Peter elmesélte a gyerekeknek, hogy milyen kalandban volt része a Fekete Lovag társaságában. Azonban a legidősebb, a csevej közepén hirtelen abbahagyta a mesélést, mivel észre vett egy ismerős pontot az erdőben, egy lóra hasonlító sziklát.

        - Én ezt a sziklát ismerem! - mutatott a kis Lucy háta mögé. - Tudom, hogy merre kell mennünk, hogy elérjük Caspiant.

Peter egyre feljebb vezette a hegyen őket, az erdő sűrűjébe. A lányoknak egy idő után semmi nem volt ismerős az út során, így egy csöppet bizonytalankodni kezdtek a bátyjuk tájékozódó képességében.

        - Nem emlékszem erre az útra. - vetette végül oda Susan az aggodalmát.

        - Azért, mert a lányok nem hordanak térképet a fejükben. - vágott vissza Peter gúnyosan.

        - Mert nekünk eleve van benne valami. - kacérkodott a kislány, hogy megvédje nővérét és a lányok becsületét. Edmundot is megmosolyogtatta a picilány furfangos válasza.

Egy kis idő után azonban Peter zsákutcába futott. Körbe-körbe kémlelt, de nem emlékezett, hogy innen merre felé kellene tovább menniük. Az utat mindenhonnan hatalmas sziklák állták el.

        - Eltévedtem volna? - tette fel magának hangosan is a kérdést.

        - Nem. Csupán csak rossz irányba mész. - oktatta ki a törpe.

        - Caspian a Reszkető Rengetegben van, oda pedig a Sebes folyón vezet át az út.

        - Ha jól tudom, itt pedig nem lehet átkelni a folyón.

        - Akkor ne is vitázzunk. Biztos tévedsz! - szólt rá haragosan alattvalójára Peter, ugyanis vehemensége nem engedte meg neki, hogy bárki kioktassa.

Az apró összekapás után Peter végül puffogva talált egy kiutat a kövek szorítása közül és egy kis ösvény mentén elértek a folyó pereméhez, azonban a látvány sokkolta a gyerekeket. A folyam olyan mély szakadékot vájt magának, hogy lehetetlen volt ott átkelni. Peter csalódottan kémlelte a mélységet, hisz tudta, hogy ez a látvány a törpének ad igazat.

        - Tudod, a folyó az évek során egyre mélyebbre vájja magát. - okoskodott Susan, bár nem a legjobbkor, mivel Peter egyből lehurrogta.

        - Ó, fogd be!

        - Le lehet jutni? - kérdezte Edmund a törpét.

        - Hogyne, esni maximum! - ironizált válaszként.

        - De nem tévedtünk el. - próbálta menteni magát a legidősebb.

        - Menjünk vissza Beruna felé, hátha lesz valahol egy hely, ahol át tudunk úszni. - javasolta Trumpkin.

        - Ez nem túl jó ötlet, hisz Miraz biztosan minket keres. Oda nem mehetünk vissza, még csak a közelébe se vagy különben elkapnak. - magyarázta Peter, hisz ebben most teljesen igaza volt.

        - Már kezd sötétedni. - szólt Edmund miközben az eget kémlelte.

        - Verjünk tábort éjszakára. Majd reggelre kitalálok valamit. - parancsolta Peter.

Már mindenki készült elmenni a szakadék széléről az erdő felé, amikor egyszer csak Lucy felsikkantott, mire mindenki oda kapta a fejét.

        - Aslan? - lepődött meg a kislány. - Ott van Aslan! - mutogatott fülig érő vigyorral a túlpartra. - Nem látjátok? Ott van! - de mire vissza fordította Lucy a kobakját, már ő sem látta az oroszlánt. A csalódás egyből kiült szegényke arcára. - Ott volt.

        - Na és most is látod? - szólt cinikusan a hitét vesztett törpe.

        - Nem képzelődtem, ott volt. - csattant fel a kislány. - Azért jött, hogy megmutassa az utat. Arra kell tovább mennünk! - szólt határozottan. A többiek azonban elég furcsa és bizonytalan pillantásokat intéztek Lucy felé.

