elhaladt egy fáklyáig, majd kihúzta azt a tartójából. Gyorsan kiszedte a Peter szájába beszuszakolt rongyot.

- Most ne mozdulj! Megpróbálom elégetni a köteleket.

- Csak siess Shani! El kell tűnnünk innen mindnél előbb!

- Én is tudom. - Aslan lánya óvatosan a csavart zsinór alá helyezte a lángot, ami lassan, de biztosan égette el egyesével a szálakat, mígnem annyira meglazult a kötél szorítása, hogy Peter testi erejével szétszakította azt. A lábáról onnantól gyerekjáték volt kioldani a csomót.

- Most, hogy jutunk le innen?

- Lemászunk, mint ahogy ma már megtettem.

- Nem lehetne inkább, hogy valami jégcsúszdát kutyulsz? - próbálkozott Peter.

- Most mentettelek meg, ne akard, hogy máris megbánjam. Mész magadtól, vagy lökjelek? - mosolygott rá gúnyosan.

- Már kérdezni sem szabad? - Shanaya ezt csak egy szúrós pillantással jutalmazta. - Jól van, megyek már. - fújt visszavonulót végül.

Próbáltak a lehető leggyorsabban lemászni a várfalon, de félő volt, hogy a telmarin katonák előbb odaérnek a függőhídhoz. Shanaya sejtése sajnos beigazolódott, így valami másik utat kellett, hogy keressenek. Az egyetlen átjárót felhúzták, amint megszólalt a riadó.

- Nem tudsz még egy olyan hidat varázsolni?

- Azt sem akaratból csináltam. Csak megtörtént.

- Akkor mégis mit csináljunk? Körbe vesznek mindenhonnan a katonák. Előttünk szakadék, hátunk mögött fal. Itt a vége Shani! Nincs kiút! - kezdett nem ok nélkül pánikolni az ifjú király.

Aslan lánya nem akarta feladni. Ha már egyszer eljutott idáig, most nem fejeződhet be itt a történet. A szeme csak úgy cikázott össze-vissza, hátha bevillan neki valami. Peter szabályosan hallotta, ahogy a lány agyában hatalmas munka folyik. A hangzavar közepette megcsapta a fülét a csobogó víz és ekkor bevillant neki egy ötlet.

- A víz.

- Tessék? - értetlenkedett Peter.

- A szakadék mélyén víz van.

- És? - a király nem értette miért is fontos ez a tény.

- Ugranunk kell! - Peter megbotránkozva nézett rá a lányra, de ekkor hamarosan társaságuk akadt. A fal mellett araszoltak két oldalról a katonák élükön Balthazarral, felülről pedig számszeríjas telmarinok vették célba őket. Bekészítették a fegyvert és habozás nélkül meghúzták a ravaszt. - Most! - fogta meg Peter kezét és belevetették magukat az ismeretlen mélységbe.

A katonák nem látták mi van lent. Azt hitték ezt az esést lehetetlen túlélni és a biztos halálba ugrottak, de ekkor az árok falai felerősítették a csobbanásukat, így Balthazar tisztán kihallotta. Shanaya és Peter hamarabb leértek, mint hitték. Olyan érzésük támadt, mintha a tér és idő játszadozna velük. Nem lehetett felmérni a távolságokat. Egyáltalán nem fájt nekik a landolás. Még csak csípni se csípte a bőrüket, ami igazán különösen hatott. Abban biztosak lehettek, hogy víz alatt vannak, de ezen kívül nem láttak semmi mást, csak a sötétséget. Nem engedték el egymást egy pillanatig sem. Félő volt, ha meg tennék, örökre elveszítenék a másikat. Úsztak felfelé, de a kezükkel a fejük felett valami keményet tapintottak meg. Kétségbe esetten pacskolták a fedelet, mert érezték mindketten, hogy a levegőjük már nem tart ki sokáig. Feszélyezve keresték a kijáratot ebből a víz alatti börtönből. Egyszer csak Shanaya keze nem érezte tovább a sziklatömböt. Azonnal kidugta a vízből a felső végtagját és elkezdte magát felfelé húzni. A tüdeje megkönnyebbült, mikor újra oxigénhez jutott. Ebben közös nevezőre jutottak Peterrel. Kifeküdtek a partra, de csak zihálni tudtak. Peter beletúrt aranyló hajába, hogy végre lásson valamit, azonban a kép továbbra sem tisztult ki. Még mindig sötét volt.

- Hol lehetünk? - nyögte ki végül, de továbbra is pihegett kicsit.

- Ez egy barlang, a kastély alatt.

- Te tudtál erről a helyről?

- Ha te nem tudtál róla, szerinted én igen?

- De leugrottál.

- Nem volt más lehetőség. Ha már meg kell halnom, akkor legalább ne fogolyként tegyem.

- Várj! Akkor te lerántottál volna magaddal a halálba? - bár Shanaya nem látta Peter arcát, de megesküdött volna rá, hogy felcsillant a szeme.

- Meg is tettem. - látszott a sötétben a fehér fogsora.

- Ha? - igyekezett mindnél hatásosabb döbbenetet színlelni. - Most a szívembe martál. - próbálta fokozni műsorát egy mű hisztériával. A szemük egyre jobban kezdett hozzászokni a feketeséghez, így Peter már látta Shanaya körvonalát. Finoman az arcához nyúlt, majd óvatosan végig simított rajta. - Köszönöm, hogy visszajöttél értem. - Shanaya vizes testének jól esett a fiú meleg lehelete. Érezte a szavaiból áradó szeretetet.

