- Ezzel füstbe ment a terv. - jelentette ki Shanaya, miközben hercegünk kezére kötött ingjéből egy jókora darabot.

        - Nem! - csattant fel élesen Peter.

        - Folytatjuk a tervet! - a lány hirtelen olyan erősen húzta meg a rongyot, hogy Caspian felszisszent.

        - Ezt nem gondolhatod komolyan! - állt fel a lány Peterrel szembe, hogy egy szintben legyenek, bár ez technikailag kivitelezhetetlen, hiszen Shanaya egy fejjel alacsonyabb. - Mindenkit megfogsz öletni, ha folytatod ezt a gyerekes gőgösséget! - gesztikulált a kezeivel hatalmasakat, hogy ezzel is demonstrálja, neki van igaza.

        - Én vagyok a király és így döntök, ha tetszik ha nem Shanaya. - a nevét különösen gúnyosan nyomta meg.

        - Nincs idő vitázni! Cselekednünk kell! - szólt bölcsen Caspian, mire Shanaya haragja egy kicsit alábbhagyott.

Eközben Edmund az őrhelyén unatkozott. Járt fel, s le, de semmi érdemleges nem történt, míg nem egyszer csak megszólalt a harangzúgás és ijedtében elejtette az elemlámpáját.

Sietve futott le a lépcsősoron, hogy mindnél előbb visszaszerezze szeretett tárgyát, de balszerencséjére egy őr lába elé esett. A telmarin hitetlenkedve nézett felfelé, hogy ez meg honnan érkezhetett. Óvatosan felvette, de nem tudta beazonosítani, hogy mi is lehet ez a furcsa szerzemény. Ahogy forgatta, nézegette, véletlenül benyomta a bekapcsoló gombját és a fény a szemébe világított. Ezt használta ki Edmund és az őrre rontott. A telmarin meglepődött, ahogy Edmund kiverte a kezéből a lámpát, de a kis királynak meggyűlt még így is vele a baja. Az ellenséges katona legalább egy fejjel magasabb volt nála és kétszer akkora. A birkózás közepette egy szinttel lejjebb Peterék rohantak a kapu felé.

        - Most Edmund! Jelezz a csapatoknak! - adta ki a parancsot, miközben két őr felé sietett, akik megakadályozhatták a kapu kinyitásában.

        - Éppen nem érek rá! - nyögte ki nehézkesen, ahogy végre sikerült kicsit ellöknie magától a páncélos férfit.

Mindketten kardot rántottak és a két fém érdesen csikorogva ért össze. Edmund kénytelen volt folyamatosan védekezni, mert ellenfele sokkal erősebb volt nála. Pont ezért sikerült is kiütnie a kezéből a kardot és a földre kényszerítenie. Amikor azonban újra leakart csapni a fekvő királyra, gyorsan odébb gurult, felkapta az elemlámpáját és azzal kezdte el püfölni a katonát. Először egy jobb horog, majd egy bal és a végső kiütést alulról mérte rá a férfira. A zseblámpa azonban érdekes hangot adott ki és a fiú arcára kiült a félelem. Próbálta be kapcsolni, de a szerkezetben valami nem működött megfelelően.

Peter két katonával került összetűzésbe, még mielőtt a kapuhoz ért volna. Csak úgy csattogtak a kardok a különösen sötét estén. Ekkor már Shanaya és Caspian is kiért és a nagy király segítségére siettek. Hárman gyorsan kiiktatták az őröket. A többi katona a harangok gongására egyből felriadtak és a lehető leggyorsabban szerelkeztek fel. Kapkodva húzták magukra a vérteket, kardokat. Mindent megfogtak, ami a kezükbe akadt. Peter elkezdte tekerni a fából készült hatalmas kereket, amivel a vasrácsot lehetett felhúzni. A király hajthatatlan volt.

        - Peter, vonuljunk vissza, még nem késő! - próbált ráhatni ifjú hercegünk is, de süket fülekre talált. Eközben a telmarin katonák elkezdtek kiözönleni a várudvarra, mint a hangyák a hangyabolyból.

