- Aslan lánya, tedd el a kardod! Ők az Uralkodóid! – förmedt rá Trufflehunter.

Erre a mondatra megérkezett mindenki. A narniaiak halkan elkezdtek sussmorogni egymással. Álmélkodtak, hogy Aslan lánya és a Fekete Lovag egy és ugyan az a személy. Már régóta azt hitték, hogy Aslan elhagyta őket, de most erőt adott nekik az a tudat, hogy a lánya végig itt járt közöttük és védte őket.

     - Felettem nem uralkodik senki! – erre a kijelentésre a tömeg felhőkölt, hogy kifejezzék felháborodásukat.

Caspian nyelt egy nagyot, mivel Aslan lánya még közelebb nyomta a torkához a fegyverét, de végül egy gyors mozdulattal vissza tette a kardokat a hüvelyükbe, mire a két ifjú fellélegezhetett. Még egy utolsó szigorú pillantást vetett az uralkodókra, de végül csak úgy simán elsétált, mintha mi sem történt volna. A tömeg utat nyitott neki, hiszen ezek után, senki nem mert az útjába állni.

     - Hát persze hogy az apjára ütött. Ő is egy megszelídíthetetlen oroszlán. – mérgelődött borz barátunk. A két fiúban ez a mondat szöget ütött és vadsága miatt még mindig csak ámulva bámulták a távolodó lány alakját. A hipnózisból Susan rikácsoló hangja zökkentette ki őket.

     - Peter, ezért nem kellene őt megbüntetnünk? – háborodott fel.

     - Hogy akarsz megbüntetni egy olyan személyt, aki már több száz éve védi Narniát? Hmm? – hurrogta le a húgát. – Gondolkozz, mielőtt beszélsz. – zabosan a kardjáért ment, de ifjú hercegünk előbb odaért és felvette előle a tárgyat, a biztonság kedvéért.

     - Hát te vagy Caspian herceg?

     - Igen. És benned kit tisztelhetek meg?

     - Peter vagyok. – válaszolt tiszteletre utasítva.

Caspian jobban megnézte a kardot, amit a kezében tartott. Egyből látta a markolatán a kifaragott oroszlán fejet és nem kellett neki több, hogy rájöjjön ki is áll előtte, hisz tanárától Corneliustól jól megtanulta ki ennek a varázstárgynak a jogos tulajdonosa.

     - A Nagy Király?

     - Hiszen te hívtál.

     - Hát igen, de... – hagyott egy kis szünetet. - Idősebbnek hittelek.

     - Visszajöhetünk, majd egy pár év múlva. – szólt vissza flegmán e kijelentés miatt. Peter semmit sem utált jobban, mint hogy gyereknek nézzék.

     - Ne! Maradjatok! – állította meg Caspian. – Csak hát tudod, nem erre számítottam. – végig pillantott az összes uralkodón.

Susanön kicsit többet időzött a pillantása, aki erre csábosan elmosolyodott. Élvezte, hogy a fiú kitünteti figyelmével. Azonban Edmund hangja hasított át a tömegen.

     - Hát mise, ezt elhiheted. – döbbent szemeket meresztett a Bikafejűre és a fekete törpékre, hiszen ők a Fehér Boszorkányt szolgálták, amikor legelőször idekerültek Narniába. Nem gondolta volna, hogy az egykori ellenségből, majd barát lesz.

     - A közös ellenség egy egységgé kovácsolt minket. – szólt bölcsen a borz.

     - Alig vártuk, hogy visszatérj hozzánk nagyuram! Szívünk és kardunk téged szolgál! – tört elő a tömeg sűrűjéből Reepicheep és meghajolt Peter előtt. A fiút egyből megmosolyogtatta az apró jövevény.

     - Ó, milyen édes teremtés. – súgta oda vidáman a kis Lucy nővérének, de az egérke meghallotta és azonnal tajtékzott a dühtől.

     - Ki volt az? Ki mondta ezt? – rántotta ki aprócska kardját. A kislány végül óvatosan felszólalt.

     - Bocsánat. – az egérke azonnal letette a kardját.

     - Ő... Lucy felség, ha szabadna megjegyeznem. Talán találóbb a bátor, hősies jelző egy narniai lovagra. – csúsztatta vissza büszkén a fegyverét tokjába.

     - Legalább te tudsz bánni a karddal. – bíztatta a legidősebb testvér.

     - Valóban és ennek hasznát is vettem, amikor fegyvert szereztem a seregednek, Uram. – húzta ki magát. Caspian egy kicsit mellőzve érezte magát Peter jelenlétében, de nem hagyta, hogy ez az érzés felülkerekedjen rajta.