- Többé nem hagylak cserben. - szorította meg az ifjú kezét.

Bár sok mindenen mentek keresztül végre újra helyre állt közöttük az összhang. A kettőjük szövetsége innentől megrendíthetetlenné vált. Látatlanba próbálták megkeresni a barlangnak az oldalát. Amint a bőrük finoman hozzásimult a göröngyös kőhöz, elkezdtek elindulni egyenesen követve a vonalát. Shanaya azonban véletlenül erősebben rátámaszkodott a falra, aminek egy puklija hirtelen beljebb csúszott. Az egész barlang valami kattogó hangtól visszhangzott. A titkos üreg életre kelt. Egyszer csak valami sistergő susogásra lettek figyelmesek, mire egy szikra belobbantotta a mellettük lévő fáklyát. Ez a folyamat az egész barlangban lejátszódott. Az egész út egyszeriben a szemük elé tárult. A két fiatal nem győzte leplezni ámulatukat. Sosem láttak ehhez foghatót.

- Mi lehet ez a hely? - ámuldozott.

- Fogalmam sincs. - állt mellette tátott szájjal Peter.

Látszott az egész helységen, hogy gondosan lett kiépítve ez a rendszer. Nem vártak tovább. Minden porcikájuk vágyott arra, hogy felfedezzék ezt a különleges helyet. Lassan haladtak, mert mindent szemügyre akartak venni. Ez a közös kaland azonban szörnyű végbe torkollott. Peter folyamatosan törölgette a szemébe csöpögő vízcseppeket, vagyis valójában a saját izzadságát. A nyaka folyamatosan lüktetett. Nem mentek sokat, amikor Peter látása elhomályosult. Shanaya érezte, hogy a fiú elkezd billegni. Amikor már nem látott semmit, megtorpant.

- Mi a baj Peter? - vizslatta a hatalmas két zöld szempár.

- Nem tudom. Én... - de ekkor lehuppant a földre, mert már nem bírta megtartani az egyensúlyát.

- Peter! - Shanaya leguggolt hozzá a földre. A legidősebb Pevensie reszketett. Shanaya félve a fiú homlokára helyezte a kezét. - Hiszen te égsz a láztól. - Peter arca holt sápadttá fakult.

- Shani... - de ekkor elvesztette az eszméletét.

- Peter ébredj! Peter nem aludhatsz el! - Shanayanak könnybe lábadt a szeme. Fogalma sem volt arról, hogy Peternek mi baja lehet. Csak tehetetlenül rázogatta.

A kiáltozásra azonban felfigyelt valaki. Egy barlangban a halk szusszanást is kilométerekkel odébb lehet hallani. Egy csuklyás alak sietett a fiatalokhoz, aki ledöbbent, hogy valaki az ő barlangjába betévedt. Eddig azt hitte csak egy bejárata van ennek az üregnek, de szemmel láthatóan tévedett.

- Ti meg mit kerestek itt? - Shanaya sírva fordult meg a hangforrása felé. A köntöst viselő férfi, mint a hangjából kiderült egyből felismerte Shanayat.

- Kérem, segítsen rajta. - könyörgött keseregve.

Ekkor tévedt a tekintete Peterre, aki igencsak rossz állapotban volt már. A férfi ledobta magáról a csuklyát, hogy ne zavarja.

Oda sietett a királyhoz és elkezdte átvizsgálni a testét. Nem sokra rá a nyakán észrevett egy tű hegyének a nyomát.

- Megmérgezték. - Shanayanak ekkor bevillant mikor történhetett. Amikor megtámadta Greent, a nő még mielőtt félre ugrott volna, megszúrta Peter nyakát.

- Meg tudja gyógyítani? - pillantott rá reménykedve.

- Azt hiszem igen, de el kell vinnünk a laboromba. Segíts! - utasította az elveszett lányt.

Shanaya és a titokzatos idegen felsegítette a földről a királyt és elnoszogatták az úgynevezett kutató szobába. Nem volt nagy terem, de igazán felszerelt. Egy fa asztalt gyorsan lepakolt a csuklyás, majd segített Shanayanak felrakni Petert. A férfi egy kis szikeszerű késsel, megvágta a király csuklóját, mire előbuggyant a vére. A piros folyadékot egy kis tálkába folyatta.

- Hó-hó! Mégis mit művel? - botránkozott meg a lány.

- A méreg szétáradt a vérében. Amennyit csak lehet kiengedek, hogy kevesebb legyen a szervezetében. - betartotta szavát a gyógyító, ugyanis amikor a tálka megtelt egy forró vassal behegesítette az apró vágást. Ezután minden féle növényt kicsiny darabokra összezúzott és egy főzetet kutyult belőlük. Kinyitotta a fiú száját és rögvest beleöntötte. Egy percet sem vesztegethettek el.

- Túl fogja élni? - a férfi habozott. Nem tudta mit is feleljen.

- Az csak is rajta múlik.

- Kicsoda ön? - nézett végig a fekete szakállas kicsit, már kopaszodó férfin.

- A nevem Isaiah és varázsló vagyok.

Ui: Sziasztok! ❤️ Remélem tetszeni fog az új rész! Nagyon sokat agyaltam rajta, és úgy érzem, hogy most sikerült igazán izgalmasra megírnom. Köszönöm, hogy még mindig ennyien olvassátok a sztorim, nagyon jól esik. Ha lesz időm, igyekszem hamar folytatni. További jó olvasást! ❤️ ❤️