Erwin Smith pontban háromnegyed hatkor nyomta szundira az ébresztőjét. Minden egyes reggel benyomta, holott tudta, hogy a kávégép még azelőtt elkezd szörcsögni a konyhában - lefőzve az este bekészített adagot -, mielőtt a telefon újra megszólalhatna.

Mozdulatlanul feküdt tovább reménykedve, hogy nem lesz semmiféle szörcsögő hang, és akkor még lesz nagyjából kilenc perce mire a szundi bekapcsol. Nem volt szerencséje. Nagyot sóhajtott a plafonnak, majd lomha mozdulatokkal kikecmergett az ágyból és kicsoszogott a konyhába.

Sosem bírta forrón inni a kávét, így még mosdóügyek és borotválkozás előtt kitöltötte egy csészébe, hogy addig is ihatóvá hűljön.

Mikor elhagyta a fürdőszobát, realizálta, hogy a telefonja már rég az ébresztőjét visította, de nem foglalkozott vele. A háló túl messze volt, ő pedig már rettenetesen szerette volna lehajtani a kávéját, mielőtt állva elalszik.

Nem tett bele se cukrot, se tejet, csak leült vele a nappaliba és bekapcsolta a televíziót, hogy megnézze a híreket.

Mivel vezetőként dolgozott az egyik legbefolyásosabb közvetítő cégnél, pénzben és kényelemben nem szenvedett hiányt.

A lakása csaknem egy egész emeletet elfoglalt, nagy belső terének és sok ablakának köszönhetően levegős volt és világos.

Sokat költött rá és egyáltalán nem bánta meg, de nem sok előnye származott a modern konyhai gépekből, a masszázszuhanyból, a nagyképernyős TV-ből, a masszázsfotelből vagy a festményekből, ha nem oszthatta meg senkivel.

Volt ízlése a színekhez és a formákhoz, de nem sok energiát fordított a szobák berendezésére, vagy takarítására.

Természetesen nem állt vastag réteg kosz a padlón, de a polcok ritkán lettek leporolva, és a drága öltönyein kívül a ruháit általában csak ledobta a kanapéra, aztán akkor szedte őket össze, ha kedve is volt hozzá.

Persze se kedve, se energiája nem maradt már munkából hazaérve ahhoz, hogy takarítson, rendet tegyen, vagy egyszerűen mutatósabban rendezze be a lakást.

Általában akkor erőltette meg magát, ha vendégeket várt, de ez kimondottan ritkán fordult elő. Hanji volt az egyetlen, aki gyakrabban látogatta, de őt nem érdekelte különösebben egy agglegény rumlija. Nem érezte szükségét annak, hogy egy kicsit mások igényeihez igazodjon, hiszen Hanjit leszámítva tulajdonképpen teljesen egyedül maradt. Régen ott volt a barátja Nile, de vele azon kívül, hogy véletlenül összefutnak néha, nem tartják a kapcsolatot...

Még egyetemista korában szörnyen szerelmes lett egy lányba, akit aztán titkon mindig feleségül akart venni. Marie már az első hónapoktól kezdve nagyon közel állt a szívéhez, de így is csak egy évvel a diplomaosztó előtt lettek egy pár. Erwin erre az egy évre úgy emlékezett, mintha az egész egy teljesen más világban játszódott volna. Egy olyan világban ahol nem volt helye se gondoknak, se stressznek... Se magánynak.

Aztán ahogy lediplomázott és dolgozni kezdett, apránként elhanyagolta a munkán kívül álló dolgokat, köztük a kapcsolatát is. Lassan mindennél fontosabb lett számára az, hogy feljebb jusson a munkahelyi ranglétrán.

A teljesen zavaros beosztása - ahol összevissza kavarodtak a nappali és az esti műszakok - annyira felkavarta a bioritmusát, hogy munkából hazaérve jóformán csak aludni tudott. Marie bíztatására sem keresett másik állást, a lány pedig lassan kisétált az életéből és már évek óta Nile felesége.

Azóta sem próbált meg új ismeretségeket építeni a munkahelyén kívül. Nem mondhatnánk, hogy teljesen elégedett volt az életével, inkább elnyomta magában az érzést, hogy nem elégedett. Foggal-körömmel ragaszkodott a munkájához, olykor a túlórához is, és nem volt még ember a talpán, aki ebből ki tudta volna rángatni. Hálás volt Hanjinak, hogy ő még csak meg sem próbálta. Talán ő lehetett az egyetlen, akire mindig tudott időt szakítani, és aki nem akarta ráerőltetni, hogy néha vegyen egy kicsit nagyobb levegőt.

