Caspian elvonult, hogy egyedül legyen. Senki társaságát nem kívánta a jelen helyzet miatt. Úgy érezte elvesztett mindent. Nem találta a helyét, ami Peter érkezése óta nem először fordult elő. Caspian tisztelte és csodálta a régi uralkodókat, de nem tudta, mi szerepe van neki. Ki ő és mi vele a célja a Nagy Aslannak? Hol a helye itt Narniában? Ahogy az uralkodókról nézte a festményt egy pillanatig úgy érezte hibázott. A kétely és a csalódás rossz útra térítette hercegünket. A szívét ért keserűség miatt, az agyába féltékeny gondolatok telepedtek meg. Ő akar Peter helyébe lépni, hiszen amíg nem voltak itt az uralkodók, addig minden egyszerűbb volt. Tudta mi a dolga, ki is ő és mi a célja. A gondolat menetét egy hang szakította félbe.

        - Most is örülsz a varázskürtödnek, fiú? – Nikabrik lépett elő az árnyékból.

Caspiant meglepte a törpe jelenléte, de még inkább az, hogy a fejébe látott. Ahogy hallotta hangosan a gondolatait, kicsit megrémítette először. – Cserbenhagyott a Nagy Király. – Caspian most már az egész testével odafordult a jövevény felé, hogy minden szavát jól hallja. – A sereg fele halott, és ha tovább követjük Petert, a másik fele is az lesz.

        - Mit vársz tőlem? – próbált nem megtörni hercegünk.

        - Tudom mire vágysz, Herceg. Miraz vérére fáj a fogad, ahogy nekünk is. Vagy esetleg a trónra? Netalántán a nődre? – amint látta, hogy Caspian szeme felcsillan, folytatta. – Tőlünk megkaphatod. – a fekete törpe intett a fejével, majd a menedék legmélyebb bugyra felé vette az irányt. Caspian nyelt egy nagyot, majd a sötétség ösvényére lépett és követte a csábítót.

        Ahogy leértek Nikabrik folytatta, hogy megkísértse a herceget.

        - Megidézted az ősi erőket, de hiába! Ám van egy hatalmasabb erő. Az, ami száz éven át, még a hatalmas Aslant is elriasztotta. – ahogy Caspian végig nézett a kettétörött kőasztalon megborzongott. Mintha valami hideg szellő suhant át volna az inge alatt.

Amint jobban körbe kémlelt a csarnokon, a távolból egy mély hangot hallott mormolni valamit. Hercegünk megriadt. Már ő is érezte, hogy valami veszély közeleg, így kirántotta a kardját, hogy felkészüljön a csatára. Közelebb ment a hang forrása felé.

        - Ki van ott? – tette fel határozottan a kérdést, azonnali választ várva. Egyszer csak egy oszlop takarásából előlépett egy csuklyás, görbe hátú alak.

        - Az éhség vagyok. A szomjúság. – morogva lépdelt előre és ahogy a fényre ért, már látszott a kapucni alatt a szőrős, agyarakkal teli pofája. Egy farkas volt az.

– Száz éven át éhezhetem, de nem veszek éhen. – Caspian perifériás látásába került hirtelen egy másik alak az ellenkező irányból. Mind a kettő szépen lassan haladt felé, de Caspian ide-oda helyezte figyelmét készülve, melyik támad elsőnek. – Száz éjjen át fekhetem jég között, még sem fagyok meg. Folyónyi vért megiszom, még se oltja szomjam. Mutasd az ellenséget! – és mikor majdnem Caspian elé ért ledobta magáról a csuklyát, de hercegünk csak közelebb tolta felé a kihúzott pengét.

        - Akit gyűlölsz, gyűlöljük mi is. – fedte fel magát a másik is, aki egy furcsa madárszerű lény volt, közismert nevén hárpia. – Senki nem gyűlöl jobban, mint mi. – próbálta maga mellé állítani az ifjút, ami szemmel láthatóan sikerült is. Caspian elkezdte leengedni a kardot.

        - Megesküsztök arra, hogy Miraz meghal? – a hangja még bizonytalanságot mutatott.

