- Most mihez kezdünk Úrnőm? - tette fel félve a kérdést a faun. Shanaya a várfal széléhez sétált és nyelt egy nagyot, majd így szólt:

        - Fel vesszük a harcot! - szemei tűzben égtek. - Minden áron meg kell védenünk Cair Paravelt, hogy az uralkodóknak legyen hova visszatérniük!

Shanaya vette át a vezetést. A lány első dolga az volt, hogy a szervezetlen csapatokat össze fogja. A fejetlenség hatalmasra nőtte ki magát az elmúlt pár órában. Mindenki eszeveszettül pánikba esett a kétoldali támadás miatt. Nem tudták, hogy hova koncentráljanak a tenger oldalára, vagy az újonnan érkező hatalmas sereg felé. Shanaya egy hatalmasat füttyentet, hogy észrevegyék. A tömeg értetlenül nézett fel a lányra, de legalább végre odafigyeltek rá.

        - Elég legyen ebből a káoszból! Ezzel csak az ellenség kezére játszunk! - a nép most már még jobban fülelni kezdet. - Hány mozdítani való harcosunk van itt a várban?

        - 350 fő tartózkodik jelen pillanatban a várban Úrnőm, de ebben benne van a személyzet és a bemenekülők. A nők és a védtelenek nem tudnak harcolni, Úrnőm! - lépett elő az idősebb kentaur vezér.

        - Ne becsülje le a nőket Stormhoove parancsnok! Most rájuk is szükség lesz! Hány harcosunk van?

        - Körülbelül háromszáz harcos van.

        - Az ellenségnek hány embere van?

        - Túl sok, Úrnőm. Túl sok. - szólt csalódottan.

        - Nem ezt kérdeztem parancsnok! - förmedt rá erőteljesebben a lány.

        - Összesen olyan ezren lehetnek. - Shanaya szemei kigúvadtak. Nem számított ekkora számra.

        - Hány íjászunk van?

        - Száz. - a lány neki állt gondolkozni egy megfelelő stratégián.

        - A tenger felől nem tudnak felmászni a várba a sziklák miatt, így valószínűleg ott csak azok vannak, akik az ostromgépeket kezelik. Az onnan jövő támadás csak elterelés volt, hogy az igazi seregről elvonják a figyelmünket. Tüzes nyilakkal feltudjuk a tenger felöli ostromgépeket gyújtani?

        - Nem kisasszony. Az időjárás nekik kedvez ma. Túlságosan messze vannak és szembe szél fúj. - szólt bátran egy griff madár. - Shanayat megihlette a hang tulajdonosa, ahogyan ránézett és beugrott neki egy terv.

        - És ti oda tudtok repülni griffek?

        - Igen, Úrnőm! - lépett elő egy öregebb tollas. - Parancsolj velünk. - a tíz griff meghajolt előtte.

        - Hárman vegyetek fáklyát a karmaitok közé, heten pedig egy olajos hordót. Ha ráöntitek az olajat az ostromgépekre, a fáklyás harcosok lobbantsák fel tüzükkel a szerkezeteket. Megtudjátok csinálni?

        - Én úgy hiszem igen, Úrnőm.

        - Hát akkor a parti oldalt rátok bízom barátaim. Tudom, hogy ez egy nehéz feladat, de számítunk rátok, ha nem sikerül kénytelenek leszünk, még mindig kétfrontos háborút vívni.

        - Megtisztelő, hogy ezt a feladatot mi ránk bízza. Tudjuk azt, hogy mi forog kockán. Meg tesszük azt, amit kell!

        - Remélem mind visszatértek barátaim. Számítunk rátok. - Shanaya nehéz szívvel, de útjukra engedte szárnyas harcosait. Már most fájt a szíve, mert tudta a halálba küldi őket. - Azok az íjászok, akik a tengeri oldalon várakoznak, azonnal menjenek át a másik oldalra!

        - Intézkedem! - szólt Tumnus és már rohant is vinni a parancsot.

        - A harcosok készüljenek fel! Kirontunk rájuk!

