A hajnal az eddigi napokhoz képest sokkal hűvösebb volt. A harmat cseppek megdermedtek a fűszálakon és a súlyukkal lehúzták azokat. A fehér felhőket elnyelték a feketék. Az ég megállás nélkül mennydörgött, míg nem a hangos robaj közepette eleredt az eső. Szakadt, ömlött, zúdult mintha a Noé által ismert özön vízzé akarna duzzadni. Aslan ezzel jelezte szíve fájdalmát, de senki sem figyelt a jelekre, csakis az igaz hívők.

        - Aslan sír. – jelentette ki Lucy testvéreinek.

        - Maradj csendben Lucy. – teremtette le Peter.

        - Ez nem helyes. Én ebben nem veszek részt! – a kislány felfogta szoknyáját, hogy ne essen hasra és ellépett testvéreitől, de Peter elkapta a kezét.

        - Mit képzelsz hová mész? – teljesen kifordult magából. A düh egyre csak rossz irányba terelte őt.

        - Királynő vagyok. Oda megyek, ahova akarok. – kirángatta a kezét, majd hátat fordított. Peter utána akart menni, hogy megtiltsa a dezertálást, de Susan megakadályozta.

        - Hagyd, hadd menjen. Még csak egy gyerek.

        - Legyen. – mérgelődött, majd a pillantása Edmundra tévedt. – Te kitartasz mellettünk, ugye Ed?

        - Van más választásom? – az ifjú a flegmázással akarta kifejezni, hogy egyáltalán nem ért ezzel egyet.

        - Csak maradj itt.

Az erőd legaljában gyűlt össze mindenki. A ricsaj hatalmas volt. Mindenki suttogott, szöszmötölt vagy éppen felháborodva kiabált. Már tűkön ültek, hogy lássák a kivégzést. Az a hír, hogy Shanaya valójában egy boszorkány, olyan ellenszenvet váltott ki belőlük, hogy most inkább tűntek emberinek, mint állatnak. Hiszen ilyen hirtelen pártfordulásra és utálatra, csakis az emberek képesek. Az uralkodók Aslan kifaragott képmása előtti pódiumon álltak a törött asztal előtt. Lucy Caspian mellé sietett. Tudta, hogy nekik kell ezt valahogyan megakadályozni. Az este folyamán társakká váltak. Mindenki arra várt, hogy Glenstorm bevezesse Shanayat.

         Shanaya csukott szemmel térdelt cellájában.

Próbálta felkészíteni magát, arra, hogy többé nem lesz e világ része. Az örökös harc, ami végig kísérte ittlétét, nemsokára véget ér. Többé nem láthatja szeretteit. Amit igazán sajnált, hogy Aslannak csalódást okozott. Nem tudott rájönni ki is ő valójában. Most kezdte igazán megismerni önmagát. Végre kicsit kibújt a burkából, amit maga köré vont. Megtalálta a szerelmet, de mily ironikus, hogy aki számára a legfontosabb, teljes szívéből gyűlöli és a halálát akarja. Egy fejjel azt kívánná bárcsak ne mászott volna elő védőfalai mögül, a másik része viszont sosem akart vissza menni oda. Megízlelte a boldogságot és nem akarta már többé elengedni. Végig pörögtek a szép emlékek az agyán, de ez csak azt eredményezte, hogy a szíve még több fájdalommal teljen meg. Úgy gondolta készen áll, hogy elmenjen innen, de most döbbent csak rá, mennyi veszíteni valója van. Mennyi kedves barátját hagyja itt, de ezeknél egy valami még erősebbnek bizonyult. Aslanba vetett hite. Végül ez volt az a döntő tényező, ami átsegítette a nehezén. Tudta, hogy bárhol lesz is, édesapja mindig vele lesz. Az ő szeretete örök, így az erő átjárta. A lelke megbékélt. Otthonra lelt ebben a gondolatmenetben.

        - Itt az idő, Úrnőm. – szólt búsan Glenstorm.