        - Segítsetek már! - a két ellenző egymásra nézett, de végül beletörődve elrakták kardjukat és elkezdték ők is teljes erejükkel tekerni.

        A várban eközben titokban Reepicheep és Trumpkin is ügyködött serényen. Kicsi termetük miatt alig tudták feltekerni, a csapóhidat, hogy a csapatok áttudjanak kelni a hatalmas szakadékon, mely körbe vette a kastélyt. A híd nyekeregve, de egyre lejjebb került. A csapatok éppen előtte helyezkedtek el a város utcáin és csak a jelre vártak, ami még mindig nem érkezett meg. Edmund próbálta újra életre kelteni a lámpát, de bárhogy ütögette, nem akart bekapcsolni.

        - Gyerünk. Működj! - csapkodta egyre idegesebben. - Mi lesz már? - és erre a fénye egyszer csak kigyulladt. - Igen! - tört ki belőle a nagy öröm ordítás. Az ifjú egyből kiadta a megbeszélt jelet a három fénypislogást, mire az összes narniai izma megfeszült.

        - Támadás! - adta ki a parancsot Glenstorm és a hosszú hidat ellepték a különleges lények hada.

A kaput csak a háromnegyedéig sikerült felhúzni, de pont elég volt ahhoz, hogy a sereg betudjon jönni rajta. Amikor beviharoztak a narniaiak, abbahagyták a tekerést és ők is kardot rántottak, hogy az elnyomott néppel együtt harcoljanak.

        - Narniáért! - kiáltotta el magát Peter és a telmarin katonák felé vetette magát.

Shanayanak nem hagyott mást választást, mint hogy ő is felvegye a harcot. Tisztában volt azzal, hogy már senki sem fog meghátrálni, ezért csakis így tudja menteni a menthetőt.

        Az erőfölény itt még a narniaiaknál volt, hiszen senki se tudta megállítani a rohamot. Túl sokan voltak, míg a telmár sereg nagy része, valahol az erdőszélén heverészett jelen pillanatban a híd munkálatoknál. A faunok, mint légi akrobaták szökelltek egyre magasabbra a tetőkön keresztül. A kentaurok és bikafejűek törték az utat a kisebb lények előtt. A lent lévő telmarin sereg eddigi szoros és egységes rendszerét szétzilálták. A hátuk mögül is érkezett a támadás, ugyanis Reepicheep és kis csapata jött segíteni. Az apró egérkéket először észre sem vették, de ezt hamar megbánták, mikor hirtelen jött a halál. Természetesen a narniaiaknál is volt veszteség, de egyenlőre nem annyi, mint az ellenségnél. Shanaya miközben éppen elhajolt egy kard elől, ami a feje felé csapott, pont felpillantott a várfalra, ahol íjászok csapata állta körbe az udvart. A veszélyt érzékelő receptorai automatikusan bekapcsoltak és tudta, hogy ebből még nagy baj lesz. Felhúzták az íjpuskájukat és célra tartottak, de ekkor a mögöttük leselkedő Edmund lecsúszott a tetőcserepeken és lelökte az egyik katonát. A férfi sikoltva zuhant le a mélységbe és hangos puffanás közepette belefúródott a betonba. Ekkor azonban az összes társa ezen az erkélyrészen rászegezte a fegyverét.

        - Edmund! - kiáltott fel Peter, aggódva az öccséért.

A fiú azonban gyorsan betört a mellette elhelyezkedő ajtón, de az mivel nagyon könnyen kinyílt a földre zuhant. A nyilak csak úgy röpdöstek el mellette, azonban az egyik belefúródott a lábába, miközben megpróbálta berúgni az ajtót maga mögött. A fájdalomtól felüvöltött és kétségbeesetten vonszolta magát amerre az út folytatódott. A lábából ömlött a vér, de tudta, hogy ha megáll utolérik. Végül sikerült kijutnia. Gyorsan bezárta az ajtót és az elemlámpájával kiékelte, hogy követői dolgát megnehezítse. Az út azonban zsákutca volt. Mögötte nem volt más, csak a hatalmas szakadék. Nem tudta mihez kezdjen és a katonák már az ajtón dörömböltek. Nem sokra rá, már sikerült is betörniük az ajtót és a kardjukat szegezték a fiú mellkasához. Edmund egyre csak távolodott hátra felé a lehető leglassabban, míg nem elért a várfal pereméhez.

