Shanaya a falevelek között beszűrődő napfényre ébredt. Először csak résnyire nyitotta ki a szemét, hiszen még harmat gyengének érezte magát. Szépen lassan felült, de ekkor leesett valami a homlokáról. Ahogyan jobban szemügyre vette az ölébe pottyanó anyagot, rájött, hogy ez Peter ingjének egy darabkája lehet. Még hideg és vizes volt, így ebből kikövetkeztette, hogy nem rég lett cserélve. Körbe nézett, azonban nem látta sehol sem a fiút. Megpróbált felkelni, de a fejébe éles fájdalom nyílalt és visszazuhant a földre. Kezével azonnal neki állt masszírozni a halántékát, hogy enyhítse az éles lüktetést, de az nem akart megszűnni. Szépen fokozatosan eszébe jutott, mi is történt tegnap. Ahogy végig pörögtek az emlékek a fejében kirázta őt a hideg. Nem tudta eldönteni, hogy ez valóban megtörtént-e vele, vagy csak csupán álom volt. Abban bizonyos lehetett, hogy bármi is az igazság szörnyűséges, ami itt történt és mindnél előbb elakart innen menni. Itt akart hagyni csapot-papot, de ehhez szüksége volt Peterre. Erőt vett magán és felpattant. Még szédült egy darabig, de megpróbált körbe kémlelni, hátha meglátja valahol őt.

Arra lett figyelmes, hogy már nem a várfalon kívül van, hanem a várudvarban. Törte a fejét, de nem tudott visszaemlékezni, hogy ő átjött volna-e a kapun. Itt bent még jobban elragadta egy fojtogató érzés, ami az este történtek után egyre csak nyomasztotta. Azért, hogy mindnél előbb szabaduljon ettől az emóciótól és helytől, neki állt hát megkeresni a fiút.

        Átbotorkált a sok törmeléken, a növényzeten, ami az idő folyamán benőtte az ajtókat. Felment egy lépcsősoron és az valamiféle bálterem szerűségbe vezetett, vagyis egykoron az lehetett. Most már azonban csak egy nyílt placc, amit benőtt a fű. Látott a távolban, a helyiség másik végében egy ajtót. A burkolatát benőtte a borostyán, de még az ajtó egy részét is belepte. Úgy döntött, hogy arra megy tovább, így hát elindult feléje. Éppen már rányúlt a kilincsre, amikor Peter meglátta. A rémület egyből kiült az arcára és torkaszakadtából üvöltött a lánynak.

        - Shani! Ne menj arra! - rohant egyből, ahogy csak tudott, de már késő volt.

Shanaya kinyitotta az ajtót, de az nem vezetett sehová. A lendület tovább vitte, de még éppen időben belekapaszkodott a kilincsbe, így nem zuhant le a feneketlen szakadékba. A szívverése felgyorsult és csak dübörgött a mellkasában, ahogy nézte, hogy szó szerint a semmi felett lóg. Kétségbeesetten kapaszkodott a kis fémdarabba, de érezte hogy a tenyere egyre csak jobban és jobban izzad a félelemtől. Peter alig bírt megállni az ajtókeret előtt, olyan iramban futott. Szemei körbepásztáztak mindent, hogy kitaláljon valamit, még is hogyan tudná felhúzni a lányt.

        - Peter segíts! - sikított félelmében.

        - Csak tarts ki Shani! Mindjárt kitalálok valamit! - hiába törte a fejét, nem tudta mit tegyen. Shanaya próbálta felhúzni magát, de csak rontott a helyzeten és majdnem leesett.

        - Peter! Csúszik a kezem! Siess! - a fiú homlokán csak úgy patakzottak az izzadság cseppek a ráncai között. Nem tudta mitévő legye, amíg rá nem jött, hogy ez egy ajtó. - Kapaszkodj erősen! Megpróbálom közelebb húzni az ajtót, hogy elérjelek! - keresett egy botot, majd oda ment a széléhez a peremnek, felmászott az ajtókeretet benövő borostyán indákon, míg nem elérte az ajtó tetejét. - Mehet? - pillantott a lányra, aki csak bólintott egyet.

Peter elkezdte húzni az ajtót, mintha be akarná csukni. Shanaya keze, azonban nagyon csúszott és hiába próbálta Peter mindnél lassabban mozgatni az ajtót, nagyon himbálózott és ide oda lengett. Shanaya ekkor egy aprót felnyikkant, de nem esett le.

        - Csak tarts ki még egy picit! - amikor már elég közel húzta, beékelte a fadarabot a fal és az ajtó közé, hogy ne tudjon kinyílni újra. Amikor megbizonyosodott róla, hogy az nem mozdul, lemászott a peremhez és próbálta elérni Shanayat. - Shani, elkell engedned az egyik kezeddel, hogy megtudd fogni az enyémet!

