A titkos támadásra való felkészülés igen csöndben tellett. Senki sem szólt igazán senkihez, mivel mindenki elveszett a saját maga gondolatai között. Felvették a láncruhát, majd rá a vértet. Kardjaikat oldalukra erősítették, a nyilakat a tegezbe tették. A terv egyszerű volt és hatékony. Mindenki tudta a maga dolgát. Az uralkodók és még egy pár kiválasztott a griffeken lovagolva akart bejutni a várba, hogy titokban kitudják nyitni a kapukat. A földi sereget a kentaurok vezére Gelnstorm irányította. Együtt elgyalogoltak a várhoz késő este, mikor már csak a csillagok és a Hold adott egy kis fényt, de még épp annyira távol maradtak tőle, hogy ne lehessen egy ekkora sereget észre venni. Mikor pont megfelelő volt a távolság köztük és a kastély között, a légi lovasok készültek a felszállásra. Azonban Shanayat még senki sem látta. Peter kezdett aggódni, hogy a lány talán mégis meggondolta magát és nem fog eljönni. A figyelme azonban átcsoportosult Susanra, aki szintén fel akart szállni egy griffre.

        - Susan, te mit keresel itt? Hiszen megbeszéltük, hogy nem jöhetsz! – dorgálta meg a nagy király testvérét.

        - Nem várhatod el tőlem, hogy kimaradjak és várjak rátok a menedékben! Segíteni akarok! – csattant fel elszántan az idősebb nővér és még a kezét is csípőre tette.

        - Húgom, kérlek. – most már sokkal kedvesebben és lágyabban szólt neki. – Aslan megtiltotta neked, hogy csatában vegyél részt és én is nyugodtabb lennék, ha Lucyre vigyáznál a menedékben. Nem élném túl, ha bajod esne az én tervem miatt. – Susan megértette bátyja aggodalmát, így hát rá bólintott, hogy visszamenjen, de még előtte testvére nyakába ugrott és jó erősen megölelte.

        - Kérlek, vigyázzatok magatokra.

        - Majd én vigyázok rá! – egy lovas tűnt fel mellettük. Shanaya levette stóláját, majd így szólt: - Átveszem a helyed királynő.

        - Hát mégis eljöttél? – csattant fel boldogan Peter.

        - Valakinek meg kell védenie a narniaiakat az ostoba terved miatt. – Peter elejtett egy mosolyt a gúnyos megjegyzésen, de boldog volt, hogy maga mellett tudhatja. Shanaya lepattant a lóról és átadta a kantárját Susannak.

        - Hannibal, majd visszavisz épségben.

        - Köszönöm. – Shanaya segített felszállni a királynőnek a hatalmas csődőrre.

        - Vigyázz Lucyre és a nőkre. – szólt még hozzá utoljára Peter, majd rácsapott az ében fekete ló hátsójára, aki heves iramban száguldott vissza a menedék felé. Peter addig bámulta a távolodó alakot, amíg a biztonságot adó erdőbe nem ért.

        A seregben elkezdődött a susmorgás, mikor meglátták az arany szőke fürtöket. Nem sokára Caspian fülébe is eljutott a hír, hogy Aslan lánya végül velük fog harcolni, egyből a griffekhez sietett. Amikor oda ért, Shanaya éppen felszállt a félig oroszlán félig madárra és a hatalmas szőke zuhatagot próbálta összefogni, hogy csata közben ne lógjon majd a szemébe. Caspian csak csodálattal bámult rá és boldog volt, hogy eljött végül. A lány megérezte a vizslató szempárt, így felé fordult. Ifjú hercegünk igazán kínosan érezte magát, de végül vetett rá egy fehér fogsoros mosolyt. 

Shanaya csak mosolyogva megforgatta a szemét és próbálta a maradék kusza tincseket eltűrni valahová.

        Először Edmund repült a vár egyik magaslati pontjára, ahol egy őrszem állt. Csöndben leszállt a griff a torony cserepeire. Az apró zajra a katona egyből oda fordította a figyelmét, de a betörők ügyesen elbújtak. Mikor a telmár végre hátat fordított Edmundnak, az rá ugrott a tetőről és a lehető leggyorsabban leütötte, hogy egy hangját se lehessen hallani. Gyors elkapta a zuhanó testet és finoman letette a földre, hogy ne csapjon nagy zajt. A kezeit és a lábát össze kötözte, a száját pedig betömte. Mivel a vár legmagasabb pontján volt, így jól belátta az egészet. Mikor teljesen biztos volt magában, hogy nincs a láthatáron őr, jelzett elemlámpájával a többi légi lovasnak, hogy indulhatnak. 