Akkor lenézett, majd játszi könnyedséggel leugrott. A katonák egyből utána siettek, hogy meglessék mégis miért tett így, de ekkor a kis király egy griff hátán repülve megölte őket.

        A csetepatéra szépen lassan kidugta a fejét a fő kolompos is. Miraz sétált ki az egyik erkélyre, hogy lássa mi a helyzet az udvarában. Peter szeme egyből kiszúrta az idősebb szakállas férfit és egyből próbált a közelébe araszolni. Ahogy a lépcsőn haladt egyre feljebb, ezzel párhuzamosan úgy sokasodtak meg a katonák. Társául vetődött egy bikafejű, aki felfogta a nagyobb ütéseket. Aki átjutott hatalmas testű barátunkon, annak Peter látta el a baját. A kardjuk hangosan összecsattant, majd Peter olyan erővel kezdte a férfi felé tolni a fegyvert, míg nem az orruk majdnem össze ért. Ekkor lefejelte a férfit, aki azonnal elájult. A következőnek egyből kiverte a kardot a kezéből és leszúrta. Miraz idegesen nézett végig a helyiségen, de egyenlőre fogalma sem volt a közeledő veszélyről.

        - Íjászok! A kaput! - adta ki haragosan a parancsot a király.

Az alattvalói egyből célkeresztbe vették a vasrácsot tartó kötelet és az egyiknek sokadikra sikerült is eltalálnia. A vastag kötél bár nem szakadt el teljesen, olyan kevés fonál tartotta a több tonnás ajtót, hogy azonnal szétfeslett és lezuhant. Egy másik óriás bikafejű éppen időben vette észre és elkapta a zuhanó monstrumot.

Shanaya érezte, hogy most kell visszavonulni, de Peter egyre csak száguldott fel Miraz felé. Próbált mindnél közelebb kerülni a fiúhoz, de az ellenség nem hagyta nyugodni. Peter majdnem ott volt a király erkélyénél, de nem érte fel. A bikafejű bakot tartott az ifjúnak és nagy erővel felrepítette az erkély felé. Peter teljes erejével megmarkolta a korlátját és próbálta felhúzni magát. Miraz megrémült a fiút látva, hiszen nála nem volt fegyver és teljesen egyedül maradt. Azonban a háttérből Shanaya látta, hogy Lord Glozelle és egy csapat számszeríjas katona ront ki a balkonra és lövésre készen Peterre meresztik a fegyverüket. Shanaya szívverése megállt, mert tudta, hogy nem ér oda időben, hogy megmentse a fiút.

Peter már látta a végzetét, így lehunyta a szemét és úgy várta, hogy eljöjjön érte a halál.

        - Peter! - sikoltott fel torkaszakadtából Shanaya, miközben a kezét kétségbeesetten az erkély felé nyújtotta, de ekkor valami váratlan történt.

A lány kezéből jégkristályok repültek ki és az összes katona mellkasába fúródott egy. Lord Glozelle volt az egyedüli szerencsés, akinek csak a kezét sebezte meg, de csak azért mert ő állt leghátrébb. Mind a hárman csak tátott szájjal bámultak a varázslatos esemény miatt. Peternek azonban nem volt ideje habozni, így leugrott a négy méter magas erkélyről és a lányhoz sietett. Shanaya megrémült saját magától és a remegéstől kiejtette a kezéből a kardját. Csak meredten a tenyerét bámulta. Nem tudta, hogy ezt hogyan csinálta. Végül megrázta magát és óvatosan felvette a fegyvert, de semmilyen hirtelen mozdulatot nem tett, nehogy megismétlődjön az előbbi.