     - Ez remek, mert minden pengére szükségünk lesz. – vette át az irányítást egyből a legidősebb testvér.

     - Akkor hát, vissza is adom a tiédet. – nyújtotta át a kardot Caspian mosolyogva.

Peter azonban egy kicsit sem kedves pillantással illette, majd egy heves mozdulattal kivette a tárgyat hercegünk kezéből. Ezzel a lendülettel hátat fordított neki és a csapat élére került. Caspian szorosan a nyomába sétált, hiszen nem akart lemaradni, de érezte, hogy most jobb ha a háttérben marad. Így haladtak tovább a megbeszélt bázis felé.

                                                                                                   A jelen:

     - Ha tényleg jól sejtem és Cair Paravelnél vagyunk, akkor a hegy tetején ott áll a vár.

     - Most tényleg azért kutyagoljunk fel oda, hogy biztos légy a tézisedben? – mutatott Shanaya a hatalmas sziklás útra, ami az egyetlen ösvény volt a sűrű erdőn át.

     - Felőlem itt is maradhatsz... - sétált egyre közelebb a lányhoz, míg közvetlenül elé nem ért. - De nélkülem sosem jutsz haza. – hajolt le a nála egy fejjel alacsonyabb lány fölé és önelégülten elmosolyodott.

Az arcukat körülbelül csak egy centi választhatta el, mire Shanaya egy pillanatra zavarba jött, hisz még senki se volt hozzá ilyen közel. Azonban a riadt arcvonalak nagyon hamar eltűntek és ismét a markáns, rideg tekintetével kellett szembe nézni-e Peternek. Egyszer csak, hirtelen a tenyerét a fiú arcába nyomta és úgy tolta el magától.

     - Jól van. Akkor csak essünk túl rajta. – elindult az ösvény felé, azonban Peter ledermedt és csak pislogni tudott Shanaya előbbi attrakcióján, de végül egy halk nevetésbe tört ki. 

Amikor a lány látta, hogy utazó társa nem követi, rá kiabált.

     - Gyere már! – puffogott.

Peter azonban direkt a lehető leglassabban kezdett el sétálni, mert imádta húzni a lány agyát. Shanaya a fiú gyerekes viselkedésére idegesen megforgatta a szemét és inkább hátat fordított neki, majd vett egy még lendületesebb tempót. Peter végül a lány mellé futott és megfogta annak vállát.

     - Jaj, ne csináld már ezt Shani. Ne légy ilyen mogorva. – a lány lelökte a fiú kezét magáról.

     - Miért? Mégis milyennek kellene lennem? Hiszen nem önszántamból jöttem ide! Elraboltál! –csattant fel zabosan. – Csak haza akarok jutni, de ehhez nem szükséges, hogy barátok legyünk. Hanyagoljuk a beszélgetéseket és  inkább csak mutasd az utat!

 – Shanaya a könnyeivel küzdve megfordult és magába roskadva kutyagolt tovább felfelé.

Peter egy pár pillanatig megmerevedett a szipogó lány láttán. Bár nem estek jól neki szerelme szavai, de tudta, hogy nem gondolta komolyan. Eddig fel se tűnt neki, hogy ennyire fél az emlékeitől és ezáltal minden bizonytalan számára. Elveszettnek érzi magát, mert nem tudja ki is ő valójában. Peter úgy döntött nem sietteti a lányt, nem akarja elriasztani, így a hegy tetejéig csak csöndben követte őt.

     Ahogy Shanaya megpillantotta a kastélyt, egyszer csak bevillant neki egy kép, ahogy kislányként egy fáról leselkedik be oda.

 Nem lehetett több hét évesnél és még az építmény is a fénykorát élte. Érezte, hogy mennyire vágyott rá, hogy ő is ott élhessen, de Aslan megtiltotta neki, hogy bárki is megtudja kicsoda ő. Mivel meleg volt és a fákon gyümölcsök lógtak, úgy vélte nyár lehetett. Éppen lelkesen várta, hogy akár csak egy másodpercre is, de megpillanthassa az uralkodókat. Már több órája szobrozott a fán, aminek ága pont a várfal felett nőtt át, de megérte, mert ekkor megérkeztek. Az egyik királyban Petert vélte felfedezni. Egy hajszállal idősebb lehetett, mint most, mellette pedig kettő húga kísérte gyönyörű díszes ruháikban, mögötte pedig kisöccse. Éppen most ért vissza a hegyi oriásokkal vívott háborúból. Shanaya közelebb kúszott, hogy jobban megnézze őket. A fiatalabb testvérek elsétáltak, hogy báttyuk kicsit tudjon pihenni, hisz egész este lovagolt. Peter ott maradt egy padon ülve. A kislány addig-addig mászott előrébb, hogy a vékonyka ág leszakadt alatta és lebukfencezett a király lába elé. Peter kirántotta a kardját.

