Narniát ami szeretett világunkat, a valaha egyik legnagyobb veszély fenyegette. Még nem volt megírva a pusztulása mégis, fokozatosan, lépésről-lépésre haladt a szakadék széle felé. Egyedül csakis a nemes Aslan tudta ennek az okát, azonban a narniai lakosok, de még az uralkodó előtt is titokban tartotta. Nem arról volt szó, hogy Aslan nem akart segíteni, de meg volt az oka annak, hogy miért is marad oly csöndben.

     Narnia egykori csodás erdei, vad rétjei és gyönyörű átlátszó vizei, szépen apránként sorban tűntek el. Ezt ne úgy képzeljétek el, hogy valaki elpusztította, hanem csak egyszerűen eltűntek, mintha sosem lettek volna ott. Csak az üres semmiség tátongott a helyükön. Ez az esemény lánc azonban végül nem csak Narniát érte el, hanem a környező országokat is köztük Archenland-ot és Calormen-t is.

     Az uralkodó ekkoriban, nem más volt, mint X. Caspian. Bár az utolsó útja óta, mikor felpattant az első narniai cirkálóra és felfedezte az eddig ismeretlen hét szigetet, igen csak meg férfiasodott. Vállai kiszélesedtek, karjain az izmok is, mintha sokkal jobban dagadnának. Eddigi baba arcvonásai sokkal élesebbé és markánsabbá váltak és már az arcszőrzetében sem volt annyi apró hézag. A kisugárzása még mindig tükrözte az ifjú daliás herceget. A húszas évei fénykorában járhatott éppen.

     Caspian a trónján ülve gondolkozott, mikor ismét rossz hírt kapott Trampkin-tól. Újabb területekről értesült, ami kámforrá vált a lakóival együtt. Mostanában apró barátunk egyre többször hoz, ilyen meghökkentő jelentéseket. Az információ hallatára ifjú királyunk homlokán, egy újabb ránc jelent meg. Sokaknak feltűnt már, hogy az elmúlt időszak alatt megszaporodtak. Egyszerűen nem tudott rájönni vajon, mi is lehet ennek az okozója. Annyi összefüggést fedezett fel a rejtély kapcsán, hogy akkor kezdődtek el, mikor Shanaya eltűnt. Amint kimondta magában a lány nevét, akaratlanul is visszaemlékezett arra az alkalomra, amikor először találkoztak.

     Narniát ekkor Telmár kezek bitorolták. Caspian ekkor még igen csak fiatal éveiben járt. Kastélyában nevelkedett Cornelius professzor kezei alatt. Caspian nagybátyja Miraz kormányzóvá neveztette ki magát és úgy uralkodott, mintha ő lenne a király. A trónon a következő személy, azonban Caspian volt néhai apja IX. Caspian után, aki hirtelen álmában halt meg. Cornelius volt az, aki titokban megtanította a kis hercegnek, hogy ezt a földet ellőttük a narniaiak lakták. Elmesélte azt is, hogy egykoron beszélő állatok, faunok, óriások és minden féle varázslatos lények lepték el ezt a földet. Beavatta a legendába, amely négy testvérről szólt, kik megmentették Narniát a gonosz fehér boszorkány karmaiból. Ádám két fiát és Éva két leányát eme cselekedetükért, királyokká és királynőkké koronázták. Az ő uralkodásuk alatt volt Narina fénykora. Ők nem mások voltak, mint Peter a nagykirály, akit a fenséges jelzővel illetnek, Edmund király az igazságos, Susan királynő a nemes és végül a legkisebb, aki felfedezte Narniát Lucy királynő, a merész. Tettükről, hogy átléptek egy szekrényen keresztül és megolvasztották a jeget, amely már több száz éve fedte Narniát, ódákat zengtek. Az a történet ami, viszont igazán megfogta hercegünket a nemes és bölcs oroszlánról szólt, Aslan-ról. Aslan volt Narnia megteremtője és a nép minden nap várta eljövetelét. Bíztak szeretett Nagy Oroszlánjukba, hogy sosem hagyja őket cserben.