        - Készen állok barátom. – felkelt a földről, leporolta magát és a rács ajtajához ment, amit a kentaur kinyitott előtte. Shanaya határozottan lépte át cellája képzeletbeli küszöbét. Glenstorm leszedte róla a bilincset, mire a lány kérdőn pillantott felé.

        - Nem hagyom, hogy rabként vezessenek egy hőst utolsó útjára.

        - Köszönöm. – megszorította a férfi kezét.

Ahogy belépett a terembe a nép tombolt, ekkor kezdődött csak meg az igazi őrület. Eszeveszetten üvöltöztek, dobálóztak. Peter izmai megfeszültek, ahogy megpillantotta a lányt. Shanaya felemelt fejjel és kihúzott háttal lépdelt végzete felé, ami igencsak szemet szúrt. Volt benne valami nemes és igaz. Ezt a narniaiak is megérezték, ugyanis hirtelen csend lett. A légkör hideg volt, sőt egyenesen fagyos. Mindenki Peter reakcióját várta. A lány, amint az uralkodók elé ért mélyen szerelme szemébe nézett. Tekintete tiszta volt és a fiúban is egy pillanatig bűnbánatot keltett, de gyorsan megrázta a fejét és intett egy faunnak, hogy olvassa fel a vádat.

         - Shanaya, akit Aslan lányaként emlegetnek. Te aki Fekete lovagként védted Narniát, tagadod-e, hogy Jadis az-az a Fehérboszorkány húsa és vére vagy? – a közönség feszülten várt a válaszra, hiszen sokan még most is csak egy aljas hazugságnak tartották ezt a pletykát.

        - Nem. – a megdöbbenés füllel is hallhatóvá vált. A tömeg ismét őrjöngött és kikelt magából. Szörnyű megjegyzéseket tettek, amikre nem lehetett felkészülni lelkileg.

        - Halál rá!

        - Pusztulást hoz!

        - Ő Narnia ellensége!

        - Elég legyen! – fojtotta beléjük a szót Caspian. – Hát elfelejtettétek ki védett benneteket, több száz éven át?

        - A borzok nem felejtenek. A Fekete Lovag volt. – állt mellé Trufflehunter.

        - Úgy van. A teremben lévők között nincs olyan, aki az életét nem neki köszönheti, ebben biztos vagyok. A vér nem minden. Erre én is bizonyíték vagyok. Telmarin vér folyik az ereimben apám által, de anyám narniai. Lehetnék én is olyan, mint Miraz, de én más utat választottam, ahogyan Shanaya is. Ő nem csak Jadis gyermeke, hanem a Nagy és Nemes Aslané is!

        - Ez igaz. Jól beszél! – a tömeg kezdett Caspian oldalára állni, amit persze az ellenzék nem hagyhatott.

        - Lehet Aslan nevelte fel, de mindenkit becsapott. Átvert minket és manipulált. Köztük engem is. – ismerte be hibáját a király. – Ez mit bizonyít? Hogy bár sok jót tett értünk, ki tudja mi célból. Ezek után, hogy bízhatnánk benne, hogy a jó cél vezérelte?

        - Lehet csak megakart nyerni magának minket, hogy majd átvegye a helyünket, észrevétlenül. – tett rá egy lapáttal Susan. Nem a rossz szándék vezérelte, a lány tényleg megijedt attól, hogy a látható ellenség mellé egy láthatatlan került. Az eszére és megérzésére próbált hallgatni, ami azt sugallta, hogy a lány veszélyes.

        - Végig tisztelt titeket! Sosem akart hatalomra törni. Egy célja volt, hogy megóvjon minden narniait, amibe ti is beletartoztok!

        - Nem egyszer hangsúlyozta, hogy neki nincs királya! – vétózta meg Susan az állítást. – Ezáltal minket sem ismert el uralkodónak. – Caspian erre sajnos nem tudott válaszolni. Megakadt a nyelve.

        - Eleinte tényleg ezt mondogatta, de te elérted nála, hogy legyen királya. Te lettél az. – emberelte meg magát, még ha ezek a szavak méregként égették meg a száját.

        - Elég! A tanács döntött. A Boszorkány veszélyes. Ereje hatalmasabb, mint anyjáé, ha nem állítjuk meg, örök tél fogja borítani Narniát!