        - Szerintem vad oroszlánok is élnek az erdőben, nem csak medvék. - próbált bátyja ész érveket keresni a történtekre.

        - Szerinted nem ismerem meg Aslant? - háborodott fel jogosan a legkisebb.

        - Nézd, én nem ugrom le a szikláról, holmi nem létező lények után. - fogalmazott a lehető legkedvesebben magához képest a vörös törpe.

        - Legutóbb nem hittem Lucynek és a végén én szégyelltem magam. - állt ki Edmund a húga mellett.

        - Én miért nem láttam? - kérdezte Peter.

        - Mert nem is nézted. - szólt szipogva a gyermek.

        - Ne haragudj. - hagyta végül faképnél kishúgát a vezető és elkezdett az erdő belsejébe sétálni  kis ösvényen haladva. A többiek egyből követték Petert, csak Lucy kémlelte még egy ideig a sziklát pityeregve, ahol a nemes Aslant látta, de mivel nem jelent meg újra előtte, megfogta Edmund kezét és végül ő is követte a többieket.

        Tüzet nem mertek rakni, ne hogy a távolból felfedezzék őket a telmarinok, azonban az idő nem volt túl kellemes. Csípte a gyerekek arcát a hideg szél, és hogy ne fagyjanak meg egymáshoz közel telepedtek le. Összebújva tértek nyugovóra, kivéve Peter, aki hiába próbálta álomra hajtani a fejét, nem tudott elaludni. Az agya csak azon járt, hogyan tudnának átkelni épségben a folyón. Tudta, hogy miharabb megoldást kell találnia. Egy idő után azonban, már nem bírt fekve maradni. Úgy gondolta, hogy ki kell szellőztetnie a fejét, hátha majd eszébe jut valami, így elindult sétálni még mélyebbre az erdőben. Az ég ragyogóan tiszta volt, egyetlen egy felhő sem takarta el a fénylő csillagokat. A holdfénye megvilágított egy vékony kis utat és az ifjú úgy gondolta, hogy kaland lesz, ha követi azt. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a ragyogás megtörik, ugyanis egy aprócska tó vizére tévedt a holdsugár a fák sűrűje között. Ahogy a szeme egyre beljebb tévedt a tó közepe felé, a habok között egy vékonyka női testet vélt felfedezni.

A lány finom meztelen testét a hosszú vad, loboncos, szőke, göndör fürtjei fedték el. Peter teste teljesen lemerevedett és arcára egy halvány pír szökött, ahogy figyelte a fürdőző lányt. A holdfény azonban megvilágított a hátán egy elég furcsa sebhelyet, amit egyből ki is szúrt a fiú. Olyan volt, mintha egy villám csapott volna bele és annak a hegei lepnék el a hátának egy részét. A hölgy egy idő után nyakig elmerült a vízben, majd hirtelen megfordult és a tekintete találkozott Peterével. A fiút teljesen megigézték a hatalmas zöld szemek és a lány kedves, de mégis erős arcvonalai.

Tátott szájjal és rák vörös fejjel szemezett vele, mire észbe kapott, hogy ő valójában éppen meglesi őt. Amikor ez tudatosult benne egyből eltakarta a szemét és elfordította a fejét, majd szabadkozásba kezdett tettéért.

        - Sajnálom. Én nem akartalak meglesni esküszöm, csak véletlenül tévedtem ide. - egy ideig nem mert visszafordulni, de mivel nem érkezett válasz, óvatosan mégis oda pillantott, azonban a hölgy kámforrá vált, mintha sohasem lett volna ott.

Peter sietve nézett körbe, hogy vajon hol lehet, de sehol sem látta. Izgatottan járta körbe a tavat, de egyetlen nyomot sem talált, hogy vajon merre mehetett a titokzatos lány. Elkezdte csipkedni magát, hogy biztosan nem csak álmodja-e ezt az egészet. A fájdalom azonban bebizonyította neki, hogy igen is ébren van. Egy ideig még kábultan járta az erdőt, hátha belefut a lányba, de a küldetése nem járt sikerrel, így hát visszabotorkált a testvéreihez. A szemét azonban továbbra sem tudta lehunyni, mert a gondolatai, csakis a gyönyörű idegenen jártak.