        - Nem, nem! - ordította félelmében.

        - Kérlek, bízz bennem! Fogd meg a kezem! Megtartalak! - Peter próbált a lehető legmesszebb nyújtózkodni és már majdnem elérte a lányt, csak pár centi választotta el tőle.

Shanaya oda pillantott Peter határozott tekintetére és erőt merített belőle.

Nyelt egy nagyot, majd pillanatok alatt elengedte egyik kezével a kilincset és megragadta Petert. A fiú már két kézzel fogta a lány karját.

        - Jól van, foglak! Most engedd el a másik kezeddel is. - Shanaya nyögött egy nagyot, majd végül teljesen rábízta magát a fiúra.

Peter nem habozott és egyből felhúzta. Ez nem ment olyan könnyen, mint azt hitte, be kellett vetni minden erejét, hogy elbírja a lányt. Amikor már biztonságban volt és a lábai a talajt érték, Shanaya és Peter is hangosan lihegett a megkönnyebbültségtől. Mindketten a hátukra fordultak és úgy feküdtek egymás mellett. Egyszer csak Peter pár pihegés között megszólalt.

        - Tudod, azért nem vagy ám olyan könnyű, mint amire emlékeztem. - nevette el magát harsányan. Ezt még Shanaya sem bírta ki egy mosoly nélkül.

        - Vagy csak te tunyultál el az évek alatt! - kuncogott fel ő is. Percekig csak nézték egymást és mosolyogtak.

        Néhány pillanattal később oda álltak a peremre és kihajoltak, hogy jobban megfigyeljék a látottakat. Olyan volt, mintha félbe vágták volna a szigetet. Csak a tátongó ürességet lehetett érzékelni a horizonton. Peter ennek nézett utána még mielőtt Shanaya ideért volna.

        - Mégis mi történhetett itt? - álmélkodott a lány.

        - Hmm... - gondolkodott Peter. - Aslan azt mondta, hogy Narnia veszélyben van. Szerintem erre gondolt.

        - De mi okozhatja ezt, hogy eltűnt, mintha sosem lett volna itt? Mi törölhette ki és miért nem az egészet? - ahogyan törte a fejét, akaratlanul is sorra buktak ki a kérdések a szájából. Peter megdörzsölte a homlokát, majd fel vett valami gondolkodó arcot.

        - Szerintem ez mind hozzád vezet vissza. - jelentette ki végül.

        - Hozzám? - tágult ki a lány pupillája. - Mégis mi köze lenne ennek hozzám? - értetlenkedett felháborodottan.

        - Ha a gondolatmenetem helytálló, szerintem, amikor Aslan azt mondta, hogy vissza kell emlékezned ki vagy valójában erre értette. Szerintem ez a hely eltűnt volna, de amikor benned feltörtek az emlékek megállt a folyamat, így csak a fele veszett oda.

        - Tehát szerinted, amikre nem fogok visszaemlékezni, mind eltűnnek? - döbbent meg a lány. Idegességében fel és alá járkált. Egyszerűen nem bírt megállni egy helyben.

        - Nem akarlak megrémíteni Shani, de szerintem annak az oka, hogy Narnia elkezdett eltűnni azzal van összefüggésben, hogy te elfelejtetted. Azzal, hogy átkerültél a mi világunkba, biztosan megbolygattál valamit. - Shanaya arcáról a mosoly teljesen lefagyott. Tekintete újra komor és hideg lett.

        - Egy napja még azt sem tudtam mi ez a hely, aztán jössz és azt mondod én vagyok a megmentője, most meg már az elpusztítója is? Akkor most melyik vagyok Peter Pevensie? - Shanaya olyan tekintettel nézett, ami Petert igazán megrémítette. Egyszerre látszott benne a harag és a könyörgés a válasz megadására.

        - Szerintem Shanaya, csakis rajtad múlik, melyik leszel. - a lány szeme egy pillanatig elkerekedett, de gyorsan elkapta a tekintetét Peterről.

        - Csak haza akarok jutni. Semmi több. - Shanaya próbálta azt mutatni, hogy egyáltalán nem érdekli Narnia, de Peter látta akkor abban a pillanatban, hogy igen is szívén viseli a sorsát, még ha nem is emlékszik mindenre.

        - Hát akkor szabaduljunk ki a szigetről.

        A két gyerek lement újra a tengerpartra, hátha találnak valamit, ami mozdítható és hasznukra válik. Azonban semmilyen csónakot vagy akár csak ahhoz hasonlót sem találtak. Élelmük sem volt már túl sok, így feltétlenül el kellett menniük.

        - Akkor most mi a terv? - kérdezte Shanaya gúnyosan.

        - Két opció jöhet szóba. Építünk egy tutajt vagy... - ekkor egy önelégült mosolyt vetett a lányra. - vagy pedig az erőddel építesz egy hidat.