        - Hogy mit csinálunk? - értetlenkedett Stormhoove.

        - Nem számítanak arra, hogy kimozdulunk a várból. Ez egy jó esély az ellen támadásra és az íjászok, amúgy se tudják sokáig visszatartani őket. Nekünk kell kezdeményeznünk.

        - Óvatosságra inteném Kisasszony. Szerintem jobb lenne, ha csak védekeznénk. Úgy tovább kitarthatunk.

        - Az Úrnőnek igaza van! Nem számítanak ránk, így akár győzhetünk is. - lépett elő egy leopárd.

        - Úgy van! Úgy van! - értett vele egyet a tömeg.

        - Kérlek, Aslan lánya gondolkozz tisztán! Felesleges halál lenne egy már így is elveszett várért! Kérlek, inkább az embereket mentsük!

        - Nem! Nem adhatjuk fel a várat!

        - Úgy van! - szólt a tömeg ismét. Ekkor kicsit elvitte messzebb Shanayat, hogy az emberek ne hallják, amit súg a lány fülébe.

        - Könyörgöm Shanaya, a vár csak egy épület, de az emberek élők. Őket mentsük inkább.

        - Ha a vár elesik Narnia elbukik Stormhoove! Meg kell védenünk minden áron!

        - Most nagy hibát követsz el, Úrnőm. - nézett rá búsan az öreg és bölcs kentaur, de Shanaya faképnél hagyta.

        - Emberek Páncélba!

        Eközben a griffmadarak vezetője Windfalcon és kilenc társa útnak indult a titkos hadműveletükre. A felhők között repültek, hogy az ellenség még véletlenül se láthassa meg őket. Idegesen szorongatták karmaik között felszerelésüket. Csak reménykedni tudtak, hogy a fáklyák fényét nem veszik észre a magasban. Négy ostromgép helyezkedett el különböző hajókon. A kövek, amiket megállás nélkül hajigáltak egyre nagyobb károkat okoztak a várban, már szinte a felét lerombolták. Ahogy oda értek föléjük, szabadesésben zuhantak lefelé. Az ott állomásozó embereknek feltűnt a magasból egyre közeledő fény, így nyílpuskákat ragadtak. A narniaiakra zúdították nyilaikat. Az egyik fáklyát vivő griffet sikeresen eltalálták mivel nekik lassabban kellett repülniük, hogy a tüzek ki ne aludjanak. Szegény pára azonnal a mélybe zuhant és örökké elnyelte a tenger. A többiek ügyesen manővereztek, így ők egyenlőre az első sorozatot megúszták. Rájöttek, ha a hajót süllyesztik el, az is megfelel a célnak, így az egyik griff a fedélzetre dobta le az egyik hordó olajat, a másik pedig meggyújtotta azt. A hajót elkezdték nyaldosni a lángok, majd azok erőre kaptak és a legénység nem tudta eloltani, így kénytelenek voltak evakuálni a hajóról. Jött a következő célpont. Azonban hirtelen, az egyik griffre egy hálót dobtak és ő teljesen belegabalyodott. Mivel szárnyait nem tudta tovább használni ő is a vízbe zuhant. Az egyik társa utána akart menni, de Windfalcon rá morgott.

        - Nincs rá idő! - hangja megcsuklott, hogy e szavakat ki mondta, de tudta, hogy most a feladat fontosabb.

Társa szomorúan pillantott vissza barátjára, de végül teljesítette a parancsot. A hordó amit tartott vele együtt a mélybe süllyedt. Hajították a következő csomagot, de még mielőtt megtudta volna gyújtani az egyik fáklyás, hirtelen egy dárda repült felé, amit nem tudott kikerülni és az beleállt a mellkasába. Még mielőtt a tengerbe zuhant volna eldobta a fáklyát, amit a társa elkapott és befejezte a feladatot. Már kettő hajó ment a süllyesztőbe, de a kis csapat is igen gyorsan megfogyatkozott. A nyílvesszők kerülgetése igencsak fárasztónak bizonyult. Egy jó darabig egyik hajóhoz se tudtak közel repülni. Csak körözgettek, hátha nyílik valahol egy rés.