        Petert Lucy éles csilingelő hangja keltette fel.

        - Peter.Peter. - A fiúnak fogalma sem volt, hogy mikor aludhatott el. Megdörzsölte a szemeit, majd figyelmét a húgának szentelte.

        - Mi a baj Lucy?

        - Kérlek, higgy nekem, hogy arra kell tovább menni. Biztos vagyok benne.

        - Lucy kérlek, hisz ezt tegnap megbeszéltük.

        - De én tényleg láttam Aslant! - emelte fel a hangját a kislány, mire mindenki felébredt.

        - Lucy! Fejezd ezt be! - süvöltötte le Susan mérges hangja.

        - De higgyetek nekem végre! Tényleg arra kell tovább menni! - hisztizett tovább. - Vagy talán van egy ötleted ezen kívül? - intézte a szavakat Peter felé gúnyosan. A kislány telibe talált, hisz Peternek semmi nem jutott az eszébe.

        - Nincs. - nyögte ki végül.

        - Akkor csak adj egy esélyt nekem. - nézett hatalmas ragyogó szemekkel a kislány. Bár Peter nem örült neki, de végül még egy kis noszogatás után belement, hiszen mit veszíthetnek ezzel.

Visszatértek ahhoz a ponthoz, ahol Lucy állította, hogy látta Aslant.

        - Biztos vagy benne, hogy őt láttad? - kérdezgette még mindig hitetlenkedve a bátyja.

        - Ne beszéljetek velem úgy, mint a felnőttek. Nem hiszem, hogy láttam, hanem tudom! - fonta maga elé a karjait.

        - Én felnőttem. - heccelte tovább Trumpkin. Lucy elkezdett a szakadék széle felé lépdesni.

        - Valahol... - a mondatát nem tudta befejezni, mert a szírt leszakadt és Lucy egy hatalmasat sikított.

        - Lucy! - rohantak oda aggódva a testvérei, de a kislány épségben ült egy út tetején, ami lefelé vezetett.

        - Itt! - fejezte be végül hatalmas mosollyal.

A talált utacskán könnyedén lejutottak a szakadék aljára, ahol a folyó csordogál. A kislány jó szíve miatt nem hangoztatta, hogy igaza volt, de a lelkét boldogság töltötte meg, hogy Aslan nem hagyta el őt. Ott a víztükrén, még maga Peter is megpillantotta a Nagy Aslan árnyékát, aki tovább vezette őket a folyó kövein keresztül. A vízben való kutyagolás miatt, a gyerekek cipői és ruhái eláztak, így úgy gondolták, hogy tüzet raknak, hogy megszárítkozzanak. Most már mertek máglyát rakni, hisz a folyó túloldalára a telmarinok nem tudnak átjutni, míg el nem készül a híd. Mire megszáradt az öltözetük beesteledett. Körbe feküdték a tüzet és úgy tértek nyugovóra.

        - Lucy, fent vagy? - suttogott Susan.

        - Ühüm.

        - Szerinted, miért nem láttam Aslant?

        - Hiszel nekem? - fordult nővére felé kíváncsian.

        - Hát, átjutottunk.

        - Nem tudom. Talán mert nem akartad igazán.

        - Te mindig tudtad, hogy egyszer visszajövünk.

        - Csak reménykedtem benne.

        - Én meg végre beleéltem magam, hogy otthon élünk. - szólt kissé csalódottan.

        - Most azért örülsz, hogy itt vagy?

        - De meddig? - Susan nem akart egyértelmű választ adni, hiszen ambivalens érzések kerítették őt hatalmába. Lassan azonban ők is elaludtak.

        Lucy kelt fel a legkorábban, még csak a nap első sugarai törtek át a fenyvesek ágai között. A kislány felpattant és úgy érezte, hogy el kell valahova mennie. Nem tudta mi keríti hatalmába, de nem félt attól, hogy ne kövesse. Ahogy sétált a fák újra életre keltek és a kislány kedvesen integetett az összesnek örömében. A fák elvezették őt, magához a hatalmas Aslanhoz.

        - Ó, drága Aslan! - rohant oda boldogan a kislány és teljes erejével megölelte, mire ő nagy mancsát a kislány hátára simította.