Peter odarohant a lányhoz és kérdően rá pillantott. Shanaya szavak nélkül is megértette, hogy választ vár, de csak zavartan megrázta a fejét. Azonban nem értek rá ezt fejtegetni, mert a kaput tartó bikafejűt meglőtték. Az ifjú király már belátta, hogy innen már nem tudnak nyerni, ha a vaszsilip lecsukódik, csapdába esnek.

        - Visszavonulás! - adta ki a parancsot, bár ez a szó méregként marta a torkát. Sietve mindenkit elkezdet kifelé terelni.

        Shanaya azonban nem látta Caspiant. A lány szívét most más félelem lepte el, így úgy döntött megkeresi hercegünket. Amíg Peter a többi katonával volt elfoglalva, egy szó nélkül tovább állt, hogy új küldetését véghez vigye.

        - Lőjétek le azt a behemót bikát! - adta ki a diktátumát Miraz, mire ő maga is elvette a mellette fekvő holttesttől a fegyverét. Először ő is a kapura szegezte az íjpuskát, de a látóterébe tévedt Shanaya. - A boszorka! - a király tudta, ha a lány életben marad nagy veszélyt jelent.

Peter aggódva kémlelt körbe, mikor nem látta maga mellett Shanayat. Miután még mindig nem észlelte, egyre jobban idegesebb lett, de hirtelen a tömeg legmélyén megpillantotta a szőke fürtöket. Úgy tűnt, hogy a bajban lévő Caspianhez siet, aki lovakkal bajlódott, miközben az öreg Corneliust védte. Shanaya fedezte ifjú hercegünket, míg segít az öregembernek felszállni a lovára. Csak úgy özönlöttek rá a telmarinok. Az egyiknek sikerült is megvágnia és a lány vére a földre fröccsent. Peter, ahogy csak tudott nyomult előre, hogy elérje a lányt, mert valami furcsa érzés járta át. Amikor egy férfi lerántotta a lováról Caspiant Shanaya egy gyors mozdulattal leszúrta. A háta mögé azonban nem figyelt, ahol egy katona leakarta döfni, de Peter elvett egy lándzsát és belehajította a férfiba. Shanaya oda kapta a fejét és rámosolygott, amit Peter viszonzott, de ez a pillanat nem tartott sokáig. Aslan lányának szívébe hirtelen egy nyíl fúródott bele, amit Miraz lőtt ki. Peter arcvonásai eltorzultak, mire a szeme megtelt egy könnycseppel. Az egész teste a fájdalmát tükrözte vissza. A szíve úgy belemart a mellkasába, mintha ki akarna szakadni. Shanaya ruháját beborította a piros vér és már összeesni készült, de Caspian elkapta.

Ifjú hercegünk kétségbeesetten kiabálta a nevét, de a lánynak már a szájából is folyni kezdett a vörös folyadék. Caspian félig sokkot kapott. Legszívesebben csak zokogott volna, de tudta ha most összetörik, egy fikarcnyi esélye sem lesz megmenteni. Peter bár futott, ahogy csak bírt, de a látvány lesulykolta. Csak állt és sírt. A lábai a földbe cövekeltek a lelkének súlya alatt.

        - Peter! - kiabált Caspian, de az ifjú király meg sem hallotta. - Peter! Segítened kell! Peter! - harmadik próbálkozásra végre észhez tért.

        - Szállj fel a lóra! Feladom! - szólt végül határozottan.

        - Jól van. - Caspian felpattant az állatra, mire a nagy király óvatosan felvette az apró testet, aki már egyre közelebb volt a halálhoz, mint az élethez.

Nem akarta kiadni a kezei közül, de tudta, hogy nincs más választása. A kapu mindjárt zárulni, fog és nekik ki kell jutniuk. Nagy nehezen elengedte a halvány kezeket. Ő is felpattant egy lóra és kivágtáztak.

        - Nem menekülhetnek el! Lőjék le mind! - robbant ki a királyból.

        - De hiszen a mi embereink is ott vannak! - szólt Lord Glozelle aggódva.

