Több napig gyalogoltak, mire odaértek Aslan sziklájához. Ezt az időt igen kellemesen töltötték el az uralkodók. Mindenkivel beszélgetést kezdeményeztek és próbáltak mindent megtudni, hogy mik történtek addig, amíg ők távol voltak. Lucy és Susan élvezettel hallgatta Reepicheep kalandos történeteit, hogyan győzte le azokat, akikkel összetűzésbe került. Edmund a kentaurok társaságát kereste inkább, hiszen mindig is sokat tanult tőlük. Peter Trufflehuntert kérdezgette, mert annyit megállapított az elmúlt napokban, hogy amit ő állít az bizony hiteles, nincs kiszínezve semmivel, csakis a puszta igaz tényeket közli. Caspian nem igazán találta a helyét, de inkább Peter nyomában volt, hogy ő is megossza vele a telmarin szokásokat, hiszen senki más nem ismeri jobban az ellenséget, mint ő. Peter minden információt szívesen fogadott, de legfőbbképpen Aslan lánya érdekelte. Ez a tudásvágy, máris közös pont volt a két délceg ifjú között. Trufflehunter órákon át mesélt Shanayaról és hogy hogyan vált ő Narnia védelmezőjévé, azonban ő maga nem volt jelen. Senki se tudta, hogy hol is lehet. Az egész út alatt színét sem látták. Végül a két ifjú a seregről kezdett el tanácskozni, így Trufflehunter átcsatlakozott Trumpkinhoz és Nikabrikhoz.

        - Az jó, hogy harcosok vannak, de el kellenek az íjászok is. - magyarázta Peter Caspiannek serényen a gondolatmenetét.

A két törpe és a borz, már régóta jó viszonyt ápoltak egymással. Amikor próbálták megmenteni hercegünket kénytelenek voltak elválni egymástól és azóta Trumpkinról semmi hírt nem hallottak. Már azt hitték végeztek vele a telmarinok, így tehát a vörös törpének volt miről mesélnie. Mindent elmondott részletesen, hogyan menekült meg az ellenség kezei közül. Végül Trufflehunter az uralkodókról akart többet megtudni.

        - Mond, milyenek? - kérdezősködött kíváncsian, mint egy izgatott kisgyerek.

        - Nyafogósak, finnyásak és makacsak.

        - Hm... Kedveled őket! - szólt mosolyogva a fekete törpe.

        - Eléggé. - nem bírta ki, apró barátunk sem, hogy ne vigyorogjon eme megjegyzésen.

        Mikor megérkeztek a bázisra a több napi kutyagolás és szabad ég alatt alvás után, megkönnyebbülve és boldogan fogadták új átmeneti lakóhelyüket. Szenzációs látványt nyújtott a hatalmas szikla, melyet átjárta egy ugyancsak monumentális barlang rendszer. Az uralkodókat lenyűgözte ez az óriási építmény, főleg a legkisebbet, aki csak egy aprócska pöttynek tűnt mellette. Az erőd előtt egy hatalmas tisztás terült el. A bejárat előtt kövekből kiépített kis ösvény helyezkedett el, mely egyre lejjebb haladt, hiszen a talaj is egyre jobban süppedt. Ennek a sziklajárdának két oldalára sorakoztak fel a kentaurok és kihúzták kardjukat, majd srégen egymás felé emelték, amikor megjelentek az uralkodók, mintha egy kaput alkotnának vele.

Ezzel szerették volna kifejezni tiszteletüket és hódolatukat. A négy uralkodó egyből elindult határozott léptekkel, felszegett fejjel. Caspian nem érezte magát méltónak, hogy velük együtt vonuljon be a menedékbe, így csak utánuk haladt szépen komótosan. A kis Lucy szeme ide-oda cikázott, nem tudott betelni a hatalmas nagy kőbejárat csodálatával.

        A sereg nagy része már egy jó ideje bent táborozott. Akikkel Peterék össze találkoztak az csak egy kisebb felfedező csoport volt, akik élelemért indultak. Amikor beléptek, minden ember elvolt valamivel foglalva. Éppen fegyvereket kovácsoltak, íjakat, nyilakat faragtak. Mindenki végezte a rá kiszabott feladatot. Mikor Caspian látta, hogy Peter kétkedő pillantásokkal vizslatja a helyszínt, így szólt:

        - Tudom nem egy királyi lakosztály, de jól védhető.