        - Majd én utat török! - az egyik ifjú madár elkezdett szélsebesen szlalomozni a nyilak között.

Az utolsó fáklyás barátja utána szállt, hogy megállítsa, de késő volt. Nyilak sokasága találta el, de ő nem adta fel és végül a hordóval együtt belecsapódott a hajóba. Barátja szorosan mögötte repült, így őt megvédte társa teste, de nem hagyta kárba veszni az áldozatát és felgyújtotta az olajat, ami egyből berobbant. Windfalcon arcára kiült a fájdalom ifjú harcosa elvesztése miatt, de tudta, hogy már csak egy hajó maradt és minden perc számít. Windfalcon megparancsolta, hogy minden oldalról repüljön a maradék négy hordót cipelő griff, így az egyik biztos eljut a célhoz. Az utolsó fáklyás pedig valaki mögött repült, hogy betudja gyújtani azt. Az emberek igazán meglepődtek. Az egyik légi harcost sikerült leszedniük, még az utolsó pillanatban, de a többi három rájuk dobta a hordóit és meggyújtották azt. Az utolsó hajó is megsemmisült. Windfalcon diadalittasan figyelte az égő roncsokat. Fájdalmasan nézett végig a maréknyi kis csapaton és egyben büszkeség is megtöltötte szívét, hogy sikerrel jártak. Nem okoztak Úrnőjüknek csalódást.

        Shanaya felhúzta páncélját, felpattant egy fehér narniai beszélő ló hátára, majd a lovassága élére vágtatott. A katonák arcán nem tükröződött immáron félelem, csak a harc iránti vágy és hogy megvédjék narnia egyik alap pillérét Cair Paravel várát. Vigyázban álltak várva Shanaya parancsára. Faun barátja is a lovasság első sorában tartózkodott, ezen a lány meglepődött, hiszen Tumnus nem volt harcos. Viszont megnyugtatta a faun jelenléte.

        - Egyetlen esélyünk van a visszavágásra, így most bátornak kell lennünk! Nem számítanak arra, hogy kitörünk a védelmező falak mögül, így velünk lesz a meglepetés ereje! Ne feledjétek, miért is harcolunk! Kardot ki! - a katonák kirántották fegyvereiket és az ég felé tartották. - Kaput kinyitni! - adta ki a parancsot, mire elkezdtek tekerni egy kereket, amivel felhúzták a vaskaput. - Narniáért előre! - a sereg kitört a falak védelméből és torkuk szakadtából üvöltötték a csatakiáltásukat.

Hatalmas erővel rontottak neki az ellenségnek, akik igencsak megrettentek, hiszen erre nem számítottak. Konkrétan belerohantak az ellenségbe. Shanaya sorra vágta le a katonákat, szemei vérben izzottak. Fűtötte a harag, a bizonyítási vágy, hogy még győzhetnek. Gyorsan szorították vissza az ellenséget, azonban ez sajnos a bukásuk előre menetele volt. Ahogy törtek egyre előrébb, belekerültek az íjászok lövő távolságába. Shanaya mit sem sejtve dübörgött egyre előrébb, mire meghallotta a végzetes parancsot.

        - Talmarinok, tüzeljetek! - a parancsnokot nem érdekelte, hogy saját embereit is feláldozza azért, hogy legyőzze Shanaya villám tervét, amit persze a lány nem kalkulált bele, hogy valaki ennyire kegyetlen.