        - Azt mondtam... - ragadta meg a parancsnokát az ingénél fogva. - Öljék meg mind! - erre a vezető biccentett a fejével, mire a lent lévők között, mindenkit elkezdtek lőni.

        A bikafejű, addig bírta még Peterék kivágtatnak, de ezután nem sokkal egy nyíl pont őt is szíven találta és a teste elernyedve összeesett, mire a vasrács vele együtt hangos robogás közepette lezuhant. A narniaiak fele bent ragadt a csapdában. Az egérkék és a hozzájuk hasonló apró lények a rács lyukain ippeg, hogy kifértek. Peter érezve bűnét hátramaradt, hogy szembenézzen népével, ahogy segítséget várnak tőle. De a legszívbemarkolóbb látvány az volt, mikor megpillantotta a szemükben azt a különös fényt, amikor tudatosul az agyukban, hogy nincs remény. Megfognak halni. A csapdában lévők bólintottak Peternek, hogy menjen és utána hátra fordultak és az utolsó leheletükig harcoltak. A nagy király bár fájó szívvel, de elindult. A függőhíd már félig fent volt, de Peter lova lendületből átugrotta azt, még mielőtt ő is ott ragadna. Edmund a fellegekben szállva látta az egész tömegmészárlást. A telmarinok nem kíméltek meg senkit, legyen az a sajátjuk, vagy ellenség. Az udvar köve nem is látszott a rajta elterülő holttestektől. A látvány beleégett az ifjú tudatába. Nem is bírta nézni, szinte azonnal elfordította a fejét.

        Lucy és Susan szemére egész este nem jött álom. Csakis a bajtársaikra tudtak gondolni, akik most oly távol vannak és semmi hírt nem tudnak róluk. A kislány csak a gyémántból készült üvegcsét szorongatta, amit a mikulástól kapott. Úgy érezte, ha elment volna velük ő is sok mindenkit megtudott volna menteni a gyógyító elixírjével. Amikor végre már a nap kidugta a fejét a fák mögül és beragyogta fényével az egész erdőt, Lucy hangokra lett figyelmes. A zsigereiben érezte, hogy a hadsereg tért vissza. Sietve elkezdett a felszín felé rohanni és magával vonszolta nővérét is. Amikor azonban meglátta a piciny csapatot a mosolya végleg eltűnt. Mindenki a fejét lehajtva tért vissza, mint a kivert kutyák. Lucy mögött a többiek is kikukucskáltak reményekkel telve, hogy szerettük visszatért-e hozzájuk. Sokaknak azonban csalódniuk kellett. Lucy szeme elkerekedett, mikor Peter kezében megpillantotta a vérbefagyott testet.

        - Mi történt? - kérdezte félénken.

        - Őt kérdezd! - biccentett a fejével konokul Caspian felé, miközben letette a lány testét a földre. Peter szorosan fogta a kezét végig és egy hajtincset is kiszedett a lány arcából.

        - Hogy mi? - értetlenkedett hercegünk. - Visszavonulhattunk volna, már jóval előbb! - védte meg magát a vádak ellenébe.

        - Nem! Miattad nem! - kelt fel a lány mellől dühösen. - Ha nem rúgsz fel mindent, a katonáink most is élnének és Shanaya nem sebesült volna meg! - most már kicsit sem fogta vissza magát, hogy a haragját ne az ifjú hercegen vezesse le.

        - És akkor is élnének, ha itt maradtunk volna, ahogy javasoltam és ami ennél is fontosabb! Shanayanak esélye sem lett volna megsebesülni!

        - Te hívtál minket és csak hogy tudd, ha Shani meghal, akkor annak te leszel az oka, mert téged védett!

        - Igen engem védett és örökké átkozni fogom magam miatta! De ez nem csak az én felelősségem! Ugyan úgy a te bűnöd is, ha a tiéd nem nagyobb! Ez volt az első és utolsó hibám, hogy idehívtalak! - az indulatok az egekig szöktek, már Caspian eszén is kezdett felül kerekedni a fájdalma.