Lucy és Susan egyből a hely felfedezésére indult, míg Peter és Caspian máris a következő hadi lépést próbálták meg kisakkozni. Edmund is becsatlakozott, ugyanis nem szerette, ha bátyja kihagyja a fontosabb ügyekből. Kis idő eltelte utána Susan lelkesen szaladt oda a fiúkhoz.

        - Peter, Edmund! Gyertek, ezt látnotok kell! - ragadta meg bátyjai kezét és maga után kezdte el vonszolni mind a kettőt.

Caspian is velük tartott végül, hisz érdekelte mi lehet az, ami Susan királynő figyelmét ennyire felkeltette. Az alagút fala amiben jártak, tele volt barlang rajzokkal, amik az aranykort ábrázolták. Minden esemény, ami ez idő alatt történt fel lett festve. Lucy az egyik ilyen kép előtt várta őket, ami a koronázásukat ábrázolta.

        - Nézd, mi vagyunk. - szólt Susan. A két fivér kíváncsian vizslatta a rajzot.

        - Mi ez a hely? - kérdezte Lucy tudatlanul.

        - Hát nem tudjátok? - lepődött meg hercegünk, de ahogy végig nézett az üres és értetlenkedő arcokon, szavak nélkül is megkapta kérdésére a választ.

Caspian kivett az egyik vastartóból egy fáklyát és előre ment. Átvette a vezetést és olyan benyomást keltett, akárcsak egy kalauz. A sok kanyargós út és lépcső után, lejutottak az építmény legmélyebb zugába, ahol ott várt rájuk nem más, mint a kőasztal. Ez volt az az asztal, ahol feláldozta a nagy Aslan az életét, hogy megmentse Edmundot, amikor a Fehér Boszorkány ellen harcoltak. Mivel Aslan ártatlan lélek volt, így az asztal megrepedt és ő visszatért hatalmasabban, mint azelőtt. Lucy szépen lassan oda sétált az ismerős tárgyhoz és végig simított rajta, hogy tényleg valódi e. Eközben Caspian meggyújtotta az összes falra erőstett fáklyát, hogy az egész csarnokra fény zúduljon. Ekkor a Lucyvel szemben lévő falon megjelent Aslan kifaragott képe. A gyerekek szeretettel nézték a képet, de szívük megtelt fájdalommal, hogy most nem jött el segíteni nekik.

        - Ő mindig tudja, hogy mit tesz. - jelentette ki határozottan a legkisebb, amikor észre vette testvérei szemében a kételkedést.

        - De most rajtunk a sor, hogy cselekedjünk! - szólt határozottan Peter.

        Miután a gyerekek elhagyták a helyiséget, Shanaya bújt elő az egyik fal árnyékából. A kifaragott alak elé állt és mélyen a fakó szemek közé nézett.

        - Ó, apám! Kérlek, adj egy jelet. Merre folytassam az utam? - azonban semmi nem történt. - Hajoljak meg az uralkodók előtt? Vagy továbbra is tegyem azt, amit jónak látok? - a szobor még mindig síri csöndben maradt. - Kérlek, szükségem van rád. - térdre rogyott és úgy könyörgött tovább, de még így sem kapott választ.

Shanaya szeméből kicsordult egy könnycsepp. Úgy érezte teljesen egyedül van ebben a világban és Aslan is elhagyta. Az ő szívét is ellepte a bizonytalanság, hiszen oly rég volt már, hogy a szeretett Aslan meglátogatta vagy csak bármi hírt adott volna magáról. Hirtelen nagyon magányosnak érezte magát, hogy évszázadok óta egyedül harcol ebben a világban. Addig sírt, míg nem egyszer csak elaludt ott az oltár előtt.

        Másnap reggel arra ébredt, hogy valami féle fuvallat csípi az arcát. Ezt furcsállta a lány, hiszen a föld alatt van, így felkapta a fejét a különös jelenségre. Látni nem látott semmit, csak egy halovány hangot hallott.

        - Shanaya, veszély közeleg. Siess! - a hang lágy volt, de parancsoló. A lány lelkét betöltötte a remény és az izgalom, hogy még sincs egyedül.

        - Milyen veszély? - kérdezett vissza, de feleletet nem kapott. Próbálta rendezni a fejében a gondolatokat, hogy mit érthetett ezalatt Aslan, de csak annyiban volt biztos, hogy a baj kintről jöhet.

        Shanaya felkerekedett és felment a felszínre. Peter és Caspian meglepődött mikor megpillantották a lányt feljönni az alagútból, hiszen azt sem tudták, hogy itt van. Shanaya viszont még csak ügyet sem vett róluk, szigorú léptekkel robogott felfelé.

