Egy virítón fehér szobában ébredtem. Kellett pár perc, mire felfogtam hol is vagyok. Korházban.

Lassan szállingóztak az emlékek a történtekről. A buli, hogy utána követtek, a fához szorítottak, a lövés hagja, az elöttem összeeső férfi látványa, a 8 ember aki utána körülvett, a pofon amit kaptam ezen emlékek sokaságára megborzongtam. Majdnem rosszul is lettem, míg el nem jutottam azokhoz a részekhez ahol  Krissz megmentett. Bele is pirulhattam, mert éreztem, ahogyan forrósodik az arcom.

Körülnéztem, a korteremben egyedül voltam. Mellettem az asztalon volt egy nagy virágcsokor,  két (kedvenc csokoládé) tábla. Fel szerettem volna ülni, hogy elérjem a csokikat és ehessek belőlük, de ekkor erős szúró fájdalmat érezten meg a hasamon. A fájdalomtól sikítottam és kicsordult egy könnycsepp a szememből. A sikítást meghallva futott a szobába egy nővér és aggódó arcal jött oda hozzám. Látta, hogy nincs semmi komoly ezért meggyugodott és elmolyodott látva, hogy ébren vagyok.
- (név) kedves. Hála az égnek, hogy felébred. Két hétig kómában feküdtél, féltünk, hogy nem fogsz felébredni. Mozognod egyenlőre nem szabad, mert nagyon dúrva és mély vágások vannak a hasadon. Kétszer kellett műtenünk téged. Szüleid minden nap látogattak egy fiatal úr pedig minden második nap bejött megnézni az állapotod - zúdított rám töménytelen információt a még fialkorát élő hölgy.

A fiatal úrra felkaptam a fejem. Biztos Krissz az. Tőle kaphattam a virágcsokrot vagy az egyik csokit is.
- E-elnézést a fiú véletlenül nem egy nagyon mélyhangú, kócós szökehajú és nagyon helyes srác volt az? - kérdésem végére egyre halkultam. A nővérke csak megrázta a féjét és csak utána válaszolt.
- Egy nem túl magas, barna hajú, barna szemű fiú volt az.
- Kolos? - kerekedett nagyra a szemem. Oké, gondolhattam volna rá is, hiszen járunk. Járonk..... na persze az is csak kamu. Mivel a menő lányoknak mind volt pasiuk ezért muszáj volt, hogy nekem is legyen. Gyakorlatilag ők választották Kolost, meg sem kérdezték, nekem bejön-e. Nem néz ki rosszul és focizik, szóval ő is a menők körébe tartozik, de a magát nagyratartó, irritálóan hiú személyiségét sosem szerettem. Ő sem volt oda értem. Azt találtuk ki, hogy csak álkapcsolat lesz álrandikkal meg hasonlók. A lányok elött megjátszottunk a boldog szerelmest, közben pedig a másikat a hátunk közepére se kívántuk. Ezért is lepett meg, hogy pont ő látogat meg. Méghozzá kétnaponta. Hihetetlen.
- Nem emlékszek biztosan, de igen szerintem ez a neve - válaszolt kérdésemre a hölgy, akinek a létezése szinte ki is ment a fejemből - Várjunk csak. Az a személy akit leírt az elöbb.... - láttam rajta, hogy erősen gondolkodik - igen az a mély hang elfelejthetetlen.... a korházba kerülésed másnapján bejött egy hatalmas virágcsokorral. Mondtunk neki, hogy kómában vagy, de látogathat ő viszont elment és odaadta nekünk a csokrot, hogy tegyük az asztalodra. Most is az van ott. Próbáltunk rá vigyázni, hogy minél tovább szép legyen, de így is hervad már- mesélte. Ránéztem mégegyszer a csokorra a kedvenc virágomból volt, (kedvenc virág)ból. Hatalmas mosoly jelent meg az arcomon. De mégis honnan tudhatta, hogy ez a kedvencem, vagy csak véletlen volt?

Ekkor megkordult a gyomrom, ami a sebek miatt nem volt kellemes érzés.
- Elnézést, tudna hozni valamit enni, mert nagyon éhes vagyok - mondtam szégyenlősen.
- Természetesen. Az lenne a csoda ha nem lennél éhes ennyi alvás után - válaszolt, majd elindult az ajtó felé. Már csokta volna be maga után, mikor eszébe jutott valami, így visszalépett rajta.
- A szüleidet még most gyorsan értesítsük arról, hogy felébredtél vagy meglepetés legyen? - kérdezte mosolyogva.

A, Értesítsék őket.
B, Legyen meglepi nekik.