Hat griff szállt fel a magasba. Ez azonban azt jelentette, hogy a sereg induljon el szépen lassan, hogy pont addigra érjenek oda, amikor a kapu kitárul előttük és egyből megtudják rohamozni a várat. Ahogy haladtak egy őr mellett suhantak el, akinek Caspian egyből elvágta a torkát. Repültek tovább oda ahol le akartak szállni, de ott is kettő őrszem táborozott. Az egyik fejébe Shanaya egy tört hajított. Esélye sem volt még csak nyikkanni sem. Petert letette a griff és egyből kardpárbajba elegyedett a másikkal, de igen hamar legyőzte és halálra ítélte. Reepicheep és egy pár egér társa a csatornákon, apró lyukakon keresztül is bejutott a kastély belsejébe és küldetésük célpontja felé igyekeztek. Kettő griff elvállt Peteréktől, mert az egyik egy bikafejűt cipelt a karmai közt, akit lerakott a várudvarra, míg a másik a fekete törpe barátunkat Nikabrikot szállította le egy kicsivel magasabb pontra. Hatalmas barátunk a boltíves oszlopok között lopakodott, míg nem szemben találta magát egy őrrel. 

A telmarin kardot rántott és rá akart rontani, de a szarvas óriás lepisszegte, ami igazán meglepte az őrt és megtorpant. A semmiből ekkor a fekete törpe hátulról leütötte, majd intett a fejével társának, hogy kövesse.

        Az egércsapat köteleken, láncokon át másztak a vár azon pontja felé, ahol a kapukat tudják kinyitni. Az őrökben fel sem merült az a gondolat, hogy ellenségek lehetnének, még ha meg is látták őket. Ilyen szituációkban igen hasznosnak bizonyult az egér álca. Ahogy megérkeztek a terembe, amit Caspian gondosan leírt nekik, a sarokban megpillantottak egy igazi nagy problémát. Az ősi ellenségük szunyókált békésen, egy macska. Reepicheep szemében egy gonosz fény gyúlt, mire intett csapatának, hogy intézzék el. Szerencsétlen macskának esélye sem volt. Lábait és a száját is összekötözték, hogy véletlenül se tudjon megmozdulni. A látvány igen viccesre sikeredett.

        Caspian egy kötélen leereszkedett arról a magaslatról ahová érkeztek, pont tanára Cornelius ablakának párkányára. Eddig a terv sikeres volt. Caspian minden egyes leírása mi hol helyezkedik el, pontos volt. Hercegünk kopogtatott az ablakon, míg Peter, Shanaya és Trumpkin leereszkedett. Amikor a professzor még mindig nem adott hírt magáról, Hercegünk a tőrével megpiszkálta a zárat és sikeresen feltörte. Az ablak kitárult előttük. Halkan bemásztak a szobába, de az öreg mester sehol sem volt. Csak a hatalmas felfordulás tárult a szemük elé. Caspian megtalálta Cornelius szemüvegét, amit jól tudta, hogy magától sosem hagyna el.

         - Meg kell keresnünk! – csattant fel aggódva Caspian.

        - Nem lehet! Nincs rá idő, ki kell nyitnod a kapukat! – utasította rendre Peter.

        - Nélküle most nem lennél itt és én sem! – szorította össze a fogát mérgesen a herceg.

        - Had menjen! Ha kell egyedül is megölöm Mirazt, már te is ilyen szempontból felesleg vagy. – tett rendet közöttük Shanaya.

         - Időben oda érek a kapuhoz. Megígérem.

         - Ám legyen. – erre Caspian kirobbant, mint egy torpedó meg sem várva senkit.

Szegény Trumpkinnak, így egyedül kellett a kapukhoz mennie.

        A terembe amibe sietett, éppen egy telmár őr tartott ellenőrzést. A katona meglátta a megkötözött macskát és egyszerűen nem értette mi történt, mire Reepichepp egyszer csak rá ugrott és elvágta a torkát. 

Azonban a zajra a terem másik végében lévő ajtó mögött alvó őr felkelt és amikor benyitott a másik kettő egér lovag lerendezte. Az egérkék rámásztak egymás hátára piramisként, hogy elérjék az ajtó kilincsét. Ott elforgatták a zárat, mire Trumpkin tört be az ajtón és lelőtt egy éppen érkező őrt az íjával. A találkozás mindenkit meglepett, hiszen nem számítottak egymásra.

        - Hát azt gondoltuk, valaki nagyobb jön.

        - Pont te mondod? – húzta fel a szemöldökét a vörös törpe.

        - Látom humoros kedvedben vagy barátom.

        - Lássunk munkához. – Trumpkin bezárta az ajtót és elé tolt valamit, hogy senki se zavarja meg őket.