        - Úgy hiányoztál! - ahogy jobban szemügyre vette az állatot rájött, hogy valami megváltozott benne. - Megnőttél. - mosolyodott el kedvesen.

        - Úgy növök én is, ahogyan te. - húzta ki magát délcegen.

        - Hol voltál? És miért nem segítettél? - kérdezte csalódottan.

        - Soha semmi sem történik kétszer ugyanúgy kicsi lány. - szólt bölcsen. Azonban egyszer csak megreccsent egy gally és ekkor Lucy valóban felébredt. Ekkor jött rá, hogy ezt csak álmodta.

Lassacskán feltápászkodott és elkezdte bökdösni a nővérét.

        - Susan, ébredj fel. - testvére azonban csak nyüszögve átfordult a másik oldalára.

Amikor viszont a recsegés ropogás nem szűnt meg, úgy döntött össze szedi a bátorságát és megnézi, mégis mi folyhat ott.

Ugyan azt az útvonalat követte, amit az álmában látott, de a fák nem mozogtak. Lucy szívén felülkerekedett a szomorúság a látottak miatt.

        - Ébredjetek fel. - simított végig rajtuk, de mind hiába. Csak álltak tovább élettelenül. Ekkor újra hallotta a ropogó hangot.

        - Aslan? - akart oda rohanni vidáman, amikor Peter egyszer csak befogta a száját és felkapta.

Bebújtak egy bokor mögé és onnan kémleltek ki, hogy ki járhat az erdőben. A távolban egy Bikafejűt fedeztek fel.

Peter szépen lassan kihúzta a kardját, hogy ne csapjon nagy zajt, majd beakarta cserkészni a vándort. Amikor már majdnem a közelébe ért és már le akart sújtani rá, hirtelen Caspian tört ki az egyik szikla mögül és kivédte Peter támadását. A kardok elkezdtek csattogni és mindkettő fiú erőből neki rohant egymásnak.

Peternek sikerült megütnie Caspiant, aki így kicsit vissza szorult, de hamar észhez tért és újabb támadásba kezdett. Mindkettő fél, teljes erejével rohant a másik felé, de egyszer csak a fáról leugrott a Fekete Lovag, előhúzta mindkét kardját és kivédte a két fél támadását. A harc azonban nem maradt abba. A két uralkodó immár a Fekete Lovaggal küzdöttek egyszerre, hiszen az nem tágított közülük és az út a másik felé, csakis rajta vezetett át. Egy ideig elbohóckodtak így, de a két fél nem került közelebb egymáshoz. A Fekete Lovag rendíthetetlenül állta a sarat, nem találtak rajta fogást. Látta az uralkodókon, hogy fáradnak, így egy kardforgatási trükkel sikerült kivernie mindkettőnek kezéből a fegyverét, de a mutatvány közben a stóla leesett a fejéről és alóla kizúdult a szőke göndör hajzuhatag. A két férfi nyakához szegezte kardjait és egyszer Peterre, egyszer Caspianre pillantott. Figyelte a reakciójukat.

Peterben megfagyott az ütő, amikor beazonosította, hogy az a lány, akit a tóban látott az maga a Fekete Lovag, Caspian pedig azért döbbent meg, mert a Lovag valójában egy lány. Mindkettő férfi ámulattal nézte őt, amiből egyszer csak Trufflehunter hangja zökkentette ki őket.

        - Aslan lánya! Tedd el a kardod! Ők Narnia uralkodói! - förmedt rá. Erre a mondatra azonban mindenki megérkezett. Mind a sereg, mind a gyerekek és természetesen Trumpkin is.

        - A Fekete Lovag valójában Aslan lánya? - ámuldozott meghökkenve mindegyikük.

Ui: Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen rég volt rész. A színházban énekelek egy darabban és a premier volt, így elfoglalt voltam, de cserébe hosszabb és fordulatos részt írtam nektek. Remélem tetszeni fog. Köszönöm a sok olvasást, nagyon boldoggá tesz, hogy ennyi mindenkit érdekel a történetem. A következő részben ismét új információkat tudhattok meg, remélem várjátok már. ❤️❤️