        - Mi a baj? Mi történt Aslan lánya? - kérdezte aggódva Caspian, de ő nem válaszolt, csak elvett egy íjat meg egy nyílvesszőt és az erőd legmagasabb pontja felé tartott, ahol az őrszem állt.

Peter és Caspian összenézett, majd követték a lány minden lépését. Az őrszem egy faun volt, aki fáradhatatlanul fürkészte a tájat. Shanaya olyan puha léptekkel jött fel mellé, hogy észre sem vette őt, pedig majdnem már mellette állt. A faun egyszer csak látott egy embert a messzeségben és már fordult is volna, hogy induljon jelenteni, amikor mellette elsuhant Shanaya nyílvesszője és leterítette a messzeségben bujkáló telmarin férfit. A faun és az éppen megérkező két uralkodó megdöbbenve kémlelte a lányt. Shanaya érezte azt, hogy őt bámulják, így Peterhez és Caspianhez fordult.

        - Ezzel nyertem egy kis időt, de a ló elszaladt, így tudni fogják, hogy nem járnak messze tőlünk. Fel kell készülnünk a közeledő csatára. - a faun kezébe nyomta az íjat, majd a kezeivel utat nyitott magának a két uralkodó között és faképnél hagyta őket. A három férfi csak állt és nagyokat pislogott.

        - Ez most tényleg megtörtént? - kérdezte Caspien kuncogva.

        - Azt hiszem. - mosolyodott el Peter is. - Hallottad a parancsot, menjünk az Úrnő után.

        Shanaya a történtek után egyből kilovagolt, hogy felmérje az ellenség helyzetét. Úgy járt kelt az erdőben, akár csak egy árnyék. Ez nem volt csoda, hiszen már több száz éve ezekben az erdőkben bujkál. Minden egyes szegletét ismeri. Aggódva figyelte, hogy Miraz seregének nagy része elindult már a rombológépekkel együtt. A híd lassan elkészül és semmi sem fogja őket elválasztani egymástól. A háború elkerülhetetlen lesz, ha az út megnyílik előttük. Shanaya célja még továbbra is az volt, hogy ne haljon meg több narniai, ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha az a híd leomlik. Azonban egyedül ezt nem tudja végre hajtani, így amint minden egyes részletet kifigyelt, visszavonulót fújt. Az útja során még több telmár katonát ölt meg, aki túl közel merészkedett a táborhoz. Húzta az időt, hogy ne jusson az ellenséghez pontos információ a tartózkodási helyükről. Több napig volt kint az erdőben, semmi hírt nem adva magáról, így Caspian megkönnyebbült, amint észre vette a távolból lovagoló alakot. Ifjú hercegünk ugyanis amióta a lány elment legtöbb idejét a tetőn töltötte a tájat kémlelve, mikor pillanthatja meg újra őt. Tudta, hogy a lányt aztán nem kell félteni, még is aggódott, hogy nem tér vissza. Gyorsan lefutott a kapukhoz és kinyitotta az érkező vándor előtt.

        - Hó! - utasította lovát a fékezésre.

Lábát átdobta az állat másik oldalára, majd leugrott a gyönyörű, ám hatalmas csődőrről. Peter és a testvérei is sietve érkeztek Shanayahoz, hogy megtudják milyen információkat szerzett. Ezeknek a tényeknek a tudatában Peternek támadt egy igen ravasz ötlete.

        Pár órával később összehívták az összes narniait, hogy a legidősebb felvázolja a tervét. A tömeg néma csöndben hallgatta az uralkodót. Senki sem merte félbe szakítani.

        - Már csak idő kérdése. Miraz csapatai és ostromgépei elindultak. Tehát most a palotát kevesen őrzik.

        - Mit tegyünk felséges királyom? - kérdezte izgatottan Reepicheep.

        - Készülünk a támadásra! - de eközben Caspian is pont ugyan akkor szólalt meg:

        - Megtervezzük a védekezést! - mondta határozottan, de Peter haragos szemmel fordult felé.

Caspian érezte a királyban felgyülemlett feszültséget, így inkább elengedte és bólintott, hogy folytassa.

        - Az egyetlen esélyünk, ha előbb támadunk, mint ők! - szónokolt lelkesen.