        - Hogy mimmel? - háborodott fel.

        - Shani, a Fehér Boszorkány lánya vagy, neked is hatalmas varázserőd van. Szerinted azok a jelek miért vannak rajtad? - a lány egy pillanatig elgondolkozott, de nem tudott mit felelni. - Csak menj oda a vízhez és próbáld meg befagyasztani.

Shanaya bizonytalanul, de oda botorkált a tengerhez. A hullámok habjai elérték a lábát és a nadrágjának a szárát is. Kellemes volt számára ez a hideg. Próbált erre a megnyugtató, hűsítő érzésre koncentrálni, ami átjárta. Lehunyta a szemét és csak is a hídra összpontosított.

Az izmai megfeszültek és érezte, hogy valami más is felszabadul benne, nem csak az adrenalin. Peter megfeszülve figyelte az eseményeket. Egyszer csak egy hideg fuvallat járta körül, amitől megborzongott. Majd érezte, hogy a hőmérséklet is folyamatosan csökken.

        - Gyerünk! Sikerülni fog! - küldte gondolatban a pozitív energiát Peter. - Sikerülnie kell! - már az ajkait harapdálta úgy várta, hogy mi lesz.

Shanaya tenyeréből elkezdett áradni a hideg és a víz egy kis ponton, már meg is fagyott. A több százezer apró kis hópehely jéggé fagyott össze és egyre csak növekedett. Azonban a fagy nem csak a vízre terjedt ki, hanem Shanaya kezére. Nem tudta kontrollálni a hatalmas erőt és elszabadult. Elkezdte Shanayat is bekebelezni. Peter látta, hogy baj van. Próbált odarohanni hozzá, de ehhez átkellett verekednie magát, a hóviharon, ami a lány körül jött létre. A kezét az arca elé rakta, hogy a hideg szél és hó ne menjen bele. Nagy nehezen eljutott hozzá és elkezdte rázogatni a lányt, hogy térjen észhez. A vihar, már kezdett óriásira duzzadni és maga körül megfagyasztott mindent. A fiú nem adta fel és teljes erejéből ordított.

        - Shanaya! Hagyd abba! - ekkor már az apró jégcsapok megkarcolták a fiú legtöbb testrészét. - Shani! - de ekkor hirtelen felpattant a lány szemhéja és minden elolvadt, mintha sohasem lett volna ott.

Shanaya nagyokat szuszogott a rémülettől. Egész testével remegett. A kezeit nézte, ami ekkora pusztításra volt képes és megijedt saját magától. Ahogy végig nézett a fiú arcán keletkezett sebeken, megfogadta, hogy sosem fogja használni még egyszer az erejét. Szörnynek tartotta magát, aki csak pusztítani tud. Összekuporodott a földön és a fejét a tenyerébe temette. Peter bíztatásképpen rárakta a kezét a vállára és simogatni kezdte.

        - Semmi baj Shani. Megpróbálod még egyszer és akkor biztosan menni fog.

        - Nem! - csattant fel zabosan. - Ne kérj tőlem többet ilyet! - eltolta a fiú karját és felállt.

        - Nyugodj meg. Csak próbáld meg.

        - Nem! Te ezt nem érted! Mi van, ha legközelebb nem tudom, majd megállítani? - idegességében nagyokat gesztikulált és ekkor egy jégcsap kirepült a tenyeréből, ami bele fúródott egy fába és teljesen megfagyasztotta azt. Shanaya megijedt és inkább ökölbe szorította a kezét. - Látod? Már nem tudom irányítani! Azt se tudom, mit csinálok. - Peter megmarkolta a lány felkarját, hogy megállítsa a fel alá járkálásban, majd mélyen a szemébe nézett. Shanaya a zokogás szélén állt, látszott rajta hogy megtört valami benne.

        - Nyugodj meg Shani. Egyenlőre nem kell használnod az erődet, de ne félj tőle. Ahogy visszaszerzed az emlékeid, azzal együtt tudni fogod, hogyan irányítsd. - úgy nézett ki, hogy egy picit lecsillapodott és újra józanul gondolkozik. - Most pedig építünk egy tutajt és elmegyünk erről az Isten verte szigetről. Oké?

        - Oké. - szólt beleegyezően.