        - Kérlek Peter! Szerinted Aslan ezt akarja? – állt Caspian mellé Lucy.

        - Ő nincs itt, csak mi. – kikerülte a kislányt és Shanaya felé indult öles léptekkel.

Shanaya letérdelt Peterrel szembe és nem vette le a fiúról a tekintetét.

Elfogadta a sorsot, amit kimértek rá. Peter kihúzta a kardját és a lány nyaka mellé helyezte. A fegyver pengéje nem ért még a bőréhez, de még így is érezte a rideg anyagból áradó hideget. Shanaya nem pislogott, amikor a fegyver lendülve felé igyekezett.

        - Ne! – Caspian oda akart rohanni, de Gelnstrom lefogta. Nem engedhette oda.

Shanaya szívverése felgyorsult, ahogy közelített felé az éles fém. Megfogadta, hogy nem hunyja be a szemét, végig nézi életének utolsó pillanatait, de a szemhéja nagyon is nehezedett. A természetes reakció ellen küzdött, de bármennyire is erőlködött a reflex nyert. Nem látott mást csak a sötétséget, magát a semmit.

         Síri csönd honolt a vidéken. Shanaya nem tudta már hol van. Narniában vagy valahol máshol, csak a saját szívverését hallotta. A kis szerv serényen jelezte, hogy működik. Amikor Shanaya elgondolkodott belehasított a tudatába, hogy ha ver a szíve, akkor nem halhatott meg. A szeme hipersebességgel pattant fel, hogy lássa mi folyik itt. Peter nem tudta megtenni. A keze az utolsó pillanatban megmakacsolta magát. Peter hosszú tétlen percek után leeresztette a fegyverét és végül elsétált a lány mellől. Senki sem értette most mi történt. A káosz uralkodott mindenhol. Susan egyből letámadta testvérét.

        - Mit művelsz Peter?

        - Nem tudom megtenni. – az arcán sokasodtak a ráncok a gyötrelemtől.

         - Akkor megteszi más. Te ott! Öld meg a Boszorkát! – a katona elővette fegyverét és Shanaya felé igyekezett. A váratlan pillanatok viszont fokozódtak. Peter kiverte a katona kezéből a fegyvert. A döbbenet már a tetőfokára hágott.

        - Elég legyen! Döntöttem. – utasított mindenkit rendre. - Shanaya kap egy esélyt, hogy bizonyítsa kinek az oldalán áll, de ez nem azt jelenti, hogy erre nem térünk vissza. Most pedig foglalkozzunk a közös ellenséggel. Mirazzal! – az ifjú elrakta a kardját vissza, nyugvó helyére a tokjába.

Egy pillanatig úgy látta, hogy az Aslant ábrázoló faragás bólintott és egy oroszlán árny sétált tovább kifelé a falon. Peter követte. Elvonult a teremből. Susan egyből utána rohant és megállás nélkül értetlenkedett. Nem tudta mi lelte testvérét ilyen hirtelen. Caspianék fellélegeztek. Glenstorm elengedte hercegünket, aki sietve futott oda szerelméhez. Egy szó nélkül karjaiba zárta és olyan erővel szorította, hogy félő volt összeroppantja az apró termetű lányt. Shanaya viszonozta az ölelést.

        - Látod. Aslan tudja, mit csinál.

        - Most már elhiszem. – amikor kigabalyodott Caspian szorításából, Lucyt pillantotta meg. A kislány mosolyogva várt sorára.

        - Szabad? – tárta szét a karjait.

        - Felségednek mindent szabad. – Lucy is újdonsült barátja kezei közé borult.

A két lány nagyon hasonlított egymásra és ezt mindketten érezték. Nem volt váratlan fejlemény, hogy jól kijöttek egymással. Mindketten vakmerőek, harciasak, bátrak és még sorolhatnánk a hasonló jelzőket, ami őket illeti. A legfontosabb tulajdonságuk azonban nem más volt, mint a hitük. Szentül bíztak abban, hogy Aslan vissza fog térni és ők kitartanak, addig a napig. Glenstorm tisztelete jeléül meghajolt Úrnője előtt. Shanaya bólintott válaszként, hogy megköszönje, amit érte tett a kentaur.