     Miraz-nak azonban fia született. Annak érdekében, hogy a gyermekének biztosítsa a trónt meg akarta öletni Caspian-t, ahogy egykor az apjával is tette. Cornelius azonban időben rájött arra, hogy Miraz mit is tervezett így kitudta menekíteni őt épségben a kastélyból. Caspian szeretett lovával Destrier-rel indult útnak Archenland felé. Miraz természetesen ezt nem hagyta annyiban, hisz amikor felfedezte, hogy a herceg nincs az ágyában, utána küldte az embereit. Caspian kénytelen volt belovagolni abba az erdőbe, amelyről azt gondolták a Telmarinok, hogy kísértett járta. Legalább is Miraz ezt hitette el mindenkivel. Bár az üldözői egy pillanatig megtorpantak, de jobban féltek uruk haragjától, mint holmi szellemektől, így utána eredtek. Caspian ekkor, még csak nem is sejtette, hogy lépteit szorosan egy árny követte a fák között. Ahogy egyre mélyebbre ért az erdőbe hangokra lett figyelmes és egyszer csak egy éles fájdalmat érzett a halántékánál, majd minden sötét lett. Caspian-t egy faág taszította le a lóról és a hangok birtokosai, be vitték őt az otthonukba. Bár szemeit még nem nyitotta ki érezte, hogy valaki gondoskodik róla. Pici szőrős mancsokat érzett, amik bekötötték a fejét és vizet adtak neki. Mikor felemelte a szemhéját, három különböző hangra lett figyelmes. Attól félt, hogy elrabolták, így keresett valami fegyvert, amivel megtudja magát védeni, hisz tisztán hallotta, hogy az egyik hang birtokosa meg akarja ölni. Az első tárgy ami a kezébe akadt, az nem más volt, mint egy vasrúd, amivel a tüzet szoktuk piszkálni. Így ólálkodott ki az átmeneti szobájából a hangok irányába. Mikor a fekete törpe Nikabrik észre vette, azonnal fegyvert fogott ellene és megtámadta. Caspian nem akarta bántani, így hát csak védekezett. Trufflehunter próbálta a csetepatét megakadályozni a vörös törpe Trumpkin segítségével. Mikor tartottak egy kis szünetet Nikabrik egyből kihasználta a helyzetet arra, hogy maga mellé állítsa barátait.

     - Nem hagyhatjuk életben! Hiszen ő egy telmarin! - szegezte rá továbbra is a kardját.

     - Ő még csak egy fiú! - védte meg Trufflehunter. - Nem ölhetjük meg, hiszen már bekötöttem a fejét!

     - Ha lehet beleszólásom, akkor őt pártolom. - bökött finoman a beszélő borz felé Caspian.

     - Addig kellett volna megölnünk még aludt! - morgolódott szokásához híven a fekete törpe.

     - Elég legyen Nikabrik! Vagy üljek rá megint a fejedre? - zárta le a vitát szőrős barátunk. - Nézzétek meg mit csináltatok. - meredt szomorúan a kavarodás közben kiborult fazékra. - Órákig főztem a levest. - zsörtölődött.

     - Ha szabad kérdeznem, ti narniaiak vagytok? Hát tényleg léteztek? - vetette fel félénken, de annál jobban izgatottan.

     - Még is, ki vagy te? - érdeklődött reszelős hangján Trumpkin.

     - Caspian herceg vagyok. A tízedik. - húzta ki magát.

     - Akkor meg mégis mi a manót keresel te itt? - értetlenkedett másik apró barátunk.

     - Nagybátyám Miraz elbitorolta tőlem a trónt. Menekülnöm kellett. - halványodott el a hangja majd félre dobta a vasdarabot.

     - Talán apád mesélt neked rólunk? - kérdezte reménykedve Trufflehunter és letette az asztalra Susan királynő kürtjét, melyről úgy tudták, hogyha valaki megfújja, vissza hívja a régi uralkodókat.

     - Nem ő volt, hanem kedves tanítom Cornelius. - a két törpe mogorván összenézett, hisz jól ismerték a mestert. Cornelius is félig törpe volt.

     - Ti törpök talán már elfelejtettétek, de mi borzok jól emlékszünk arra, hogy Narnia csak akkor virágzott, mikor Peter, Edmund, Susan és Lucy ült a trónon. - kezdett bele Trufflehunter.

     - Megőrültél? Átakarod adni, hazánkat az embereknek? - csattant fel Trumpkin.

     - Félre értetted barátom. Nem a mostani uralkodóról beszélek, hanem egy igazi emberről, aki a törvényeink szerint kell, hogy uralkodjon. Peter és a többiek tán nem emberek voltak?

     - Te még hiszel ebben? - értetlenkedett Trumpkin.

     - Én hiszek abban, hogy az ő uralkodásuk alatt volt Narnia aranykora, mint ahogy hiszek Aslanban a nagy Oroszlán eljövetelében.

     - Manapság ki hisz már ilyen mesékben? - vitatkozott továbbra is Trumpkin.

     - Én hiszek! - szólalt meg magabiztosan Caspian. - Hiszen eddig, holmi mesék voltatok számomra, most mégis itt pompáztok teljes valótokban. Mi lenne ez, ha nem egy jel arra, hogy most kell igazán hinni?

     - Jól beszélsz fiam. - bólintott komoly fejjel Trufflehunter. - Ameddig szíveden viseled a mi szeretett Narniánk sorsát, addig te leszel az én valódi uralkodóm és parancsolóm! - kiáltott fel, majd azon nyomban letérdelt az ifjú előtt.

