- Nyugodtan jöjjön csak be, szerintem senkit nem zavar - néztem anyumékra, belegyezésükre várva. 
- Dehogy zavar. Mi úgy is mindjárt megyünk - válaszolt anya.
- De anya még csak most jöttetek - szomorodok el attól, hogy máris el mennek.
- Tudom, de veszünk neked pár könyvet, újságot, hogy ne unatkozz majd itt egyedül - kacsintott rám és már indultak is az ajtó felé. A nővér is velük ment és kifele menet beküldte hozzám Kolost.

- Végre felébredtél! Ha ezt tudom hozok neked virágot vagy csokit - mosolygott rám. Tényleg boldognak tűnt és igaznak hangzottak a kimondott szavai.
- Szia. Miért? Hisz mi csak kényszer, kamu párkapcsolatban vagyunk - érdeklődtem. A kapcsolatunk jellemzésénél láttam, hogy elhal az a nagy mosoly az arcáról és szemét lesüti, a padlót tanulmányozta.
- Igazából nagyon aggódtam érted. Ezekben a napokban, mikor nem voltál ébren értettem meg, hogy igazából mennyire is szeretlek. Azt hittem, ha majd felébredsz akkor lehetünk igazi pár. De tudhattam volna, hogy az érzéseim nem viszonzottak - nézett végre megint rám. Ez nagyon meglepett. Gyönyörű vallomás volt, amit sosem gondoltam volna róla.
- Nem tudom, hogy mit kéne most mondanom. Először is köszi, hogy aggódtál értem és látogattál. Másodszor meg, nem szeretném folytatni az álkapcsolatunkat, de igaziból nem tudnék ebbe belekezdeni - mondtam neki. Próbáltam kedvesen és nem kegyetlenül visszautasítani.
- Sejtettem, hogy ezt mondod majd. Mit szólnál, ha előbb megismernénk egymást jobban és randiznánk? - nem adta fel a reményt. Igazából ez mit árthat, hisz kezdem azt érezni, eddig teljesen félre ismertem. Lehet tényleg összeillünk, szóval adok neki esélyt.
- Rendben. Randizzunk majd ha kiengednek a kórházból - mosolyogtam rá, ő pedig rám.
- Ezt meg is beszéltük, bízz csak mindent rám - mondta, majd felém hajolva adott egy kis puszit a homlokomra.

Kicsit beszélgettünk, majd elment. Anyumék hamar visszajöttek, annyi könyvvel, hogy azt hittem, hogy kirabolták a könyvtárat. Szeretek olvasni, így majd gyorsabb telik az idő. Ráadásnak vettek nekem egy új telefont is, mivel ugye az a csaj a parkban elvette tőlem. Természetesen nem a legdrágábbat vették, de nem is ez a lényeg. Egy doktornő is volt nálam aki azt mondta, hogy két nap múlva haza is mehet. Ez sok idő után végre egy tökéletesen szép nap volt.

~Két nap múlva~

A randim napja Kolossal. Hogy őszinte legyek vártam ezt a napot. Kíváncsi vagyok milyen is ő valójában. Egy farmerszoknyát és egy fehér, mintás pólót vettem fel. Nem tudtam mit tervezett mára, de amit megláttam a kezében a kosarat és pokrócot, már sejtettem, hogy ebből piknikezés lesz. Szeretek piknikezni, régen sokat jártunk piknikezni szüleimmel, mikor még nem kezdődtek el a folytonos veszekedéseik. Éveken át nem tudták egymást elviselni, de mikor felkeltem a kórházban mintha varázslat történt volta, minden a helyére állt. Újból egy tökéletes, boldog család lettünk.

Egy ideje sétálgatunk már Kolossal. Kiértünk a városon kívüli erdő széléhez. Nagyon szép zöld az erdő és itt előtte a rétszerűségen sok a szép virág. Igazi randi hely az biztos, nem tudom honnan tudta, hogy ez a hely ilyen gyönyörű lesz. Leterítettük a kék, kockás kis lepedőt, majd rátettük a kosarat és mi is helyet foglalatunk rajta. Kinyitotta a kosarat a kólát és a chipszet vettem először észre. Ezek elmaradhatatlanok egy jó kajálásnál. Volt ott még pár nagyon jól kinéző szendvics is. Ettünk, ittunk, jókat beszélgettünk. Talán mégis képes lennék vele igaziból is járni, olyan kedves és figyelmes velem. A beszélgetés közben odajött hozzánk egy aranyos fehér, pici kutya. Nagyon szelíd volt, így simogattuk, majd elkezdtünk vele játszani. Nagyon játékos volt, szerintem kölyök kutyus lehetett. Biztos gazdája is van, mert jól nevelt, tudja az ülj, pacsi és hemperegj vezényszavakat is, persze kapott értük jutalom falatot is. Ha eldobtuk a botot mindig visszahozta.

Egyszer csak egy csapásra otthagyott minket és az erdő fele kezdett el rohanni. Valami okból kifolyólag én is utána mentem. Engem meg követett Kolos. Nem is tudom hol, de ő lemaradt tőlünk és ezt is csak akkor vettem észre mikor hátranéztem. Ezt nem kellet volna. Míg nem figyeltem nekimentem valakinek vagyis inkább valakiknek, ezért elestem.

- Már megint te vagy az? - kérdezte... Krissz? Mi a csuda. Hogy kerül ő ide? És mi ez a hangnem akkor este sokkal másabb volt. Ez most kicsit olyan, mint amikor a többiket akarta meggyőzni, hogy ő megerőszakol és megöl. Azért ilyen megint a hangja, mert a másik fiú ott mellette, a bandából van?
- Krissz.... - ennyit bírtam csak kinyögni.
- Nem tudom, hogy a parkban mi történt, mert van egy képszakadásom akkorról. Úgy sejtem, hogy mivel nem haltál meg, így meg sem erőszakoltalak. Valami okos kis húzással megszöktél biztos. De most ez máshogy lesz. Mindent bepótolunk - szaladt gonosz mosolyba szája. Ezt nem tudom elhinni. Ez színjáték? Ugye csak az? A másik fiúra nézetem, látszólag ő is meglepődött. Ő sokkal alacsonyabb volt Krissznél, a haja ezüstesre volt festve a faja, ami kicsit az arcába is lógott, összességében nem nézett ki rosszul. Mellém gugolt és a fülembe súgott.
- Vissza számolok és 1 után futunk. Fogom majd a kezed, hogy el ne tévedj - megment? aprót bólintottam - 3.... 2... 1...

Futottunk olyan gyorsan amilyen gyorsan csak tudunk.
- Miért segítessz? - kérdeztem a nagy rohanás közepette.
- Majd mindent elmagyarázok. Csak előbb jussunk el a kis faházikómba, ott biztonságban leszel, míg magához nem tér ez a szerencsétlen - válaszolta.