        - Nem csak arra. – hajoltak meg előtte, mire hercegünk eltette a kardját. Nem látott mást a szeme előtt csak a haragot. Caspian azért odapillantott Nikabrikra, hogy megerősítést nyerjen azért, hogy biztos ezt kell e tennie, de a törpe egyből bólintott.

        - Rajzoljuk meg a kört! – utasította a farkast.

A hosszú körmüket a föld felső rétegébe mélyesztették és mindketten más felé indultak el. Miközben húzták a vonalat, valami ismeretlen nyelven halandzsáztak. Nem evilági szavak voltak. Caspian még csak hasonlót sem hallott soha. A kört hercegünk körül készítették el. Caspian egyre idegesebb lett, ahogy nézte őket. A homlokán megjelent már egy pár izzadság csepp is. A mormolás egyre hangosabbá vált és ezzel párhuzamosan gyorsult Caspian szíve is. Egyszer csak a hárpia egy jégből készült pálcát húzott elő és beleszúrta hirtelen a földbe.

A jég elkezdett terjedni és két oszlop közé akár egy tükör megfagyott. A jégfalban egyszer csak egy alakot pillantott meg hercegünk, aki egyre közelített a kapun át, míg nem megpillanthatták ki is ő. Nem más volt, mint maga a Fehérboszorkány. Jadis sosem halhat meg és térhet nyugalomra, mivel még mikor Narniába jutott, evett a tiltott gyümölcsből és féktelen hatalomhoz jutott, de ennek ez volt az ára. Mindig él valamilyen formában.

Amikor Caspian agyában realizálódott, hogy ki is a nő magával szemben, tudta hogy rosszat cselekedett. Rájött, hogy csőbe húzták és menekülni akart a körből.

       - Én nem ezt akartam. – amint viszont hátrált a kutya elkapta és lefogta. Kényszerítette, hogy az egyik kezét kinyújtsa Jadis felé.

        - Egy csepp Ádám véréből és én újra visszatérhetek Narniába. – csilingelő hangja csak úgy betöltötte a teret. – Akkor tiéd lesz minden. – Nikabrik arcán egy hatalmas mosoly jelent meg. A hárpia megvágta hercegünk kezét úgy, hogy éppen csak vérezzen.

        - Ne! – próbált ellenkezni, de a szőrős négylábú, masszívan tartotta.

A Boszorkánynak még volt annyi ereje, hogy a kezét kidugja fagyos börtönéből Narnia világába.

A tekintete és szépsége elbűvölte a jelenlévőket. Caspian valami megmagyarázhatatlant érzett. Olyan vonzalmat, ami arra késztette, hogy a nőhöz menjen. Már nem is kellett lefogni, a varázslat hatásos volt ellene, azonban a messzeségből léptek zaját hozta magával az alagút rezonanciája.

        - Caspian ne! – sikoltotta Shanaya.

Utána nem sokkal Peter, Edmund, Trumpkin is csatlakozott. A vörös törpének Nikabrik hiánya volt az, ami gyanakvást keltett, de akkor vált világossá minden, amikor látta rohanni Shanayat és Petert.

        - Állj! – kiabálta a Nagy Király is.

Shanaya egyből Caspian felé vette az irányát, de a farkas rávetette magát. Aslan lánya kardot rántott és kivédte a farkas hatalmas karmainak csapását. Peter egyből a lány segítségére akart sietni, de a Hárpia rá ugrott oldalról és leterítette. Vele kényszerült viaskodni. Trumpkin barátjára támadt. Törpe a törpe ellen. Shanaya segítségére Edmund sietett. Ketten küzdöttek a hatalmas lénnyel. Mindkettőjük szorosan fogta a kardjának markolatát. A kutya Shanayat vette célba. Felugrott az oszlopra és rávetette magát. Ahogy maga elé tette a kardját a farkas kilökte a kezéből és a karmát a lány oldalába mélyesztette, ahogy átugrott felette. Fogta a földre esett fegyvert és a tűzbe dobta. Edmund gyorsan a lány elé állt, hogy a testével védje a következő támadást. A farkas teljes erejéből neki rontott a fiatal fiúnak és sikerült is leterítenie, ahogy belement, de Edmund gyors reflexének köszönhetően belevágott az ellenfele lábába. A farkas is bukfencezett egyet. Ezután hadakoztak, majd Edmund bevetett egy cselt. Úgy tett, mintha el akarna menekülni és leugrott egy törmelék kupacról. A kutya utána ugrott, de Edmund a levegőben megfordult és a lény arcába vágott kardjával.