        A halálos nyílzápor elindult a narniaiak felé. Véres mészárlás lett belőle. Alig élték túl páran, de akiknek sikerült, azok is súlyosan megsebesültek. Shanaya bár a feje fölé emelte pajzsát a lábába így is beleállt egy kettő nyílvessző. A lovát szíven találta egy és az azonnal össze esett. A lány lerepült az állatról és egy jó pár métert előre bukfencezett egyenesen az ellenség karmai közé. A lány még fel sem eszmélt, amikor egy kard suhintott feléje, de ekkor Stormhoove elé állt és a kard őt szúrta át. Shanaya teste remegni kezdett a látványtól, hisz a kentaurban, már így is legalább öt nyílvessző állt ki. A patás vére ráfröccsent a lány arcára, aki kétségbe esetten próbálta letörölni azt. A férfi utolsó erejével még lekaszabolt egy két katonát, hogy védje úrnőjét, de végül egy dárda átszúrta a mellkasát. Shanaya sokkban volt, a teste nem mozdult. Félt és sajnálta az öreg kentaurt. Tudta, hogy ez a sok áldozat az ő lelkén szárad. Ez az ő bűne. Csak is az övé.

        - Fuss Úrnőm és véd meg a maradék összes narniait! - Shanaya lába azonban még mindig a földbe gyökerezett. - Fuss! Te vagy az egyetlen esélyük! - ezek voltak az öreg harcos utolsó szavai és teste örök álomra szunnyadt.

A lány szemeiből hirtelen elkezdtek potyogni a könnyek és csak zokogott egyhelyben, mire valaki megragadta a karját és felrántotta egy lóra. Shanaya értetlenül meredt a faunra, majd kapálózni kezdett.

        - Nem hagyhatjuk itt! - próbált leszállni, hogy vissza rohanjon a tetemhez. Tumnus alig bírta lefogni, hisz ő is megsérült. - Eressz el!

        - Szedd össze magad Shanaya! Neki már vége! Vissza kell vonulnunk.

        - Nem! Nem hagyhatjuk ott! - ekkor a faun megrázta a lányt.

        - Már vége Shanaya! Meghalt! Most azokkal kell törődnünk, akik élnek. - ezek a szavak a lány agyába hasítottak és bár továbbra is zokogott visszanyerte az eszét.

A maradék katona vissza sietett a várba és mindenki próbálta Shanayat óvni a saját testükkel, ahogy csak tudták. A nehéz vaskapu újra kinyílt és a várnép meghökkenve nézett végig a csapaton.

        - Ily kevesen tértetek vissza? - kérdezte egy kentaur asszony, Tumnus bólintott, mire a hölgy elsírta magát.

Mindenki Shanayatól várta a további döntéseket, de a lány teljesen megtört a kudarc miatt. Az hogy végig kellett néznie barátja halálát, az ő hibájából hatalmas foltot hagyott a lelkében. A lány remegett és még a hangja is elment, de Tumnus rátette a lány vállára a kezét biztatásképpen. Mindenki azt hitte végük van, ahogy végignéztek a lányon és ezt ő maga is észrevette. Már alig voltak a várban és eszébe jutottak Stormhoove szavai, ahogy az emberekre nézett.

        - „Mentsd meg az összes narniait! „ - Shanaya tudta innentől mi lesz a dolga.

Felteszi arra az egész életét, hogy megvédje az összes narniait. Innentől nem fogja érdekelni az, hogy egy épület az övék legyen, hanem csak az, hogy élhessenek. Hogy a felesleges áldozatok megszűnjenek. Tudta, hogy meg kell őket védenie, így hát összeszedte magát és így szólt:

       - Fel adjuk a várat, hogy ti megmenekülhessetek! - ekkor a tömeg meglepődött és ledöbbent. - De nem adjuk azért olyan könnyen, még egy utolsót odapörkölünk a Telmarinoknak! - a népkíváncsian várta, mi lesz a lány terve.

Ui: Sziasztok! Bocsánat, hogy nem tudtam ennél előbb hozni, új részt, de ének versenyen voltam, így sajnos ez mellett nem volt időm írni. Most viszont egy újabb izgi részt írtam és még egy lesz, ami Cair Paravelről fog szólni. Ebben megtudhattátok, miért döntött Shanaya úgy, hogy mindenáron védelmezi a népet. Remélem várjátok már az új részt! Köszönöm ezt a sok olvasót mostanában, nagyon jól esik, hogy ennyien követitek a történetem! ❤️ ❤️ 😘