     - Ki vagy te? – szegezte a nyaka elé a fémet.

A gyermek nem riadt meg a férfitól. Kisöpörte kósza, vad arany hajtincseit az arcából és határozottan felállt.

      - A nevem Shanaya! – mondta büszkén. Peter elmosolyodott a kislány bátorságán és úgy vélte nem okoz fenyegetést, így eltette kardját és leguggolt hozzá, hogy egy szinten legyenek.

     - Miért leselkedtél pici lány?

     - Nem vagyok pici! – tette csípőre a kezét. – Én egy igazi harcos vagyok! - ahogy ezeket a szavakat kimondta, hatalmas zöld szemei elkezdtek csillogni.

     - Meghiszem azt. – eme kijelentésre a kis Shanaya arcára halvány pír szökött.

     - Tudja Uram, nekem nem szabadna itt lennem, de látni szerettem volna az uralkodókat. – intett a királynak, hogy jöjjön közelebb, mert valami titkosat akar neki mondani. – Tudja felség, az-az álmom, hogy itt éljek a palotában. – súgta a fülébe lelkesen.

     - Ez megoldható. – szólt vissza halkan a király. – Te lehetsz a magán testőröm. Mit szólsz hozzá? – a kislánynak fülig ért a szája és boldogan tapsikolt.

     - Ez csodálatos lenne! De... - hirtelen lebiggyesztette a száját. – Vissza kell térnem édesapámhoz. Már így is biztos nagyon mérges rám.

     - Ezt szomorúan hallom, de ha egyszer mégis visszatérsz ide a kastélyba, örömmel látlak.

     - Köszönöm felség! Köszönöm! – mosolyodott el újra. – Még vissza térek! Kérem, ne felejtsen el.

     - Soha se tennék ilyet, ne aggódj. Azonban vigyázz magadra a hazafele úton. – megsimogatta a bozontos fejét.

     - Vigyázni fogok. – hajolt meg, majd elfutott és seperc alatt átmászott a hatalmas kőfalon.

                                                                                                  Jelen:

     - Shani! Shani! – Peter aggódó hangja zökkentette ki az emlékből. Hirtelen megrázkódott a lány teste és levegőért kapkodott.

     - Mi történt? – kérdezte a fiú aggódva. – Öt percig kiabáltam, de te csak álltál egyhelyben.

 – a lány még mindig kába volt az események miatt.

     - Láttalak. – nyögte ki végül.

     - Hogy? – értetlenkedett.

     - Kislány voltam és leskelődtem utánad, majd leestem a fáról. Te voltál a király és azt mondtad, hogy én lehetek a te... – közbe vágott Peter.

     - Magán testőröm. – döbbent le a fiú. – Hát te voltál az a kislány? – a lány arcát finoman a két keze közé vette. – Shani, ez egy emlék volt! Ott találkoztunk legelőször, de én nem emlékeztem, hogy az te voltál. Ez több, mint ezer éve volt. – annyira izgatott lett, hogy nyomott egy csókot a homlokára. A lány tekintete azonban még zavarosabb lett, mint eddig volt.

     - Nem! Ez nem a valóság! – kirántotta magát a fiú kezei közül. - Hiszen, hogy élhetnék több mint ezer évig? Ez lehetetlen! - hirtelen elkezdett a vár felé futni. Shanaya nagyon megrémült, már nem tudta mi igaz és mi hazugság az életéből.

     - Várj! Shani! – Peter azonnal a nyomába eredt.

Shanayat vonzotta a vár. Nem tudta megmagyarázni, hogy mégis mi hívja, de úgy érezte be kell mennie. Amint hozzá ért a várfalhoz, hirtelen fent akadtak a szemei és azon nyomban összeesett. Peter még időben odaért és elkapta a zuhanó lányt. Elkezdte rázogatni, hogy felkeljen, de Shanaya elájult, vagyis Peter ezt hitte. Azonban valójában újra látomása volt.