A kutya felvonyított egy utolsót, de többé nem kelt fel onnan. Shanaya eközben próbált odakúszni Caspienhez. Be akart menni a körbe, de az valamiért ellökte őt onnan. Nem tudott átlépni rajta. Ahogy feltápászkodott, a véres bordájára tapasztotta a kezét. Addig közeledett, ameddig engedte a különös varázs.

         - Caspian! Térj magadhoz! – a fiú azonban topogott egyre előrébb.

        - Mi lesz már fiú? Gyere! – egyre idegesebb lett a Fehérboszorkány.

        - Ne hallgass rá! Ne engedd, hogy irányítson! Küzdj Caspian!

Trupmkin eközben Nikabrikkal viaskodott és egy szerencsés húzás révén, hogy Nikabrik földet dobott a vörös törpe szemébe, a földre kényszerítette. Már készült lecsapni rá, amikor Lucy a csattanó kardok hangjára oda sietett. Hátulról kiverte a törpe kezéből a kardot és az Aslantól kapott tőrét a nyakára szegezte. A helyzeti előny azonban nem tartott sokáig. Nikabrik megragadta a lány kezét, kibújt alóla és egy mozdulattal a lány hátához tekerte, de ekkor Trumpkin felszedte a Lucy kezéből kiesett tőrt és hajdani barátja hátába mélyesztette, hogy megmentse a kisfelséget.

         Petert a hárpia megragadta a két csuklójánál fogva, majd amiben a kardot tartotta a törött asztal oldalába csapta. A fiú a fájdalomtól elengedte a fémet. Ezután azonban a lábával elrúgta magától távolabb a csőrős szörnyet, aki a földre esett. Felvette a kardját és rá rontott. Az első suhintásokat még kivédte éles sasszerű karmaival, de végül Peter diadalmaskodott fölötte. Ahogy felkapta a fejét látta, hogy Shanaya térdel a körön kívül, de Caspian csak megy előre. Teljes erejével rohanni kezdett, majd kilökte az ifjút az alakzatból.

Shanaya teljesen meghökkent.

        - Őt hagyd békén! – szegezte rá a kardját a jégtömbre. A Fehérboszorkány egyből visszahúzta a kezét, de a szája csücskében egy mosoly jelent meg.

        - Peter kedves. Hiányoztál. – szólt hozzá is bájos hangon.

        - Hagyd őket békén! Térj vissza a te világodba! – ordított Shanaya kétségbe esetten. A boszorkány hatalmasat kacagott, de amint látta, hogy Peter akaratát erősíti a lány, tudta, hogy meg kell ezt a köteléket rendítenie annak érdekében, hogy Peter felett átvehesse az irányítást.

        - Ó, mily édes párocska, kár hogy az egyikőtök hazudik a kilétéről. – e szavak hallatán Shanayanak megállt a szíve. Teljesen elsápadt, amikor Peter rápillantott.

        - Miről beszélsz? – förmedt rá Peter.

        - Nem tőlem kell tartanod Peter kedves, hanem egy másik boszorkánytól. Én segítek neked.

        - Milyen boszorka? – Peter azonban kezdte érteni, kire is utal Jadis. Az agyában azok a képek jelentek meg, ahol látja Shanayat, miközben használja a varázserejét.

        - Shanaya elárult téged. Ő nem Aslan lánya, hanem az enyém. – kacagott fel. Peter féktelen haragra gerjedt. Egyszerűen elborította az agyát a düh. Legszívesebben üvöltött volna torkaszakadtából, hogy csillapítsa ezt az érzést.

        - Ez igaz? – préselte ki a szavakat. Shanaya nem bírt ránézni. Könnyek potyogtak a szeméből, de végül bólintott.

Peter olyan erősen markolta a kardját, félő volt hogy ketté töri.