        - Nem, az volt a hibád, hogy vezérnek hitted magad! - szólt oda gúnyosan, hogy övé legyen az utolsó szó és már akart volna vissza menni a lányhoz, de Caspian ráordított.

        - Héj! - erre Peter újra felé helyezte a figyelmét, de az elméjét elborították az indulatok. - Nem én voltam az, aki magára hagyta narniát!

        - Te lerohantad narniát! Nincs több jogod uralkodni, mint Miraznak! - Caspian ezt még elengedte a füle mellett, próbálta ismét összeszedni magát.

        - Te, Miraz és az apád, Narnia boldogabb volt nélkületek! - ezt azonban már nem tűrte tovább. Caspian az apja nevét ért sértés miatt kardot rántott, amire válaszként Peter is és már majdnem egymásnak estek, amikor Shanaya hangja megtorpanásra késztette őket.

        - Elég legyen! - de ahogy kimondta a szavakat, elkezdett vért köhögni.

        - Shani! - szólaltak meg egyszerre és mindketten a lányhoz siettek. Lucy ezek után biztosra vette, hogy él, így elővette gyorsan az üvegcsét és Shanaya szájába csöpögtette. A lány azonban elvesztette az eszméletét.

A háttérből, még Trumpkin sérült testét is megpillantotta, így Shanayat Peter és Caspianra gondjaira bízta. Gyorsan apró barátjának is adott a csodaszeréből, aki egyből kinyitotta utána a szemét és izgatottan felült.

        - Mit ácsorogtok itt? Fel kell készülnünk a következő csatára. - ez a mondat egy csöppnyire megmosolyogtatta a körülötte állókat.

        A két fenség, ahogy egymásra néztek csak úgy sütött a szemükben a másik iránti gyűlölet, de Shanya kezét egyik sem volt hajlandó elengedni. A lány még mindig élet és halál között lebegett. A két férfit a sírás fojtogatta és legszívesebben ordítottak volna egyet, de Shanaya még mindig nem nyitotta ki a szemét. Peter azt hitte nincs már remény, hogy felébredjen, így a fejét a lány tenyerébe temettem, de ekkor hirtelen egy hatalmas levegőt vett és azonnal felült. Érezte, hogy a halálból tért vissza. A két fiú felkapta a tekintetét és hálát adtak Aslannak. Shanaya megnézte a mellkasán lévő sebet, de az teljesen begyógyult. Peter ekkor a lányt a lehető legszorosabban átölelte és nem volt hajlandó elengedni. Caspian szíve is megtelt örömmel, hogy Shanaya jól van, de ez a látvány megtört valamit benne. Elfordította a tekintetét és inkább bement a menedékbe, úgy hogy senkire sem volt hajlandó ránézni. Susan utána sietett, hogy megnézze minden rendben van e, de a fiú nem akart vele beszélni, így kedvesen megkérte, hogy most hagyja magára. Peter egy kicsit eltolta magától a lányt, de csak azért, hogy jól megnézze magának. Amikor felfogta, hogy nincs semmi baja, örömében szájon csókolta. Shanaya szíve hevesen lüktetni kezdett és valami boldogság féle járta át a testét. Először elakarta magától tolni a királyt arcátlanságáért, de a kellemes érzés végül legyőzte ezeket a gondolatokat. Aslan lánya lehunyta a szemét és átadta magát a fiúból áradó szeretetnek.

Ui: Sziasztok! Nagyon örülök, hogy elértük a 2300-as nézettséget! ❤️❤️😘 Egyszerűen el nem tudom mondani mennyire örülök neki. Most egy különösen hosszú részt írtam, remélem elnyeri, majd a tetszéseteket. Ez a rész bár nem tartalmaz annyi új elemet, de remélem így is sikerült izgalmassá tennem. Most a Peter és Shanaya párosnak kedveztem, de ne aggódjatok. Hosszú még a sztori, így bármi történhet még. Köszönöm még egyszer a támogatásokat! További jó olvasást Narnia fanok! 😘😘❤️