        - Ez őrültség! - csattant fel újra Caspian, hogy kifejezze nem tetszését. - A kastélyt nem lehet bevenni! - a tekintete igen határozottá vált, mivel teljességgel biztos volt abban, hogy ez lenne a helyes döntés.

        - Olyan nincs, hogy nem lehet! - szólt gúnyosan a Nagy király.

        - És nem számítanak ránk. - állt Peter mellé a vörös törpe.

        - Itt jobban védekezhetünk! - próbált ész érvekkel hatni rájuk Caspian.

        - Ha felkészülünk, bármeddig kitarthatunk! - lépett fel hercegünk mellett Susan. Peter arcára undor ült ki, mert úgy érezte nővére elárulta, hogy nem őt vette pártfogása alá.

        - És itt a föld alatt a legbiztonságosabb. - szólt félve a borz is.

        - Nézd, én tényleg értékelem, amit eddig tettél, de ez akkor is csak egy sírbolt és nem erőd.

        - Meg, ha van eszük kiéheztetnének minket! - állt bátyja mellé Edmund.

        - Gyűjthetnék mogyorót! - szólt egy mókus igazán lelkesen.

        - Jó! - csattant fel Reepicheep ironikusan. - Megdobáljuk vele az ellenséget. Hallgass! - vetett oda rá egy szúró pillantást. - Tudod kit támogatok, Uram! - a hangja ismét nyájas lett. Egy darabig csönd honolt a teremben, mire Shanaya lépett ki zabosan a tömegből.

        - Nem azért védelmezem ezeket az embereket már több mint ezerháromszáz éve, hogy a halálba küld őket!

        - Akkor mégis mit javasol, hölgyem? - kérdezte kicsit arrogánsan Peter.

        - A hidat pusztítsuk el! Ha az nincs, nem tudnak átjönni és a felesleges vérontást is elkerülhetnénk.

        - Nem! Most kell lépnünk! Nem lesz több ilyen esélyünk! - vágta rá egyből dacosan.

        - Figyelj! Fiatal vagy és zabos, nem láttál még elég halált ahhoz, hogy tudd jobb elkerülni. - Peter erre kiélezte a füleit. - Kérlek, ne kövesd el azt a hibát, amit én. Cair Paravel ostromában egy vesztes csatába küldtem az embereket, feleslegesen. Akkor nem érdekelt semmi más, csak hogy megnyerjük a csatát és ezért elfelejtettem a lényeget. Azt, hogy nincs fontosabb az emberek életénél. Kérlek, gondold meg magad, Peter!

        - Shanaya könyörgő pillantással nézett a fiúra, minden bizodalmát belé helyezte, ezért is mert vele ilyen hangnemben beszélni, de csalódnia kellett. A fiú nem adta be a derekát.

        - Már döntöttem! - nem bírt a lányra nézni, úgy mondta ki a súlyos szavakat, hiszen tudta, hogy ezzel megbántja őt és magára haragítja majd. - Támadni fogunk. - Shanaya összeráncolta a szemöldökét, majd nagy mozdulatokkal megrázta a fejét.

        - Ezt megfogod bánni. - miután kimondta a fájdalmas szavakat sarkon fordult és tombolva kiviharzott a helyiségből. Peter próbálta figyelmen kívül hagyni és úgy tenni, mintha a lány cselekedete nem zavarná.

        - Ha kinyitjuk a kapukat, elintézitek az őröket? - fordult a kentaurok vezéréhez.

        - Vagy ott halunk meg. - jelentette ki büszkén és elhivatottan.

        - Én is ettől félek, ahogy Aslan lánya is.

        - Tessék? - nézett Lucyre értetlenkedve.

        - Úgy tesztek, mintha csak két út volna. Halál itt, vagy halál ott.

        - Figyeltél egyáltalán Lucy? - háborodott fel a király.

        - Te nem figyelsz! Vagy elfelejtetted ki győzte le a Fehér Boszorkányt?

        - Szerintem épp eleget vártunk Aslanra! - ezzel a végszóval ő is elhagyta a helyiséget és tettre készen állt, hogy megszervezze a rajtaütést. Mindenkinek meg volt a saját feladata.

        Shanaya ott kuporgott Aslan képe előtt és csak gondolkozott. Caspian a megbeszélés után egyből a keresésére indult. Sejtette, hogy itt lesz, hiszen múltkor is innen jött ki, amikor lelőtte a betolakodót. Egy darabig csak figyelte őt, nem merte megszólítani, vagyis igazából nem tudta, hogy mit mondjon neki. Végül úgy döntött csak mellé ül. Shanaya nem nézett rá egyből, bár a szeme sarkából látta, hogy ki az. Caspian sem mert ő rá pillantani, így csak Aslan képét bámulta némán. Eltelt így jó pár perc, mire pont egyszerre fordították egymás felé a fejüket. A tekintetük találkozott és Caspian tátott szájjal elveszett a zöld szempárban.