         Shanaya egyedül maradt lent és gondolkozott. Fel kellett dolgoznia a történteket. Titkon bízott az ifjú királyban. Tudta, hogy amikor igazán kell helyén lesz a szíve és jól dönt majd. A büntetését megkapta a hazugságért és még meg is fogja ebben biztos volt, de új erővel töltötte el az, hogy egy új esélyt is adott neki. Nem kell lemondania a boldogságáról. A kételyei azonban nem foszlottak el teljesen kilétével kapcsolatban. Félt, hogy olyanná fog válni, mint az édesanyja, de abban biztos volt melyik oldalon áll. Narnia és az igazság védelmezője, akar lenni, ahogy eddig is. Ő Aslan lánya és mérvadó akar lenni ehhez a címhez. Ahogy ezt kimondta édesapja jelent meg előtte.

        - Apám? – Shanaya egyből belevetette magát az ölelő mancsokba.

        - Büszke vagyok rád. Ma nagyot nőttél kedvesem. Végre rájöttél, hogy nem az számít kinek a véréből származol, hanem hogy ki akarsz lenni. Csakis ez a lényeg. Megjutalmazlak azzal, hogy elárulom születésed napjáról az igazságot, mert látom, hogy most már készen állsz rá.

        - Készen állok! – sürgette a lány izgalmában. Kislánykora óta arra várt, hogy kiderüljön ez a titok. Aslan elmosolyodott lánya türelmetlenségén.

        - Jól figyelj hát. Még mielőtt megvívtuk Jadissal a végső küzdelmet, a Fehérboszorkány varázserejéből születtél. Tudta, hogy csel nélkül velem egyedül nem fog boldogulni, így megalkotott téged. Fegyvert akart belőled csinálni ellenem, de akadt egy probléma. A testedet megalkotta, de életet nem tudott adni neked. Az meghaladta a hatalmát. Amikor elhoztak hozzám, olyan voltál, akár egy porcelánbaba, azonban már az első pillanattól fogva megláttam benned valamit. Éreztem belőled a tisztaságot, így úgy döntöttem életet lehelek beléd. Így tehát az én gyermekem vagy, mindig is az voltál.

                          A jelen:

        Shanaya felocsúdott az emlékek sorozatából. A felismerés, hogy megcserélődtek a szerepek ledöbbentette. Most ő hagyta sorsára Petert. A látszatnak hitt, nem a valóságnak, de most már tisztán látott. Tudta mit kell tennie. Nem hagyhatja cserben barátját. Valahogy ki kell szabadítania, de ez azt jelentette, hogy vissza kell mennie abba a kígyófészekbe. Green veszélyes. Ezt a szobájából kiderítette. Az a nő is boszorkány, ahogyan ő is és nem akármilyen. Velejéig gonosz. Az ég mennydörögni kezdett. Shanaya ereje egyre csak nőtt, ahogyan visszatértek az emlékei. Tudta, hogy be kell vetnie mindent, hiszen várnak rá. Nem az a legrosszabb, hogy a biztos csapdába siet, hanem hogy tud is róla és így is bele lép. A kockázatot, azonban vállalnia kellett. Peter csakis rá számíthatott, ha Shanaya nem menti meg senki sem fogja.

        - Aslan, kérlek segíts meg! – összefogta a haját, hogy ne zavarja meg semmi, mert érezte, hogy a legkisebb dolog is kizökkentheti.

Amikor úgy érezte, készen áll, elindult újra a helyes ösvényen. Nem engedheti meg többé magának, hogy vakvágányokat kövessen.

Ui: Sziasztok! ❤️❤️Végre sikerült megírnom az új részt! Itt most a belső lélekben lejátszódó dolgok kerültek előtérbe. Remélem azért ez a rész is elnyeri, majd a tetszéseteket. Innentől ismét fokozódnak az izgalmak, ugyan is visszatérünk a jelenbe. Remélem várjátok már a mentőakciót! További jó olvasást! ❤️❤️😍