Döntöttem.

Erőt vettem magamon és megnyomtam a tárcsázást. Abban a tillanatban, ahogy kicsengett valaki kikapta a kezemből a telefont. Egy nő volt az. Fura, hogy nem csak fériakból áll ez a nyolc fős csapat ami körülvesz. Nem nézett ki rosszul, kifejezetten ápolt volt és nem is állt neki rosszul ez a bandita ruha stílus.
- Rendőr úr kérem emberrablás folyik...... nem nem engem és nem is ismerem..... ugyan nem kell sietni.... hisz én rabolom el - bontotta a hívást, majd felnevetett. Ez egyáltalán nem volt vicces, főleg mivel közben egy kőhöz vágta a telefonomat. Nem is kell mondanom, hogy teljesen összetört. Hát ezt nem így terveztem. A nevetéssel keletkezett figyelmetlenséget kihasználva futni kezdtem. Futottam, mintha az életem múlna rajta, hisz most az is múlik. Nem tudtam mit is vártam, az előzőek is utolértek, akkor ők miért ne érnének, meg aztán nekik fegyverük is van. Tényleg miért nem lönek rám? Nem mintha ezt akarnám, de ezt nem értem. A gondolataimba való elmélyülés miatt sikerült belelépnem egy kis gödörbe, minek hála el is estem. Nem volt időm sem felállnom az üldözőim már körül is vettek.

- Mented az életed? Ezt becsülöm. Van benned kitartás - mondta az a személy aki azt is mondta, hogy a telefonra nincs szükség és igaza lett. Hát köszönöm, de a megbecsúlésével semmire sem megyek. És a kitartás is elég erős szó.
- Ebben a szituációban mindenki ezt tenné - válaszoltam, mert egyszerűen nem tudtam befogni a számat, annyi mindent mondanék.
- Hidd el, hogy nem sok, sőt már majdnem minden lány olyan kis k*rva, hogy inkább velünk jön és mind mást magasról leszar - taglalta. Na szép, akkor jó, hogy nem azt választottam most legalább normális embernek néz. Pidig én sem azért mentem volna velük, hogy szórakozzak csak, hogy ne bátsanak.
- Elengednénk, de mivel szemtanúja voltál egy gyilkosságnak ezért nem lehet. Esetleg még téged is megölhetnénk, de kevés az ilyen ember mint te és nem lenne jó, ha még kevesebb lenne - folytatta a mély hagnú férfi. Kirázott ettől a hideg, mintha már hallottam volna ezt a mondatot. Biztos valami filmben lehetett.

Lehajolt hozzám és megfogta a kezem és felhúzott a földről. Amint sabilan áltam a lábamon kirántottam a kezem a szorításából.
- És még mindig próbálkozik a drága - mondta egy szintén melletem álló férfi - már abba hagyhatod még a végig mérges lesz a főnök.

Sóhajtottam, igaza van, már nincs menekvés. Kezeimet hátul összekötötték, majd a lábaimat is.
- Ne haragudj, de ezek is kellenek (név) - suttogta nagyon halgan a mélyhangú. Biztos, hogy csak én hallottam. Miért kér bocsánatot, ha már úgy is elrabol? Amúgy is honnan a jó büdös életből tudja a nevemet? Ezeket sajnos nem tudtam megkérdezni, mivel bekötötte a szám. Fejemre tett egy szemtakarót, de mielött eltakarta volna vele a szemem, még egy hosszú szemkontaktust teremtett velem. Ezt a végtelennek tűnő egymás szemébe nézés én szakítottam meg azzal, hogy elnéztem oldalra, ahol láttal a többi embert keresztbe tett kézzel minket bámulni. Gondolom ekkor fogta az adást és eltarta a szemem azzal az izével. Nem volt jó érzés, hogy nem tudom mi történik pontosan.

Valaki mintha felemelt volna, majd egy autó hangját hallottam. Valószínüleg betehettek egy kicsitban, még a biztonsági övet is éreztem magamon. Lassan elindultunk. Próbáltam figyelni merre mehetünk, de annyit kanyarogtunk össze- vissza, hogy egészen elszédültem. Nem emlékszek, hogy megálltunk volna, biztos elaludtam. Amikor már láttam egy sötét szobában voltam egy székhez kötve. A szám ugyanúgy be volt kötve, megszólalni nem tudtam.