        Peternek csak halvány sejtése volt, hogy hogy kellene egy kis tutajt össze eszkábálni. Olyan rönköket kerestek, amik úsznak a vízen és indákkal jó szorosan egymáshoz kötözték őket. Amikor megbizonyosodtak arról, hogy megfelelően vannak rögzítve a törzsek, megpróbálták vízre bocsájtani. Bár nem tűnt éppen stabilnak, de fent maradt a víz felszínén. Felmásztak rá óvatosan és egy lapos bottal Peter megpróbált állva evezni. Shanaya kényelmesen leült. A csónak építése elvitte az egész délutánjukat, így csak napnyugtakor tudtak útnak indulni. Gyönyörű látványt nyújtott, ahogy a nap nem csak az égboltot, de a vizet is narancssárgás, vöröses árnyalatra festi. Olyan nyugodt volt a tenger és tükör sima, mintha csak a mennyországba hajóznának. Shanaya bele csúsztatta a kezét a habok közé, ami a haladás miatt hatalmas gyűrűkben fodrozódott. Peter nem tudta levenni a szemét a lányról. Gyönyörű látványt keltett aranyló haja, ami most még szebben ragyogott. Shanaya észrevette, hogy a fiú már egy jó ideje őt bámulja, így hát viszonozta a pillantást. A hatalmas zöld szemek csak úgy izzottak ebben a szögben. A lány végül megelégelte, hogy ilyen nyíltan mustrálja őt, így próbált inkább beszélgetést kezdeményezni.

        - És akkor most hogyan tovább?

        - Nincs messze a túl part. Estére ki is köthetünk.

        - Úgy értettem azután hova megyünk? - próbált puhatolózni, de kezdte elveszíteni a türelmét, mert rájött, hogy a fiú szándékosan ad csak fél válaszokat.

        - Megkeressük Caspian királyt. - a név olyan édesen csengett Shanaya számára, hogy egy hatalmasat dobbant a szíve, de nem tudta miért. Úgy érezte még többet kell megtudnia róla.

        - És kicsoda ez a Caspian? - tette fel félve a kérdést.

        - Narnia jelenlegi királya. - Shanaya megforgatta a szemét mérgében.

        - Ezt már mondtad. Nem erre lettem volna kíváncsi. - szólt gúnyosan.

        - Hát akkor mit szeretnél tudni róla? - nevette el magát Peter a lány reakcióján.

        - Azt hogy ismertem őt? Tudnom kéne kicsoda ő? - ez az ártatlan kíváncsiság a fiúban azt az emléket idézte elő, amikor Shanaya kislány volt. Ugyan ez a fény csillant meg akkor is a szemében.

        - Igen. Jól ismered.

 Peter elmesélte Shanayanak amikor hárman először találkoztak az erdőben. Ahogy a lány hallgatta a történetet más is eszébe jutott. Már rémlett neki az is mikor találkozott Caspiannal először, de csak foszlányokat tudott kivenni az egészből. Még csak az arca sem derengett neki, de valamiért úgy érezte, hogy nagyon közel áll hozzá ez a bizonyos Caspian király és azt súgta a szíve, hogy újra meg kell ismernie.

         Amikor partot értek Shanaya nagyon izgatott lett, hátha még aznap este megismerheti az ifjú királyt és a névhez végre arcot is tud párosítani. De ezt az örömöt Peter hamar letörte.

        - Jobb lesz, ha estére letáborozunk és hajnalban folytatjuk csak az utat. - Shanaya azonban nem akart tovább várni.

        - Nem kell pihenni. Induljunk tovább! - szólt akaratosan.

        - Én már pedig innét egy tapodtat sem mozdulok. Ha te menni akarsz menj, de nélkülem úgy sem jutsz el oda. - leült a földre és csak vigyorgott, mint a tejbe tök.

Shanayanak már nagyon elege volt abból, hogy valakinek a segítségére szorul. Eddig mindig mindent egyedül csinált és nehezen viselte, hogy ezt most nem teheti meg. Leakarta mosni Peter arcáról ezt a gúnyos és önelégült vigyort, de tudta, hogy ez most úgyis lehetetlen.

        - Akkor hát keresek tűzifát. - nem akart megfutamodni, de most ezt látta bölcsnek, így legalább nem kellett látnia, hogy satuba szorították.

Nem sokkal később tűzet raktak és köré kuporodtak. Shanaya beletörődött, hogy ma már nem láthatja Caspiant, de abból nem engedett, hogy ne halljon róla többet. Megkérte Petert, hogy mesélje tovább mi történt velük, mikor oda értek Aslan sziklájához a menedékbe. A fiúnak nem tetszett, hogy a lányt ennyire foglalkoztatja a király, de nem bánta, hogy elmesélje, mi is történt. Úgy gondolta talán ez is segít abban, hogy Shanaya visszaemlékezzen. Ezért hát belekezdett az esti mesébe.

Ui: Sziasztok! Sajnálom, hogy megint csúsznak a részek, csak éppen felvételi előtt állok, így kérem a türelmeteket. Remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket, ebbe kevesebb az akció, de sok minden kiderül benne. További jó olvasást és köszönöm a rengeteg vote-ot és kommentet! Szuperek vagytok! ❤️ ❤️ 😘