Amint elfogyott a kávéja, kikapcsolta a TV-t és a mosogatóba tette az üres csészét. A hálóban felvette az öltönyét amit még este készített ki, megnézte magát a tükörben és egy zsebkendővel letörölte az álláról a borotvahabot, amit valószínűleg túl hanyagul öblített le.

A hétfő reggeleket úgy várta, mint csirke a kopasztást. Ugyan a hétvégéket is jóformán munkával töltötte, nem mindegy, hogy otthon felkelsz mikor kedved tartja, dolgozgatsz a laptopon, olvasol, TV-t nézel, vagy felkelsz hajnalban, időt töltesz azzal, hogy jól nézz ki, aztán - főleg ebben az őszi hidegben - elindulsz...

Kinyitotta a bejárati ajtót, és megérezte az ázott levél szagot, ami elárasztotta a panel folyosóját. Nem szerette ezt a szagot. Egész hétvégén esett, így minden szellőztetésnél bekúszott az ablakon és utána percekig tartott mire annyira megszokta, hogy elfelejtse utálni.

A kocsija alig 10 méterre lehetett a főkaputól, de mire beült majdnem halálra fagyott. Szelesebbnek tűnt az idő, mint gondolta, a nyitott öltöny pedig nem tartott bent elég meleget ahhoz, hogy ne érezze meg a hideget. Fellélegzett, ahogy magára csukta az ajtót, és egy fél pillanatra engedte ellazulni az izmait és nem arra gondolni, hogy mennyire fog fázni az erkélyen, amíg elszív egy cigit munka előtt.

Miután próbálta nem felidegesíteni magát a többi sofőrön, sietős tempóban kapta el a liftet, ami felvitte a parkolóházból az épület legfelső szintjére. Az automata ajtón kilépve minden embernek jó reggelt kívánt, aki szembejött vele. Erwin mindig udvarias volt másokkal, mosolygott az emberekre, ők meg nem látták a mosolya mögötti elégedetlenséget, amit amúgy saját maga is tagadott.

Kulccsal nyitotta ki az irodája üvegablakos ajtaját, és először azon húzta fel a redőnyt majd a hatalmas ablakon a szoba szemközti oldalán. Éppen rávette magát, hogy kimenjen az erkélyre elszívni egy cigit, mikor kopogtattak az ajtaja üvegén, majd egy barna hajú lány lépett be azon elégedett mosollyal. A gyakornok titkárnője volt az.

- Jó reggelt Mr. Smith, itt a croissant, letehetem az asztalra? - Valószínűleg a sajátját már útközben megette, az arcára tapadt morzsákból ítélve.

- Jó reggelt. - A kérdésre csak mosolyogva biccentett, majd miután Sasha kiment, maga is kilépett az erkélyre és a korlátra könyökölve rágyújtott. Még háromnegyed órája volt kezdésig, így kényelmesen figyelte, ahogy a hideg szél tovaviszi a füstöt, amit kifújt.

Hiába gombolta be az öltönyét, csípte a bőrét a hideg. Hiába erőlködött, hogy egy férfi nem fázik, végül nem tudta kényelmesen elszívni a cigarettát, így még mielőtt teljesen leégett volna, kénytelen volt elnyomni, kidobni a kis vödörbe - amit pont erre a célra készítettek oda- , majd bevonulni a hideg elől.

Az asztalhoz már csak ingben ült le, megigazította a nyakában a kék nyakkendőjét - ami világéletében zavarta, és egész nap kényszeredetten piszkálta. Mindig úgy érezte, hogy egy hurok szorul a nyakára... De a munka ezt kívánta, és konferenciákon vagy állásinterjúkon megemberelte magát és nem nyúlt hozzá, hiába érezte, hogy a hátáról folyik a víz.

Kicsomagolta a croissant, amit Sasha hozott. Kedves lány volt, minden reggel a közeli pékségből vásárolt magának. Erwin csak egyszer kérte meg, hogy vegyen neki is, és onnantól fogva minden alkalommal hozta ugyanazt a fajta péksütit. Természetesen kapott egy minimális összeget érte, mivel a gyakornokságot nem fizették, de a férfi tervezte, hogy később állandóra is felveszi a lányt.

Nekilátott hát a reggelijének, miközben átnézte a másnapi interjúkra érkező alanyok adatait...