        - Peter, kérlek. – de a fiú már nem figyelt a szavaira.

        - Gyere Peter, csak egy csepp és együtt legyőzünk mindent!

        - Peter, ne tedd! Ne! – próbált bemenni a körbe, de az újra megsebezte.

        - Oda hiába próbálsz bemenni, csak is ember tud és te nem vagy az gyermekem. – Peter éppen leakarta engedni a kardját, amikor hirtelen a jégtömb elkezdett megrepedni. Edmund hátulról belemélyesztette a kardját és a fagyott kőzet ripityára tört.

A baj sikeresen elhárult, vagyis csak egy része. A jelenlévők figyelme, mind Shanayara tévedt.

Peter szemében egy olyan láng gyúlt ki, ami hátborzongató érzést keltett a lányban.

A Nagy Király a lány torkához szegezte a kardját. Shanaya csak könnyes szemmel meredt a fiúra. Elfogadta a sorsát. Most már értette miért kérte arra Aslan, hogy titkolja kilétét. A Narniaiak szerint a boszorkányok csak rosszak lehetnek.

        - Mit művelsz? – ripakodott rá Caspian. – Ne merd bántani!

        - Ő egy boszorkány! Olyan akár csak az anyja. Újabb telet hoz Narniára, ha életben hagyjuk!

       - Támogatom. A boszorkánynak meg kell halnia! – lépett elő Susan, aki a dulakodás közben ért ide.

        - Ő nem csak egy boszorkány, hanem Aslan lánya! – vette védelmébe Lucy.

        - Te ebbe ne szólj bele! – förmedt rá Peter.

        - Narnia érdekét kell néznünk. – érvelt Susan.

        - Narnia érdekeit? Ő többet tett a narniaiakért, mint mi itt mindnyájan együttvéve! – Caspian ki akarta verni a kardot a király kezéből, de az rászegezte.

        - Susan! – a királynő kifeszítette az íját és Shanayara célzott vele.

        - Neked nincs mondani valód? – kérdezte Edmund.

        - Teljesítem azt, amit a királyom óhajt tőlem. – emelte fel a fejét.

        - De neked nincs olyan! Hiszen te mondtad! – Caspien nem akarta hagyni, hogy Shanaya beletörődjön ebbe. Azt akarta hogy küzdjön.

        - Nem tehetitek ezt! – állt a bátya elé Lucy. – Mit fog szólni ehhez Aslan?

        - Aslan magunkra hagyott. Vigyétek a börtönbe! Holnap, mindenki szemeláttára végezzük ki.

        - Ne! – Caspian neki akart támadni, de Peter a nyakához szegezte a kardot és egy kicsit meg is vágta vele.

        - Ne akard, hogy az előbbi tettedért, téged is ilyen sorsra ítéljünk – mélyen a szemébe nézett, majd így szólt.

        - Inkább halok meg, mint hogy eláruljam azt, akit szeretek! – a kezével megragadta a pengét és eltolta azt. A piros vére végig folyt a hideg pengén, majd kiviharzott a teremből Susan mellett, akivel találkozott a tekintete. Megrázta a fejét, hogy tudassa vele mennyire megveti ezt a viselkedést és elment.

        Shanayat megkötözték és egy úgy kreált börtönbe zárták. A narniaiak arcára kiült a döbbenet, ahogy végig vezették a megkötözött lányt és mikor a hír körbejárta a füleket, az eddigi csodálat utálatba fordult át. Féltek az ismeretlentől, attól, hogy egy újabb tél köszönt rájuk. Egy másik zsarnok Miraz után. Csak kevesen akadtak, akik ellenezték volna a kivégzést. Caspian azonban megfogadta, hogy megakadályozza. Valahogy megmenti szerelme életét, mégha az életébe is kerül majd vagy akár a trónjába. Shanayaért mindenét oda adná.

Ui: Sziasztok!😍 Remélem tetszik majd az új rész! Sokat dolgoztam vele. Elnézést, hogy megint megcsúsztam, de történtek nagyon az események az életemben. Elkezdődött az egyetem és sok volt az elintézni való. Remélem sokan olvassátok majd! ❤️❤️