        Eközben Caspian megpróbált átosonni titkos utakon a börtönig, de ez nem ment olyan könnyen, mint hitte. A folyosón egyszer csak egy nagyobb csapat katona jött. A herceg nem tudott se előre, se hátra menni, mert mindenhonnan lépéseket hallott. Legyőzni őket csendben nem tudná, de ha meg is próbálná, veszélybe sodorná még jobban az akciót. Valahogy el kellett rejtőznie, de hogyan? Ijedten körbenézett, de nem talált semmi búvóhelyet, mígnem megpillantotta a felette lévő tartó gerendát. Az ifjú felmászott egy bútorra, majd onnan belekapaszkodott a falba faragott motívumokba és felmászott rajtuk. Éppen hogy felért, már jöttek is. Caspian, még csak levegőt sem mert venni. Befogta a száját és idegességében izzadni kezdett. Az egyik csepp pont az érkező katona sisakjára csöppent, de az nem vette észre és haladtak tovább. Hercegünk kifújta a bent tartott levegőt és egy bravúros mozdulattal leugrott, mikor már kellő távolságra voltak a katonák. Akik a börtön felé mentek, azokat hátulról letámadta. Szerencséjére a börtönőr éppen részegre ihatta magát, mert pia szaga volt és egy borospohárral a kezében aludt. Caspian megbökdöste, de a tag csak egy jókorát felhorkantott. Szépen elvette tőle a kulcsokat. Az egyik cellában megpillantotta Corneliust. Gyorsan végig próbálta az összes esélyes kulcsot és nagy nehezen megtalálta a zárba illőt. Az öreg tudós éppen a földön aludt, mire Caspian leguggolt hozzá és felkeltette. A professzor értetlenül nézett fel, hogy ki zargatja ilyenkor, de mikor rájött majdnem szívrohamot kapott.

        - Mit keresel te itt? – Caspian levette róla a bilincset. – Nem azért segítettem megszökni, hogy azután vissza szökj! – dorgálta le.

        - Jöjjön! – segítette fel a tudóst.

        - El kell tűnnöd fiam, mielőtt Miraz rájön, hogy itt vagy! – utasította.

        - Nem sokára rájön. – már akart volna kirohanni, de Cornelius megragadta a vállát és visszarántotta.

        - Ne becsüld alá Mirazt, ahogy azt apád tette. – Caspian arcára kiült a döbbenet.

        - Mégis miről beszél?

        - Sajnálom. – nézett el az öreg búsan, Caspian azonban akkora haragra gerjedt, hogy elrohant egyenesen Miraz hálószobája felé.

        Eközben Peter és Shanaya a professzor szobájából a király hálója felé tartottak. Azon az úton haladtak, amit a herceg javasolt nekik. Kezdetben egész ügyesen cselezték ki az őröket. Először egy oszlop mögé bújtak, azután meg be egy szekrénybe. Ott igazán közel kellett simulniuk egymáshoz, hogy egyáltalán beférjenek. Ez a szituáció Peternek igazán tetszett, melyet egy pajzán mosollyal juttatott Shanaya tudtára.

 A lány csak idegesen megforgatta a szemét, majd mikor hallotta, hogy az őrök tovább álltak, megmarkolta az ingjénél fogva a fiút és kitessékelte kicsit sem kedvesen a gardróbból. Természetesen ez a Nagy Királynak igazán imponált. Ezek után betértek egy hosszú és keskeny folyósóra. Már majdnem a végére értek, amikor közvetlenül előttük hangokra lettek figyelmesek. Visszamenni már nem lett volna idő, így gyorsan Shanaya berántotta a fiút egy terembe. Sebesen magukra csukták az ajtót és csöndben várták, hogy a járőrök tovább álljanak, de amikor Peter megfordult a pupillái kitágultak és nyelt egy nagyot idegességében.

        - Pszt! – bökte meg a lányt, aki az ajtón át hallgatózott, így nem reagált egyből. – Pszt! – ekkor erőteljesebben húzta meg a ruháját, mire Shanaya is megfordult

A terem tele volt egy csapat őrrel, akik ledöbbenve néztek a jövevényekre. Ekkor azonban az egyik őr a terem másik végénél lévő kijárat felé kezdett el szaladni, míg a többiek rájuk vetették magukat.

        - Utat nyitok neked, te pedig kapd el! Ha riasztja a többi őrt mindennek vége! – Peter csak bólintott rá egyet. Shanaya konkrétan betört a csapat őr közé és két táborra oszlatta őket. – Ugorj! – adta ki az utasítást a fiúnak, aki neki futott, mikor már a levegőben volt Shanaya gyors lehajolt és így sikeresen átrepült felette.

Peter vissza sem nézett úgy szaladt az őr után, akár csak egy gepárd. A férfi már majdnem elérte a vészjelző harangot, hogy meggongatsa, de Peter ott termett mellette, ráugrott és leterítette. A földön még birkóztak egy darabig, de végül az ifjú király győzött.