     - Te teljesen megvesztél! - förmedt rá Nikabrik. - Hisz ő nem olyan ember! Ez egy telmarin!

     Sokáig veszekedtek még egymással, de végül abban állapodtak meg, hogy Caspian maradhat velük és bemutatják a többieknek is. Sorra mentek el az apró lakosokhoz, hogy Caspiannak támogatókat szerezzenek. Voltak, akiket sikerült magukkal csalni, de azokból sem volt hiány, akik visszautasították. Utolsó állomásuk a faunok voltak. Ők a Nagy Táncréten éltek. Az odafelé vezető út, azonban ismét nem volt valami esemény mentes. Egyszer csak nyílvesszők kezdtek záporozni feléjük és a messzeségben feltűnt a gazdájuk is. Majdnem egy kisebb sereg sorakozott a fák között, hogy elfogják Caspiant. Túlerőben voltak, így nem volt más választásuk, mint menekülni. Mikor még egy utolsót hátrafelé pillantott, látott egy sötét emberszerű árnyat leugrani a fáról. Úgy döntött nem igazán várja meg, még megtudja ki is lehetett. A telmár katonák száma igencsak megfogyatkozott, akik viszont túlélték megtörhetetlenül loholtak a nyomukban. Az idős borzot, aki kicsit lassabban futott a többieknél eltalálta egy nyíl a lábánál. Caspian nem habozott. Vállára vette újdonsült barátját és vele együtt rohant tovább. A herceg egyszer csak kiáltásokra lett figyelmes a háta mögül. Gyorsan elrejtette Trufflehuntert egy fa biztonságos odújába. Amikor hátra fordult, hogy megnézze mégis mi folyik ott, csak annyit látott, hogy üldözői sorra esnek össze, viszont az elkövetőnek se híre, se hamva. Egyszer csak azt vette észre, hogy az avarban motoszkál valami és egyre gyorsabban közelít felé.

     - Mi az utolsó szavad telmarin? - vetette rá magát egy egér Caspienre, aki hanyatt esett a váratlan harcostól. Az egér a mellkasán álldogált és apró kardocskáját a nyakához szegezte.

     - Te egy egér vagy. - illetődött meg hercegünk.

     - Ennél frappánsabb monológra számítottam. Vedd kardodat! - parancsolt rá. - Nem küzdök fegyvertelennel.

     - Akkor, ha nem veszem fel a kardomat, életben hagysz? - próbált szerencsét.

     - Azt nem mondtam! - tolta közelebb a kis tűt Caspian bőréhez.

     - Tedd el a kardod Reepicheep! - ordibált a borz.

     - Gombavadász? - lepődött meg barátja hangját hallván. - Még is mi okom lenne? Hisz ez egy telmarin? - értetlenkedett.

     - Ő miatt hívtuk össze a gyűlést! Nála van Susan királynő csoda kürtje. - amint tudatosult a fejében, hogy kivel is áll szemben, azonnal eltette a kardját és térdre ereszkedett.

     - Sajnálom jó uram! Nem tudtam, hogy te vagy az. - szégyenkezett tettéért, rá se mert nézni.

     - Örülök, hogy ilyen nemes vitézt tudhatok magam mellett. - mosolygott kedvesen Caspian. - Innentől kezdve biztonságban leszek az út során, ha velünk tartasz.

     - Ezer örömmel Uram. - húzta ki magát. - Legyőzök bármily ellenséget. - hajolt meg.

     A további út során, bár ellenséggel nem találkoztak, az erdő azonban zengett Reepicheep apró cérna vékony hangjától. A kedves kis egér sorra mesélt vitéz tetteiről Caspian-nak. Fején lévő piros toll csak úgy cikázott össze vissza, ahogy gesztikulált. A gyűlést a faunokhoz hirdették meg a tisztásra. Eljött majdnem az összes narniai, akik az erdőben bujkáltak a telmarinok elől. Caspian tudta, hogy nehéz dolga lesz, ha maga mellé szeretné őket állítani. A gondolatai azonban hirtelen arra az alakra tévedt, akit látott leugrani, hogy megküzdjön a telmarinokkal. Csak ő járt a fejében, hogy vajon ki lehetett? És miért segített neki?

UI.: Sziasztok! Remélem tetszett nektek a rész! Ez a rész, aki már ismerte a történetet nem ad sok újdonságot, hiszen ez egy visszaemlékezés, de a következő részben sokkal több variáció lesz. Akik még nem olvasták a könyvet, azoknak sajnálom, hogy elárultam, de egy csomó részlet nem jelenik meg benne, így érdemes elolvasni. Remélem úgy várjátok majd a kövi részt, ahogy én! :) :)