Nem érdekel, hogy ez mennyire fog fájni, úgy is meghalni megyek. Megragadtam a belőlem egy-két helyen kilógó katétereket és az infúziót. Tépni kezdtem őket. Nem mondhatom, hogy nem fájt, majd meghaltam annyira fájt, de megtettem. Közben a doktornő sipárgott az ágyam mellett és póbált megállítani. Persze nem sikerült neki és egyenesen az ajtó fele szaladtam.

A kezem a kilincsen és már nyomom is le, hogy fussak tovább a biztos halálba, de olyan erős sírást éreztem a hasamban, hogy a nyitódó ajtón egyenesen dőltem kifele. A szemem becsukva vártam a találkozást a padlóval, de nem történt meg. Helyette két kéz tartott. Utolsó erőmmel felnéztem az arcára és Kolos volt az. Ez után jött a nagy sötétség.

Lassan ébredeztem, már megint az ágyamban, már megint tele katéterekkel. De most valami más is volt, volt ott egy kéz ami erősen szorongatta az enyémet. Szemem hirtelen kinyitottam és izgatottan a kéz tulajdonosa felé néztem. Nem is tudom igazán mit vártam, de kicsit szomorkásan vettem tudomásul, hogy csak Kolos az. Mosolyogva nézett a szemembe, majd felém hajolva adott egy puszit.

- Ugye tudod, hogy most nagyon megíjesztettél? Soha ne csinálj megint ilyet! Nem akarlak elveszíteni - mondta, miközben visszaült a székére. Őszintén eléggé meglepett ezzel, nem hittem volna, hogy igazából aggódott értem.

Megszólalni nem tudtam. Csak sírtam és sírtam megállás nélkül. Ő pedig igyekezett nyugtatni.

~Pár nappal később~

A látogatói idő pont lejárt, így Kolosnak haza kellett mennie, de ma is megígérte, hogy jönni fog holnap is. Ezt minden látogatása után elmondja. Amikor itt van, feledteti velem a nemrég történt borzalmakat, olyankor csak rá tudok figyelni. Nem emlékeztem, hogy valaha is ilyen lett volna velem. Mindig csak úgy tűnt, mintha ő is csak kényszerből lenne velem, de ez most más. Most érzem, hogy szeret és megvéd. Igazi pár lettünk, azt hiszem. Azt mondta, hogy ha kiengednek a kórházból, akkor hozzájuk költözhetek amíg nem tudok a saját lábamra állni, mert a szülei megengedték. Ez nagyon kedves tőlük, majd remélem egyszer viszonozhatom nekik ezt valamivel.

A gondolataimból az ajtó nyitódása zökkentett ki. Az a két rendőr volt az akik múltkor kihallgattak a parkban történtekről.
- Bocsásson meg, hogy látogatási idő után zavarjuk, de eddig mindig volt bent önnél valaki - mondta a fiatalabb.
- Igazából azért jöttünk, mert híreink vannak a nyomozásról. megtaláltuk a telefonját, amit mondott, hogy elloptak öntől. Vele együtt azt a nőt is akiről személy leírást adott nekünk. csapatunkkal bekerítettük egy sikátorba és majdnem el is kaptuk - folytatta a másik nyomozó.
Szóval nem kapták el, klassz így a banda már biztos tudja, hogy Krissz nem ölt meg és valószínüleg rájöttek, hogy kórházban vagyok. Bármikor rám találhatnak, hogy megöljenek. Ráadásul Krisszt is megölhetik árulásért..... vagy már meg is tették. Ez egyre rosszabb.
- Hölgyem, nagyon elsápadt. valami baj van? - érdeklődött kedvesen a nekem még szimpatikusabb fiatal.
- Nem, semmi baj. kérem folytassa - néztem az eddig a nyomozás haladását tudató úrra.
- Mint azt sejti nem kaptuk el. vagyis élve nem. Tudhatta, hogy nincs menekvés így öngyilkos lett. A telefonból sem tudtunk meg semmit, szóval most azt vissza is adom magának. Tessék - adta oda a nagyon hiányolt telómat.
- Köszönöm - mondtam már mosolyogva.

Csend lett. Senki sem szólt semmit. A két férfi egymást nézték, olyan volt, mintha azon gondolkodnának, hogy elmondjanak-e nekem valamit, vagy jobb ha nem tudom. Végül megegyezően bólintottak és vészjóslóan felém fordultak mind a ketten. Félelem fogott el hirtelen.
- Van még valami. Volt itt a kórházban egy tanunk még ehhez a nyomozáshoz kapcsolódva. Ő volt akkor az ügyeletes hívás figyelő, amikor a maga megkéselése történt. Kihallgattuk azzal kapcsolatban, hogy ki hívhatta a mentőt önnek. Egy nagyon mély hangról mesélt, ami ismerős volt neki. Az utcájában lakó züllött fiú hangjához tudta hasonlítani. A kihallgatásunk után szinte egyből meg is ölték idebent a kórházban, amíg mindeni a maga kirohanásával elfoglalva. ezzel egy időben az említett fiú nyomtalanul eltűnt. Tudjuk már ki az és ő az első számú gyanúsítottunk a gyilkosságban és a maga ügyében is. Már csak idők kérdése, hogy mikor kapjuk el. Ja és még annyit, hogy ez a srác az ön volt osztálytársa, Krissz Wood - mesélte most a másik nyomozó. Lefagytam a közöltek után, fel sem tűnt, hogy a két nyomó elköszönt és távozott a betegszobámból.

Krissz. Krissz. Igen ott volt. Igen ő szúrt le. És igen ő hívta a mentőket is. De nem lehet, hogy ő ölte volna meg azt az embert. Biztos valamelyik bandatagja volt. Bár ők azt nem tudják, hogy erőszakolt meg és nem ölt meg, azt egyedül csak ő tudja, különben már velem is végeztek volna. Így még az sem lehet, hogy kényszerítették. Krissz miért tettél ilyet? Te egy jó ember vagy! És most valahol bújkálsz. Miért? De ha ő mégsem jó ember miért nem ölt meg ott és akkor. Lehet jobb is lett volna. Ha innen kiengednek akkor erre mind megszerzem a választ az már biztos.