''Meggondolatlanul tűzre raktunk
valamit, ami most lassan ég el.''

Kemény István

Troye

Luke mély levegőt vesz és felvesz egy almazöld gumikesztyűt. Csinos. Kiszakad belőlem a nevetés.

Tudom, hogy nem szép tőlem.

-Mit csinálsz, te, Luke? - kérdezem visszafolytott nevetéssel. Lehajtja a fejét.

Totál elvörösödött.

Uramisten, de aranyos.

Még sose láttam őt így.

Szinte látom, ahogy magában örlődik.

- Én.. - törli meg a homlokát az alkarjával, és közben meg-megmozdulnak a karizmai. - Én mosogatok...

- Emma? - kérdezem, és tényleg próbálom visszatartani a nevetésem. De hát ő Luke. És mosogat.

Fájdalom pihen az arcán.

Bólint, és a szemébe hull a haja.

Annyira helyes ilyenkor. Ha hátratúrja akkor egészen elbűvölő.

- Kaphatok inni? - kérdezem fátyolos hangon. Muszáj lehűtenem magam. Muszáj csinálnom valamit. Inkább haza kéne mennem, de vele akarok lenni. Önzőség. És veszélyes. Ránk nézve.

Sietősen lehúzza a jobb kezéről a gumikesztyűt és hátra túrja a haját, majd a szekrénybe nyúl, ha jólsejtem, akkor a pohárért.

Nyugi, Troye.

Az ujjaimat tördelem.

Ne érj hozzá!

Bassza meg!

Óvatosan megfordul.

Három csattanás.

És romokban heverek.

Egy.

A tenyereim a pult márványlapjához csapódnak.

Kettő.

Ajkaim az ajkaihoz.

Három.

A pohár a járólaphoz.

Mindenhol égek, bizsergek és zsibbadok.

Úristen, mennyire elbasztam!

Szörnyű vagyok.

Kurva életbe.

Luke

Most mit csináljak?

Jesszusom, most mit csináljak?

Úristen.

Mi a franc volt ez?

Szinte még mindig érzem.

Ujjaimmal végigsimítok az alsó ajkamon. Olyan mint eddig.

Iszonyúan bizsereg.

A lábam előtt heverő üvegszilánkokra pillantok.

Nem bírom összeszedni.

Össze vagyok törve.

Én jobban összetörtem, mint az a szar pohár.

Csak bámulok magam elé, a zöld gumikesztyűt vizslatom.

Percek, vagy órák teltek el?

Letépem a kesztyűt a kezemről. A mosogatóvízbe hajítom, és kiloccsan a víz.

A csattanás hangjától összerezzenek.

Szorosan lehunyom a szemem.

A tenyerei a pult márványlapjához csapódnak.

Szinte hallom.

Ajkai az ajkaimhoz.

Kiráz a hideg.

A pohár a járólaphoz.

Bizsereg mindenem. Hátralépek.

És törött üveg csörömpőlésének hangja visszhangzik a fejemben.

Az üvegszilánkok ropognak a tornacipőm alatt.

A bejárati ajtó csattanása megrémít.

Egy pillanatra azt gondolom, Troye az. És nem tudom milyen érzés önt el ezzel kapcsolatban.

Pont olyan, mint akkor éjjel Troye-ék hátsókertjében.

Kicsit intenzívebb.

Emmát hallom.

Lucy-t.

Aztán Beth-t.

Apám nevet.

Nehezen levegőt veszek, próbálkozom, legalábbis.

-Luke? Mit csinálsz? - kérdezi ledöbbenve Emma.

-Én, öhm, én... összeszedem.. ne haragudjatok. Úristen, nagyon sajnálom. - leguggolok és elkezdem felszedni az üvegszilánkokat. - Nem akartam.. nem akartam, hogy így legyen...

-Luke! - sikítja Emma - Hagyd abba! Elvágod a kezed! - kinyitottam a markom. Egy pillanatra elhallgatott. Felszisszent. -Elvágtad a kezed. - suttogja halványan.

Nagyot nyelek.

Beth Emma mögött áll.

-Anya, anya.. - rángatja az anyja szoknyáját - nagyon vérzik.

Odanézek.

Tényleg.

Vérzik.

Jobban lüktet mint a szám.

Kicsit azért megnyugtató.

-Andrew! - sikítja Emma. -Hozd a kocsikulcsot!

Hova mentek?

-Mi történt, drágám? - ér hozzánk apám.

Lóg a fejem.

Érzem ahogy a vér csöpög le az ujjaim hegyéről. Hallom az apró koppanásokat a padlón.

Minden olyan hangos lett.

-Be kell vinni a kórházba.

Kórház?

Minek?

Valaki megsérült?

Apám ujjai a felkaromba mélyednek, miközben felrángat a padlóról.

-Chase, fiam, vigyázz a húgaidra kérlek! - adja ki az utasítást apám.

Hova megyünk?

Csapódik az ajtó.

Hideg van.

-Mr. Grayson! Mi történt vele?

Troye..

-Menj haza, kölyök! Késő van. Szivem, nyisd az ajtót.

Az ülésre puffanok.

Valami puhát raknak a karom alá.

-Mindjárt odaérünk, Luke. - simogatja Emma a vállam.

Nade hova?

-Sokkot kapott. Nem tudják mi történhetett vele?

-Nem, nem tudjuk. Mikor hazaértünk már ilyen volt.

-A tenyerén 6 vágás volt, 4 szilánkot kellett kivennünk, és 2 vágást kellett összevarrnunk.

-Mi... mi van még?

-Most kómában van.

-Dehát... miért? Mi történt vele.

-Sokkos álapotban volt, már ájultan hozták be a kórházba. Az utóbbi pár órában a szíve nagy terhelésnek volt kitéve. Sok vért is vesztett.

-Úristen.. - ez Emma.

-Mikor fog felébredni?

Troye..

Miért nem érzem a bizsergést? Hol van??

Érezni akarom...

Én...

Troye...

-A betegnek 6 évvel ezelőtt volt egy balesete, ugye?

-Igen - feleli apa, Emma és Troye szinkronban.

-Tudja, ő, leesett és beverte a fejét. Nem figyeltem rá... majdnem meghalt..

Apu...

-Azóta sem tért vissza az emlékezete?

-Nem..

-Különös.

-Van rá esély, hogy... emlékezhet rám? - motyogja apám.

-Uram ezt nem tudom így...

-Emlékezhet ránk? - vág közbe Troye.

-Van rá esély, de igencsak csekély.

Miért nem érzem a bizsergést?

Hol van Troye?