                                                                              Több mint 1300 évvel ezelőtt:

     Shanaya szépen felcseperedett. Rövid tejfelszőke fürtjei, már a derekáig értek. Teste is már elveszítette kislányos mivoltát és szépen kikerekedett, ahol kellett. Tizenöt éve volt már, hogy Peter királyt utoljára látta. Aslan minden lépését figyelte, hogy ne menjen a kastély közelébe. Vágyakozva feküdt az egyik öreg bükkfa vaskos ágán. Unalmában ide oda lógatta a lábát, úgy gondolta ez a nap sem lesz más, mint a többi.

     - Haj... - sóhajtozott nagyokat, amikor egyszer csak a távolból lovak dübörgésére lett figyelmes.

A lány kíváncsiságát igencsak felkeltette a moraj, így hát elbújt a fa dús levelű ágai közé, hogy ne vegyék észre és onnan figyelt, hogy vajon kik járnak erre felé. A leveles ösvényen egy fehér szarvas száguldott át és szorosan a nyomában követte őt a felnőtt Peter király és testvérei. Shanaya, amint megpillantotta az ismerős vonalakat, követni kezdte a vadászó uralkodókat, persze csak tisztes távolságból. Azonban Edmund lova lelassult, majd végül meg állt, hogy kifújja magát.

     - Kifulladtál Fülöp? – paskolta meg szeretett lova nyakát.

     - Hát nem vagyok már egy mai csikó. – lihegte.

Amikor a többiek észrevették, hogy testvérük lemaradt, visszafordultak.

     - Gyere már Ed! – nyafogott Susan.

     - Kicsit kifújom magam. – próbálta menteni hű társát Edmund.

     - Akkor a zsákmányt is fújhatjuk. – panaszkodott tovább nővére.

     - Mit is mondott otthon Susan? – kérdezte Lucy kacéran.

     - Maradjatok otthon, egyedül is elkapom a szarvast! – próbálta elmélyíteni a hangját, mint ha fivére mondaná. Erre mindenki hangos kacagásba kezdett, persze kivéve Edmundot.

Peter egyszer csak lepattant a lováról, mert észre vett valamit.

     - Mi az? – kérdezte fivére.

     - Nem tudom, de ismerősnek tűnik. – gyorsan mindenki kiszállt a nyergéből és közelebbről is megnézték azt a bizonyos valamit. Amit láttak, az a lámpaoszlop volt, ahol először átjöttek Narniába.

     - Láttam álmomban. – szólt Lucy. – Álom béli álmomban. – Ezzel a mondattal húguk az erdőbe vetette magát. – Gyertek! Tudom mi ez!

     - Lucy várj! – kiabáltak utána, miközben követték.

Egyszer csak az ágak, ami között futottak, már nem fa halmazállapotúak voltak, hanem kabátok.

     - Ne lökdöss!

     - Te meg ne taposs rajtam! – a dulakodás közben kiestek a szekrényből és újra Angliába kerültek.

     Shanaya egy darabig követte őket, de az uralkodók hirtelen eltűntek, mintha sosem lettek volna ott. A lány elkezdte túrni az avart kétségbeesésében. Kiabált, végig járta az egész erdőt, de sehol sem voltak. Úgy gondolta, hogy szólnia kell a vár népének, hogy mindnél több ember induljon a keresésükre.

     Ahogy a várfalhoz ért, az őrök keresztbe tették előtte a lándzsájukat.

     - Ki vagy te?

     - A nevem Shanaya! Peter király magán testőre vagyok. Nagy baj történt. Kérlek, engedj be! Beszélnem kell a feletteseddel. – a két őr erre harsányan felnevetett.

     - Még hogy a király magán testőre! Ha-ha-ha! – Shanaya erre nagyon felhúzta magát és rájuk övöltött.

     - Most éppen a Nagy és Hatalmas Aslan lányát nevetik ki! Jobban teszik, ha beengednek vagy hatalmas bajba fognak kerülni!

 – a két kentaur erre még harsányabban kacagott fel úgy, hogy a könnyük is kicsordult közben. Shanaya kétségbe esett. – Kérem! Be kell engedniük!

     - Na, ide figyelj te lány. Aslan lányát, még senki sem látta. Csak mendemondákat beszélnek róla, hogy létezik.

     - Hinniük kell nekem! – könyörgött tovább, de mind hiába. Szavai süket fülekre találtak.

     - Jót nevettünk, de most lódulj innen, te hazug némber! – förmedtek rá, de a beszélgetésre figyelmes lett Lucy egyik kedves faun barátja, Tumnus úr.

     - Mégis mi folyik itt urak? – vonta őket kérdőre a faun.

     - Ez a lány azt hazudta, hogy ő Aslan lánya. – Tumnus jól szemügyre vette az ifjú hölgyet.