        Eközben Shanaya öt őrrel harcolt egyszerre, bár a kis hely ez esetben őt segítette. A lány felugrott az asztalra, ahol az őrök valamilyen szerencsejátékot folytattak és onnan vívott tovább velük. Jól jött ki neki a lépés, mivel így csak egyesével tudtak rá támadni. Peter pont akkor érkezett vissza, amikor már csak kettő telmarin maradt. Az egyikbe beledobta a tőrét, aki holtan rogyott össze, így Shanaya könnyen legyőzte a maradék egyetlen katonát. A lány köszönés képpen bólintott, majd így szólt:

        - Siessünk Mirazhoz! Sok időt veszítettünk.

        Először Caspian ért oda a királyhoz, aki békésen aludt ágyában felesége mellett. Kardjának pengéjét Miraz nyakához szegezte, aki megérezte a veszélyt. Szemhéjai kipattantak és Caspiant látván elvigyorodott, majd gonoszul felkacagott.

        - Hát jól vagy.

        - Kelj fel! – utasította hercegünk, mire a férj megütögette az asszonyt, aki nyöszörögve kinyitotta a szemét.

        - Caspian? Mit művelsz fiam? – értetlenkedett a hölgy.

        - Te maradj ki ebből! – csattant fel haragosan.

        - Hát nem egyértelmű kedves? Bár ezt egyes családokban pimaszságnak mondanák.

        - Téged ez nem tartott vissza soha!

        - De nem vagyunk egyformák igaz? Szomorú, de most látom először, hogy férfiként viselkedsz. – közben szemével jelzett a királynénak, hogy az ágy fölött van egy számszeríj. A nő egyből oda kúszott érte, amíg hercegünk Mirazzal volt elfoglalva. – De nagy kár érted. – ekkor a feleség Caspianra szegezte a nyílpuskát.

        - Ted le a kardot fiam! – hercegünk azonban nem engedelmeskedett. – Nem akarom meg tenni. – ekkor Peter az ajtón, Shanaya az ablakon tört be és elővette a tőrét dobásra készen.

        - Ez a mi hálószobánk. – űzött gúnyt a helyzetéből Miraz.

        - Mit keresel itt? A kapuknál kéne lenned! – húzta fel magát Peter.

        - Nem! Tudni akarom mi az igazság! – nyomta még közelebb a pengéjét. – Te ölted meg az apámat? – a kardja éle megvágta a király nyakát és egy apró vércsepp folyt végig rajta.

        - Hát erről van szó.

        - Azt mondtad álmában halt meg. – ült ki a felesége arcára a döbbenet. Most fényderült férjének sötét oldalára.

         - És nem hazudtam. A telmarin abból él, amit mástól elvesz és ezt jól tudta az apád is.

        - Az apja becsületes király volt! – szólt közbe Shanaya. – Nem bántotta a narniaiakat, hanem védte őket! – Caspian a lányra szegezte a tekintetét. Nem gondolta, hogy ismerte az apját.

        - De miért tetted? – kételkedett az átvert asszony és már kezdte leengedni a fegyverét.

        - Azért amiért te is kilövöd a nyiladat! A fiunkért! Drágám döntened kell! Legyen király a fiúnkból? Vagy legyen olyan, mint ez a Caspian? Apátlan! – buzdította a bűnre a nőt.

        - Nem! – erre kilőtte a nyilát, de Shanaya tőre keresztezte az útját és félbe törte azt, ezzel megakadályozva, hogy szíven találja hercegünket. A nyílhegye azonban így is belefúródott Caspian karjába.

        Miraz kihasználta a pillanatnyi lankadásukat és kimenekült a hátsó ajtón. Sietve meghúzta a vészjelző harangokat, amiknek a hangjuk bezengte a különösen csendes éjszakát.

        - Ezzel vége a tervnek. – szólt Shanaya, miközben Caspian kezét ápolta.

                - Nem! Folytatjuk a tervet. – jelentette ki büszkén Peter.

Ui: Sziasztok! ❤️ ❤️ Nagyon boldoggá tetettek, hogy túllépte a könyvem a 2000 nézettséget! Nagyon szépen köszönöm a támogatást! Ebben a részben próbáltam sok új dolgot is belecsempészni, remélem elnyerte a tetszéseteket. Ez a jelenet a könyvben nincs benne, de nagyon megtetszett a filmből így belevettem. A könyvben viszont szerepel, hogy Susan nem vehet részt csatában, így hát azt megtartottam belőle. Nagyon köszönöm még egyszer! További jó olvasást és ha tetszett az új rész nyomj egy vote-ot!
❤️ ❤️ 😘 😘