Mindent kiolvasott a lány őszinte tekintetéből. Látta rajta, hogy magányos, hogy mennyire tehetetlen. Éppen megakart szólalni, hogy elmondhassa ő támogatja igyekezetét, amikor Peter lépett be a terembe. Mindketten az új jövevényre meredtek.

        - Magunkra hagynál minket Caspian? - szólt oda neki kicsit sem kedvesen. Hercegünk nem akart elmenni, hiszen érezte, ha megteszi nem lesz alkalma elmondani, amit érez, így reménykedve pillantott oda Shanayara. Várta ő mit szól ehhez, azonban csak intett a fejével, hogy menjen.

        - Hát jó. - hangja hideg volt és miközben kiment vállával bele ment Peteréba, hogy jelezze, még számolnak egymással. Shanaya végig kísérte a tekintetével, ahogy elhagyja a termet, majd arrogánsan Peterre hőkölt.

        - Mit akarsz?

        - Bocsánatot kérni. - Shanaya ezen meglepődött, de vonásai ellágyultak, mert érezte, hogy az ifjú király tényleg őszintén beszél. Mikor látta, hogy a lány kitünteti figyelmével folytatta. - Nem volt jogom arra, hogy így beszéljek veled. Nem lett volna szabad a dühömet rajtad kitöltenem. Őszintén sajnálom. Hidd el, fontos számomra a véleményed, de hiszek a tervem sikerességében és így muszáj volt kitartanom mellette. Arra kérlek, adj egy esélyt nekem, hogy bizonyítsak. - Shanaya ledöbbent, még nem látta a fiúnak ezt az alázatos és bizonytalan oldalát. - Kérlek, gyere el velünk, szükség van a legjobb harcosra a küldetés során. Számíthatok rád? - Shanaya nem igazán tudta, mit is mondjon, hiszen még mindig ellenezte a tervét, de látta, hogy Peter hajthatatlan. Tiszteletet váltott ki belőle ez a megrendíthetetlen magabiztosság. Úgy gondolta, ha már lebeszélni nem tudja, akkor ad neki még egy esélyt, így hát rá bólintott.

        - Köszönöm, Shanaya. - megsimogatta finoman a lány arcát, aki egy kicsit összerezzent, majd megfogta a kezét, melyek most nem tűntek halálos fegyvernek, csak igen aprónak.

Kezet csókolt neki, majd kisétált ő is, de még néha hátra-hátra pillantott és kedvesen mosolygott a lányra.

Shanaya szíve hevesen kalapált, sosem hitte, hogy ezt bárkinek egyszer megfogja engedni. Pillanatok alatt hatalmasat nőtt a fiú a szemében. Ezek az apró dolgok arra emlékeztették őt, amikor kislányként először találkozott vele és egy jóságos királyt ismerhetett meg benne. Végig simított a kézfején, ott ahol még mindig a fiú ajkainak helyét érezte. Valamiféle gyöngédség töltötte be a lelkét a király iránt, amit nem tudott hova tenni. Eddig rettenetesen bosszantotta a fiú viselkedése, de egyszer csak ez mind elillant. Hinni kezdet benne, hogy tudja mit csinál. Először engedelmeskedett a király parancsának. Mikor sikerült elhessegetnie a kislányos érzékenységét, vonásai ismét megszilárdultak és elkezdett felkészülni a csatára. Azért megy csak el, hogy megvédjen mindenkit, akit csak tud. Legalább is ezt mesélte be magának, a szíve legmélyén azonban ott lapult az igazság.

Sziasztok! Nagyon szépen köszönöm, hogy ennyien vote-oltok és követitek a történetem.❤️❤️ Sajnálom, hogy nincs nagyon rendszer a részek kirakása között, de még sajnos felvételik sokasága van előttem, így a megértéseteket kérem. Ez a rész inkább az érzésekről szólt, mint az akcióról, de remélem ez a fajta megközelítés is elnyeri a tetszéseteket. Szívemet beleadtam, hogy egy izgalmas csata előtti feszültséget teremtsek nektek, remélem sikerült! További jó olvasást!❤️❤️😘