Egy másodperc töredéke alatt bevillant neki, hogy látta már a szőke göndör fürtöket és a hatalmas zöld szempárt, még pedig a Fehér Boszorkány kastélyában. Ő találta meg az élettelen babát az egyik szobában, amikor a Boszorkány legyőzése után átkutatták még egyszer a várat, hátha oda menekült még Jadisnak egy-kettő híve. Ő maga vitte el a nagy Aslannak, aki magához vette az ismeretlen gyermeket.

     - Engedjék át a hölgyet! – parancsolta. – Ő tényleg Aslan lánya. – az őrök arcára kiült a döbbenet. Tátott szájjal ácsorogtak ott még egy darabig, de amikor észbe kaptak azonnal leborultak előtte.

     - Kérlek, fogadd bocsánat kérésünket. – hajtották le fejüket bűnbánóan. Shanaya csak bólintott egyet.

     - Jöjj utánam! – Tumnus elvezette Shanayat egy kietlenebb folyósóra.

     - Honnan tudta, hogy tényleg én vagyok az? Hiszen senki sem látott még.

     - Én találtalak meg a Fehér Boszorkány várában. Én vittelek el a jóságos Aslanhoz is. – a lány pupillái összeszűkültek és teste megfeszült.
– Tudom a titkodat. – Shanaya szívverése kihagyott egy ütemet és nagyot nyelt idegességében. A hasa görcsbe rándult és a teste remegni kezdett. – Valójában nem Aslan, hanem a Fehér Boszorkány lánya vagy, de nyugodj meg. – rakta a kezét a vállára a bizalom jeleként. – Fogadalmat tettem a Nemes Aslannak, hogy megőrzöm a titkod. – ekkor megkönnyebbülve kifújta a levegőt, amit egész idáig bent tartott.

     - Köszönöm. Hálás vagyok. A nevem Shanaya. – nyújtotta mosolyogva a kezét.

     - Tumnus. – megragadta a lány kezét és jól megrázta. - Nos, ifjú hölgy miért jöttél ide?

     - Nagyon rossz hírt hozok. Láttam, ahogy az uralkodók csak úgy kámforrá váltak, miközben a fehér szarvasra vadásztak. Azonnal meg kell őket keresnünk! – Tumnus arcáról lefagyott a mosoly.

     - Lucy felség! – azonnal elrohant és értesített mindenkit, hogy kezdjék el keresni őket.

     Narnia összes lakosa a Királyokat és Királynőket kutatta az erdő mélyén, de sehol sem akadtak a nyomukra. A kutatás elhúzódott hajnalig. Shanaya fáradhatatlanul leste az utat, ahol utoljára látta őket, hátha valami nyomra bukkan, de semmi.

     - Találtál valamit Aslan lánya? – kérdezte Tumnus reményekkel telve, de a lány szomorúan megrázta a fejét.

     - Pedig itt kell lennie a megoldásnak. Ez a furcsa vasfa keltette fel a figyelmüket, amikor utoljára láttam őket.

     - Tudom mi ez. – a lány felkapta a fejét a faun mondandójára. – Itt találkoztam először Lucy felséggel. Tudod ők egy másik világból jöttek, és ezt ott lámpaoszlopnak hívják. Szerintem valahol itt lehet az átjáró a két világ között.

     - Akkor szerinted vissza mentek a saját világukba?

     - Ezt tartom a leglogikusabbnak az összes felvetés között.

     - De miért mentek vissza? – értetlenkedett.

     - Azt nem tudom, de biztos nyomós okuk volt rá. – ahogy ezt kimondta a várból felszólalt egy hangos kürtszó. Tumnus egyből felkapta a fejét és a tekintete aggódásról árulkodott. – Csak ne három legyen. – ekkor megszólalt még egyszer.

     - Miért? Mi van akkor? – a faun lehunyta a szemét és úgy várta az utolsó jelzést, ami nem sokra rá meg is csendült. Erre kipattantak a szemhéjai.

     - Cair Paravelt támadják. – szólt kétségbeesetten.

     - Hogy mi?

     - Vissza kell mennünk a várba! Most! – ragadta meg a lány karját és magával húzta. – Mindenki vissza a várba! - süvítette át a faun hangja az éjszakát.

Ui: Sziasztok! Először is szeretném megköszönni, hogy már 1000-ren megnéztétek a történetem. El se tudom mondani mennyire örülök neki!! 😘😘❤️❤️ Cserébe egy nagyon izgalmas és eseményekkel teli részt írtam. Remélem elnyeri tetszéseteket! ❤️❤️