Döntöttem.

- Rendben veletek megyek, csak kérlek ne bátsatok - próbáltam minél bátrabb hangsújban mondani. Sűrű csönd lett. Gondolom nem erre számítottak. Gyorsan elémlépett az a személy aki elősször szólalt meg. Lesütöttem a szemem, nem akartam ránézni, de ő megfogta az állam és felemelte a fejem. Mélyen a szemembe nézett. Próbáltam viszonylag magabiztos lenni, annak ellenére, hogy mindjárt összeesek annyira félek. Tekintetét hírtelen elkapta, és ezt egy nagy sóhajtással is megfűszerezte.

- Látom te is csak egy k*rva vagy! Nem érdekel senki más csak saját magad! Nem is gondolsz bele mi lesz a családoddal, a barátaiddal, csak neked ne legyen rossz! Annyira tipikus "légyszi ne bántsanak" "ne kínozzanak"! Szánalmas! - ordibált velem. Alig ált elöttem pár centire. Éreztem, ahogy egy könnycsepp végig folyik az arcomon.
- Nem, én nem ezért.... - szerettem volna megmagyarázni, de félbeszakított.
- Nem? Akkor miért? Keresed a kalandot, amit majd elmesélhets? Úgy gondolod akkor majd felfigyelnek rád? Ez még szánalmasabb! - folytatta az ordibálást a férfi. Ekkor már rendesen bőgtem. Nem ez volt a célom, egyáltalán nem. Nem akarok itt lenni, nem akarom ezt. Valaki segítsen!

A gondolataimból egy erős pofon szakított ki. A földre zuhantam akár egy zsák. Fájt az arcom az ütéstől, a sírásom abba maradt. Kinyitottam a szemem és felnéztem. A könnyek miatt homályosan láttam.
- Így már nem kellessz - morgott továbbra is a férfi. Azt hittem rosszul hallok. Nem kellek, akkor elengednek? Ez hihetetlen. Mégis megúszom ezt az egészet.

Eddigre már többiek is közel jöttek. Volt köztük egy nő is. Ezt furcsáltam. Nem nézett ki rosszul, kifejezetten ápolt volt és nem is állt neki rosszul ez a bandita ruha stílus.
- De mivel láttad, ahogy lelőjük ezeket az embereket, nem hagyhatunk futni. Szóval mi az utolsó kívánságod, mielött meghalsz? - ezt már higgadtan mondta, mintha az elöbb nem is lett volna felháborodva. Ekkor jutott csak el az agyamig, mit mondott. Meg fognak ölni engem is. Jófej akart lenni vagy mi, hogy kapok egy utolsó kívánságot? Ez egyáltalán nem rendes. Mit kéne tennem. Ez a vég. Nem itt és nem így és ekkor akartam meghalni.
- Főnök. Nem már! Szórakozni akarok, legalább egy kicsit - szólalt meg hírtelen a mély hangú. Szórakozni? Inkább csak öljenek meg.
- Rendben Krissz tiéd a pálya - adott engedélyt neki. Hát ez hihetetlen, lehet jobb lett volna a rendőrséget hívni. Várjunk csak a telefonom, lehet még van esély. De hol van, eltünt.
- Ezt keresed, aranyom? - kérdezte a nő. Kezében ott volt a telefon. Hogyan, mikor? Kicsit meglengette elöttem, majd a zsebébe tette. Még sincs esély. Bele kell törődnöm ez itt a vég. Már nincs mit tenni. Inkább nem ellenkezek, legyen hamar vége.

- (név) még mielött eltávozol az élők sorából, szerzek neked és nekem egy kis örömöt - térdelt elém a mély hangú férfi. Hogy is hívták.... Krissz.... ja Krissz. Örömöt az anyádat azt. Jobb lenne, ha csak lelőne. Na, de várjunk csak, honnan tudja ez a nevem.

A többiek rá hagyva az egészet lassan megfordultak és elindultak abban a nagy sötétségbe, ahonnan jöttek. Ketten maradtunk, ez a szemét meg én. Lehet, hogy így már lenne lehetőségem megszökni, de a shokk miatt felállni sem tudok. Már mindenki eltünt, mikor az engem néző személy újból megszólalt.
- (név), nem ismersz meg? Én vagyok az, általánosban két évig padtársak voltunk. Mindig szekáltak, hogy beléd vagyok esve.  Emlékszel? - csak suttogott. Eszembe jutott, és tényleg nem is változott sokat. Ugyanolyan kócos szöke haja van és az arca karakteressége is megmaradt. Hogy nem ismertem fel eddig? Hírten minden félelem elszállt belőlem. Meg fog menteni, érzem.
- Emlékszek. Bocsi, hogy nem ismertelek fel hamarabb - kértem bocsánatot. Közben segített felkászálódni a földről.
- Nem csodálom, hogy nehezen ment. Egyébként akkoriban tényleg nagyon beléd voltam zúgva. Mondjuk most is... - pirult el a régi ismerősöm - Tudom, hogy te nem vagy k*rva, ezért igyekszek nem megölni téged.
- Mi? Azt hittem megmentessz - hüledeztem.
- Azt próbálom, de valamit tennem kell, különben engem végeznek ki - magyarázkodott. Megértem, de nem értem mit tervez.

A szemembe nézett és én is az övébe. Be kell vallanom ez elég romantikus volt. Amikor padtársak voltunk, nekem is voltak érzéseim iránta, de elmúltak. Most viszont újra éreztem azt, amit régen is, minden egyes szavánál. Becsuktam a szemem, ő pedig kapott az alkalmon és megcsókolt. Meglepődtem, de nagyon jól esett. Nagyon boldognak éreztem magam, megúsztam mindent és tetejében még a régi szerelmem is......

Éles fájdalmat éreztem meg a hasamnál. Elengedett, én meg újfent összeestem. Látásom megint homályosodott, de még láttam a kezében a vérse kést.
- Sajnálom, nem volt más választásom - mondtam és egy könnycsepp hullott le az arcáról az enyémre. Ez után minden elsötétedett, de még hallottam ahogy a telefonjával tárcsáz egy számot.
- Haló. Kérek egy mentőt, sürgős. Jöjjenek a..........